Montevideo nem tartozik Dél-Amerika legismertebb desztinációi közé, ennek ellenére egy igazi rejtett gyöngyszem a kikapcsolódásra vágyóknak. Egy jó steak után csak komótosan követnünk kell a matét szorongató helyieket, hogy a legjobb strandokra és igazi kulináris élvezetekre akadjunk!

Uruguay. Azon kívül, hogy jók fociban és valahol Argentína mellett találhatóak, nem sok előzetes tudásunk volt ezzel a kis országgal kapcsolatban. De ha már Buenos Airesben jártunk, úgy döntöttünk megnézzük magunknak a közeli államot és fővárosát, Montevideót. A látogatás során nem kellett sok, Montevideo kedvenc városaink sorába lépett, az ország lakóit, a barátságos és laza “uruguayokat” pedig rögtön a szívünkbe zártuk.

A miniszterelnök és a háromlábú kutya

Az utazás előtt persze utánaolvastunk úti célunknak és kiderült, hogy egy igazán különleges országgal állunk szemben. Ott van például egykori miniszterelnökük, José Mujica, aki hivatalban töltött ideje alatt teljes fizetését az államnak ajánlotta, míg ő egy kis lakásban élt háromlábú kutyájával. Uruguay szó szerint egy fiatal ország, hiszen lakosságának mintegy negyede 16 év alatti és a 2019-es választásokon is zömmel harmincas éveikben járók indultak. Emellett élen járnak innovatív megoldásokban is: elsők között legalizálták a marihuánát (uruguayi állampolgárok számára), Montevideo – amelyet Dél-Amerika egyik legbiztonságosabb és legdrágább városaként tartanak számon – terein pedig ingyenes wifi és bérelhető elektromos rollerek várják a városba látogatókat. A világon az uruguayiak fogyasztják a legtöbb maté teát és marhahúst, amiben Argentína követi őket. Apropó, Argentína: a szomszéddal való az örökös összehasonlítgatást kifejezetten utálják, ennek ellenére több hasonlóságot is felfedezhetünk a két nemzet között szokásaikat és történelmüket illetően.

A kihagyhatatlan maté és La Rambla

A Rio de La Plata, vagyis “Ezüst folyó” torkolata már alapvetően erős kötelék és fontos útvonal a két város között (ha komppal érkezünk meg Buenos Airesből, ezt fogjuk átszelni). Partjai pedig központi szerepet töltenek be a montevideóiak életében. A torkolat mentén, 22 kilométer hosszan fut a La Rambla sétánya, amelyet futók, biciklisek népesítenek be a nap minden szakaszában. Maga a part kinézete alapján akár tengerpart is lehetne, ahol pálmafák és lágy homok ölében élvezik az emberek a nyugodt, tiszta édesvizet. A rengeteg rekreációs tevékenységhez, például strandoláshoz mi is bátran csatlakozhatunk a városban található 18 fürdőhely egyikén. Erre különösen alkalmas a helyi tavasz és nyár időszaka (októbertől májusig), amikor a La Rambla által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket maximálisan kiélvezhetjük. A Rio de la Plata mellett egyébként este indul be igazán az élet: barátok gyűlnek össze egy kis feszültség levezető röplabdára és vehemens szülők szurkolásától hangos a part a helyi iskolások focimeccsein.

A kikapcsolódást és szocializálódást magas fokon művelő helyiek mellett gyakran láthatunk egy nagy termoszt, csészével és a belőle kilógó szívószállal. Mindezek a yerba maté tea készlet részei. A rengeteg pozitív élettani hatással – és koffeinnel – rendelkező főzetet a maté fa leveleiből és ágacskáiból készítik, egy csészén gyakran egy egész társasággal osztozva, a termoszban található forró vízzel újra és újra felöntve az őrleményt. A maté fogyasztását, az argentinokhoz hasonlóan, órákon keresztül képesek művelni, mintegy mellék- vagy akár önálló tevékenységként. Így ha már itt járunk, érdemes beszereznünk egy készletet, hogy átélhessük az igazi uruguayi életérzést. Nem beszélve arról, hogy a készlet szuvenírnek is tökéletes lehet.

Együk, igyunk, kulturálódjunk, de csak komótosan!

Az egyik legismertebb uruguayi pohárköszöntő így hangzik: “Egészséget, gazdagságot, szerelmet és időt, hogy mindezeket élvezhessük!”. Tény, hogy Montevideo megadja a módját a kulináris és kulturális élvezeteknek, legyen szó egy egyszerű eszpresszóról, szendvicsről vagy tangó előadásról.

A főváros pezsgését Montevideo történelmi épületekkel tarkított belvárosában (Ciudad Vieja) tudjuk a legjobban megtapasztalni. A Plaza Independencia szomszédságában rengeteg éttermet és kávézót találunk, az ebédelő dolgozók tömegéhez csatlakozva be is ülhetünk ezek egyikébe (például: La Pasiva), hogy kipróbáljuk a város méltán híres szendvicsét, a steakkel, sajttal és zöldségekkel bőségesen megpakolt chivitót.

Ha ezek után még éhesek lennénk, netán egy híres uruguayi steakre vagy egy jó helyi vörösborra vágynánk, meglátogathatjuk a Mercado del Puertó történelmi épületét, amely sok budapesti piachoz hasonlóan modern és tradicionális hatásokat ötvözve éttermekkel, kávézókkal és szuvenír boltokkal várja a látogatókat.

A kikötő épülete 1868-ban épült és a 19. században fontos szerepet töltött be a több százezer európai bevándorló befogadásában. Nem véletlen tehát, hogy Buenos Aireshez hasonlóan Montevideo építészetén és kultúráján is érződnek a bevándorlási hullám hatásai. Itt található például a világ egyik legismertebb történelmi kávézója, az 1877-ben kinyitott Cafe Brasilero, amely rengeteg ismert művész törzshelye volt, manapság pedig fiatal baristák pörkölik kényelmes tempóban a kávészemeket a pult túloldalán. De kiváló példa erre Uruguay legfontosabb színháza, az 1856-ban, olasz építész által tervezett Teatro Solís is, ahol az előadásokon kívül angol nyelvű idegenvezetésen is részt vehetünk, melyek honlapjuk szerint szerdánként ingyenesek.

Ha már kultúra: kevesen tudják, de Argentína mellett Uruguay (is) a tangó szülőhazája. Ez persze állandó vita tárgyát képezi a két ország között. Ha itt járunk, egyszerűen jegyezzük meg, hogy a tangó innen származik, míg Argentínában járva Argentínából. Buenos Aireshez hasonlóan Montevideóban is gyakran, akár az utcán is felcsendülhetnek a szenvedélyes ritmusok. A tánc lépéseit pedig magunk is elsajátíthatjuk (például: Joventango), de dönthetünk úgy is, hogy inkább a profikban gyönyörködünk a tangó klubok egyikében (például: El Chamuyo).

Annak ellenére, hogy rengeteg a közös vonás Buenos Aires és Montevideo között, az uruguayi főváros sokkal inkább emberléptékű, mint argentin testvére. Üdítően keverednek benne a régi tradíciók az újjal, a nagyvárosi lüktetés mellett pedig időt és helyet biztosít lakóinak arra, hogy azt a maté teát igazán komótosan élvezhessék. Ebben az emberközpontú és barátságos városban talán nem is olyan nehéz lazának, kedvesnek és segítőkésznek lenni, ahogy azt az uruguayók több ízben bebizonyították számunkra. Mert Montevideo nem csak egy röpke látogatásra, hanem az életre lett tervezve!

Copyright © 2020 Postcards and diaries.  A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll (nyitókép: guillermoluis21/flickr.com), írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Az Arnó folyó két partján elterülő város a Toszkána székhelye. A reneszánsz bölcsőjeként is emlegetett Firenzét 1986-ban Európa kulturális fővárosává választották. Még sorolhatnám a különböző kitüntető neveket melyet méltán vívott ki magának, de lássuk mivel érdemelte ki ezt a kitüntető figyelmet.

Nehéz Firenzéről elfogultan írnom, így talán fel is adom már az elején. A város teljesen levett a lábamról, pedig első alkalommal csupán két és fél napot töltöttem itt. Másodjára már okosabb voltam és majdnem egy hetet szántam rá. Nem meglepően ez sem volt elég.

Firenze rengeteg látnivalót tartogat mindenki számára. Bár a fontosabb látványosságok gyalog könnyedén bejárható távra vannak egymástól, egy hét mégsem elég, hogy mindent alaposan szemügyre vegyünk. Nézzük hogyan jött létre az a pezsgő város, amit ma Firenze néven ismerünk.

Firenze és a Mediciek

Az ország ezen része már háromezer éve is lakott volt. Később i.e. 59-ben Caesar katonái az itt létrehozott új kolóniának a Florentina (Virágzó) nevet adták. A négyszögletű városszerkezetet fallal vették körbe. A város alakult, épült, változott. Hol nemesek uralták, hol a polgárság ragadta magához a hatalmat. Az 1300-as években egy újgazdag család neve kerül be a köztudatba és vált elválaszthatatlanná a várostól. A Medici család. A Mediciek uralmának megalapítója Giovanni di Bicci de’Medici. Megteremtette az alapokat és virágzásnak indította a Medici bankot szerte Itáliában és Európában. Fia Cosimo de’Medici fejedelmi hatalommal kormányozta a várost. Támogatta a művészeteket, a kultúrát és a tudományt. Bárhol járunk Firenzében a Medici család nyoma kézzel fogható. Támogatták Brunelleschit, Donatellot, Masacciot, Filippo Lippit, később Botticellit, Michelangelot és a lista még hosszan folytatódik. Cosimo halála után a nép a Pater patriae (a haza atyja) névvel illette. Unokája Lorenzo de’Medici akit más néven il Magnifico-nak (a Fenséges) is neveznek folytatta tevékenységét. Uralma alatt Firenze lett az olasz szellemi mozgalom és művészet központja. Lorenzo halála után (1492) nemsokkal a nép fellázadt a család ellen. Ezek után a Medici család rögös időszak elé nézett. Később ugyan visszaszerezték a hatalmat I. Cosimo még nagyhercegi címet is kapott, de a család régi tekintélye már a múlté volt. A Medici család két pápát és egy francia királynét is adott a világnak, ám végül 1743-ban az utolsó Medicivel kihalt a család. Jelenlétük mégis meghatározó szerepet tölt be Firenze életében. Iskolákat, könyvtárakat alapítottak, támogatták a szegény művészeket, műkincseket hoztak a világ minden tájáról. A ma ismert Uffizii múzeum nem jöhetett volna létre a család gyűjteménye nélkül. Több palotát, templomot is az ő utasításukra építettek a városban.

Térjünk vissza a jelenbe. Firenzébe szeptemberben volt szerencsém ismét ellátogatni. Reméltem, hogy kicselezhetem a turistaáradatot ha iskola időben látogatok el ide. Mint kiderült igazam volt. Bár szeptember első hete még főszezonnak számít, érezhetően kevesebben vannak az utcákon. És ami még fontosabb kisebbek a sorok a látványosságoknál. Aki nem bírja az egy helyben állást annak ajánlom, hogy előre vegyen jegyet minden múzeumba online. A legtöbb helyre lehet előre (érdemes akár hónapokkal is) jegyet venni. Én nem szoktam előre tervezni utazás alatt, szeretek felkelni, nyakamba venni a várost és útközben kitalálni mit is csináljak. De már első alkalommal megtanultam, hogy itt ezen változtatnom kell. Naptár, jegyzetfüzet és beosztottam a napokat. Így sikerült a lehető legtöbb dolgot megnéznem rohanás és sorbaállás nélkül. Szintén érdemes összevont jegyet venni, mely a tartalmazza a belépőt több látványossághoz is. Vegyük figyelembe mennyi idő áll rendelkezésre, megéri-e az összevont jegy vagy érdemes inkább pár dolgot kihagyva külön belépőket venni.

Ajánlom a kupola-harangtorony-múzeum-keresztelőkápolna jegyet. Egy nap bőven elég a bejárásukra. A Firenzei dóm maga ingyenes. Ez a hatalmas épület már messziről kivehető a hatalmas kupolával és egyedi mintázatával. Lélegzet elállító látvány, ahogy kilépünk a kis térre és elénk tárul a fehér és zöld mozaikokkal és a grandiózus narancssárgás kupolával. A dómot 1294-ben alapították de már előtte is templom állt a helyén. A kupola maga egy építészeti mestermű, sokan próbálkoztak a megvalósításával. Végül 1420-ban Brunelleschi volt az, aki sikerrel is járt. A Firenzei dóm Olaszország 3. és a keresztény világ 4. legnagyobb temploma. A kívülről díszes épület kissé puritán belsőt takar. Érdemes felnézni mikor a kupola alatt sétálunk, csodás freskók díszítik a belsejét. A templom alagsorában megtekinthetjük a korábbi templom maradványait.

A kupola bejárására késő délutáni időpontot kaptam így először a harangtorony felé vettem az utam. A toronyba lépcsőn lehet feljutni. Meg kell vallanom, hogy kénytelen voltam pihenőt tartani nem is egyszer. Szeptember ide vagy oda már kora reggel hőség volt. A lépcsők egy elég zárt, szűk folyosón visznek fel. Ez az út vezet fel is le is. Kicsit nehézkes a közlekedés ha sokan tartanak lefelé. Több pihenőt is be lehet iktatni hisz a torony több pilléres, így van hely leülni, körbe járni, levegőt kapni. Nem mondom, gondolkodtam rajta hogy feladom. Már nem tűnt olyan jó választásnak a hosszú, fehér ruhám. De szerencsére kibírtam és 414 lépcső után végre megékeztem a kilátóhoz. A tornyot körbe lehet járni, a kilátás pedig könnyen elfeledteti az izzasztó túra emlékeit. Lefelé már könnyebb volt az út.

A keresztelő kápolna a dómmal szemben található. Az 1100-ban alapított templom Firenze székesegyháza volt. A firenzeiek itt keresztelkedtek, 1265-ben Dantét is itt keresztelték meg. Az épület három aranyozott bronz ajtóval rendelkezik. Michelangelo azt mondta az ajtók megérdemelnék, hogy a mennyország kapui legyenek. Tér szűk méretei miatt itt mindig rengeteg turista van, de érdemes egy kicsit nyomakodni és egy pillantást vetni az ajtókra, tényleg remekművek.

Ha ráérünk érdemes a dóm körüli kis utcákban sétálni, remek kávézókra akadhatunk. A nap további részében én is ezt tettem. A kupolához kicsivel korábban az időpont előtt érkezni, mert itt is hosszú sor vár. Nem érdemes azonban sokkal korábban, mert úgysem engednek be hamarabb. A kupola megmászása meglepően könnyebbnek bizonyult, talán mert szélesebbek a folyosók így nem volt annyira fülledt a levegő. Lépcső várt itt is, ráadásul 463. De a kilátás mindent megér. Elképesztő a látvány. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy a kései időpont pontnak köszönhetően végignézhettem a naplementét a város felett. Felejthetetlen élmény volt.

A megszámlálhatatlan lécső után úgy gondoltam megérdemlek egy finom vacsorát. Ami hamar szemet szúrt Firenzében azok a hatalmas húsok minden második étterem ablakában. A T-bone steak helyi specialitás. Igazán érdekes és a steak szerelmeseinek határozottan ajánlom. Viszont figyeljünk, mert sok helyen súlyban mérik az árát. A pincér kihoz egy hatalmas darabot és mi rámutatunk mekkorát szeretnénk, így könnyen méregdrága lehet a vacsora vége. Vannak éttermek, ahol fix áron kóstolhatjuk meg, én végül e mellett döntöttem és igazán ízletes vacsora lett az eredménye. Firenze igazán pezsgő város. Este tizenegykor mikor a szállás felé sétáltam a város tele volt helyi családokkal, turistákkal, akik még javában élvezték a kései vacsorájukat. Igazán meglepő volt úgy, hogy az én városomban ha este tíz után valami nyitva van az már nagy szó. Üdítő volt ittas, hangos fiatalok helyett vidám, nevetős emberekkel találkozni, akik sétáltak és élvezték a meleg szeptemberi estét. A szállásom nem messze volt a vasútállomástól. Mivel csúcs szezonon kívül utaztam így igazán jutányos áron kaptam meg. Nem hotel szobát foglaltam, hanem egy apartman szállást. Amit igazán szeretek a hasonló helyekben az az, hogy mindnek saját karaktere van. A hotelek valahogy mindig ugyanolyanok, de egy apartman szállásnak ki kell tűnnie a tömegből, így a tulaj jobban odafigyel a részletekre. Az én szobámban régi típusú motorbicikli volt, kék falak, különböző tárgyakból készített bútorok. A közös konyhában kávéfőző, hűtő, melybe tárolhattam a reggelinek valót. A kertben padok, függőágy és nyugalom. A szállás adóm egy hölgy volt, igazán odafigyelt rám, mikor elkapott egy rövid vihar napközben üzenetben érdeklődött hogy jól vagyok-e, nem áztam-e el nagyon. Ennyi figyelmesség mellett igazán otthonosan éreztem magam.

Másnap az utam a kedvenc helyemre vezetett, a Ponte Vecchio-hoz. Az világ egyik leghíresebb hídja és az egyetlen Firenzében melyet a német csapatok nem robbantottak fel 1944-ben. Később, 1966-ban az Arno áradása is megrongálta több más műemlékkel együtt, de sikerült helyreállítani. A Ponte Vecchio igazán különleges, már első alkalommal is megfogott a látványa. A fecskefészek szerű épületekben korábban mészárosok műhelyei foglaltak helyet, ám a Medici család végül az aranyműveseket helyezte ide, ez mind a mai napig így van. Egészen a híd közepéig fel sem tűnik, hogy nem egy egyszerű utcában járunk. Középen megbomlik az üzletek sora, kilátást engedélyezve a folyóra és az Uffizire. A hídon mindig sok a turista így érdemes naplemente után is ellátogatni ide. Egyik este egy utcai zenekar játszott a híd közepén, invitáltak mindenkit hogy táncoljanak, igazán vidám hangulata volt a jelenetnek.

A híd tetején látható egy ablakos folyosó ez a Vassari-folyosó, amit I. Cosimo de’Medici építtette, hogy összekösse a Pitti palotát a Ponte Vecchióval és az Uffizivel. Régen arra használta a család, hogy ne kelljen a köznéppel elvegyülniük, manapság a múzeum része. Bár ottjártamkor épp le volt zárva. Az Uffizire érdemes egy bő fél napot rászánni. Hatalmas épület, megszámlálhatatlan szobával és műalkotással. Tiziano, Raffaello,Leonardo da Vinci, Botticelli, Caravaggio, Michelangelo és még sok más művész alkotása is megtekinthető itt. Az én személyes kedvencem Botticelli Tavasz és Vénusz születése című festményei. Lenyűgöző munkák. Szomorú látni, hogy sokan csak egy gyors képre állnak meg és rohannak is tovább. Én órákig tudtam volna ott állni és csodálni a műveket.

Az Uffiziről oldalakat lehetne írni, de semmi nem adja vissza az érzést ami elönt egy általad nagyra tartott művész alkotása láttán. Ugyan ilyen lenyűgöző volt Michelangelo Dávid szobra a Galleria dell’Accademia-ban. A Dávid szobor egy igazi mestermű. Sokkal nagyobb mint amire számítottam. A terem végében elhelyezett alkotás látványa lélegzetelállító. Nehéz elhinni, hogy ezt tényleg egy darab márványból faragták ki. A teremben további szobrok is megtekinthetők Michelangelótól.

Ezen izgalmak után mi másra vágyhattam volna mint egy igazi olasz gelatora. Sikerült találnom egy remek helyet a dóm közelében, minden nap vissza tértem annyira finom volt. A város tele van különböző fagyizókkal, kávézókkal, éttermekkel. Érdemes beljebb menni a kis utcákban és sétálni egy kicsit, autentikusabb és jóval olcsóbb helyekre bukkanhatunk.

Napközben figyeljük az éttermeket és jegyezzük meg merre található a kiválasztott, így este nem kell éhesen vadászni. Így sikerült egy remek márvány sajtos spagettit ennem, házi borral és desszertnek házi tiramisuval egy hangulatos kis teraszon. Napközben látogassunk el az All’antico Vinaio-hoz. Itt különböző szendvicseket lehet venni. Mind friss, helyi termékekből előttünk készül. Senkit ne ijesszen el a sor, gyorsan haladnak és megéri várni. Legjobb szendvics, amit valaha kóstoltam.

A San Lorenzo és a Santa Croce templomot nem hagyhattam ki. A San Lorenzo a Medici palota közelében található, 390-ben alapították. Brunelleschi és Michelangelo is dolgozott rajta, de a templom a mai napig bejezetlen. A San Lorenzo volt a Medicik családi temploma. Itt található Cosimo de’Medici és Donatello sírja is. Mellette helyezkedik el a Medicik hercegi kápolnája, illetve a Medici könyvtár is rengeteg értékes könyv és a Medici családfa is megtekinthető itt. Bár a templom kívülről nem nyújt fényes látványt belül igazán csodás, freskók és szobrok fogadják a látogatókat. Meg kell említenem hogy a templomokba nem lehet csupasz lábbal vagy vállal bemenni, így hasznos ha van nálunk egy kendő. A Santa Croce a város egy másik pontján található. Ebben a templomban van eltemetve Macchiavelli, Michelangelo, Galileo, Dante és sokan mások. A belépőjeggyel meg lehet tekinteni a kiegészítő épületeket is. Itt múzeum volt kialakítva mely bemutatta az Arno pusztítását a nagy áradás alatt. Sokkoló volt látni a milyen magasan állt a folyó a termekben.

Utolsó nap pihenéssel és sétával telt. Újra ellátogattam a kedvenc helyeimre, ettem egy utolsó gelatót, és felsétáltam a Piazzale Michelangelo-ra. Innen pompás kilátás nyílik a városra. Remek hely utolsó fotókat készíteni a városról, háttérben a dómmal és a Ponte Vecchio-val.

Mint említettem kétszer jártam a városban, de rengeteg hely kimaradt, így azt ajánlom senki ne menjen azzal a tervvel, hogy egy hétbe besűrít mindent, mert túl sok lenne és nem marad idő élvezni a várost, a hangulatot, az olasz kávét és egy meleg nyár esti sétát.

Ami számomra még mindig hátra van a Palazzo Vecchio, a Santa Maria Novella, a Pitti palota a Boboli kertekkel, Dante háza, a Medici palota és a Medici kápolna, illetve a rengeteg múzeum és kiállítás. Úgy tűnik egy újabb hét sem lenne elég, hogy behozzam a lemaradást.

Ha szuveníreket szeretnénk venni érdemes ellátogatni a Medici kápolna közelében található piacra. A kinti részen táskákat, öveket, kabátokat lehet venni, néhányan kerámia tárgyakat is árulnak. Érdemes vigyázni mert az eladók elég erőszakosak tudnak lenni és rengeteg termék hamisítvány. Firenze híres a bőrműves termékeiről, de oda kell figyelni honnan és milyen minőségű árut veszünk, mert könnyen egy olcsó kínai termék társaságában térhetünk haza. A piac zárt részén különböző olasz termékeket kapni, húsokat, fűszereket, tésztákat és természetesen olíva olajat, balzsamecetet. Én egy aranyos bácsitól szereztem be az ajándék tésztákat, kis üveg olíva olajat és más olasz finomságokat. Hajnalban indult a vonatom Milánóba. Firenzének van ugyan reptere, de olcsóbb volt Milánóba repülni és vonattal eljutni Firenzébe. A szupergyors vonatoknak köszönhetően az út mindössze egy 1 óra 50 percet vesz igénybe. Mivel hajnalban indultam volt időm megnézni még Milánót is. Búcsút intettem Firenzének és közben megfogadtam, hogy amint tehetem újra ellátogatok ide.

Copyright © 2020 Lázár Zsuzsanna. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. 

Lettország és a Baltikum többi országa kevésbé számít gyakori úti célnak a magyarok körében, pedig bőven akad látnivaló ebben a térségben is.

Lettország fővárosa Riga, ahol megközelítőleg 650.000 ember él, többségében lettek, de jelentős az orosz kisebbség is, lakosságszáma alapján a legnagyobb balti városnak számít. A csaknem 2 millió lakossal bíró Lettország 1991-ben nyerte el függetlenségét, 2004-ben hazánkkal együtt tagja lett az Európai Uniónak, 2014. január 1-től pedig az euró vált a hivatalos fizetőeszközzé (előtte lett latot használták). Rigát a Daugava folyó szeli ketté, de a várost átszeli egy kisebb csatorna is, melynek partjait több híd is összeköti. A város  legkedveltebb parkja azonban a Riga szélén található Mezaparks, ahol a rigai állatkertet is megtalálod.

Riga nem közvetlenül a tengerparton fekszik, így a városközpontból indulva autóval körülbelül 25-30 percet utazva (vonattal szintén ennyi idő) érhetjük el Jurmala legközelebbi tengerparti szakaszát.

Riga közbiztonsága jónak mondható, az utcák és a közterek tiszták. Metróhálózat nincs a városban, a tömegközlekedni vágyók villamost, trolibuszt és autóbuszt tudnak igénybe venni. Az automatánál vásárolt vonaljegyek 1,15 euróba kerülnek, de ha az autóbuszvezetőnél vesszük meg, akkor már 2 eurót kell fizetni. A tömegközlekedési eszközökön elektronikus jegyrendszer működik. Késő este a villamosok, trolik és autóbuszok már jóval ritkábban közlekednek, erre az esetre jó opció lehet a taxi, amely a budapesti árakhoz képest valamelyest olcsóbb tarifával dolgozik.

A város 2014-ben elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet, melyre méltán büszkék. A városban több színvonalas múzeum is megtalálható, mint például a Latvian National Museum of Art vagy éppen a War Museum, de kiemelkedik közülük a Riga Motor Museum, ahol körülbelül 100 jármű szerepel a kiállításban. A Rigába látogatók számára szinte kihagyhatatlan, mivel ez a Baltikum legnagyobb közlekedési tematikájú múzeuma. Számtalan érdekes történettel bíró jármű található itt, többek között a Sztálin ZISZ 115-ös páncélozott autója vagy éppen a Brezsnyev által összetört Rolls Royce.

Riga óvárosának (Old Town) utcáit szinte teljes egészében macskakövek borítják, így arrafelé sétálva mindenképpen ajánlott a kényelmes cipő viselése.

Itt található a Városházával szemben, a város legismertebb épülete, a Feketefejűek háza (Melngalvju nams), mely eredetileg a nőtlen kereskedők épülete volt. Szent Móric (Mauritius) volt az egyesület védőszentje, mely név a görög fekete (mauron) szóból eredeztethető, akit így is ábrázoltak, innen ered az épület elnevezése. Az épület elődje az 1300-as években épült, ebben az időszakban Riga a Hanza-szövetség egyik fontos kereskedővárosa volt. A második világháború során az épület megsemmisült, azonban 1999-ben átadták a korabeli tervrajzok alapján helyreállított új épületet.

A Feketefejűek háza előtti téren található a legelső karácsonyfa helyét jelző emlékmű. A legtöbb forrás szerint 1510-ben állították fel a legelső díszített fenyőfát, amely ezen a téren kapott helyet.

A 123 méter magas gótikus stílusú Szent Péter bazilika Lettország legmagasabb temploma, melyről a legelső feljegyzés a 13. század elejéről származik. A 16. századig katolikus templom volt, majd a reformáció után evangélikus lett. A második világháborúban teljesen kiégett, újjáépítése csaknem két évtizedet vett igénybe. A helyreállításokat követően a toronyban 72 méter magasan egy terasz kialakítására került sor, amely látogatható a turisták számára.

A bazilika mögött található a Brémai muzsikusok 1990-ben készült bronz szobra, melyet Riga a testvérvárosától, Brémától kapott. A szobor állatai egy fal résén tekintenek át, mely a vasfüggönyt jelképezi.

Rigai Dómot szintén a 13. században építették, falainak vastagsága megközelíti a 2 métert. A tetején található kakasmotívum Riga egyik szimbóluma, 86 kg tömegű, 0,5 méter magas és 1,3 méter széles. Az itt található 7000 síppal rendelkező mechanikus orgonát a világ legnagyobbjai között tartják számon. A templom alapja és a Dóm tér között nagy a különbség, ami jól mutatja, hogy a város szintje mennyit emelkedett az évszázadok alatt. A dómban található egy 2020-ban átadott Liszt Ferenc emléktábla is, mivel a magyar zeneszerző 1884-ben a katedrálisban található orgona felszentelésére egy korált komponált.

A Mazā Pils utca 17., 19., 21. szám alatt található „Három testvér ház” Riga egyik legrégibb épületei, melyek a 15. században épültek. Egy legenda szerint az épületeket három férfi építette, akik egy családba tartoztak, így az épület elnevezése innen eredeztethető. A legidősebb „testvér” a 17-es számú, a „legfiatalabb” a 21-es című.  Napjainkban a Lett Építészeti Múzeumnak adnak otthont.

Az óvárost körülvevő városfal néhány része ma is áll, viszont a Svéd kapu (Zviedru vārti) az egyetlen korabeli formájában fennmaradt városkapu. 1698-ban épült, nevét az ekkortájt itt szolgáló svéd katonákról kapta.

Szintén az Old Townban található a 20 méter átmérőjű, 26 méter magas, 3 méteres falvastagságú Por torony (Pulvertornis). 1330-ban épült, de jelenlegi formáját 1650-ben nyerte el. Riga erődítményrendszere 28 toronyból állt, de napjainkban már csak ez az egy maradt fent. Nevét a 17. században kapta, mivel főként puskaport és ágyúgolyót tároltak az épületben.  Jelenleg a War Múzeum része.

Az óvároson kívül található a Szabadság-emlékmű (Brīvības piemineklis), amely emléket állít a szovjetekkel szemben vívott lett függetlenségi háború (1918-1920) során elesett lett katonák számára. Az emlékmű tetején található nőalak három csillagot emel a magasba, melyek az ország három tájegységét szimbolizálják (Kurzemi, Latgali és Vidzemi). A 42 méteres emlékművet 1935-ben leplezték le, melyet azóta többször is felújítottak.

Az Rigában sétálva számtalan felújított szecessziós épület található. Kiemelkedik az Alberta utca (Alberta iela), melyet a helyi szecessziós építészet gyöngyszemének tartanak.

Daugava túlpartján található a 2014-ben elkészült Lett Nemzeti Könyvtár (Latvijas Nacionālā bibliotēka), ahol megközelítőleg 5 millió kötet található. Különös formája miatt „üveghegynek” hívják.

Riga egyik jelképe a második világháború után felépített Lett Tudományos Akadémia (Latvijas Zinātņu Akadēmija) épülete. A 108 méteres sztálinista felhőkarcolón még ma is látni jónéhány szocialista szimbólumot. Belépőjegy ellenében 65 méter magasról megcsodálható a rigai panoráma.

A város legtöbb pontjáról észrevehető a „három lábú” tv torony, mely 368 méteres magasságának köszönhetően Európa 3. legnagyobb tv tornya. 1986-ban kezdte meg működését, azonban napjainkban felújítás alatt áll, így turisták számára nem látogatható.

Daugava partján található a 2004-ben átadott Sun Stone névre hallgató felhőkarcoló, mely 120 méteres magasságával kiemelkedik a többi épület közül.

Megéri ellátogatni a központi vasútállomás mellett található 5 hatalmas csarnokból álló piacra is, amelyet Európa egyik legnagyobb fedett piacaként tartanak számon. Az 1920-as években épült épületegyüttes 1998 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel.

A rigai éjszakai élet élénknek mondható, leginkább hétvégente, de olykor hétköznap is találni szórakozóhelyeket, melyek megtelnek fiatalokkal és bulizni vágyókkal. A helyiek és a turisták is előszeretettel fogyasztják az esztétikus fekete kerámiapalackban árusított Riga Black Balsam nevű likőrt, melyet Rigában készítenek. Az óvárosban több tradicionális étterem is megtalálható, de ha valaki nem szeretne sokat várakozni, akkor érdemes kipróbálnia az önkiszolgáló rendszerű LIDO nevű étteremláncot. Rigában számtalan kaszinó működik, kis túlzással minden második sarkon található belőlük egy. Az bolti és az éttermi árak hasonlóak, de némely szeszes ital olcsóbb mint nálunk.

Vilnius és Tallinn is körülbelül 4-4,5 órányi autóbusz útra található, így akár egy nagyobb kirándulás keretében a két másik főváros is megtekinthető. A Rigába látogató turistáknak érdemes a városra minimum 3-4 napot szánni, mivel óvárosa, múzeumai, éjszakai élete és a néhány kilométerre található tengerpart sok lehetőséget tartogat magában.

(A cikkben szereplő fotók többsége a koronavírus járvány idején készült, így a város kihaltsága ezzel magyarázható.)

Copyright © 2020 Bónácz Brúnó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép (kivéve a nyitókép) és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. 

Grúzia változatos tájaival, vadregényes hegyeivel és multikulturális fővárosával, Tbiliszivel évről évre népszerűbbé válik. Sőt, folyamatos rekordokat dönt turisztikai látogatottságában. Míg 2010-ben a 2 millió ember vágott neki a kaukázusi országnak, addig 2019-ben 9,3 millió! Évről évre meredeken növekszik a szám, amelyért az ország tudatosan tesz: 2016-ra elkészült a Nemzeti Turisztikai Fejlesztési Stratégiájuk, amelyben rögzítették a következő 10 év teendőit a fenntartható turizmus jegyében. A sí és tengerparti úti célok mellett kulturális-oktatási-, rekreációs-, egészség és spa-, kaland-, vidéki- és MICE turizmust fejlesztik. Grúzia egyre bővülő kínálata mellé mi most kerestünk három okot, amiért mindenképp érdemes ellátogatni ide.

Az ország a túrázók Mekkája

Rendkívül változatos tájaknak lehetünk felfedezői a Fekete-tengertől a magas hegyekig. A túrázás szerelmeseinek kerüljön bakancslistájára az ország. Azok számára ajánljuk a vidéket, akik szeretnék elkerülni tömeget, és a természet üdítő csendjére és a senki földjére vágynak.

A hegyen-völgyön kanyargó ösvényeken ritkán látni turistát, még a legnépszerűbb túra útvonalakon is napi 20-30 emberrel lehet találkozni. A növekedési mutatókból előre jelezhető, hogy ez változni fog. A kényelmes kirándulás szempontjából pozitív fejlemény, hogy az útvonalak mentén kezd kialakulni az infrastruktúra, kávézók, pihenők épültek. Helyi pásztorok kínálkoznak lovaikkal, hogy megkönnyítsék átjutásunkat a legnehezebb terepeken. Azonban megvan veszélye, hogy a hirtelen és gyors fejlődéssel ez átalakul, és a szívélyes, kedves kiszolgálás haszonvadász üzletté válik, amely nyomot hagyhat az autentikus túrázás élményén.

A grúz konyha kihagyhatatlan

A napi kilométeradag legyaloglása után nehéz tagok és az éhes gyomor megérdemli a finom, meleg étket. Az ország gasztronómiája bőven tartogat kellemes meglepetéseket, egy utazás során 5-6 régió finomságait kóstolhatjuk végig, hiszen hatással volt rá az orosz, az iráni, az azeri és a török konyha köszönhetően a szomszédos népek közös történelmének, sőt még a mediterrán gasztronómia jegyei is megfigyelhetők.

A grúzok nagyon szeretnek sok időt és energiát fektetni étkezéseikben. Megvan ennek az eredménye, változatos fogásaikkal hamar belopják az utazó szívébe magukat. Alapételük a Khachapuri, amely egy sajttal töltött kenyérféle, biztosan van 6-7 féle változata. Töltött gombájukat, és a zöldséggel, hússal vagy sajttal töltött tésztabatyujukat, a Khinkalit sem szabad kihagyni. Bátran válogassunk húsételeik közül.

Érdemes megismerkedni fordulatos történelmével

Teli gyomorral már fogékonyabb az ember egy kis kultúrára. Tbiliszi tökéletes bemutatóhelye annak, hogy az ország története során hány nép, kultúra fordult meg itt hosszabb-rövidebb időre.

Fellelünk a városban posztszovjet betonépületeket, mediterrán óvárost, törökfürdőt, valamint mecsetet, görögkatolikus templomot és zsinagógát is. Minek köszönhető ez a kulturális sokszínűség?  Az ország Ázsia és Európa találkozásánál helyezkedik el, ebből adódik, hogy a terület gyakran volt a nagyhatalmak ütközőterülete. Iráni, török, arab, orosz, grúz, örmény, görög és latin kultúra honosodott meg a fővárosban, amely változatos építészetén végig követhető.

Aki fővárost elhagyva kihelyezett történelem órára vágyik, izgalmas felfedezést tehet a Truso völgybe. Grúzia északnyugati vidékén, a Kaukázus legmagasabb hegyei között 600-800 éves erődrendszerekre bukkanhatunk. Erről a vidékről készítettünk egy drónvideót is.

A középkori világot idézik meg a különleges építészeti remekek. A környéken egy elhagyatott oszét kis falu, Ketrisi, és geotermikus források is megtalálhatóak. Az izgalmas vadon legkönnyebben Kazbegi faluból közelíthető meg, ahol taxisok várják fuvarra készen a turistákat.

Grúzia kincseiből bőségesen válogathatunk, de érdemes mielőbb ellátogatni az országba, hogy a nagy turisztikai fellendülése esetleges negatív hatásait még legkevésbé tapasztaljuk meg. Ez a legjobb pillanat, hogy felkerekedjünk megmászni kietlen hegyeit és megismerjük változatos történelmét.

Copyright © 2020 WanderWell.hu Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Ha történelemre, street artra, az Andok hegyeire vágyunk, vagy éppen szörfös készségeinket fejlesztenénk legendás hullámokon, van egy terület a világon, ahol ezeket mind megkaphatjuk. Ehhez csak a chilei fővárosba és környékére kell ellátogatni, amely mediterrán klímájának köszönhetően az év minden szakaszában érdekes úti cél lehet.

Nem tagadom, dél-amerikai kalandozásunk után felüdülés volt megérkezni Santiagóba. A kontinensen tapasztalt általános káosz után végre megmerítkezhettünk valami ismerősben, még ha ez a helyi Decathlon meglátogatását és a metrózást jelentette is. Négy nap után aztán gyorsan ráuntunk az európai nagyvárosokból oly ismerős pörgésre, készen álltunk valami másra. Santiago tökéletes elhelyezkedésének köszönhetően pedig – az ablakokból láthatjuk az Andok vonulatait, miközben pár órára vagyunk a Csendes-óceántól – nyakunkba vettük Chile partjait. Ott pedig két olyan települést látogattunk meg, amelyek javában kimerítik a másság fogalmát.

Santiago: klasszikus elegancia, buja parkok, bor, történelem

De kanyarodjunk kicsit vissza a fővároshoz: egyrészt, ha Chilébe látogatunk, nagy valószínűséggel Santiagóba fogunk megérkezni, ami az említett földrajzi elhelyezkedés szempontjából szerencsés választás. Másrészt, a chilei főváros maga is megér pár itt töltött napot. Dél-Amerika egyik legnagyobb (7 milliós!) városa a Mapocho folyó partján, zöld parkok és dombok felett helyezkedik el. A város közepén található dombokon kialakított parkok találhatóak, ilyen például a Cerro Santa Lucia, vagy Szent Lucia-domb, amely korábban egy köves, rendezetlen földterület volt, amíg egy 19. századi polgármester parkká nem változtatta. Ma már klasszikus épületek és buja növényzet árnyékából csodálhatjuk az Andok hegyormait. Nem csoda, hogy a hely bizony a santiagói szerelmespárok kedvelt találkozóhelye is. A másik népszerű park, a Cerro San Cristobal 300 méter magas tetejére biciklivel, felvonóval, vagy egy negyvenöt perces túra keretén belül is feljuthatunk. A parkban japán kert, állatkert, két szabadtéri medence és Santiago ikonikus Mária szobra várja az idelátogatókat, a nem kevésbé ikonikus hegyek látványával a háttérben.

Ha még közelebb szeretnénk jutni a természethez, akkor érdemes meglátogatnunk a helyiek kedvencét, a Cajon de Maipot, vagyis a Maipo folyó kanyonját, amely mindössze 25 kilométerre a található a fővárostól. Az autóval megközelíthető kanyon túrákkal, útszéli vízesésekkel, a balatoni hekkesekre emlékeztető helyes kis vendéglőkkel várja a természet szerelmeseit.

De Santiagónak nem csak gyönyörű természeti adottságai, hanem komoly történelmi múltja is van. A spanyol hódítás idejéről tanúskodik a város központi tere, a Plaza de Armas, de úton-útfélen olyan történelmi épületek jönnek szembe, mint az 1700-as években épült Palacio de La Moneda, vagyis az elnöki palota épülete.

Ha már történelem: Chile történelmének sötét periódusa Pinochet 17 évig tartó diktatúrája. Az Emlékezet és Emberi Jogok Múzeuma (Museo de la Memoria y de los Derechos Humanos) a diktatúra végének 20 éves jubileuma alkalmából nyílt, emléket állítva a rendszer áldozatainak. Az ingyenesen látogatható kiállításon angol audio guide segítségével újraélhetjük a diktatúra borzalmait, erőteljes és érzelmes képekkel, történetekkel kísérve. Akit érdekel közös emberi történelmünk ezen része, mindenképp érdemes ide ellátogatnia. A múzeum nem titkolt küldetése, hogy jelezze: ehhez hasonló történetek bárhol megtörténhetnek – mint ahogy történnek jelenleg is – a világban.

A zilált történelem és a házfalak között megbúvó elegancia ellenére azért egy kis bohémság is megfér Santiagóban. Akár a közeli bohém tengerparti városra, Valparaísóra való hangolódás részeként is érdemes ellátogatnunk a színes Bellavista szomszédságba, ahol Nobel-díjas költőjük, Pablo Neruda házát is megcsodálhatjuk. Emellett rengeteg butik, kávézó és étterem található a környéken. Itt járva ne felejtsük el: a chilei borok első osztályúak és a helyi kedvenceket – syrah, pinot noir – olcsón fogyaszthatjuk az itteni bárokban, éttermekben.

Valparaíso – “We are happies, we are hippies”

“Boldogok vagyunk, hippik vagyunk!” – hirdeti egy utcai alkotás Valparaísóban. Ennél jobban nehezen lehetne összefoglalni a kikötővárosban uralkodó atmoszféra lényegét. A Santiagótól mindössze két órára található Valpóba – ahogy a helyiek nevezik – megérkezni olyan volt, mintha egy teljesen más országba csöppentünk volna. Egy pezsgő és kaotikus óceán parti város fogadott minket, aranyos kávézókkal, menő kocsmákkal, kóbor kutyákkal, hipszter hostelekkel és omladozó történelmi épületekkel. A bohém, ám kissé romos külső egyben azt is jelzi: ez a város elegánsabb napokat is látott. És valóban, Valparaíso igazán a 19 században virágzott, amikor a Magellán-szoros felől érkező áruk kereskedelmi központja volt. Ekkoriban európai bevándorlók ezrei érkeztek ide és az idelátogatók nemes egyszerűséggel a Csendes-óceán ékszerének, Dél-Amerika San Fransiscójának nevezték a helyet.

Aztán a Panama-csatorna megnyitásával a fejlődés alábbhagyott, a város hanyatlásnak indult, egészen a 21. századig, amikor is a turisták újra felfedezték maguknak. Különleges építészetének – amelyet geológia adottságai formáltak, hiszen a város több, mint negyven dombra épült, lépcsőzetes formában a kikötő felett – köszönhetően pedig az UNESCO Világörökség része lett 2003-ban. Ami Valpót mindezek mellett igazán különlegessé teszi, hogy időközben szimpla kikötőből egy fiatal egyetemi várossá vált (négy nagy felsőoktatási intézmény található itt), házfalait pedig megszámlálhatatlan, már már művészeti alkotásnak is beillő graffiti díszíti.

A városban a legjobb program, amiben részünk lehet, hogy kávénk és empanádánk elfogyasztását követően a település utcácskáin andalgunk, miközben a színes házakat és az őket díszítő alkotásokat csodáljuk. Tulajdonképpen az egész város egy szabadtéri múzeum: a Cerro Bellavistán, vagyis a Bellavista-hegyen van is egy ilyen nevű városrész (Museo de Cielo Abierto), utalva az itt található rengeteg street artra.

Ha még több művészetre vágyunk, a dombok közül érdemes a Cerro Alegrét és a Cerro Concepciónt is meglátogatnunk. Ezt a látogatást pedig igazán kalandossá tehetjük, ha a város ikonikus (és nagyon régi) felvonóit használjuk a feljutáshoz. Előbbi dombra az Ascensor Reina Victoria, míg utóbbira az 1883-ban épült Ascensor Concepción fedélzetén emelkedhetünk fel. Ha pedig az egyedül csatangolás pedig nem a mi műfajunk, ajánlott részt venni a városban található ingyenes idegenvezetések egyikén, ahol pörgős helyi fiatalok kalauzolnak minket történelem, építészet, szokások és a graffitik világában, borravalóért cserébe (részletes infók: Free Tour Valparaiso vagy Tours 4 Tips).

Mi magunk a fenti programokon kívül a város partjait nyaldosó Csendes-óceánnal is közelebbi kapcsolatba kívántunk kerülni (igaz, akkor még nem sejtettük, hogy mennyire hideg!). Így elugrottunk a Valparaísótól 8 kilométerre található Vina del Marra, amely kiruccanás a két város közti metró és buszhálózatnak köszönhetően perceken belül megvalósítható. A városka Valpo szöges ellentéte, egy letisztult, gazdag óceán parti település, ahol a lemenő napot és a hideg óceánt is élvezhetjük a parton üldögélő helyiek társaságában.

Pichilemu – A Szörf Főváros

Ennyi óceán élménnyel azonban nem értük be. Santiagótól mindössze három órás busz/autó útra található ugyanis A Szörf Főváros. Nagybetűvel. Nevezetesen a Pichilemu melletti Punta de Lobos nevű strand az, amely nagy népszerűségnek örvend a profi hullámlovasok körében. Az egyedülálló hullámokra bizonyíték, hogy rengeteg verseny kerül itt megrendezésre, például a nyaranta megrendezett Nemzetközi Szörf Bajnokság.

Santiágóból a Terminal San Borjából 9 dollár (3000 forint) megfelelő összegért juthatunk el ide, s mindez annyira kecsegtetőnek bizonyult, hogy bár lövésünk sem volt a szörfről, ellátogattunk Pichilemuba is. Idő szempontjából a nyári, novembertől márciusig terjedő időszak a legjobb, a hullámok viszont állítólag ősszel és télen a legnagyobbak, amikor a 15 méteres (!) magasságot is elérhetik.

Mi megelégedtünk a novemberi “uborkaszezonnal”. Pichilemuba ugyanis mindegy, hogy az év mely szakaszában látogatunk, az óceán hideg (14-19 fokos) lesz, a hullámok viszont konzisztensek, biztonságosak és amatőrök számára is meglovagolhatóak. A településen található szörfiskolák pedig nagy valószínűséggel nyitva lesznek. Ha nincsenek nyitva, akkor se keseredjünk el. A nap folyamán csak feltűnik majd valaki az alkalmazottak közül. Mint ahogyan mi is megbeszéltük az egyik szörfiskola vezetőjével az oktatást, hogy aztán reggel tízkor egy ott dolgozó munkás közölje: nem tud mit tenni, hiába hívja, a tulaj alszik. Pont. Sebaj, volt másik szolgáltató, aki már fent volt és leoktatott! De ha nem lett volna senki, akkor élveztük volna a mariscalt (helyi, friss tengeri bőségtál) a part mentén található bódék egyikében. És ez jól összefoglalja Pichilemu lényegét: ebben a laza városkában igazán hagynod kell, hogy a hullámok és a történések magukkal sodorjanak.

Chile egész területéhez viszonyítva a Santiago-Valparaíso-Pichilemu háromszög viszonylag kis területen található ebben csodálatos országban, amely az Atacama-sivatagnak és Patagóniának is otthont ad. A chilei főváros és környéke pedig – ha lehetőségünk van kicsit körbenézni – kulturális és rekreációs tevékenységek szempontjából is felejthetetlen élményeket tud nyújtani az ide látogatóknak.

Copyright © 2020 Postcards and diaries.  A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Velence csupán egy rövid repülőútra van tőlünk, mégis olyan mintha egy másik világba csöppennék. Olyan érzés mint visszamenni az időben, hajók,hidak és a víz ami mindent ural. Hiába láttam képeket Velence csodás lagúnáiról, olvastam utána a városnak, néztem videókat, semmi sem fogható az élményhez mikor végre megérkezel a reptérről, kiszállsz a hajóból, és eléd tárul ez az elképesztő látvány.

A lagúna királynője Velence, 118 sziget, több mint 400 híd, körülbelül 100 kisebb csatorna és a két fő csatorna a Canale Giudecca és a Canal Grande. Mindez cölöpök millióin fekszik, némely része ma is érintetlen, az iszapba fúródva tartják fent ezt a remekművet már évszázadok óta. A környező szigeteken már a VI. század körül éltek emberek, idővel ebből a pár szigetből emelkedett ki az egyik legnagyobb tengeri hatalom Európában. Velence viharos történelme megér egy külön cikket, de most maradjunk a jelennél. Mint az ismeretes, sajnos Velence süllyed. Az iszaposodás, a környezetszennyezés mind mind hatással vannak a város ökoszisztémájára. A túlzásba vitt turizmus, az emberek nemtörődömsége szintén súlyosbítja a helyzetet. A velencei polgárok nagy része sajnos már elköltözött a városból, a turizmus kiszorítja a lakókat ez főszezonban elviselhetetlenné teszi az életet. Ez az egyik oka, hogy úgy döntöttem, kerülve a turista áradatot, február elején indulok útnak. Mint kiderült, szezonon kívül utazni igen csak megéri.

Kora reggel szállt le a gép a Marco Polo repülőtéren. Innen több útvonalon is el lehet jutni a városba, busszal, taxival, hajóval illetve vizi taxival. Én a hajót választottam, kicsit drágább mint a busz, cserébe egy óra hajókázásban lehet részünk a város körül. Ha valaki hajlamos a tengeri betegségre inkább a buszt válassza, gyorsabb és nem dobál. Hajóval kicsit több mint egy óra a Szent Márk tér, busszal fél óra alatt a buszállomásra érkezünk. Innen gyalog, vagy vizi buszokkal (Vaporetto) lehet tovább utazni. A Szent Márk tértől nem messze volt a szállásom, egy csodás 600 éves épületben. Tél lévén, meg lehet fizetni egy szállást a Szent Márk tér közvetlen közelében. A hotelt meglepően nehéz volt megtalálni, hamar rájöttem hogy Velence zegzugos kisutcáival még lesz gondom. A szálloda csodás volt, első perctől kezdve érezni lehetett a hely korát, elképesztő belegondolni mi mindent élhetett át az évszázadok során.

A 882-ben alapított Szent Márk székesegyház bizánci építészeti stílusával igazán megnyerő látvány. A tér a ‘világ legszebb szalonja’ elnevezést kapta. Őszintén bevallom nekem kicsit csalódás volt, egészen addig míg meg nem láttam esti öltözetben. Körben a falakon lámpák, az árkádsort fényfüzérek díszítik, igazán romantikus látvány. Itt található a Dózse palota és a Campanile, a harangtorony is amely 98,6 méteres magasságból néz le ránk.

Megéri felmenni, nem kell aggódni, lifttel viszik fel a látogatókat, így aki lépcsőzésre vágyik csalódni fog. Én személy szerint megkönnyebbültem, elég volt Firenzében megmászni a harangtornyot. Fentről fantasztikus kilátás nyílik a városra, érdemes késő délután menni, a naplemente a város felett felejthetetlen látványt nyújt. De ne felejtsünk el melegen öltözni, bár az idő igazán kegyes volt egész héten, estére lehűl a levegő.

Az árkádok alatt bújik meg Olaszország legrégebbi kávéháza a Caffé Florian, mely 1720-ban nyílt meg. Állandó vendég volt itt Lord Byron, Charles Dickens, Goethe de Kosztolányi Dezső is ellátogatott ide. Ebbe a kávéházba engedtek be elsőként nőket is, így nem csoda hogy Casanova is fel-fel bukkant ezen a helyen. Érdemes egy pillantást vetni az árakra mielőtt beülnénk egy csésze feketére, borsos ára van annak ha a legnagyobb művészek nyomdokaiba szeretnénk lépni.

Februárban is sok turista látogatja a várost és a főbb nevezetességeket, ezért érdemes korán kelni, hogy zavartalanul gyönyörködhessünk a városban. A Sóhajok hídja és a Rialto a leglátogatottabbak. A kora reggeli órákat leszámítva mindig tömeg van. El sem tudom képzelni milyen tömeg lehet a szűk utcákban nyáron.

A szállodavezetőm segítőkészen megmutatta hova érdemes ellátogatni, hol érdemes enni, merre vannak a főbb látványosságok. Az éttermek kiválasztásánál igazán jól jött a segítsége, mivel a legtöbb hely a környéken a turistákra épült, így nem adják vissza azt a olasz hangulatot amiért az ember ide látogat. Egy jó tanács, ha az étterem előtt a személyzet egyik tagja áll és mindenáron be akar invitálni, tudhatjuk hogy nem jó helyen járunk. Nem mondom hogy egyik hasonló hely sem kecsegtet rejtett kincsekkel, de tapasztalat szerint érdemes tovább kutatni. Én végül rátaláltam egy igazán kiváló borozóra, ahol remek vacsorát fogyasztottam el. Érdemes korán utána nézni hol szeretnénk enni, így megússzuk a bolyongást a sötét városban.

Ha valaki hozzám hasonlóan szeret sétálni, akkor itt megteheti. Érdemes felhúzni a kényelmes cipőt, fogni egy vizes palackot és sétára fel! A város tele van kutakkal, így nem kell aggódni a vízpótlás miatt. Érdemes zsebre tenni a telefont, térképet és céltalanul bolyongani a szűk utcákban, igazi érdekességekre lehet bukkanni.

Ha nem a fő úton megyünk még kevesebb turistával találkozunk, igazi velenceinek képzelhetjük magunkat. Igazán lenyűgöző hogyan alkalmazkodtak a helyiek a vízhez. Minden vízen történik, áru szállítás, költözés,építés. A hidak miatt minden jármű alkalmatlan, csak a lábunk és a hajó áll rendelkezésre. Nekem nehezemre esett eljutni a szállásra a kisböröndömmel, hihetetlen volt látni, hogy a helyiek milyen könnyedséggel tudnak fel le közlekedni babakocsival illetve kézzel húzott szekerekkel.

Első nap ellátogattam a Rialtohoz. Velence legrégebbi hídja. Az 1588-1592 között épült szerkezet 12000 cölöpön nyugszik. Igazán gyönyörű a híd építészeti kialakítása, nem csoda hogy annyi embert vonz. A híd mindkét oldalán a járda mögött egy-egy elegáns üzletsor húzódik. A szépsége mellett gyakorlati haszna is van, a kettészelt városrészek gáz, víz és áramellátását is szolgálja. Érdemes ellátogatni a híd mögött található piacra, egyes források szerint már 1097-ben is itt volt.

Sajnos egyre több a turista a piacon is így az áruk kezdenek ennek megfelelően változni, egyre több az előre csomagolt fűszer és különböző szuvenír, de továbbra is találhatunk friss árukat kínáló eladókat. A legérdekesebb a halpiac, ha valaki bírja a szagot fantasztikus látványban lehet része, töménytelen friss hal, rák, kagyló vár gazdára a téren. Egyszerre voltam lenyűgözve és elborzadva a látványtól, maradandó élmény volt. Érdemes végignézni hogyan dolgozzák fel a halászok a tintahalakat és polipokat. A hatalmas halak mind helyi halászok által frissen fogottak.

A város ezen része önmagában is lenyűgöző, az utcák olyanok mint egy labirintus, egyik másik zsákutcába torkollik de néha ezek a legérdekesebbek. Az egyik ilyen zsákutca a kedvenc helyemmé vált Velencében, az utca egy boltíves kapuba torkollott, ahonnan pár lépcsőfok vezetett le a vízhez.

Órákig tudtam volna ott ülni nézni a gondolákat ahogy egymás után siklanak tova a vízen. Ha most ismét oda kéne találnom bajban lennék. Általában könnyen tájékozódom bárhol de Velence rajtam is kifogott.

Mikor harmadjára jutottam ki ugyan arra a térre, kénytelen voltam telefonos segítséget kérni és GPS-el kikeveredni a kicsi sikátorok útvesztőjéből. Nem kell aggódni, ha rátalálsz egy főútvonalra már sínen leszel. Ezek általában ki vannak világítva, és feliratok jelzik merre található a Rialto, a Szent Márk tér, az Akadémia vagy a legközelebbi vízi busz. Érdemes este bolyongani a városban, a kivilágított utcák igazán romantikusak. Étteremre vadászni a kivilágítatlan kis utcákban külön szórakozás, ha valaki szereti a kissé hátborzongató élményeket, így találtam rá a egy remek helyi étteremre is.

Az Akadémiát érdemes belevenni az útitervbe, ami még kívánatosabbá teszi (itt jön még egy ok a szezonon kívüli utazás mellett:) a hónap első vasárnapján a legtöbb múzeum és képtár ingyenes. Így sikerült eltöltenem pár órát fantasztikus festmények társaságában teljesen ingyen.

Az Akadémia híd (Ponte Accademia) az épület előtt található, szinte az összes tájkép Velencéről erről a hídról nézve készül. A kilátás a Canal Grande-ra tényleg fenséges, főleg napfelkeltekor, egy ilyen látványért érdemes korán kelni.

A Canal Grande kb 3 kilométer hosszan fekszik, több mint 100 palota található a víz mellett, sajnos nem lehet végig sétálni a partján de vízi busz segítségével megcsodálhatjuk őket, sötétedés után is izgalmas látvány.

Miután három napot eltöltöttem Velence felfedezésével úgy döntöttem hogy szétnézek a környező területeken is. Két nagyobb szigetcsoport található a közelben amit érdemes felkeresni: Murano és Burano. Murano 1292 óta az üveggyártás központja, az üvegeseket anno ide ‘száműzték’ a tűzveszély miatt. Jelenleg igen kedvelt turista látványosság, egy rövid hajó út és máris gyönyörködhetünk a kézzel készített remekművekben, csecsebecsékben. Egyik másik üvegpók igazán hitelesre sikeredett. Vigyázzunk, nehéz ellenállni a különböző ékszereknek, díszeknek. Én is gazdagodtam pár aprósággal. Sajnos ide is betört már az olcsó turizmus, Velencében rengeteg üveg terméket lehet venni, ékszereket, díszeket. Ezek nagy része azonban nem a méltán híres Murano üveget kínálják hanem az olcsó kínai terméket, így óvatosan vásároljunk. Murano remek választás ha igazi helyi üveget szeretnénk, a legtöbb üzlet rendelkezik saját műhellyel, ahol ingyenes bemutatókat tartanak. Velencében is találni üvegeseket akik helyben készítik el a kívánt terméket, ennek természetesen borsosabb ára van, de érdemes rááldozni. Volt szerencsém egyik sétám alkalmával belefutni egy üveges műhelyébe, ahol a tulaj épp egy hatalmas üveg szoboregyüttest készített a karneválra.

Burano egy kicsi halász falu tele színes házakkal, melyek csodásan tükröződnek vissza a víz felszínén. Érdemes eltölteni pár órát a kicsi házak között, beszélgetni a helyiekkel, inni egy erős presszó kávét a parton, beülni egy étterembe ebédelni, a halas ételek szerelmesei itt megtalálják amire vágynak. Számomra a fekete tészta volt a legkülönlegesebb, melyet ha jól emlékszem tintahal tintájában főzik és tengeti herkentyűkkel szolgálják fel. Nem voltam elég bátor hogy megpróbáljam.

Ha már turizmusról van szó, elkerülhetetlen megemlíteni a gondolákat, ezeket a fantasztikus, karcsú lélekvesztőket, melyek benépesítik a kisebb lagúnákat. Minden gondola fekete alapszínű, egy 1562-es rendeletnek köszönhetően. Eleinte vízi taxihoz hasonlóan működtek, azonban mára szinte kizárólag turista látványosságok. Egy-egy gondola út 30-40 percig tart, az ártól függ, hogy a vezetőnk énekel-e illetve mond-e nekünk érdekességeket a környező látványosságokról, ez 80-100 euróba kerül.

Ha szeretnénk vízre szállni de sokalljuk az árat, érdemes felkutatni a még meglévő kompokat. Ezek a gondolakompok (traghetto) egyik partról a másikra szállítják az utasokat. Leginkább helyiek veszik igénybe őket, egy út 2,5 euróba kerül, és nagyjából másfél perc. Mivel a városban csak négy nagyobb híd van, így régen ezek a kompok segítettek átjutni a szigetek között. 1950-ben még 30 ilyen átkelő hely volt, mára ez a szám 7-re csökkent. Ha megtaláljuk a megállót nem kell mást tenni mint várni, pár perc és máris ott terem egy komp.

Ha időnk engedi érdemes vonatra pattanni és meglátogatni Veronát, Rómeó és Júlia városát. A város nem csak a híres szerelmespár miatt érdekes, az itteni amfiteátrum igazán kihagyhatatlan érdekesség. A városban sétálva rengeteg ókori leletet találhatunk. Két és fél óra alatt Firenzébe is eljuthatunk hála a helyi gyorsvonatnak.

Egy fárasztó nap után mi mást tehet az ember lánya mint frissítővel ünnepel. Velencében van egy érdekes szokás ami nekem nagyon megtetszett. Sok helyen lehet kérni italt, sört, bort vagy az olaszok által kedvelt spritz koktélt (aperol, szóda, prosecco, narancs és egy olíva bogyó) e mellé választani 2-3 cicchetti-t melyek különböző mini szendvicsek, és mindezt állva beszélgetve elfogyasztani, azután ismét indulni a dolgunkra. Egy tipp, sok helyen számolnak fel szervizdíjat, de ha szólunk előre hogy ott a pultnál állva eszünk olcsóbban megúszhatjuk a pihenőt.

Velence télen is igazán megkapó, a helyiek is kedvesebbek és jobban örülnek a látogatóknak. Az éttermek nincsenek zsúfolásig tömve és az utcákon szabadon lehet mozogni. Ez a csodás város örökre belopta magát a szívembe. Ha tehetem mindképp visszatérek még, rengeteg helyet nem volt lehetőségem meglátogatni. Például a templomot melynek az alja egy kriptát rejt. Mikor közölték velem hogy nincs világítás csak én és egy száll gyertya, inamba szállt a bátorság. Legközelebb bátrabb leszek.

Copyright © 2020 Lázár Zsuzsanna. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. 

Arequipa, Peru fehér városa ideális célpont a kalandkedvelők számára: a környező sivatagban hatezres csúcsokat mászhatunk meg, inka romok között kalandozhatunk a világ egyik legmélyebb kanyonjában, de megmerítkezhetünk a perui kultúrában is ebben a gyönyörű, UNESCO Világörökség részét képező városban.

Arequipa, Peru második legnagyobb városa és az ország egyik leggyönyörűbb települése, ezt pedig kétségkívül szemet gyönyörködtető építészetének köszönheti. Már az inka időkben éltek itt emberek, de jelenlegi arculata a 1500-as évektől, spanyol hódítást követően alakult ki. A hódítók hozták magukkal kifinomult építészeti szokásaikat, amiken csak európai, hanem arab vonásokat is felfedezhetünk. A spanyolok ugyanis évekig arab uralom alatt álltak, így kerültek a közel-keleti hatások Arequipa építészetébe. A város tehát jó példa arra, hogy a világ kisebb, mint gondolnánk. De számtalan más oka van annak, hogy az UNESCO Világörökség részét képező “Fehér város” az egyik kedvenc településünkké vált Dél-Amerikában.

Város a kalandvágyóknak: ahol megmászhatunk egy hatezres vulkánt

Arequipa becenevét a főteret körbevevő és építészetét meghatározó fehér épületeiről kapta. A színválasztásnak pedig egyszerű oka volt: építőanyagként a vulkanikus eredetű fehér színű sillart használták a spanyolok. Vulkánból ugyanis van bőven a környéken: a sivatagi város képét meghatározzák a mögé magasodó Misti, Pichu Pichu és Chachani hegyei, mely tűzhányók aktivitása miatt pedig Arequipa állandó veszélyben van. Az inkák például annyira tartottak a szomszédos hegyektől, hogy folyamatosan emberáldozatokat mutattak be nekik: a jelenleg alvó Chachaniról többek között egy gyermek múmia is előkerült a közelmúltban. A magas hegycsúcsok különlegességét tovább fokozza, hogy a sivatagi klímának köszönhetően tetejüket ritkán borítja hó és az alapból magasan, 2328 méteren található Arequipából viszonylag könnyen meg lehet hódítani őket.

Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy minden adott volt a kalandhoz – beleértve a felszerelést, erőnlétet és a magassághoz való akklimatizálódást – így hosszas alkudozás után meggyőztük a városban található turisztikai cégek egyikét, hogy csak a fuvart biztosítsák számunkra. Így jutottunk el a 5200 méteren lévő alaptáborig, hogy másnap hajnali 1 órakor, minimális alvást követően meginduljunk a 6075 méter magas Chachani csúcsa felé. Meglepetésünkre a négy fős szervezett túra előtt, elsőnek értünk fel a hegy tetejére és kettesben élvezhettük a kilátást első hatezres csúcsunkról. Mindez persze egyszerűen hangzik, de életünk egyik legnehezebb órái voltak a hideg völgyszélben való felmenetel pillanatai. Hangsúlyozom, nem vagyunk hegymászók, csak túrázni szerető aktív emberek, akik motiváltak voltak arra, hogy Dél-Amerikában több ízben másszanak meg technikai felkészültséget nem igénylő, 5000 méteres csúcsokat. A Chachanin azonban ezt a magasságot elérve már minden lépés fájt, miközben a fagyos lábainkat és kezeinket próbáltuk melegíteni, felváltva tartva egymásban a lelket. Magamat is meglepve a csúcs megpillantásával megtáltosodtam:  életemben először talán ekkor éreztem meg igazán saját lelki erőmet és mentális, fizikai tartalékaimat. Ahogy a túravezető mondta: “Ha bármi nehézség adódik majd az életedben, gondolj erre a hegyre!” Pont ezért éri meg Arequipából (vagy bárhonnan, legalább egyszer!) egy ilyen kalandba belevágni. Ezek azok pillanatok, amik már örökre velünk maradnak és az egyik legmeghatározóbb élményünk lett a városból.

Város a húsevőknek (is): a perui konyha

A testet sanyargató hegymászás ellenére perui kalandozásaink után Arequipába megérkezni olyan volt, mint Párizsba két év vidéki kambodzsai száműzetés után. Nyugati szolgáltatások, gyönyörű, szinte európai környezet, jó éttermek, kávézók, múzeumok és történelmi épületek várják az idelátogatókat.

Mégis, a perui “életérzésnek” mindezek csak kis százalékát teszik ki. Számunkra az “igazi” Peruhoz addigra hozzátartozott az egészséges (na jó, néha felfoghatatlan) káosz, szeméthegyek a folyókban, színes szoknyákban pomponos kisbárányokkal pénzért pózoló asszonyok és a ceviche, az ország legismertebb halétele, ami már a fülönkön jött ki, de nem volt mit (t)enni, mert csak ezt lehetett mindenhol kapni.

Ha nyitva tartjuk a szemünket, ezt a Perut a decens Arequipában is megtapasztalhatjuk. A ceviche és a halételek népszerűsége ellenére azért a vegetáriánusok nem Dél-Amerikában fogják megtalálni kulináris Mekkájukat. A helyiek valahogy úgy viszonyulnak a vegetarianizmus fogalmához, mint a Bazi nagy görög lagzi nagynénije az új vegetáriánus rokonhoz: “Nem eszik húszt? Nem baj, akkor szütök bárányt!”. Ha bárány nem is, de láma, sőt tengerimalac lesz a tálakon bőséggel! Peruban ugyanis a számunkra kedves kis állatnak inkább a malac, mintsem a háziállat vonása van kiemelve. Így a piacokon zsákból vehetünk élő malackát vagy dönthetünk úgy, hogy a Misti/Chachani megmászása után beülünk egy tradícionális étterembe és egy jó cuyjal jutalmazzuk magunkat:

De nincs ok az aggodalomra, a protein mellett vitamin készleteinket is fel tudjuk tankolni Arequipában, éppen ezért a tipikus helyi tevékenységnek számító piacozást sem érdemes kihagyni! Friss gyümölcsök elképesztő kavalkádja és kukorica, különféle magok, például quinoa garmadája fogad majd minket a Mercado San Camilloban, ahol a kifőzdék egyikében akár a fenti ételeket is kipróbálhatjuk. De isteni gyümölcslevekből, sőt kézműves termékekből is bevásárolhatunk itt.

Város a lámák és kézműves termékek kedvelőinek

Apropó, kézműves termékek. Arequipa Lima után nem csak méret, hanem gazdasági teljesítmény szempontjából is élen jár az országban. Ez szerencsés földrajzi elhelyezkedése mellett a textiliparnak köszönhető. Az itt vásárolható termékek ugyanis a világon egyedülálló minőségűek és szerencsénkre a piacoktól kezdve a rengeteg kézműves butikig találkozhatunk velük. Sőt! Elmehetünk a gyapjú forrásához is, mégpedig egy láma és alpaka simogatással egybekötött múzeumlátogatásra az “Alpaka Világba” (Mundo alpaca). Itt a textíliák feldolgozásának minden lépését végigkövethetjük, a végén pedig bevásárolhatunk az itt készült, szemet gyönyörködtető termékekből a múzeumhoz tartozó butikban.

Idejutás

Az Arequipába való eljutás két másik nagyobb városból és turisztikai központból, Limából és Cuscoból busszal, vonattal és repülővel lehetséges. Buszokat illetően a drágább, ám megbízható PeruHop honlapján, vagy a városok termináljában válogathatunk a jegyek közül. A buszoknál drágább vonatok csak a Machu Picchu városából, Cuscoból járnak: tájékozódásra jó kiindulási alap lehet a Perurail honlapja, ahol előre lefoglalhatjuk jegyeinket. Vagy ott van a repülő, amelyet akár a fővárosból és Cuscóból is igénybe vehetünk (oda-vissza út Lima és Arequipa között 2020 januárjában 12 000 forintba kerül).

Mikor utazzunk?

Arequipa szerencsére az állandó tavasz városa, kellemes, 24 fokos klímája van napközben. Ha mindenképp be akarjuk biztosítani az állandó napsütést, a legjobb áprilistól decemberig meglátogatni, ezek a szárazabb, kevésbé felhős hónapok. A település sivatagi klímája miatt az estékre azért érdemes melegebb öltözékkel, az erős UV sugárzás miatt pedig egy jó naptejjel is készülni.

Egyéb programok és látnivalók

• Colca-kanyon: túrázzunk kondorkeselyűk és inka ősök nyomában a világ egyik legmélyebb kanyonjában. Az Arequipától 4 órára található kanyonhoz számos cég kínál több napos túrákat (ezeket a városba érkezve is legfoglalhatjuk).
• Plaza de Armas: a város gyönyörű főtere rendezvényeknek, vagy a padokon való békés üldögélésnek ad otthont.
• Calle Mercaderes: Arequipa bevásárló utcájában beszerezhetjük a kézműves szuveníreket. Ide jöjjünk akkor is, ha amerikai étteremláncokra vágyunk.
• Catedral de Arequipa: a Plaza de Armas meghatározó épülete a gyönyörű és ingyenesen látogatható katedrális.
• Monasterio de Santa Catalina: még ma is működő kolostor a spanyol hódítás idejéből.
• Museo Santuarios Andinos: a múzeum Juanita múmiája köré épül, aki a vulkánok tetején egykor feláldozott lány volt és akinek testét a jég megőrizte az utókornak.

Copyright © 2020 Postcards and diaries.  A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

Vízparti lányként mindig is szerettem természetvédelmi területeken sétafikálni. Európa egyik legszebb nemzeti parkja 2007 óta került a kedvenceim közé. Azóta számtalanszor voltam ott, de öt után már ki számolja, hogy hányszor? Egy tolnai utazási iroda egy napos kirándulásokat szokott szervezni a közeli országokba.

A listájukon megakadt a szemem a horvát programon. Az ismertető képein gyönyörű tavak, vízesések, kanyargós fapadló, buja természet, kristálytiszta víz szerepelt, bár néhány kép elég Photoshop gyanús volt. Úgy voltam vele, hogy nem létezik, hogy ez így nézzen ki a valóságban, így megragadtam az alkalmat és jelentkeztem az útra.

A Plitvicei-tavakat évente több mint 1,6 millió ide utazót regisztrálnak, azonban még ez a rekord is megdőlt 2017-ben, mivel 1,7 millió látogató volt kíváncsi a természeti szépségre. Mindenhonnan érkeznek ide túrázni vágyók a világból idősek, fiatalok egyaránt. Néha kevesebben, néha többen, néha gésa szandiban, néha kopogós cipőben. Mára már előre lefoglalt belépőkkel lehet bejutni, mert az egyszerre beözönlő turistaáradat miatt korlátozni kellett a napi látogatók számát.

A horvátországi Nemzeti Park 1979-től az UNESCO világörökségi listáján is megtalálható. A nemzeti park területe eléri a 200 km²-t (20 000 hektár), amelyből több mint 15 000 hektár erdős terület. A tavak felszíne összesen 2 km², ahol hajókázni is lehet.

A nemzeti park tórendszere két részből áll.

A felső tavak területén található a nemzeti park legnagyobb tava, a Kozjak. Itt van a Crna és a Bijeja Rijeka folyónak a forrása is. Ezt a részt 12 tó alkotja, a legmagasabban fekvő 636 méteren, a legalacsonyabban fekvő 435 méteren. Ezen a területen van a második legmagasabb vízesés, a 25 méter magas Galovacki buk.

Az alsó tavak része Plitvice és Horvátország legmagasabb vízesése, a 78 méter magas Nagy Vízesés (Veliki slap) is. Ha kicsit fúj a szél csurom víz lehet az ember, de ettől legtöbb turista a legjobb selfie miatt sem riad vissza. A vízesés kőzetének korát 4000 évre becsülik.

Kijelölt útvonalak jelzik merre lehet menni, és nem tanácsos letérni róla mert előfordulhat, hogy nagy barna szőrös meglepetés ront az emberre és csak kis barna marad utána. A nemzeti park vizei mentén lévő erdőkben barnamedve, hiúz, őz, vaddisznó, farkas és róka is él, valamint 160 madárfaj, köztük fekete gólya, sas, vándorsólyom, kuvik, 321 féle lepke, és 21 féle denevér.  A tavakban vízililiom látható, valamint itt nyílik a kockás liliom is, amelynek szirmai a nemzeti zászlóra hasonlít. Ezen kívül 55 fajta orchidea is megtalálható itt.

A parkban többfajta túraútvonal létezik. Gyalogosan, kisvonattal, hajóval, vagy ezek kombinációjával.

„A” túra

Az északi bejárattól indul, s az alsóbb tavakat érinti. Egészen a nagy vízesésig vezet, majd vissza. Mindössze 3,5 kilométer ez a kirándulóút Időtartam: kb. 2-3 óra.

„B” túra

Hasonlít az A túrához. Ez is az északi bejárattól indul, s végig vezet az alsó tavakon, vízeséseken. Visszafelé a Kozjak tó felé kerül egy kicsit, majd visszatér az északi bejárathoz. Ez 4 kilométeres útvonal. Időtartam: kb. 3-4 óra.

„C” túra

A C túraútvonal, a hivatalos verzió szerint a B útvonal kiterjesztése a felső tavak irányában. A déli, vagyis a főbejárattól indul. Kisvonattal fel kell menni a nemzeti park legmagasabb pontjához, majd lefelé sétálva a vízesések mellett, áthajózva a Kozjak tavon, megérkezünk az alsó tavakhoz és a nagy vízeséshez. 8 kilométer hosszú ez a túra. Időtartam: 4-5 óra.

„E” túra

A déli kaputól induló rövid túra. Kisvonattal felvisznek a legmagasabb pontig, majd gyalogosan vissza. 4,5 kilométer hosszú. Időtartam: 2-3 óra.

„F” túra

A déli kaputól indul, végighajózik a Kozjak tavon, majd lemegy a Nagy vízesésig és az északi kapunál ér véget. 4,5 kilométer hosszú ez a kirándulás. Időtartam: 3-4 óra.

„K” túra

Ez a túra a legcombosabb. Lényegében a teljes Plitvicei-tavakat megkerüli a partvonal mentén csak gyalogosan, kisvasút és hajós segítség nélkül. Ez a túra 18,5 kilométer hosszú. Időtartam: 6-8 óra.

Bárhogy is dönt az ember, javasolt az esőkabát, mert itt nem lehet tudni, jön e kisebb zivatar vagy sem. A gumicsizma sem árt, mert van, hogy néhány helyen a víz túllép a padlón és át kell gázolni rajta. Szendvics és víz is jól jön, pláne ha az ember eltéved. Bár a park közepén lévő hajókikötőben van büfé.

Érdemes ellátogatni ide minden évszakban. Tavasszal annyi fajta zöldet lát az ember, amennyit a színskála nem tartalmaz. A víz kristálytiszta, lelátni a fenekéig. Nyáron a melegtől néhány kisebb tó bealgásodik, ami shrek zölddé válik. Ősszel a sárga, piros, zöld, lila, barna árnyalatai váltakoznak a fák levelein. Télen pedig a jég birodalma a nemzeti park.

Copyright © 2020 Molnár Krisztina. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.