Ki ne szeretne eljutni a földi paradicsomként ismert Maldív-szigetekre? Bevallom, én nem lelkesedtem ezért olyan nagyon. A természeti környezet persze vonzott, de tartottam attól, hogy unatkoznék egy-két hétig egy zsebkendőnyi homokpadon.  Ám amióta másfél éve búvárkodni kezdtem, új dimenzió nyílt meg előttem: a víz alatti világ számtalan élőlénnyel, színpompás korallszirtekkel, izgalmas hajóroncsokkal. Így aztán amikor lehetőségem nyílt egy búvárcsapattal eljutni a maldív szigetvilágba, már nem aggódtam, hogy mihez kezdek majd az atollokon.

Turistaparadicsom az Indiai-óceánon

Ahogy utazás előtt mindig, most is átolvastam néhány könyvet és cikket a célországról. A Maldív Köztársaság egy 26 atollból és 1192 szigetből álló szigetország az Indiai-óceánon. A szigetek egyikének területe sem nagyobb 13 km2-nél, és legfeljebb mindössze 2,5 méternyire emelkednek ki a tengerből. A szigetek közül csupán mintegy 200 lakott, további közel 100 földdarabka pedig a turisták számára fenntartott üdülőhely.

A szigetek benépesülése nagyjából i. e. 500 körül kezdődött Dél-India felől, majd malájok, szingalézek, arabok és perzsák érkeztek. Utóbbiak alapítottak szultanátust a területen és vezették be az iszlám vallást. Később a vidék portugál, németalföldi, francia és angol befolyás alá került. Az ország 1965-ben nyerte el függetlenségét, jelenleg elnöki köztársaság, melynek fővárosa Malé.

Bár egy-egy luxus resort időszaki lakójaként nehéz elképzelni, a Maldív Köztársaság a világ legszegényebb országai közé tartozik és a demokrácia fellegvárának sem nevezhető. Lakói azonban nagyon kedvesek, legalábbis akiket a szafarihajón és az egyhetes búvártúrát követő néhány napos üdülőszigeti lazítás során megismertünk, kétségtelenül azok voltak.

Kalandok égen, földön, vízen és víz alatt

A Budapestről zürichi átszállással Maléig tartó repülőút nem kis izgalmakkal zárult, ugyanis egy kettőnk búvárfelszerelését tartalmazó csomag nem érkezett meg. Némi intézkedés és telefonálgatás után úgy futott ki velünk a hajó, hogy nem tudtuk, meglesz-e egyáltalán a táska, és ha igen, mennyivel az egyhetes túra vége előtt sikerül utánunk küldeni az óceánra. Végül kalandos úton, Oroszországon keresztül, mindössze másfél napos késéssel megkaptuk a drágaságot.

Trópusi vidékről lévén szó, a kevésbé felkészült látogató úgy hiheti, az esős időszakon kívül örökké hétágra süt a nap, ez azonban tévedés. Nekünk is jutott egy-két borús, szeles, sőt szemerkélő esővel súlyosbított nap. A napfény hiánya a merülésre is kihat, hiszen ilyenkor kevésbé jó a víz alatti látótávolság, amivel most amúgy sem volt túl nagy szerencsénk. Teljesen változó, hogy az időjárási és áramlási viszonyok látótávolságot befolyásoló hatása egy adott időszakban éppen miként érvényesül. Az áramlások erőssége is változó, ami nagyban befolyásolja a merülések nehézségét, bár a maldív vizek eleve az áramlásos merülésekről híresek.

Mint hal a vízben

Minden búvár álma, hogy cetcápát láthasson testközelből. Ezek az óriási porcos halak a trópusi óceánok nyílt vizeiben élnek, és bár cápák, az emberre nézve teljesen ártalmatlanok, hiszen planktonokkal táplálkoznak. Átlagosan mintegy 10 méter hosszú testük 9 tonnát nyom, az eddigi hitelesen mért legnagyobb példány közel 13 méteres volt. Az Indiai-óceánban élnek cetcápák, de a velük való találkozás szerencse kérdése, nekünk sajnos nem sikerült megpillantanunk egyet sem.

Amire viszont bízvást számíthattunk, hogy teknősöket, cápákat (elsősorban szirticápákat) és mantákat látni fogunk. Be kell vallanom, hogy a Cápa című film gyerekkori megtekintése és a cápákról azóta fel-felbukkanó, zömmel rémisztő hírek következtében búvárrá válásom előtt kifejezett borzongással gondoltam ezekre az élőlényekre. Még egy-egy észak-horvátországi strandolás közben a vízben lubickolva is felmerült bennem, hogy elkaphat egy cápa. És persze egy nagy fehérrel vagy egy tigriscápával azóta sem különösebben szeretnék összefutni a víz alatt, a kisebb, teljesen ártalmatlan szirticápák közelében merülni azonban lenyűgöző élmény!

Ahogy a hatalmas manták vízi „repülésének” szemtanúja lenni is búvár-bakancslistás esemény. A manták nagy testű rájafélék, és velük sem lehet akárhol találkozni. Itt azonban két merülésünk során is manták hasították a habokat keresztül-kasul a fejünk felett. Az első hely a híres Manta Point volt, amit a manták tisztítóhelyként használnak. Idejárnak, hogy a kisebb, tisztogatásra szakosodott halak megszabadítsák bőrüket és fogaikat a parazitáktól, lerakódásoktól.

Merüléseink során láttunk még sok-sok színes halat (többek között pillangóhalat, vitorlás halat, doktorhalat, íjhalat, oroszlánhalat), foltos sasráját, langusztát, fekete és fehér foltos szirticápát, dajkacápát, teknősöket, különféle színű, mintázatú és méretű murénákat.

Búvárélet a hajón

A szafarihajós búvárvilág vidám, ha jó társaság jön össze egy-egy hétre, de aki nem barátja a koránkelésnek, annak kevésbé kedvez. Mindennap 6 óra körül ébresztő, mert az első merülésre kora reggel kerül sor. Aztán jön a második merülés reggeli után, majd a harmadik délután. A Vörös-tengeri szafarikon rendszeres a negyedik, éjszakai merülés is, itt, a maldív túrán azonban csak egy éjszakai merülés volt. A kiválasztott környéken sok dajkacápa él, a hajó körül is szívesen úszkáltak. Merülni sem kellett hozzá, akár a tatról a vízbe nyúlva is megsimogathattuk érdes bőrüket.

Habár a búvárkodás fizikailag is igénybe veszi az embert, és itt nemcsak a merülésekre gondolok – amik elsősorban akkor lehetnek fárasztóak, ha erős az áramlás –, hanem a beöltözésre, a vízből kikászálódásra, a felszerelés elrendezésére is. Ha azonban olyan jó a szakács a hajón, mint esetünkben volt, és napi három alkalommal sok fogásos svédasztal várja a megfáradt búvárokat, akkor a néhány kilónyi súlygyarapodás garantált.
Ha már a gasztronómiai élményekről szó esik, szerveztek nekünk egy barbecue party-t is egy kis lakatlan szigeten, majd a felkészült búvártársak jóvoltából némi zenés-táncos mulatságra is sor került a csillagos ég alatt.

Talpalatnyi édenkert

Az egyhetes túra végén gyorshajóval kivittek minket egy apró resort szigetre, Kuda Bandosra, ahol három-négy napig jól esett a semmittevés és a sznorkelezés a sekély vízben. Jutott tehát a klasszikus fehér homokos, türkiz öblös, pálmafás, koktélozós maldív-életérzésből is. Érdekes volt látni a sziget körül horgonyzó hatalmas magán yachtokat, némelyiken még egy kosárlabdapálya is elfért.

Begyűjtöttem közben néhány sajátos pillanatot is, például amikor megannyi méretes, gyümölcsevő denevér nézett velem farkasszemet alkonyatkor a lombok közül, vagy ahogy a helyi munkaerő dobozba szedte össze a fákról lehullott színes virágokat, nehogy a vendégek végül térdig gázoljanak bennük.

Én a korallokkal vagyok

Az út mérlege kétségkívül pozitív, mégis üröm az örömben, hogy a tapasztaltabb búvártársak szerint a korallmezők színpompája már nem a régi. Az úgynevezett korallfehéredés oka, hogy a korall szöveteiben levő egysejtű algák stressz hatására kilökődnek vagy a bennük levő pigmentek száma csökken. A korallokat érő terhelés lehet természeti és emberi eredetű. Természeti hatások a víz hőmérsékletének, sótartalmának változása, a napsugárzás, a zátonyokat pusztító viharok és a fertőzések. Az emberi tényezők a túlhalászat, a turizmus és az ipari szennyezés. Bizonyos, hogy egyre többen jutnak el a világnak ebbe a távoli szegletébe, ami nem is mindenkinek annyira távoli. A hajó legénysége szerint például rengeteg kínai csoport érkezik. Ezen nemcsak a búvárok értendők, hanem a hagyományos turisták is, de az ipari beruházások nagyrésze is kínai érdekeltségbe tartozik.

A maldív vízalatti világ történéseit illetően egyébként azóta is jól informált vagyok a kialakított kapcsolatoknak, az internetnek és a Föld minden zugát behálózó közösségi oldalaknak hála.

Írta és fotózta: Léhner Zsuzsa – TÜRKIZ Fotó –www.turkizfoto.hu

Instagram: TÜRKIZ Fotó

Copyright © 2019 Léhner Zsuzsa – Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Ausztrália a világ 6. legnagyobb területű országa, és az egyetlen, mely elfoglal egy egész kontinenst. Az óriási mérete ellenére mindössze 25 millió ember lakja ezt a földrésznyi országot, és nagyjából ugyanennyi kenguru is él ezen a kontinensen, tehát minden itt élő emberre jut egy kenguru. Ausztrália számottevő része ún. outback környezet, ami teljesen érintetlen, ősi vadont jelent, főként az ország közepén elterülő vörös sivatagot. Ezen a végtelenül zord és zordul végtelen vidéken, ahol az elképesztő intenzitású vörös szín dominál, sajátos törvényszerűségek uralkodnak, melyek elsősorban a túlélésről szólnak, de rejtőzik itt néhány olyan egyedi és különleges látnivaló, amelyekhez hasonlót a világ más részein nem találunk, ezért mindenképp érdemes tenni erre egy néhány napos kitérőt egy ausztrál körút során.

1. ALICE SPRINGS

Ausztrália Vörös Közepének (The Red Centre) egyetlen rendes városa Alice Springs, mely egy igazi sivatagi kisváros az ország belsejében, Northern Territory nevű szövetségi államban. A sivatag kellős közepén fekszik, távol a világ zajától. Kb. 2 ezer kilométeres körzetben nem található nagyobb város. A városka ugyan nem rendelkezik világhírű látnivalókkal vagy fontos történelmi helyszínekkel, mégis egy rendkívüli élmény ellátogatni ide. Érdekes megfigyelni, hogyan zajlik az élet itt, a világ végén.

A város lakossága egy zárt közösséget alkot, akik mindentől elszigetelve, teljesen magukra utalva élnek. Szemmel láthatóan hozzászoktak az önellátáshoz és a zord sivatagi körülményekhez: az emberek bakancsban, terepruhában és cowboykalapban járnak, hatalmas terepjárókkal közlekednek, az autók tetején lévő csomagtárolókban pedig több kanna vizet és üzemanyagot, valamint vontatókötelet, nagy lámpákat és mindenféle egyéb túlélő-felszerelést hordanak magukkal, mintha folyamatosan fel lennének készülve a túlélésre. Ez a vidék továbbá az egyik olyan gócpont az országban, ahol már évezredek óta élnek bennszülöttek, akikkel Alice Springs utcáin is gyakran összefuthatunk, tehát ez egy kiváló hely az őslakosok megfigyelésére is.

2. ALICE SPRINGS DESERT PARK

Alice Springs külterületén, a városközponttól mintegy 8 kilométerre található a déli félteke legnagyobb sivatagi parkja, melynek körbejárása 3-4 órás program. A park egy hatalmas területen fekszik, ahol az állatok tágas kifutókon, természetes környezetben, jó körülmények között élnek. A kijelölt ösvényeken sétálgatva, autentikus módon ismerkedhetünk meg a sivatag élővilágával. Nincs állatkertes hangulata, nincsenek vastag rácsok vagy betonozott járdák és kifutók. Szinte az a benyomásunk, hogy az állatok szabadon élnek, és mi megbújva figyeljük őket. Információs táblák segítik a tájékozódást, egy teremben pedig egy bemutatófilmet vetítenek, melyből sok érdekességet megtanulhatunk a sivatagról és annak élővilágáról. Testközelből láthatunk madarakat, rágcsálókat, rovarokat. A terráriumban kígyókat, gyíkokat és egyéb hüllőket vehetünk szemügyre, emellett pedig találkozhatunk emuval, dingóval, valamint Ausztrália első számú jelképével és nemzeti büszkeségével: a vörös óriáskenguruval.

3. THE KANGAROO SANCTUARY ALICE SPRINGS

Ha Ausztráliában járunk, akkor kihagyhatatlan és fantasztikus élmény egy kengurumenhelyen tett látogatás, Alice Springs vonzáskörzetében pedig meglátogathatjuk az ország leghíresebb kengurumenhelyét. A menhely a városon kívül helyezkedik el, a sivatagban, és a fix időpontokban rendezett kiscsoportos túrák keretén belül lehet idelátogatni. Egy ilyen túra hossza kb. 2 és fél óra, a részvételi díjjal pedig a menhely vezetőjének karitatív munkáját támogatjuk, akit becenevén Brolgának hívnak. Ő már közel másfél évtizede foglalkozik kengurumentéssel. Befogadja az utak mentén elütött anyakenguruk erszényében életben maradó kicsiket, és felneveli az elárvult kiskengurukat. Ha pedig eljön az ideje, visszaengedi őket a vadonba, néhányuk azonban egész életében a menhelyen marad. Munkájáról több dokumentumfilm-sorozatot készítettek vele különböző tévécsatornák, így országszerte és nemzetközileg is ismertté vált.

A túra során Brolga vezeti végig az érdeklődőket a bozótos sivatagi területen, ahol a megmentett kenguruk élnek. Találkozhatunk egészen pici, néhány hónapos, frissen megmentett példányokkal, akiket megfoghatunk, dajkálhatunk. Van lehetőségünk etetni őket és képeket készíteni velük. Megismerkedhetünk továbbá nagyobb kengurukkal is, akiket szintén etethetünk, és csodás pillanatokat tölthetünk velük, maradandó élményekkel gazdagodva.

4. ULURU – KATA TJUTA NEMZETI PARK: OLGÁK

Alice Sprinsgből érdemes ellátogatni a várostól kb. 450 km-rel délnyugatra fekvő Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Parkba, mely az UNESCO által létrehozott Világörökség része, és ahol akár több napon át lehet túrázni, barangolni. A nemzeti park egyik híres látnivalója az Olgák nevű monumentális sziklacsoport, melyet több túraútvonalon keresztül járhatunk be. Az egyik túraútvonalon például egy a hatalmas sziklafalak között húzódó kanyonban sétálhatunk végig. A sziklák tövében állva érezhetjük és láthatjuk igazán, hogy mennyire hatalmasak. Nemcsak a méretük, de a lángolóan vörös színük is ámulatba ejtő. Ez az erőteljes, intenzív vörös szín dominál az egész vidéken, és többek között a homok színében is visszaköszön: úgy fest az egész táj, mintha téglaporral szórták volna fel a talajt, ami egy markáns, semmihez sem fogható látványt nyújt.

5. ULURU

A nemzeti park másik híres látványossága a világhírű Uluru, mely egy vörös homokkőből álló szikla, és Ausztrália egyik nemzeti szimbóluma. Ez egy egyetlen sziklából álló tömb, vagyis egy monolit, 340 méteres magasságával és alapjának közel 10 km-es kerületével pedig a leghatalmasabb ilyen képződmény a világon, tehát a földkerekség legnagyobb monolitja. Az Uluru tövében kialakult barlangüregekben évezredekig őslakosok éltek, akik spirituális jelentőséget tulajdonítottak a sziklának. Ez az ő szent helyük, spirituális központjuk. Az őslakosok jelenlétéről az általuk készített, több ezer éves sziklarajzok tanúskodnak az üregek falain, melyek állatokat, embereket, valamint a mindennapi életükből vett jeleneteket, például vadászatot vagy főzést ábrázolnak. Egy további érdekesség, hogy az Uluru voltaképpen egy óriási hegy csúcsa, a nagyobb része a földfelszín alatt fekszik, akárcsak egy jéghegy az óceánban. Látva a felszín feletti részét, elképzelni is nehéz, mekkora lehet teljes valójában.

Több tematikus túraútvonalon tehetünk egy-egy sétát a szikla körül, illetve akár az egészet is körbesétálhatjuk a körülötte kialakított 10 km-es túraösvényen. A séta során forrásokat, vízgyűjtő medencéket, barlangüregeket és sziklarajzokat láthatunk, emellett pedig átérezhetjük az egész helyszín páratlan, fantasztikus atmoszféráját. Az egész helynek van egy sajátos hangulata, egyfajta megfoghatatlan, misztikus és magasztos légkör lengi be. Nem véletlen, hogy az őslakosok is különleges jelentőséget tulajdonítottak neki, és úgy vélték, valamiféle titkos erők munkálkodnak itt.

A gyalogtúrák után pedig megnézhetjük az ikonikus naplementét egy erre a célra kialakított helyszínen, a sziklától néhány kilométerre, ahonnan teljes szélességében beláthatjuk az Uluru sziluettjét. Ez a szikla arról is híres, hogy az egyes napszakokban, az eltérő mértékben és szögben ráeső napfény hatására, különböző színekben pompázik. Olyan illúziót kelt, mintha folyamatosan változtatná a színét, ezért a szikla környékén több hasonló nézőhelyet is létrehoztak, ahonnan napfelkeltekor és naplementekor lehet gyönyörködni a természetes fényjátékban. Fejedelmi élmény kémlelni innen e csodás képződmény sziluettjét, és megfigyelni, ahogy az alkonyattal együtt változnak a színárnyalatok. Ahogy az eleinte aranybarna szikla hirtelen lángvörösre lobban, mintha ereje teljében lenne, majd a lebukó nap sugarai padlizsánlilára festik, mintha megszelídülne, végül a sötétedéssel együtt elfeketedik, és már csak a körvonalai derengenek a horizonton, amíg legvégül teljesen el nem tűnik a koromsötét sivatagi éjszakában, mintha egyszerűen semmivé foszlana. Hajnalban pedig az anyatermészet ismét meggyújtja a kanócot, a képzeletbeli láng új életre kel, és a látványos show újrakezdődik. Mintha a szikla minden egyes nap egy valódi lángcsóva életének egyes fázisait élné át. Az összhatás drámai és impresszív. Életre szóló élmény.

Írta és fotózta: Ilek Mária – Ha tetszett a cikk látogass el a “Dream bigger – Álmodj nagyobbat” blogjára és Facebook oldalára

Copyright © 2019 Ilek Mária – Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Egy izraeli utazás sokaknak egyet jelent Tel-Aviv, Jeruzsálem, vagy a Holt-tenger meglátogatásával. Bár ezek az úti célok is kétségkívül rendkívül vonzók lehetnek, az ország számos egyéb, kevésbé ismert látnivalót tartogat az arra érdeklődőknek. Mivel viszonylag kis országról beszélünk – területe Magyarországnak kevesebb, mint a negyede – ezért érdemes lehet autót bérelni, és bejárni a Tel-Aviv környéki településeket.

Ezek egyike Cézárea (Caesarea), Tel-Avivtól északra, alig egy órányi autóútra található, a Földközi-tenger partján. Tel-Aviv központjából végig autópályán haladva közelíthetjük meg a város fő látványosságának számító, az UNESCO Világörökség részét képező Caesarea National Parkot. Mivel a park tömegközlekedése nincs megoldva, ezért a látogatáshoz mindenképp autóra, vagy szervezett buszos kirándulásra lesz szükség. A nemzeti parknak hatalmas, ingyenes parkolója van, a kirándulás idejére nyugodtan itt lehet hagyni járművünket. A bejárat közvetlenül a parkoló mellett található, egy felnőttjegy körülbelül 3000 forintnak megfelelő izraeli sékelbe kerül (váltható csoportos, gyermek-, és nyugdíjas jegy is).

Cézárea neve ismerős lehet a Bibliából, itt került ugyanis sor Pál apostol tárgyalására és bebörtönzésére. A mai római kori település helye már i.e. 600-tól lakott, de a ma is látogatható város formáját Heródes uralkodása alatt nyerte el, nevét pedig Augustus császárról kapta. A római kori település tervezett városépítés eredménye, építése kb. 12 évig tartott, és i.e. 9-10-ben fejeződött be. Az építkezések után a város hamar kereskedelmi csomóponttá, majd a római kormányzat központjává vált.

Mivel a terület nem rendelkezik saját ivóvízforrással, ezért a vízellátást csatornahidak építésével kellett megoldani, ezek egyik gyönyörűen megmaradt része ma is megtekinthető. Bár a nemzeti park térképein már nem szerepel, az akvadukt a park kijáratától kb. 15-20 perc kényelmes sétával elérhető. Aki elkerülné a tűző napon való sétát, a látnivaló saját parkolóval is rendelkezik, ezért autóval is könnyen megközelíthető.

A város másik nevezetessége a tökéletes állapotban fennmaradt színház. Az épület bár szintén Heródes korában épült, további több száz évig (és napjainkban is) eredeti funkciójának megfelelően működött, teljes befogadóképessége kb. 4000 fő. A bizánci időszakban a színházat erőddé építették át, a város ekkor élte fénykorát. Az i.sz. 640 körül lezajlott arab hódítások során Cézárea elvesztette korábbi gazdasági és politikai szerepét, és teljesen elnéptelenedett.

A tengeri kereskedelem fejlődésével a 9. században újra felfedezték a területet, a korábbi erődítményeket pedig újra megerősítették. A várost a keresztes hadjáratok során, az ide érkező lovagok 1101-ben foglalták el és tartották meg 1265-ig, az őket követő mameluk hódítók érkezéséig. Az épületeket ekkor újból lerombolták, a köveket pedig a környező települések építkezéseihez használták fel.

A romok feltárása 1873-ban kezdődött – ekkor azonban még csak a színház, a hippodrom és a vízvezetékek maradványait sikerült megtalálni. Ezt követően 1959 és 1964 között került csak sor átfogóbb ásatásokra – izraeli és olasz régészek munkájának köszönhető a ma is megtekinthető épületek teljesebb feltárása. Bár a területet nemzeti parkká nyilvánítottak, 1992 óta további kutatások folynak, így napról napra újabb leletek kerülnek napvilágra.

További képek a Caesarea Nemzeti Parkról:

Copyright © 2019 Pusztaszeri Zsolt – Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.