Ismét útra kelek. Most viszonylag felkészültnek érzem magam, mind fizikálisan, mind szellemileg. Könyveket olvastam, túráztam, és már az indulás előtt 5 nappal összeraktam a felszerelést is. Tibetbe megyek, korát járok a Kailash-hegy körül, majd meglátogatom a csodás Bhutáni Királyságot, miközben többször is megállok átutazóban a mesebeli Kathmanduban. Azért ez nagyon jól hangzik, és megdobogtatja az ember szívét! Tele vagyok vágyakozással, és jóleső izgalommal.
Zsebemben a jegyekkel, nagy biztonsági ráhagyással megérkeztem a reptérre. Várakoztam egy órácskát, majd minden ment a maga útján. Az út nagyobbik részén sötétben repültünk. Aztán a hajnali derengés aranyló fénysugaraiban fürödve feltűntek a Himalája égbenyúló, hófedte csúcsai. Nem. Ezt csak álmodtam. A valóság az, hogy a 8 000 méteres magasságig felhúzódó hatalmas, gomolygó felhőzet eltakarta a tájat. Márpedig ez a takaró óriási méretű volt, ugyanis emlékeim szerint ez az elképesztő méretű hegység, még innen, a 12 000 méteres magasságból szemlélve is betölti az egész látóhatárt. Ebből a gigászi gyűrődésrendszerből és az azt takaró felhőpaplanból kimagaslott néhány hegycsúcs. A 14 nyolcezres hegyóriás közül dugta át rajta szégyenlősen némelyik a csúcsát, hogy megfürödjön a korareggeli napsütésben. Csak a legméltóságteljesebb, mindközül messze a legmagasabb, a Mount Everest mutatott meg kicsit többet magából. Azt hiszem beköszöntött a monszun időszak, ami bőséges csapadékkal áztatja majd a Himalája déli lejtőit. Innen nézve félelmetes lehet most a csúcsok közelében az időjárás, nem véletlenül fújták le ez évre az Everest csúcshódító expedícióit. Állítólag hosszú ideje nem volt ilyen gonosz az időjárás.
Most mesélek egy kicsit erről a helyről. A Nepál és Tibet határvidékén élő serpa népcsoport mélységes tisztelettel néznek fel a fenséges Mount Everestre. Nem, ez így nem igaz. Ők a Sagarmathára, nepáli nyelven a Világ Homlokára tekintenek, még a tibetiek a Csomolungmát a Föld Istenasszonyát csodálják ebben 8 848 méteres, és évente még mindig két és fél centit növekvő hegyóriásban.
A Himalája szigorú, zord világ. Még ma is kalandos út vár arra, aki elzarándokol erre a fenséges vidékre. A nepáli hegyi népek szemében ez szent hely, hitük szerint itt él Mijolangszangma, a „Föld Legjóságosabb Istenasszonya”. Az úrnő azonban nem volt mindig olyan jóságos, mint az utóbbi évszázadok során. Korábban Ő is a Himalája démonai közé tartozott, és a nővéreivel együtt kegyetlenül elbánt a betolakodókkal. A lótuszban született buddhista szent, Padmaszambhava vagyis Guru Rimpocse azonban legyőzte, és jó útra térítette a démonhölgyeket.
Ha kedvet kaptál a túrához látogass el a Pachamama Expeditions weboldalára és keresd a Lhászától a Guge királyságig tartó tibeti kalandtúrát!
Ahogy a buddhizmus lassan meghódította a Himalája völgyeit, az új hit magába olvasztotta az ott élők ősi vallását. A hegyvidéki démonok és mágikus lények tisztelete a bőn hagyományokból került át a tibeti buddhizmusba. A bőn szellemek ugyanúgy küzdöttek a gonosz teremtmények ellen, mint ahogy a legősibb vallások misztikus hősei is szembeszálltak a sötét teremtményekkel. A Sagarmatha körüli öt hegycsúcs úrnőit ma már Öt Hosszú Életű Nővér néven tisztelik. Személyük mára összemosódott a Buddhát kísérő öt Dákiní alakjával. Az úrnők az öt alapelemet: a vizet, a földet, a tüzet, a levegőt és az étert (űrt) jelképezik. Az ő színeik jelennek meg az errefelé mindenhol lengedező imazászlókon is.
A felhőtakarón keresztül belesüllyedtünk a Kathmandu-völgy színes forgatagába. A reptér már régi ismerősként köszöntött, nem sokat változott az elmúlt évek során. Még mindig traktorok húzták a poggyászkocsikat, az utasok pedig bámészkodva andalogtak a kifutópálya betonján a reptéri épületig. Odabent viszont fordult egyet az idő kereke. Digitális beléptető rendszeren kellet intézni a vízumkérelmet. Nem működött mindegyik készülék, de amelyik igen, az legalább lassan. Az elkészült papírral aztán ugyanúgy sorba kellett állni, mint azelőtt. Szerintem nem lett kevesebb az alkalmazott, és nem lett gyorsabb a beléptetés sem. Sebaj, de legalább kicsit embertelenebb lett az ügyintézés, viszont modern!
A város még ébredezett, a boltok még zárva voltak, az utakon alig volt forgalom. Hagyományos stílusú, belső udvaros, szállásra vittek a repülőtérről, ahol reggelivel fogadtak.
Bevezetésként átkocsikáztunk Patan városba. Ez volt a Kathmandu völgy legkisebb királysága a három közül. Ez volt a szépség városa. Mára egybeépült a fővárossal. A palota tér (Durbar tér) egyik oldalát a vörös téglából épített királyi palota zárta le. A téren hindu templomok, szentélyek és szobrok sorakoztak. A 2015-ös földrengés nyomai sajnos még mindig látszódtak. Két templomot körbeállványoztak és éppen renováltak. Ugyanezt láttuk a palota végénél kialakított víztározó medencénél is, ahol száriba öltözött nők hordák a földet a homlokukon átvetett pántú kosaraikban, vagy tisztították a kibontott téglákat. Két templomnak még csak a törmelékeit hordták el. Rossz nyelvek szerint azért haladt a felújítás nehezen, mert a kormány a befolyt segélyeket elsikkasztotta. Több épület helyreállítását most közvetlenül a világörökségi hivatal szervezi és irányítja.
A felújítások miatt most nem éppen turistacsalogató a látvány, de így is lenyűgöző az az építési mód, ahogy a hatalmas, sisakszerű pagodatetők dacolnak a gravitációval, miközben védik az alatta levő épületet a monszunesőtől, és hűvös árnyat adnak a tikkasztó hőségben. A sötétbarna, dúsan faragott gerendák egyszerre tartószerkezetek és díszítőelemek, amelyek többnyire misztikus lényeket, esetleg erotikus jeleneteket ábrázolnak. A szintén sötét ablakok és ajtók szintén a famegmunkálás remekművei, egyedi formájuk az adott városra jellemző. Alsó és felső keretelemeik vízszintesen messze túlnyúlnak a függőleges oldalakon, amivel a falba rögzítésüket biztosították a mesterek.
Késő délután meglátogattuk Kis Tibetet, a Boudanath sztúpát. A hófehér, négyszintes, nyolcszögletű alapra épített félgömb formájú, szintén fehér dombot sáfrányból készített, aranysárga, sziromszerű mintázattal díszítették, ami a lótuszt hivatott ábrázolni. Ez is, mint a legelterjedtebb mantra, az om mani padme hum (dicsőség a lótuszban születettnek) a tibeti vallásalapító Padmaszambhava előtt tiszteleg, aki a hagyomány szerint lótuszvirágból született. Ebből emelkedik ki egy kockaforma, aminek négy oldalára Buddha szemeit festették. Ebből tör az ég felé a tizenhárom részre tagolt, a megvilágosodás szintjeit jelképező, aranyszínű, fölfelé keskenyedő négyzet alapú gúla, tetején a Nirvánát megjelenítő ernyőformával. Ez utóbbiak a földrengésben megsérültek, de mostanra tökéletesen helyreállították. Sejtelmesen kivilágítva fantasztikus látványt nyújtott a sötét himalájai ég alatt, miközben a zarándokok tömege megállíthatatlanul rótta koráját az építmény körül.
Apropó világítás. Pár hónappal ezelőtt a szocialisták nyerték meg a parlamenti választásokat, mivel megígérték, hogy a fővárosban 24 órás áramszolgáltatást biztosítanak. Ígéretüket betartották, és az Indiából származó villamos energia segítségével ma már a múlté a bizonytalan áramellátás.
Hajnalban keltünk, mert a Swajambunath volt a cél, ahol néhány napja megkezdődtek a Saga Dawa ünnep szertartásai, emiatt sok zarándokra lehetett számítani. Maga az ünnepnap egészen pontosan június 2-án van, de az ünnepségsorozat összesen két hétig tart, és ezt itt Nepálban a hinduk is ünneplik. Ez a nap Buddha megvilágosodásának évfordulója.
A borongós időben néhány csepp eső kíséretében érkeztünk a dombhoz, ahová 360 lépcsőn lehet feljutni. Zarándok még viszonylag kevés volt, turista pedig egy sem. Az itt épített sztúpában helyezték el Buddha hamvait. Emberemlékezet óta állt itt templom, aminek helyére a Megvilágosult tiszteletére emelték ezt a zarándokhelyet. Megjelenése hasonló, mint a tegnap meglátogatott Boudanathé. Méretei kisebbek, mivel a domb kicsi csúcsán építették meg úgy, hogy mellette elférjen egy kisebb kolostor, és két indiai stílusú sztúpa is. Ez utóbbiak is jelentősen megsérültek a földrengés során, úgyhogy megkezdték helyreállításukat, ami mostanra addig jutott, hogy minden megroggyant épületet elbontottak, az utolsó téglákat pucolgatták, és rakták őket hatalmas halmokba. Így igencsak szomorú látványt nyújtott a terület, ahol most magányosan uralja a tájat a sztúpa.
Magáról a helyről azt érdemes tudni, hogy a völgyet annak idején elborító tóból csak ez a csúcs állt ki. A Tibetből érkezett Mandzsusri erre a kicsi, lótuszvirágos szigetre érkezve megcsodálta a gyönyörű tájat és tó körül szorgoskodó földműveseket. Megsajnálta őket, mert alig volt művelhető terület a meredek hegyoldalakon. Hullámos élű kardjával, amivel egyébként a tudatlanság fátylát szokta átvágni, kettévágta a hegyláncot, és ezzel lecsapolta a tó vizét. Így jött létre ez a kb. 30*35 kilométeres, 1.300 méteren fekvő, termékeny völgy. Innen a dombról lenézve ezek a termőterületek nagyrészt eltűntek, mert a négymilliós főváros szinte teljesen kitöltötte mára a hatalmas mélyedést. Körbesétáltuk a zarándokokkal együtt az imamalmokkal keretezett építményt, majd visszaereszkedtünk a szmogos városba.
Reggeli után a leg autentikusabb városba, Baktapurba látogattunk el. Ez a hely a legnagyobb népcsoport, a nevárik kultúrájának legszebb hagyatéka. Keskeny utcáival, apró tereivel, téglával burkolt utcáival és emeletes téglaházaival egy igazi ékszerdoboz. Sajnos a földrengés a völgyben itt pusztított a leginkább. Rengeteg volt az összedőlt, vagy romos épület, amelyeknek még a maradványait sem sikerült eltakarítani. Lakóházak, templomok torzói minden felé, az utcák burkolata pedig csupa hullám.
A helyreállítási munkák lassan ugyan, de haladtak. Az UNESCO révén külföldi pénz is áll rendelkezésre, de feltételekkel. A kevésbé problémás, hogy most már csak 3 év van a befejezésre, a nagyobb gond, hogy külföldi szakértők tanácsait kell elfogadniuk. Ez szerintem azért probléma, mert az itteniek zsigerből tudják az építési technológiát, mivel ma is általánosan használják. Szakember is viszonylag kevés kell, mert az egyszerű módszerek nagy részét bárki el tudja sajátítani. A külföldi szakértő pedig hozza az egyetemen és nem az életben hizlalt nagy eszét, aminek a megvalósításához be kell tanítani szakembereket, a szükséges csodaanyagokat meg kell venni méreg drágán valami nyugati vegyi üzemből, és ráadásul nincs mögötte több száz éves tapasztalat.
Most mindenesetre lassacskán elindultak a felújítások. Mindenfelé halomba rakva álltak a kibontott, és megtisztított építőanyagok, ami azért lehetséges, mert a falazásokhoz nem használtak igazi kötőanyagot. Most is elvárás a hagyományos építési mód, de azért picit modernizálva. Eddig a téglákat csak agyaggal tapasztották egymáshoz, most viszont minden felé meszesgödrök vannak, mert ezt az anyagot ajánlják a szakértők a falazóhabarcs elkészítéséhez. Ez természetesen Indiából érkezik.
A város Durbar tere még így romjaiban is méltóságteljes. A palota nem igazán sérült meg. Kisebb, mint a másik két királyi városé, talán nem is annyira díszes, nincsenek pagodaszerű tornyai sem, de kedves és emberléptékű. Bejárata díszesen megmunkált, és arannyal bevont remekmű. Az előtte levő téren jóval nagyobb volt a rombolás. Egy régebbi angol beavatkozásnak köszönhetően épen maradt az a díszes kilátó, ahonnan a királyi vendégek szemlélhették az ünnepi eseményeket. Ennek az az ára, hogy a közepébe addig nem létező csúf betonoszlopokat emeltek, a tetőszerkezetet pedig szegecselt vaspántokkal erősítették meg. El kell ismerni, hatékony, de otromba beavatkozás. Pont olyan, amilyenektől most is féltem a várost.
A mellette található csipkeszerűen faragott, indiai stílusú, márvány építmény összeomlott, de az amellett levő Pagoda épen maradt. Ez az épület azért különleges, mert erotikus, sőt pajzán jelenetekkel díszítették. A XV. században épült a bő gyermekáldás elősegítésére, amikoris himlőjárvány söpört végig az országon, és elpusztította a lakosság nagy részét.
Újabb utcácskák következtek, az épületek földszintjén itt is mindenfelé aprócska boltokkal. Egyszercsak ismét kinyílt a tér, és elénk tárult Nepál legmagasabb pagodatetejű, egyben legemblematikusabb épülete a Kívánságok Temploma. Ötemeletes tetejével toronyként magasodik a tér fölé, a meredek lépcsősor két oldalán kőből faragott állatok állnak őrt.
A lépcsősor tetejéről lenézve, miután én is teljesítendő kívánságomra gondoltam, végigtekinthettem a zegzugos sikátorok erdején. A tér bal oldalán áll egy Síva templom, aminek az oldalához voltak támogatva annak a hatalmas, szétszerelhető szekérszerűségnek az alkatrészei, amit minden évben egy fesztivál keretében, amolyan kötélhúzásszerűen vonszolnak az utcákon a két csoportra oszló helyi lakosok.
Nem túl szép arcát mutatta most ez a modernizálódó városka, de látva a hozzáállást, bízom benne, hogy néhány éven belül a régi fényében pompázhat majd a település.
A szálloda felé haladva talán a szokásosnál is nagyobb volt a forgalmi dugó. Részben ez is a fejlődés miatt van. Építik az utakat, új házak, sőt bevásárlóközpontok épülnek, és nyilván több a jármű is. Az új kormány új gazdasági irányvonalat képvisel. Most már az utolsó uralkodó halála után tíz évvel véglegesen megszűnt a királyság, és a polgári demokrácia útjára léptek. Ezek következménye az évi hét százalékos GDP növekedés, persze a nulláról még gyorsan lehet egy kicsit emelkedni. A munkaerő nagy része Indiába jár, és rabszolgasorban tengődik, de összességében mégiscsak jelentős pénzmennyiséget pumpálnak hazafelé. A változások minden bizonnyal gyorsak lesznek, talán a tavalyi utamon lehetett utoljára látni az ország hagyományos arcát. Ez persze nyilván a turista véleménye, az itt lakók vizet, csatornát, áramot és autót szeretnének, no meg mindenekelőtt mobil telefont.
A nap hátralevő részét a Tibeti út előkészítésével töltöttük. Megtudtuk, hogy a vízumok lassan készülnek, és elkezdtünk izgulni, hogy a holnapi gépindulásig a kezünkbe kapjuk-e azokat. Megtudtuk továbbá, hogy a Kailash-hegy körül leesett a hó és kicsit hidegebb van, mint szokott. Ennek megfelelően vásárolni mentünk macskakarmot, ami nem egy titkos varázsszer, hanem a bakancsra szerelhető alkalmatosság, amivel meg lehet kapaszkodni a jégen, vettünk még kamáslit, pehelykabátot, arcvédő maszkot, meleg túranadrágot is. Miközben a Thamel városrész utcáit róttuk, folyamatosan kerülgettük a csatornából kibuggyanó, bokáig érő szennyvizet, ami részben szintén a felújítások következménye.
Ha kedvet kaptál a túrához látogass el a Pachamama Expeditions weboldalára és keresd a Lhászától a Guge királyságig tartó tibeti kalandtúrát!
Copyright © 2019 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
