More
    - hirdetés -

    10+1 különleges város, aminek a bakancslistádon a helye

    Magánál az utazásnál csak annak tervezése az izgalmasabb, így ha még nem választottuk ki soron következő úti célunkat, akkor ez a lista kiváló segítségül szolgálhat, amennyiben olyan városokat vágyunk felkeresni, amelyek valamelyest eltérnek a megszokottól. Ha szeretünk céltalanul bolyongani és részesei lenni egy adott város mindennapjainak, anélkül, hogy a kötelező látnivalókat kellene felkeresni, akkor az alábbi helyszínek garantáltan életreszóló élményeket nyújtanak majd. Íme 10+1 város, melyek pontosan ezen okok miatt voltak rám különös hatással: az emberek, a hangulat vagy épp a kulturális sokk miatt, melyeket a világ leglátogatottabb nagyvárosai sem tudnának túlszárnyalni.

    - hirdetés -

    Rio de Janeiro, Brazília

    “Isten 6 nap alatt teremtette meg a Földet, a 7. napon pedig Rio-t” – tartja a helyiek mondása. És valóban: mintha a Mindenható kicsit bőkezűbb lett volna Rio-val, hiszen csodálatos fekvéssel, kéklő óceánnal, örökös napfénnyel és kivételes életérzéssel áldotta meg, melyek egyből feledtetik az utazó azon előítéleteit, mely szerint a város veszélyes. Én is rengeteg intelemmel érkeztem, azonban a fokozottabb éberségem nagyjából fél óra alatt alább hagyott. Elővigyázatosság éppen ugyanúgy javasolt, mint bárhol máshol: fényképezőgéppel a nyakunkban, övtáskával a derekunkon bármelyik milliós nagyvárosban az utcai rablók potenciális célpontjai lehetünk Isztambultól Brooklyn-ig. A trópusi hőségben egyébként is sokkal kényelmesebb követni a helyi öltözködési szokásokat: egyszerű strandpapucs, gyűrött atléta, semmi glanc és irány a Copacabana. A carioca-k nyitottsága, közvetlensége volt számomra az egyik legmeghatározóbb, amit sehol a világon eddig nem tapasztaltam.  Miközben New York lüktet, Róma pezseg, London vibrál, addig Rio táncol, kifogyhatatlan energiával. Szállások Rio de Janeiro-ban!

    Prishtina, Koszovó

    Koszovó fővárosa a legtöbb ember számára egy jellegtelen, panelrengetegből álló koszfészek. És valóban az! Ráadásul itt láttam a világ eddigi legrondább épületét, mely a Nemzeti Könyvtár szerepét hivatott betölteni. Akkor miért van mégis ezen a listán? Azért, mert aki odáig van a balkáni hangulatért, annak Prishtina maga lesz a kánaán. A Kusturica filemeket idéző utcaképek, a páratlan dél-szláv konyha és képfeltöltéskor ismerőseink reakciói (akik azt hiszik, hogy egy háborús övezetből csekkolunk be éppen) a Balkánra való utazásaim kedvenc mozzanatai. Prishtinában az emberek lazasága akarva-akaratlan átragad, és bár a gazdasági helyzet minden okot megadna, hogy a város egy komor, szürke betontömeg legyen, mégis optimista, jókedvű hangulatot áraszt. De azt hiszem ugyanez jellemző az összes balkáni nagyvárosra (és a balkáni mentalitásra egyaránt), emiatt ennyire szerethetők. Szállások Prishtinában!

    - hirdetés -

    Jerevan, Örményország

    Az örmény főváros, Jereván egy abszolút kellemes meglepetés. A városról nem sokat tudtam érkezésem előtt, és nem is igazán vártam tőle sokat, de meglepően érdekes, élénk és európai. Rengeteg a zöld terület és a park, amelyek tisztán és rendezetten is vannak tartva. Építészetileg ugyan nem nyújt túl sok érdekeset: a belváros olyan, mint Zugló csak kipofozva. Jerevánban járva érdemes felkeresni az örmény népirtásról szóló múzeumot. A 20. század elején a törökök által elkövetett genocídiumot sok ország nem ismeri el, ezt azonban az örmények egészen sokkolóan és naturálisan igyekeznek bizonyítani. A múzeum szigorúan erős idegzetűeknek ajánlott, több látogatót a sírás is elkapott. Érdemes még megemlíteni a metrót. A mindössze egy vonalból álló hálózat (már ha lehet ezt annak nevezni), amellett, hogy röhejesen olcsó (55 Ft-nak felel meg egy metrójegy), zsetonnal működik. A kocsik a budapestihez hasonló, szovjet metrókocsik, a szerelvények azonban mindössze két vagonból állnak. Szállások Jerevánban!

    Marrakesh, Marokkó

    Vannak bizonyos helyek, városok, amelyek sokkal erősebben hatnak egy adott érzékszervünkre. Marrakesh esetében ez a szaglás. Soha ennyi illat, szaghatás és inger nem ért még egyszerre, mint itt. Fűszerek, illóolajok, kávé, szemét, benzin és szenny néha együtt, néha külön-külön csapta meg az orrom és émelyített el. Ez a kavalkád, ez az össze-visszaság pedig tökéletesen tükrözi Marrakesh nyüzsgő hangulatát, amelyen vagy elborzadunk vagy elámulunk. Hagyjuk magunkat elveszni az árnyas bazár labirintusaiban, és már csak azért is vegyünk valami kacatot, hogy élesben tudjunk alkudozni egy marokkói kereskedővel, ami külön egy élmény. Ha pedig megpihennénk, igyunk egy isteni mentateát a Jama el-Fna valamelyik tetőteraszán, ahonnan élvezhetjük a piac szüntelen forgatagának látványát. Szállások Marrakeshben!

    Bishkek, Kirgizisztán

    Kirgizisztán érintetlen tájai, és lenyűgöző hegységei a valódi érvek, hogy meglátogassuk ezt a titokzatos közép-ázsiai országot, azonban érdekességképpen, akár egy napra is, de ne hagyjuk ki a fővárost, Bishkeket, ahol hamisítatlan szovjet nosztalgiában lehet részünk. A város azon utazóknak lehet izgalmas, akik nem szeretnek turistalátványosságokat pipálgatni városnézés közben, hanem inkább elvegyülnének a helyiek között, és betekintést nyernének a város valódi mindennapjaiba. Nos, van egy jó hírem: itt nem kell keresni a turistamentes negyedeket, ahol ezt megtehetjük, hiszen az egész város az, és pont emiatt izgalmas. Itt a rendszertelenség diktálja a rendszert, a tömegközlekedés pedig teljesen ad-hoc jellegű. A város piacát, az Osh-bazár semmiképp se hagyjuk ki! Ez egy valódi bazár, nem turistáknak, hanem helyieknek, ezáltal a termékek sem bóvlik, hanem valóban kézzel vagy házilag készültek. Bishkekben pedig olyan szürreális pillanatok részese is lehettem, mint egy taxi hátsó ülésén utazni két sas társaságában. A város főtere fölé ott jártamkor egy hatalmas égősor volt kifeszítve, mely este a kirgiz zászlót ábrázolta. Tipikus poszt szovjet giccs, de valamiért tetszett. Szállások Bishkekben!

    Lisszabon, Portugália

    Lisszabonban azt szeretem leginkább, hogy városképe szinte teljes mértékben összetéveszthetetlen. Alfama szűk, meredek utcái a villamosokkal, a csempék, vagy a járdák tipikus kövezetei a portugál főváros abszolút védjegyei. A bohém, mediterrán hangulata miatt Lisszabont olyan, mintha költők, zenészek és festők laknák, akik a saját művészi hajlamaikhoz és szórakozott életmódjukhoz szabták volna a várost. Itt még a modern üzleti negyedek is hangulatos kávézókkal és éttermekkel vannak tele, mintha a társasági élet, a kulináris élvezetek és a szórakozás mindennél előbbre valóbb lenne. Mindezek teszik Lisszabont Európa egyik legkiváltságosabb városává, ahol gyakorlatilag minden adott: gazdag kultúra, színes gasztronómia, kiváló borok, nyüzsgő éjszakai élet, óceán, mediterrán éghajlat. Mi kell még? Szállások Lisszabonban!

    Tbiliszi, Grúzia

    Jerevan után, íme egy másik város a kaukázusi térségből, Tbiliszi. A grúz főváros semmilyen komolyabb vagy jelentősebb látnivalóval nem rendelkezik, de látképe és hangulata első látásra belopja magát az ember szívébe. Grúzia Georgia nagyon igyekszik felzárkózni Európához és ezek a törekvések Tbilisziben öltenek igazán testet, és bár az igyekezet észrevehető, egy európainak azért könnyen feltűnik, hogy Tbiliszi “egzotikusabb” egy európai nagyvárosnál mind pozitív, mind negatív értelemben egyaránt. Érdekes megfigyelni a keleti konzervativizmus és az egyre kibontakozó önkifejezés együttélését. Csak egy példa: egy kedves öregúr megáll a templom előtt, hogy keresztet vessen, miközben mellette elsétál egy egymás kezét fogó, meleg pár. És valóban, ez Tbiliszi! Szállások Tbilisziben!

    - hirdetés -

    Tallinn, Észtország

    Észtország fővárosa, Tallinn, egy gyönyörű kis ékszerdoboz. Rendkívül élhető, és emberi léptékű város. Nyugis, de mégsem érzi azt az ember, hogy semmi nem történik körülötte. Az óváros egészen ép állapotban maradt fenn, rendkívül hangulatos. Tallinn parlagon hagyott tengerparti részéért igen nagy kár, rengeteg potenciál van benne. De talán a városfejlesztők hamarosan észbe kapnak, és itt is egy olyan menő negyedet alakítanak ki, mint a Kalamaja városrész, ami egykoron egy elhagyatott gyárterület volt, ma pedig a tallinni underground kultúra központja, vasúti kocsikból és konténerekből kialakított étkezdékkel és pubokkal, valamint érdekes, kortárs installációkkal. A tallinni karácsonyi vásárt Európa legszebbjei között tartják számon, és a balti város, talán azon kevesek egyike, amelynek látványa télen, hóval borítva még elbűvölőbb lehet. Szállások Tallinnban!

    Panamaváros, Panama

    Az egzotikus, közép-amerikai állam, Panama kétségkívül nem a fővárosa miatt izgalmas, de ha már átszeltük az óceánt, és erre járunk érdemes rászánni pár napot. Meglepően rendezettebb és nyugisabb, mint a legtöbb latin-amerikai metropolisz, ám nem kevésbé érdekes. A város modern felhőkarcolóit megpillantva valóban elkap minket a “dzsungelből dzsungelbe” érzése: Panama trópusi esőerdei után, a civilizáció modern betondzsungelében veszhetünk el. Ha hiányoljuk a tipikus, latinos életérzést, akkor irány a Casco Viejo, amely voltaképpen az óváros, és amelynek utcáin sétálva már bárki első pillantásra be tudná lőni, hogy a világ mely részén jár. És persze nem utolsó sorban Panamavárosban találjuk a modern építészeti megoldások egyik legcsodálatraméltóbb megoldását, a Panama-csatornát. Testközelből látni a működését garantáltan életreszóló élmény. Szállások Panamavárosban!

    - hirdetés -

    Santiago de Compostela, Spanyolország

    Spanyolországgal szembeni elfogultságom miatt nehéz kiemelnem egyetlen várost, azonban Galícia ékköve, Santiago de Compostela mindig is különleges lesz számomra. Nyilvánvalóan a város jelentősége kiemelkedőbb azok számára, akik a híres Camino de Santiago-n, avagy Szent Jakab-zarándokúton végig gyalogolva érkeznek meg ide, és rogynak le a város ódon kövezetére a katedrális elé. Azonban azoknak sem lehet kevésbé érdekes, akik erre járván tesznek látogatást ebben a gyönyörű észak-spanyol városban. A zarándokmisén való részvétel bárki számára felemelő érzés, már csak attól is, hogy végig mérjük a több száz zarándok csillogó, örömmel és hálával teli tekintetét. A zarándokmúzeumban mindent megtudhatunk a camino történelmi jelentőségéről egészen az ókortól napjainkig. Ha pedig kellően felfedeztük a várost, csak üljünk le mi is a főtérre, a Szent-Jakab katedrális elé, és figyeljük a megérkező zarándokok megindító pillanatait: van aki egymagában, van aki népes társasággal, van ki euforikusan, van aki pedig csöndben, könnyes szemmel éli meg ezeket a bensőséges pillanatokat. Szállások Santiago de Compostelaban!

    Szarajevó, Bosznia-Hercegovina

    A háború által megtépázott Szarajevó rengeteg szenvedésen ment át, az épületek, az utcák, az emberek rengeteget tudnának mesélni. A balkáni mentalitásra jellemző életigenlés, azonban itt is tetten érhető. A város továbblépett, és a jövőbe tekint, de sebei mindig emlékeztetni fogják a múlt szörnyűségeire. Szarajevó az egyetlen hely, ahol azt éreztem, hogy a városnak lelke van. Ott ahol 20 éve még lövöldözés, vér, és sírás töltötte meg az utcákat, ma müezzinek hangja, frissen őrölt kávé illata és labdázó gyerekek nevetése köszön vissza. Szarajevó az új kezdet szimbóluma. Szállások Szarajevóban!

    - hirdetés -

    Copyright © 2020 Bóna Gergely. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

    - hirdetés -