Miért akarna bárki is mindenfajta biztosítókötél és egyéb felszerelés nélkül megmászni egy 1000 méter magas függőleges és látszólag fogások nélküli gránit sziklát? Többek között erre a kérdésre keresi a választ a Free Solo című dokumentumfilm, amit még a vasárnapi magyarországi TV premier előtt volt szerencsénk megnézni.
2017. június 3-án Alex Honnold amerikai sziklamászó mindenfajta külső segítség és felszerelés nélkül megmászta az Egyesült Államok-ban található Yosemite Nemzeti Park El Capitan néven ismert sziklafalát. A legendásan nehéz 1000 méter magas gránitfalat az egyik legnehezebb Freerider névre hallgató útvonalon teljesítette, ami 30 szekcióból áll és besorolása szerint a világ legnehezebb mászásai közé tartozik (5.13a) (7C+).

Alexet két éven át, gyakorlatilag a felkészülés teljes ideje alatt mindenhova követte a National Geographic professzionális hegymászó-operatőrökből álló speciális filmes stábja. Mindent megörökítettek, kezdve az erőnléti edzésektől a próbamászásokon át a furgonjában elfogyasztott vacsorákig. Ott voltak és filmre vették a felkészülés nehézségeit, a sérüléseket és a forgatás ideje alatt kialakuló párkapcsolatának hullámhegyeit és hullámvölgyeit. Mindemellett sokat megtudunk a gyerekkoráról a saját és édesanyja elbeszélésében, így hamar választ kaphatunk majd a film nézése közben arra a bizonyos bevezetőben feltett kérdésre.
Elképesztő látni, hogy valaki képes ilyen szinten koncentrálni és úrrá lenni a félelmén, mert afelől ne legyen kétségünk, hogy Alex Honnold is fél, csak magasabban van az a bizonyos küszöb (Sokkal de sokkal magasabban, mint azt képzeljük). 100 percen át izgulunk és reménykedünk, hogy minden rendben fog menni, de még akkor is hitetlenkedve csóváljuk a fejünket és markolásszuk a szék karfáját amikor látjuk, ahogyan pár centiméteres szikladarabokba kapaszkodva húzza fel magát a próbamászások alkalmával még kötéllel. Az utolsó 20 perc pedig…maga a visszafojtott lélegzet.

„Ez egyértelműen a legnagyobb dolog, ami valaha történt a kötél nélküli mászás világában, egyszerűen hihetetlen…”
mondta ezt Alex Honnold teljesítményéről az az Adam Ondra aki arról (is) híres, hogy megmászta a világ legnehezebb 5.15d (9c) nehézségűre értékelt (megmászhatatlannak kijelentett) Norvégiai Hanshelleren barlang Silence nevű sziklafalát.
Alex Honnold mászó társa és jóbarátja a mászólegenda Tommy Caldwell pedig egyszerűen csak a Holdra szállás-hoz hasonlította Alex mászásának a jelentőségét.

A dokumentumfilm a National Geographic támogatásával készült. Jimmy Chin professzionális hegymászó és fotográfus, valamint felesége a magyar gyökerekkel is rendelkező Elizabeth Chai Vasarhelyi jegyzik a filmet mint rendezők és Jimmy Chin mint operatőr is. Az, hogy képesek voltak egy ilyen izgalmas, lebilincselő és pszichológiailag is mély dokumentumfilmet készíteni, úgy, hogy előre tudjuk, hogy mi lesz a végkifejlet, az minden elismerést megérdemel.
Nem csak mi gondoljuk ezt így. A Free Solo elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó OSCAR-díjat, valamint a brit BAFTA-díjat is. Az egész dokumentumfilm fényképezése kimagasló, elképesztő felvételeket láthatunk, egészen lehetetlen szemszögekből csodálva a sziklamászás legveszélyesebb formáját. A „Free Solo – Mászókötél nélkül” TV premierje március 17-én vasárnap 22:00-kor lesz a Nat Geo műsorán. Kihagyhatatlan!
középen Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin, jobbra: Alex Honnold és barátnője, Sanni McCandless
Ha tetszett és vonz az extrém sportok világa, akkor irány a BANFF filmfesztivál a Pachamama Expeditions szervezésében, az év legjobb hegyifilmjei 2019. április 10-12. között láthatók Budapesten a Corvin Moziban.