- hirdetés -

Zempléni kalandok

Zemplén csodálatos vidék: sűrű erdők, vadregényes völgyek, romantikus várromok, történelmi városok és egyik leghíresebb borvidékünk is itt fekszik. Ezelőtt sosem jártam erre, így ideje volt közelebbről megismerni ezt a vidéket.

- hirdetés -

Utunk első állomása a Zempléni-hegység nyugati szélén magasodó Boldogkő vára volt. A vár egy nagy, meredek falú sziklára épült. Kívülről a falak mellett gyalogút vezet körbe, ahol elsétálhatunk a kb. 20 méter magas Oroszlánszikla mellett is, ahová az őrbódét építették. A felső várban találjuk az ólomkatona kiállítást, mely több híres csatát rekonstruál, emellett ásványokat, címereket, zászlókat tekinthetünk meg, valamint a börtön- és kínzókamra is látogatható. A vár leglátványosabb része az Oroszlánszikla tetején álló őrbódé, melyet fapallón közelíthetünk meg a sziklagerincen.


- hirdetés -

Következő állomásunk a regéci vár volt. Regécet Háromhuta felé elhagyva táblák jelzik a várhoz vezető erdészeti utat. Autóval a mező felső részénél található parkolóhelyig tudunk biztonságosan bejutni, utána érdemes gyalog folytatni az utat. A vár II. Rákóczi Ferenc otthonaként is ismert. A vár helyreállítási munkálatai során az Öregtornyot visszaépítették, kiállítótér kapott helyet benne, a legfelső szintről festői körpanoráma tárul elénk. A déli torony romjairól azonban lélegzetelállító látvány tárul a szemünk elé a vár udvarával és az újjáépített északi toronnyal.

A varázslatos zempléni táj természetes központja Sárospatak történelmi hangulatú városa, a híres Rákóczi-várral. A folyóparti Várkert szabadon látogatható. A belső vár udvarán tárul elénk a négyzetes alaprajzú Vörös-torony, mely csak vezetéssel látogatható. A torony kilátóteraszáról csodálatos a kilátás a városra, valamint az egész vár alaprajza jól áttekinthető. A Vörös-toronyhoz csatlakozik az egykori belső vár. A vár másik szárnyában a Rákócziak dicső kora című kiállítás látogatható.

- hirdetés -

Érdemes sétát tenni Sárospatak belvárosában is, megtekinteni az egykori tanítóképző épületét (jelenleg Eszterházy Károly Egyetem Sárospataki Comenius Campus néven működik). A Művelődés házának épülete épp felújítás alatt áll.

Sárospatak közelében található a Megyer-hegyen fekvő Tengerszem. A tengerszem korábban malomkőbányaként üzemelt, majd a felhagyott bánya fejtési gödrében alakult ki az a tó, melyet Tengerszemnek neveztek el. A tavat a Malomkő tanösvényen járhatjuk körbe, mely részletes tájékoztatást ad a Tengerszem kialakulásáról, történetéről. Érdemes felkapaszkodni a sziklafalak tetejére, mivel a látvány lenyűgöző, szédítő.

- hirdetés -

Nem messze Sárospataktól található Sátoraljaújhely „sátoros” hegyeivel. A Magas-hegyre az ország leghosszabb libegőjével kényelmesen feljuthatunk, ahol a hegytetőn álló kilátóból újabb csodálatos körpanorámában gyönyörködhetünk. Innen gyalog folytattuk utunkat, leereszkedtünk a hegyről a Vörös-nyeregbe. A környéken több romos házikó, valamint egy öreg UAZ is áll. Túránk során érintettük a Cholnoky-gejzírkúpot, majd felkapaszkodtunk a Szár-hegy tetején álló Szent István kápolnához. A Magas-hegyet és a Szár-hegyet a Zemplén Kalandpark drótkötél pályája köti össze, melyen a legbátrabbak átcsúszhatnak. Ezt követően a Magyar Kálvária stációit követve a város irányába haladtunk. A Kálvária a Trianoni békeszerződésre emlékszik, illetve az akkor elcsatolt országrészek és városok előtt tiszteleg.

Sosem jártam erre korábban, a Megyer-hegyi Tengerszemet látni nagy álmom volt. A Zemplén igazi „kincs”, történelmi helyeket, érintetlen erdőket találunk erre, bátran ajánlom, aki nem az agyonjárt útvonalakra vágyik.

További ajánlott látnivalók, melyekre nekünk most nem jutott időnk:

- hirdetés -
  • Pálháza és Rostalló között közlekedő erdei kisvasút
  • Füzéri vár
  • Hollóháza

További képekért látogassatok el Bozó Tünde  facebook oldalára

Copyright © 2019 Bozó Tünde – Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

- hirdetés -
275,878FansLike
6,957FollowersFollow
284FollowersFollow
39SubscribersSubscribe
- hirdetés -