Már régóta fájt a fogunk egy igazi nomád nyaralásra-se villany, se térerő, se wifi- csak mi a kajakok és a természet a maga érintetlenségében. Kedvenc tengeri kajakos csapatunk ezúttal Albánia felé vette az irányt, ami turisztikai célpontként ugyan felfutóban van, de a Nyugat szele még csak lágyan fújdogál a vidéki részeken, a fogyasztói társadalom státusszimbólumai közül csak az okostelefonok és Mercedesek hódítanak, így méltán remélhettünk némi kalandot is a meseszép tájak mellé.

Célpontunk már önmagában is különleges volt ugyanis a Komani-tó egy mesterségesen felduzzasztott víztömeg, ami annak köszönhető, hogy a Drinn folyón több gátat is építettek a nyolcvanas években, amelyek több vízi erőművet szolgálnak ki. Eredetileg a tavon egy komp közlekedett, amely Komant és Fierzét kötötte össze, de manapság már a turisztikai igényeket kiszolgálva a kirándulóhajókat is indítanak, amelyekkel lehetőség van a tó több pontján is megállni, de kevés turista merészkedik be a hegyek közé, a kajakozás pedig még ritkább tevékenység.

Egy forró júliusi nyár estén tehát kisbusszal és kajakokkal felmálházva elindultunk Budapestről, ahonnan viszonylag gyorsan elértük a magyar-szerb határt, azonban tucatnyi kajakkal átlépni a határon megterhelő feladat-az adminisztráció a be és kilépési pontokon akár egy-egy órát is igénybe vehet. Szerencsére-mivel a procedúra éjszaka zajlott-reggel már a montenegrói határnál ébredtünk, és a kora délutáni órákban már Albániában élvezhettük a rekkenő hőséget. A kisbuszból kikászálódva elképesztő holdbéli táj fogadott minket, a szállásunk pedig egy romos híd aljába ágyazott a maga nemében mindenképpen egyedülálló kemping, ami mellett kitartóan zümmögött több ezer kilowattnyi energiát termelő villanyoszlopok sokasága. A tónak ez a fele gyakorlatilag egy tájseb, ami a gátépítés hozadéka.

Miután többé-kevésbé kialudtuk magunkat másnap felutaztunk a kompkikötőbe-ahol a szűkös hely miatt iparkodnunk kellett a kajakjainkat vízre tenni, így rohamléptekkel pakoltuk be a cókmókunkat a kajakba és indultunk neki ezúttal a tó másik felének, ami köszönőviszonyban sem volt az előző nap látottakkal.

Kisebb-nagyobb cserjékkel, fákkal és kabócákkal rendkívül gazdagon benépesített hegyvonulatok között töltöttük a következő napokat, helyiekkel és a komppal is csak elvétve találkoztunk, miközben egyik ámulatból a másikba estünk. Bár a tó mellett van lehetőség egy kicsiny vendégházban aludni, amit egy helyi család működtet viszonylag népes csapatunk csak a vadkempingezés szépségeit élvezhette. Szinte minden éjszaka máshol vertük fel sátrainkat és ültük körbe a tüzet az éjszakába nyúlóan beszélgetve. A tavon üzemelő egyetlen „étterem” egy rusztikus kőház teraszát foglalta magában, ahol az itt lakó család kérésünkre tanyasi menüsort prezentált nekünk, illetve az ide behajózó turistáknak.

Egész hetünket végigkísérte egy az akkor fél Európát beborító hőhullám, ami azt a jelenséget vonta maga után, hogy a túra résztvevői pontosan egy időben egyszerre dörgölték ki az álmot a szemükből-amikor a nap sugarai elérték sátortáborunk határát. Mindez a napi rutint is gyorsan elrendezte: a korai kelés után reggeli tünnyögés, majd a vízen evezés közben lépten-nyomon fürdés volt a menetrend.  A délutáni órákban igyekeztünk árnyékos helyeken kikötni, és szerencsénkre több jéghideg patakot és vízesést is sikerült felfedezni.  A napközbeni aszalódásért az esti száraz viharok, a hullócsillagok, na meg a fényszennyezés nélküli csillagos ég bőven kárpótolt minket.

Túránk csúcspontja és minden bizonnyal az egész csapat kedvence a Shala folyó befolyása volt, aminek szűk órás szakaszát többször is végigeveztük- minden egyes alkalommal szájtátva. A kis vendégházat elhagyva,- amely alatt a parton majdnem egy teljes napot henyéltünk a stég mellett – ugyanis egy minden realitást nélkülöző csodálatos kis mesevilágba kajakoztunk be, amely kétségkívül minden természetjáró és evezős álma. A csendet csak a töretlenül zúgó kabócák törték meg, miközben a magas hegyfalakba vájt folyó útját követve lélegzetelállítóan szép sziklaalakzatokat figyelve lapátoltunk kajakjainkban.

A Shala befolyásán egészen addig eveztünk, amíg kavicsos partokig nem jutottunk ahol a folyó már gyorsabban futott, így itt le is táboroztunk egy időre. Másnap egy túrára készültünk a hegyekbe, ami tekintve az elképzelhetetlen forróságot némileg öngyilkos vállalkozásnak tűnt-de megacéloztuk magunkat és nekivágtunk a túraösvénynek-amihez csak kajakkal tudtunk közel kerülni. Hamar kiderült, hogy a csapat fele inkább a mesefolyón való további tekergése és apróbb ágak felfedezésére szavaz, miközben egy páran valóban sikeresen teljesítették a „Pokol rámpán” az aznapi túratávot. A nap végére annyira megkedveltük a kis idilli partszakaszunkat hogy az eredeti programot sutba vágva inkább még egy napot a kristálytiszta metszően hideg folyó partján töltöttük, ki kajakozva, ki gyalog barangolt a környéken.

Utolsó napunkon egészen a kompkötőig evezve majd egy utolsó vacsorát elfogyasztva vettünk búcsút a türkiz tótól, hogy másnap megkezdjük egynapos hazautazásunkat. Albániának ez a szeglete a balkán országokra hajazva csodás természeti kincseket rejt- azonban a szemét összegyűjtésével-vagy leginkább annak a teljes hiányával- még itt is óriási a lemaradás a nyugat-európai országokhoz képest.  Cserébe a vendéglátást magas fokon űzik, segítőkészségből és kedvességből nem volt hiány, ami messzemenőkig pótolta az esetleges infrastrukturális hiányosságokat. Bár az ország egy nagyon parányi szegletét ismerhettük meg ez alatt a hét alatt, ha az ország többi része is hasonló arcát mutatja a kalandvágyó turistának bőven akad oka visszatérni.

Copyright © 2016 Pénzes Gyöngyvér. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Tudom nem így hangzik a kérdés hanem, hogy ’Miért éppen Alaszka?’. Miután hazaérkeztem nagyon sokan feltették ezt a kérdést, mint ahogy most is, hogy miért éppen a Feröer szigetek. Tombol a nyár az emberek ilyenkor valami meleg helyre, tengerpart közelébe vágynak. Általában. Volt ilyen időszakunk is, de valahogy az elmúlt években felváltotta a lazsálást a kalandvágy. Szerintem kalandos elmenni egy olyan helyre, amit ha megemlítesz a barátaidnak biztos, hogy furcsán fognak rád nézni és felteszik a fenti kérdést.

Nos a válaszom a következő: Milyen hülyeség már melegből melegbe menni. Akkor persze senki nem néz rád furcsa szemmel amikor a tél közepén közlöd, hogy melegbe mész, de a tomboló nyár közepén a hidegbe… ki ennyire perverz… Hát mi. Hogy őszinte legyek, nem először. Ez már a sokadik alkalom, rákaptunk az ízére és ennek is meg van a maga csodálatos bája.

Hányan mondhatják el, hogy itt „nyaraltak”? Gondolom most nem sokan emelik magasba a kezüket.

Történt ugyanis, mikor 2 évvel ezelőtt Izlandon (ez egy másik sztori) tekeregtünk, hogy Myvatn környékén a szállodában megszállt két motoros. Csodaszép vasak voltak és a rendszámukat néztük honnan jöttek. Nos, itt találtuk magunkat szembe Feröerrel először. Még nevettünk is egyet, hogy vajon miért ide jöttek, hiszen a klíma az náluk is gondoltuk, hogy hasonló. Most már azt gondoljuk, hogy a látványért. Szóval itt vetődött fel először a gondolat, hogy meg kéne nézni azt a tájékát is a földnek. Így idén mikor azon gondolkodtunk, hova menjünk – inkább írom kikapcsolódni mint nyaralni – jutott eszünkbe ez az úti cél.

Lássuk hát milyen is ez a szigetcsoport… Aki ide készül, mindenképpen pakoljon be túlzás nélkül minden olyan téli felszerelést (sapka, sál, kesztyű, esőkabát, sípulóver, orkán nadrág, túracipő) amit itthon is hordana. Bár az átlaghőmérséklet júliusban 12 fok körül mozog, bátran állíthatom, hogy egy nap alatt a négy évszakot simán megtapasztalhatja az ember.  Nekünk sajnos nem volt nagy szerencsénk az időjárással, inkább volt esős, felhős, mint napsütötte. De az égiek megszántak minket így azért 2 nap volt részünk verőfényes napsütésben is.

A szigetcsoport 18 szigetből áll fővárosa Tórshavn, a közelebbi szigeteket rövidebb-hosszabb alagutak, illetve hidak kötnek össze egymással a távolabbiakhoz pedig komppal lehet átjutni. Mi egy előre befizetett csoportos túrán vettünk részt, így minden nap mást láthattunk, bár ebből 3 nap ugyanazon irányba mentünk  de egyszer sem mutatta ugyanazt az arcát a természet az időjárás változékonyságának köszönhetően. Kicsit persze unalmas is volt, mikor már 4x hallottuk ugyanazt a sztorit a „gájdtól” de csodáltuk a természetet.

Feröer is tele van – ebben az időszakban – hegyi kis„patakokkal”, de ha beindul az égi áldás, akkor azért a patakokból, nagy vízesések és zuhatagok lesznek. A napi túrákat mondhatom, hogy átlagos fizikummal rendelkező emberekre tervezték, lévén busszal közlekednek mindenhova, a túrák  ha sétálni kell a városokban, enyhén dimbes-dombosak. Egy túra azonban azt gondolom –  és erre nem hívják fel az ember figyelmét mielőtt odaérne, –  erősen embert próbáló. Na jó nem a sziklamászókról és a hegyi túrák szerelmeseiről beszélek, hanem az otthon ülő, kocsival megyek mindenhova 100 méternél többet nem sétálok egy héten emberkékről.

Magamat nem ide sorolom, de ez a túra még rajtam is kifogott valamelyest. Ez pedig Mykines szigete volt. Ez a legnyugatibb sziget ahol egy kb 40 lelket számláló település található. A sziget gazdag, nemzetközi jelentőségű madárvilágáról nevezetes.

A tengerből kiemelkedő madársziklákon kormoránok, lummák és alkák fészkelnek, feljebb, a füves lankákon pedig lundák tanyáznak, ürülékükkel bőséges tápanyagot biztosítva a növényzetnek és a cipőnk talpának is, bár a lundák a sziklák szélén tanyáznak javarészt, de azért beljebb is merészkednek.


Az emelkedő százalékát nem tudnám meghatározni igazán pontosan, de nekem is nehezen ment  a mászás. kb 250 méter magasra kellett menni (nyílegyenesen), hogy az ember valamit is láthasson a gyönyörű tájból. Felvonszoltuk magunkat és azt mondhatom megérte. Sajnálom, hogy a sziget elejére nem volt, inkább kedvem mint módom kimenni, (ugyanazt a távot le, átmenni egy 35 méter magasan levő hídon a másik szigetre, ott felcaplatni szintén 200 méter magasra, megnézni a világítótornyot, mert más nincs, majd vissza ugyanezen az úton… khmm) de így sem vagyok szomorú attól amit láttam. 6 órát tölthettünk egy olyan szigeten amire igazán nem voltunk felkészülve sehogy sem. Mivel a nagy túrázás elmaradt, így viszonylag ez a 6 óra nagyon soknak mondható egy olyan helyen, ahol tényleg csak a természet van.

Ha jó az idő még elbámészkodsz, nézed a madarakat ahogy hozzák a szájukban a fiókáknak a rengeteg halat egyszerre… nade az idő el is tud ám romlani . 10 perc alatt a gyönyörű napsütésből olyan felhő ereszkedett a szigetre, hogy az orrunkig nem láttunk, így próbáltunk a sok-sok százalékos lejtőn ép testrészekkel leérni, de szerencsére sikerült. A „városkában” ugye sok mindent nem tudsz csinálni, de szerencsére van egy hmmm „turistaház” ahol adnak némi meleg ételt és italt. Így az idő hátralévő részét át tudtuk vészelni a hajó érkezéséig. Addigra persze a vihar elsuhant, tehát megint a napsütésé volt a főszerep.

Sok minden fura nekünk egy ilyen szigeten. Például az étkezés. Hát… nem is tudom igazán mit mondjak. Azon gondolkoztunk első naptól kezdve, hogy az itt élő emberek vajon mit esznek. Tuti mindenki otthon süt, főz mert az éttermeket megfizetni lehetetlen. Gondoltunk egy nagyon, hogy keresünk egy jó haléttermet (ha már az óceán közepén van a sziget az kizárt, hogy ne legyen egy jó halas étterem)… Mondhatom, hogy szinte gondolat maradt.. majd rátaláltunk a Barbara fishhouse-ra. Eldugott kis utcában az Arstova étterem mögött.

Jót ettünk arany áron, mindkét étteremben Sajnos az egész kirándulás során az étkezés volt a legdrágább. Igazán jó konyhájuk nincsen, így elgondolkodtató az is, hogy az a kevés étterem miből él. /Bár az egyetlen Steakhouse ami a szigeteken található asztalfoglalás nélkül elérhetetlen. (!)/ Összehasonlításképpen egy főre ebben az étteremben 600 DKK volt a menüsor, ami 6 fogásból állt (rúgjunk ki a hámból ha már…). Ezzel szemben a helyi fish&chips-esnél, ahol  a hot-dogtól a hamburgeren át a halig volt a kínálat (és a helyiek ide járnak szép számmal) ott egy főre 100 DKK-ból kijöttünk.

További érdekessége a szigetnek, hogy kissé kopár. Nincsenek erdőik sem. Van a helyi kertészet, ahonnan a szárazföldről szállítják a különböző fafajtákat és ha a házad kertjében szeretnéd, hogy legyen, akkor ide elmész és megveszed. Az összes fa a szigeteken így él. Ezen kívül van vagy 80.000 birka akik szabadon legelésznek mindenfelé és egy hétig azt nézed, hogy a szikláról mikor pottyan le, de szerencséjükre ez sem történik meg sűrűn.  Háromféle szarvasmarhát tenyésztenek egy gazdaságban de ezek száma a pár százat alig haladja meg. Növénytermesztésük a krumplinál kezdődik és végződik, tehát szinte minden a kontinensről érkezik hajókkal és repülőkkel. Innen már érthető, hogy miért olyan drága minden. Igazán ajándéktárgyak területén sem állnak jól, vagy még nem érezték meg a turizmus ízét igazán. Nagy mágnes gyűjtő és ajándékozó vagyok, de szégyenszemre egy darabot nem vettem, mert egy sem volt arra érdemes, hogy akár az én vagy a barátaim falát vagy hűtőjét díszítse. Így nem voltam rest és a saját képeimből kiválogatva párat legyártottam az első saját „szuveníremet”.

Mindent egybevéve azért szívesen ajánlom megnézésre a szigeteket a természet és a fotózás szerelmeseinek. De csak és kizárólag vállalkozó kedvűeknek és úgy, hogy (mi itt rontottuk el) autót bérelnek és a maguk urai. Semmi nincs messze, minden túra önállóan is bejárható egy nap alatt, akár úgy is, hogy visszatérve egy szállásra. Mert így nincs kötöttség, amit ebben az esetben én, mint lelkes fotós nagyon sajnáltam, hogy suhantunk a tájban és megálltunk olyan helyeken többször is, amik nem annyira voltak érdekesek a lencsémnek. Bár, ha kalandosabbat keres valaki akkor Izland talán többet nyújt ennél.

Copyright © 2016 Péterfai Erika. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll,írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Azt hiszem soha sem vártam annyira a tavaszt és a májust, mint idén. Amikor télen elhatároztam, hogy eljutok Madeirára, kíváncsi voltam, hogy a sokak által „az örök tavasz szigetének” titulált jelző tényleg létezik, valóban olyan csodálatos hely, mint ahogy azt állítják, illetve úti könyvekben leírják? Azt kell mondanom, hogy a valóságban sokszorosa az elmesélteknek és leírtaknak. Madeira egy vulkanikus sziget, trópusi klímával, aminek partjait az Atlanti óceán mossa, ez már egyfajta biztosíték a változatos és szemet gyönyörködtető látványra.

A hét nap alatt gyakorlatilag az egész szigetet sikerült bejárni. Szállásunk a fővárosban Funchalban volt, innen indultunk a napi szigetfelfedező túráinkra. Kezdve a keleti parttal és annak óceánba nyúló nyelvével Ponta de Sao Lourencoval az itteni tájkép jellemzően sivatagra hasonlít vulkanikus sziklákkal díszítve. Ennek ellenére a túraútvonalat színes virágok szegélyezték.

A keleti part után a sziget belseje felé vettük az irányt majd két egymást követő csúcstúra következett a Pico Grande 1654m és Pico Rouivo 1862m magaslataira ahonnan lélegzetelállító panoráma tárult elénk. Szerencsére mind két túrán tiszta, napos időt sikerült kifogni. A felfele vezető útvonal finoman szólva is látványos volt, virágokkal, völgyekben húzódó kis falvakkal tarkítva.

A programot egy levada túra követte. A levadákat a portugál őslakosok építették meg, melynek szerepe, hogy a sziget északi, esőben gazdagabb és magasabb területeiről levezessék az esővizet a szárazabb déli területekre ezzel biztosítva az öntözési lehetőséget. A túraútvonal végig a levada mentén haladt, sziklákba vájt barlangokon keresztül. Útközben megálltunk pihenni a Caldeirao vízesésnél, majd tovább folytattuk utunkat az esőerdőket idéző környezetben a Caldeirao do Inferno vízeséséhez.

A folytatásban az északnyugati parton fekvő Porto Monizba látogattunk. A hely nevezetes az óceán elől sziklákkal elzárt medencés strandjairól és az egyik legszebb helyen futó levada túrájáról a Ribeira Jalena-ról. A levada nem véletlenül érdemelte ki ezt a titulust, útközben csodálatos panoráma nyílik Porto Moniz óceán mosta partjaira, mindez a már megszokott őserdős környezetben, bátor Madeirai pintyek kíséretében. Innen a sziget legnyugatibb pontjára érkeztünk Ponta do Pargoba, ahol ismét az óceán és szél által pusztított sziklás látkép tárult elénk.

Utolsó túránkon a sziget északi, északkeleti részét hódítottuk meg. Porto da Cruz. Azt hiszem életem egyik legszebb látványában volt részem. A többnyire esős, szürke partszakasz, most zavartalan napfényben pompázott. A túra végig az óceán partján és annak magasabb pontjain futott. Azt hiszem, erről nem is mondanék többet inkább a képek beszéljenek.

A túrázás mellett, azért sikerült megismerni a portugál kultúra egy részét is. Funchal óvárosi negyede nagyon hangulatos, színes, barátságos emberekkel. Itt található Európa talán legszebb botanikus kertje is, amit felvonóval is meg lehet közelíteni, ami a kikötőből indul, így már ez is egy élményt nyújt panorámájával és látványvilágával. A botanikus kert rengeteg olyan növény otthona, amit itthon csak virágboltban lehet megcsodálni: liliomok, orchideák mindenfelé, mindez tavakkal, vízesésekkel, szökőkutakkal tarkítva.

Copyright © 2016 Murger Tamás. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll,írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Sirmione félszigete a Garda-tó déli csücskénél helyezkedik el, és egy híd köti össze a szárazfölddel. Az útikönyv szerint is kihagyhatatlan látnivaló, ami igaz is, csak szerintünk nem (csak) szűk utcácskákban bővelkedő szép belvárosa, hanem a félsziget csúcsát körülvevő természeti képződmény miatt.

Sirmione különleges strandja

A Garda tavat gleccserfolyók táplálják, a legmélyebb pontja 360 méter, a tó vize Sirmione lapos szikláinál tud igazán felmelegedni. A tóba benyúló földnyelv csúcsában fekvő sziklák, mint kőgallér keretezik a magasba szökő sziklafalat. Az itt található teraszos kialakítású sziklastrand ennek köszönhetően igen kellemes fürdőhely a nyári szezonban és nem utolsó sorban ingyenes.

Ennek a látvány mellett egyébként gyógyhatása is van ahogy olvastam. Ezeken kilométer hosszan lehet végigsétálni, mi teljesen körbe tudtuk járni így a félszigetet, de láttunk olyan képet, ahol a magasabb vízállás miatt ez nem kivitelezhető.

Egy középkori óváros minden kellékével

Emellett természetesen Sirmione-nak is gyönyörű középkori óvárosa van, színes házakkal, szűk utcákkal, ahova autóval tilos behajtani még a városkapu előtt le kell parkolni és a hídon átsétálni.

A híd után, a középkori Scaligeri kastély mellett elsétálva máris a színes, zajos, illatos Piazza Castellon találjuk magunkat, ami telis-tele van kávézókkal és éttermekkel.

Sirmione óvárosa mindössze két párhuzamos utcácskából áll, belőlük nyílnak a közvetlenül a vízpartra futó sikátorok, amik a már megszokott, hamisítatlan olasz hangulatot idézik elénk bárhol is járjunk az országban.

A házak között kicsiny parkok ékesítik az utcákat, tele szebbnél szebb növényekkel, amik gyakran birtokba veszik a házfalakat is.

Sirmione nevezetessége a földnyelvre épült és a tóra csodás kilátást nyújtó Rocca Scaligeri kastély, melyet a tó vízével teli várárok vesz körül. A római alapokra épült vizivár mintha egy tündérmese díszlete lenne. A XIII. században a híres veronai Scaligeri család építette, de később a velenceiek, a franciák és az osztrákok kezére került. A Scagligeri dinasztia Verona és a Garda-tó területének irányítói voltak a 13. és a 14. században.

A sziget csúcsán áll Catullus villája, illetve annak romjai, mely egy Konstantin császár idejében épült fürdőpalota. Az ókori, impozáns építmény romjait az utókor Catullus barlangjának (le Grotte di Catullo) nevezte el (amit mi csak a hajóról láttunk, mivel lent jártuk körbe a félszigetet és a kövekről nem lehet felmenni). Sirmione kihagyhatatlan célpont egy Garda-tó környéki nyaraláskor.

Copyright © 2016 Fotósműhely és Világutazó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Svédország? Most komolyan? Te ott akarsz „nyaralni”? Nagyjából ezeket a kérdéseket kaptam meg mindenkitől, mikor meséltem a nyári terveimről. Senki nem értette miért is akarok oda menni. Miután meglátták az ott készült képeimet, már megértették miről is beszéltem; pedig ők nem látták és érezték azt, amit én. Egyszerűen csak gyönyörű.

A Skavsta nevű parányi reptérre érkeztem meg. Ez nagyjából 1,5 órára található Stockholm központjától. Közvetlen buszjáratokat indítanak innen Stockholm T-Centralig, vagyis a központig. (Flygbussarna). A jegyeket előre interneten, de a reptéren is meg lehet vásárolni, és érdemes retúrjegyet venni, úgy olcsóbb (278 SEK ). A reptéren rengeteg prospektus volt kitéve programokkal, bár sajnos nagy részük svédül volt, de a városban több nyelven is lehet találni ingyenes programfüzeteket, térképeket svédül, angolul, németül. Viszont angolul mindenki beszél, szóval semmi pánik, ha esetleg elvesznénk. Ennek elkerülése végett azért mindenképpen szerezzünk be egy térképet, mert az óváros elég zegzugos.

Kedves unokatestvéremnek köszönhetően a szállásom Vallentunában volt, amely nagyjából fél órára található Stockholmtól. Itt láthattam életem legszebb naplementéjét a Vallentunasjön partján. Az ember, ha nem a saját szemével látja, el sem hinné, hogy ilyen is létezhet. Csak ültem a mólón és gyönyörködtem benne.

Ha valaki nagy rajongója a viking történelemnek és kultúrának, az Vallentunaban és környékén hódolhat e szenvedélyének, hiszen ez az egyik olyan rész a világon, ahol a legtöbb rúnakő található meg. Csak Vallentuna területén, közel 50. Ha valakit érdekel a téma, az Vallentuna város honlapján mélyebben is belemerülhet, hiszen itt össze van gyűjtve minden információ, az összes kővel kapcsolatban. A második legfontosabb Viking „látnivaló” egyértelműen Birka szigete. Sajnos nekem nem volt alkalmam eljutni ide, viszont legközelebb biztosan nem hagyom ki. Gyakran indulnak a szigetre kiránduló hajók. A jegy ára: 390 SEK.

Az ember többféle módon is felfedezheti Stockholmot. Földön és vízen. Érdemes előre tervezni néhány programot, amit mindenképpen látni szeretnénk. Meglehet vásárolni egy „Stockholm pass” nevű kártyát, akár online előre, akár Stockholmban, valamelyik irodában. Az ára 595 SEK-től indul. Ezzel a kártyával kedvezményesen vagy akár ingyen juthatunk be különféle kiállításokra, hajókirándulásokra, múzeumokba. Választhatunk hozzá olyan kiegészítést is, amellyel a tömegközlekedést is ingyenesen vehetjük igénybe. A Stockholm pass weboldalon ingyenes programfüzetet is tölthetünk le, amely nagy segítség lehet a tervezésben.

Én gyalog indultam útnak. Először csak körbe a víz mellett, egy kis önálló felfedezőutat tettem meg. Ha valaki nem a nagy múzeumok híve, többféle és néha ingyenes kis kiállításokra nézhet be mindenfelé városszerte. Azonban egyet semmiképpen ne hagyjon ki ha Stockholmban van, az pedig a Vasa múzeum.

Az én abszolút kedvenc helyem ez. Először fogalmam sem volt mi ez a „váza” múzeum, csak ajánlották, hogy mindenképpen nézzem meg. Még jobban csodálkoztam, hogy több százan állnak sorban előtte, mégis ki akar vázákat nézegetni órákon keresztül?…(Mentségemre szóljon, hogy félrevezetés áldozata lettem a vázákkal kapcsolatban). Na nem számít, ha már egyszer itt vagyok. Besoroltam a végeláthatatlan sorba, ami szerencsére gyorsan haladt, így szélsebesen bejutottunk, majd át néhány nehéz üvegajtón és már ott is volt. Aki szereti a történelmi dolgokat, legalább annyira, mint én, az biztosa értékelni fogja ezt a szépséget. A Vasa egy 17. században épült hadihajó, amely szinte tökéletes állapotban megmaradt a mai napig. Több emelet magasságból is körbejárható és megnézhető, nem csak maga a hajó, hanem minden érték, ami rajta volt. Elképesztő! Nincs is rá jobb szó.  A felnőtt belépő ára: 130 SEK, a gyerek jegy: 100 SEK.

A város felfedezése közben ne hagyjuk ki az Óvárost – Gamla Stant. Gamla Stan a legjobb állapotban fennmaradt, egyik legnagyobb középkori városrész. Itt alapították meg Stockholm városát 1252-ben. A szűk, kanyargós, macskaköves kis utcák igazán romantikus hangulatúak. Stockholm ezen részén található a Királyi palota- Kungliga Slottet. A palota lábánál (lépcsőn le) ingyenes kiállítás nézhető meg (Royal Armory). Hosszú időkre visszamenőleg láthatunk különleges királyi ékszereket, páncélokat, hintókat kiállítva, és rengeteg gyönyörű ruhát. Az igazán különleges alkalmi öltözékektől, mint például esküvői ruhák, a teljesen „hétköznapi” gyerekruhákig. Mindenképpen érdemes benézni.

Nem messze a palotától megnézhetjük a szépséges Storkyrkan székesegyházat. Ez az egyik legrégebben épült templom Stockholmban. Itt van kiállítva Sárkányölő Szent György szobra, és itt tartották a svéd koronahercegnő, Viktória esküvőjét is. Számomra, viszont a legszebb része a templomnak a The Candle Globe, ami a világot szimbolizálja, és az érte szóló imákat. Itt akár mi is gyújthatunk egy gyertyát. Belépő: 100 SEK

Ha tovább folytatjuk az utunkat, rátalálunk az óváros kedves kis utcáira, ahol özönlik a tömeg, és egymást érik az apró kis bazárok és éttermek. Itt megkóstolhatjuk a svédek egyik kedvencét a Kötbullart, vagyis a svéd húsgolyót, melyet főtt burgonyával és áfonya szósszal tálalnak. Ennek az ára 120 SEK volt (12. kép)

Az egyik utca végében van egy szuper kis pékség, sajnos a nevére nem emlékszem, de ne aggódjunk, csak kövessük az illatot és mindenképpen kóstoljuk meg a Kanelbullart, vagyis a svéd fahéjas csigát, mert isteni finom. Nem mellesleg segít feledtetni velünk a húsgolyók okozta csalódást is. A városban kapható mindenféle tengeri étel is, és úgy gondolom megfizethető árakon. Körülbelül 80 SEK-től indulnak az étel árak.

Az egyik napomat egy vizi városnézéssel koronáztam meg, amely az „Under the bridges” fantázianévre hallgatott. A túra 1,5 órás volt, és Stockholm hídjai alatt utazva körbenézhettük az egész várost. Persze választhatunk többféle opció közül is; a többi kirándulás kicsit rövidebb, mint ez volt, viszont ugye árban is kedvezőbbek, mint például a „Historical Canal Tour”, vagy a „God Morgon Stockholm”. Egyre azért mindenképpen érdemes befizetni. (A hajókon van Wi-fi is, ha valakinél ez releváns szempont). Ennek az ára 200 SEK volt.

A tömérdek múzeum és városnézés után, még mindenképpen ajánlanám, hogy a buli imádók vagy kikapcsolódni vágyók próbálják ki a „bulihajót”. Amelyet mi választottunk Turku-ig és vissza közlekedett. Nagyjából egy 24 órás kirándulás volt. Nappal csodálni lehetett a tengert, este pedig kezdődött a buli. Ki mire vágyott. Élő zene, disco vagy csak ücsörgés egy bárban. Reggelre mindenki visszavonulhat a kabinjába kipihenni a fáradalmakat, hogy kisimultan és fitten érjen haza délután, mire a hajó kiköt. Akinek viszont több ideje van és szeret kirándulni, lehetősége van áthajózni akár Helsinkibe, Szentpétervárra, Osloba, Rigába is. Mindenképpen hatalmas élmény.

Jó tanács: A svéd papírpénzek folyamatos csere alatt állnak, nézzük meg milyenek az újabbak, amelyek forgalomban vannak, nehogy pórul járjunk, és „használhatatlan” pénzt kapjunk vissza valahol. Több helyen egyébként fel vannak tüntetve, hogy melyek azok amelyeket már nem fogadnak el.

Néhány egyéb program:

• Gröna Lund vidámpark: Belépő 110 SEK
• Nobel Múzeum: Belépő: 100 SEK
• SkyView: Belépő: 150 SEK

Úgy érzem még órákig tudnék mesélni erről az élményről, de azt hiszem nem lehet leírni azt az érzést ami elfogja az embert mikor leszáll a gépéről; egyszerűen csak megnyugtató.

Copyright © 2016 Csesznegi Adrienn. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll,  írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Kanadába indulás előtt tudtam, hogy a világ egyik legfotogénebb országába látogatok. Alberta és British Columbia tartományok természeti szépségeikről messze földön híresek, minden természetfotós TOP 10-es listáján szerepel ez a vidék. Alberta tartomány valószínűtlenül kék gleccsertavai, a látványos és gazdag élővilág és British Columbia kissé zord, de csodás csendes-óceáni partvonala a valóságban minden képzeletet felülmúl.

A fotózás tehát kihagyhatatlan része volt ennek az utazásnak, annak ellenére is, hogy nem profi fotósként érkezel. A történethez hozzátartozik, hogy mindig is elkötelezett híve voltam a tükörreflexes fényképezőgépeknek, még az analóg gépek időszakából. Így mindig értetlenül álltam a mobiltelefonnal fényképező emberek előtt, főleg ilyen elképesztő helyeken. Aztán jött a fordulat. Mint lenni szokott egy nagy utazás előtt még biztos, hogy valaminek el kell romlani, persze, hogy a mobiltelefonnak. Azonban indulás előtt néhány nappal iJoe-tól sikerült hozzá jutnunk, az addigra már vészesen fogyó új iPhone SE készülékhez. És mi mást mondhatnék, mire hazaérkeztem nemcsak Kanada fan lettem, de Apple hívő is. Hihetetlen minőséget produkált a 12 megapixeles szenzorral felszerelt telefon legyen szó zord időben készített tájképről vagy ragyogó napsütéses panoráma felvételről. Persze a fényképezésen kívül nagyszerű videókat is megörökítettünk vele, valamint a maps.me-vel még a legkisebb túraútvonalakon is elnavigált minket és persze töltöttük fel a képeket nektek Instagramra és Facebookra.

Ezúton is szeretnénk még egyszer köszönetet mondani iJoe-nak, hogy ezzel a szuper iPhone SE-vel örökíthettük meg ezt a mesés utazást. Íme egy csokorra való gyönyörű fotó Kanadából!

Canmore

Banff és környéke

Lake Louise

Emerald Lake

Mt. Edith

Peyto Lake

Lake Minnewanka

Icefields Parkway

Horseshoe Bay, West Vancouver

Vancouver sziget

Capilano Suspension Bridge, Vancouver

Copyright © 2016 Világutazó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.