Ki ne szeretne eljutni a földi paradicsomként ismert Maldív-szigetekre? Bevallom, én nem lelkesedtem ezért olyan nagyon. A természeti környezet persze vonzott, de tartottam attól, hogy unatkoznék egy-két hétig egy zsebkendőnyi homokpadon. Ám amióta másfél éve búvárkodni kezdtem, új dimenzió nyílt meg előttem: a víz alatti világ számtalan élőlénnyel, színpompás korallszirtekkel, izgalmas hajóroncsokkal. Így aztán amikor lehetőségem nyílt egy búvárcsapattal eljutni a maldív szigetvilágba, már nem aggódtam, hogy mihez kezdek majd az atollokon.
Turistaparadicsom az Indiai-óceánon
Ahogy utazás előtt mindig, most is átolvastam néhány könyvet és cikket a célországról. A Maldív Köztársaság egy 26 atollból és 1192 szigetből álló szigetország az Indiai-óceánon. A szigetek egyikének területe sem nagyobb 13 km2-nél, és legfeljebb mindössze 2,5 méternyire emelkednek ki a tengerből. A szigetek közül csupán mintegy 200 lakott, további közel 100 földdarabka pedig a turisták számára fenntartott üdülőhely.
A szigetek benépesülése nagyjából i. e. 500 körül kezdődött Dél-India felől, majd malájok, szingalézek, arabok és perzsák érkeztek. Utóbbiak alapítottak szultanátust a területen és vezették be az iszlám vallást. Később a vidék portugál, németalföldi, francia és angol befolyás alá került. Az ország 1965-ben nyerte el függetlenségét, jelenleg elnöki köztársaság, melynek fővárosa Malé.
Bár egy-egy luxus resort időszaki lakójaként nehéz elképzelni, a Maldív Köztársaság a világ legszegényebb országai közé tartozik és a demokrácia fellegvárának sem nevezhető. Lakói azonban nagyon kedvesek, legalábbis akiket a szafarihajón és az egyhetes búvártúrát követő néhány napos üdülőszigeti lazítás során megismertünk, kétségtelenül azok voltak.
Kalandok égen, földön, vízen és víz alatt
A Budapestről zürichi átszállással Maléig tartó repülőút nem kis izgalmakkal zárult, ugyanis egy kettőnk búvárfelszerelését tartalmazó csomag nem érkezett meg. Némi intézkedés és telefonálgatás után úgy futott ki velünk a hajó, hogy nem tudtuk, meglesz-e egyáltalán a táska, és ha igen, mennyivel az egyhetes túra vége előtt sikerül utánunk küldeni az óceánra. Végül kalandos úton, Oroszországon keresztül, mindössze másfél napos késéssel megkaptuk a drágaságot.
Trópusi vidékről lévén szó, a kevésbé felkészült látogató úgy hiheti, az esős időszakon kívül örökké hétágra süt a nap, ez azonban tévedés. Nekünk is jutott egy-két borús, szeles, sőt szemerkélő esővel súlyosbított nap. A napfény hiánya a merülésre is kihat, hiszen ilyenkor kevésbé jó a víz alatti látótávolság, amivel most amúgy sem volt túl nagy szerencsénk. Teljesen változó, hogy az időjárási és áramlási viszonyok látótávolságot befolyásoló hatása egy adott időszakban éppen miként érvényesül. Az áramlások erőssége is változó, ami nagyban befolyásolja a merülések nehézségét, bár a maldív vizek eleve az áramlásos merülésekről híresek.
Mint hal a vízben
Minden búvár álma, hogy cetcápát láthasson testközelből. Ezek az óriási porcos halak a trópusi óceánok nyílt vizeiben élnek, és bár cápák, az emberre nézve teljesen ártalmatlanok, hiszen planktonokkal táplálkoznak. Átlagosan mintegy 10 méter hosszú testük 9 tonnát nyom, az eddigi hitelesen mért legnagyobb példány közel 13 méteres volt. Az Indiai-óceánban élnek cetcápák, de a velük való találkozás szerencse kérdése, nekünk sajnos nem sikerült megpillantanunk egyet sem.
Amire viszont bízvást számíthattunk, hogy teknősöket, cápákat (elsősorban szirticápákat) és mantákat látni fogunk. Be kell vallanom, hogy a Cápa című film gyerekkori megtekintése és a cápákról azóta fel-felbukkanó, zömmel rémisztő hírek következtében búvárrá válásom előtt kifejezett borzongással gondoltam ezekre az élőlényekre. Még egy-egy észak-horvátországi strandolás közben a vízben lubickolva is felmerült bennem, hogy elkaphat egy cápa. És persze egy nagy fehérrel vagy egy tigriscápával azóta sem különösebben szeretnék összefutni a víz alatt, a kisebb, teljesen ártalmatlan szirticápák közelében merülni azonban lenyűgöző élmény!
Ahogy a hatalmas manták vízi „repülésének” szemtanúja lenni is búvár-bakancslistás esemény. A manták nagy testű rájafélék, és velük sem lehet akárhol találkozni. Itt azonban két merülésünk során is manták hasították a habokat keresztül-kasul a fejünk felett. Az első hely a híres Manta Point volt, amit a manták tisztítóhelyként használnak. Idejárnak, hogy a kisebb, tisztogatásra szakosodott halak megszabadítsák bőrüket és fogaikat a parazitáktól, lerakódásoktól.
Merüléseink során láttunk még sok-sok színes halat (többek között pillangóhalat, vitorlás halat, doktorhalat, íjhalat, oroszlánhalat), foltos sasráját, langusztát, fekete és fehér foltos szirticápát, dajkacápát, teknősöket, különféle színű, mintázatú és méretű murénákat.
Búvárélet a hajón
A szafarihajós búvárvilág vidám, ha jó társaság jön össze egy-egy hétre, de aki nem barátja a koránkelésnek, annak kevésbé kedvez. Mindennap 6 óra körül ébresztő, mert az első merülésre kora reggel kerül sor. Aztán jön a második merülés reggeli után, majd a harmadik délután. A Vörös-tengeri szafarikon rendszeres a negyedik, éjszakai merülés is, itt, a maldív túrán azonban csak egy éjszakai merülés volt. A kiválasztott környéken sok dajkacápa él, a hajó körül is szívesen úszkáltak. Merülni sem kellett hozzá, akár a tatról a vízbe nyúlva is megsimogathattuk érdes bőrüket.
Habár a búvárkodás fizikailag is igénybe veszi az embert, és itt nemcsak a merülésekre gondolok – amik elsősorban akkor lehetnek fárasztóak, ha erős az áramlás –, hanem a beöltözésre, a vízből kikászálódásra, a felszerelés elrendezésére is. Ha azonban olyan jó a szakács a hajón, mint esetünkben volt, és napi három alkalommal sok fogásos svédasztal várja a megfáradt búvárokat, akkor a néhány kilónyi súlygyarapodás garantált.
Ha már a gasztronómiai élményekről szó esik, szerveztek nekünk egy barbecue party-t is egy kis lakatlan szigeten, majd a felkészült búvártársak jóvoltából némi zenés-táncos mulatságra is sor került a csillagos ég alatt.
Talpalatnyi édenkert
Az egyhetes túra végén gyorshajóval kivittek minket egy apró resort szigetre, Kuda Bandosra, ahol három-négy napig jól esett a semmittevés és a sznorkelezés a sekély vízben. Jutott tehát a klasszikus fehér homokos, türkiz öblös, pálmafás, koktélozós maldív-életérzésből is. Érdekes volt látni a sziget körül horgonyzó hatalmas magán yachtokat, némelyiken még egy kosárlabdapálya is elfért.
Begyűjtöttem közben néhány sajátos pillanatot is, például amikor megannyi méretes, gyümölcsevő denevér nézett velem farkasszemet alkonyatkor a lombok közül, vagy ahogy a helyi munkaerő dobozba szedte össze a fákról lehullott színes virágokat, nehogy a vendégek végül térdig gázoljanak bennük.
Én a korallokkal vagyok
Az út mérlege kétségkívül pozitív, mégis üröm az örömben, hogy a tapasztaltabb búvártársak szerint a korallmezők színpompája már nem a régi. Az úgynevezett korallfehéredés oka, hogy a korall szöveteiben levő egysejtű algák stressz hatására kilökődnek vagy a bennük levő pigmentek száma csökken. A korallokat érő terhelés lehet természeti és emberi eredetű. Természeti hatások a víz hőmérsékletének, sótartalmának változása, a napsugárzás, a zátonyokat pusztító viharok és a fertőzések. Az emberi tényezők a túlhalászat, a turizmus és az ipari szennyezés. Bizonyos, hogy egyre többen jutnak el a világnak ebbe a távoli szegletébe, ami nem is mindenkinek annyira távoli. A hajó legénysége szerint például rengeteg kínai csoport érkezik. Ezen nemcsak a búvárok értendők, hanem a hagyományos turisták is, de az ipari beruházások nagyrésze is kínai érdekeltségbe tartozik.
A maldív vízalatti világ történéseit illetően egyébként azóta is jól informált vagyok a kialakított kapcsolatoknak, az internetnek és a Föld minden zugát behálózó közösségi oldalaknak hála.
Írta és fotózta: Léhner Zsuzsa – TÜRKIZ Fotó –www.turkizfoto.hu
Instagram: TÜRKIZ Fotó
Copyright © 2019 Léhner Zsuzsa – Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
