Tologassuk kicsit a határainkat – Mesék a Mount Everest alaptáborába vezető ösvényről

Namche Bazaar után elhagytuk a klasszikus Everest alaptábor túraútvonalat és lekanyarodtunk a Gokyo-völgybe. Csendes ösvényeken sétáltunk, hagyományos serpa falvakon és 4 színben virágzó rododendron erdőkön keresztül, betértünk a buddhista kolostorokba, pásztorszállások hangulatos vendégházaiban aludtunk.

8. nap: A túra legszebb panorámája

Tudom perverz alak vagyok, de ezek a koránkelések egyáltalán nem viseltek meg. Főleg, hogy korán megyünk alukálni, ha már fél10-ig fent vagyunk az már késői fekvésnek minősül, de volt olyan, amikor fél 9-kor elájult a csapat javarésze. Ez nem azért van mert akikkel utazok koránalvók lennének, hanem mert itt ez a szokás, a rend. A kályha 9-re kihűl, az elektromosság luxus, és különben is hajnalban kevesebb a felhő, nem fúj annyira a szél és még állítólag az oxigén is több. Szóval fél 5-kor indulás, fejlámpa fejreapplikál, majd elindulunk az elsőre olyan dombosnak tűnő célpont irányába. Nem domb. Csak annak tűnt.

- hirdetés -

A beszámoló és a fotók a Pachamama Expeditions túráján–Everest alaptábor gyalogtúra a Gokyo-völgyön keresztül– készültek, melyről részletesen a Pachamama Expeditions honlapján olvashatsz.

Juddha mint egy kecske nyergel fel, már csak egy apró pontként látszik, mi kékestetőről jöttek kicsit nyugdíjasabb tempót megyünk. Egyelőre még csak mi vagyunk a hegyen. Hátrapillantok egy szőlőcukor, vízivás szünetben és a Gokyo-tó hegyekkel körbevéve nyugodtan fürdőzik a hajnali fényben. Jóság. Aztán előrenézek és végeláthatatlan emelkedő. Kövek és kövek…

Azt gondolod, hogy már biztos a felénél jársz. Rossz hírem van. Nem. Max egyharmad. Szőlőcukor, víz, köpködés. A felénél járva egy kisebb mélypont, 10 méterenként meg kell állnom picit meghalni. Juddhát már nem látom, a többiek mögöttem…

- hirdetés -

Azt hiszem már látom is hova tartunk (nem azt láttam). Megjelenik a hegyen pár másik arc is. Jön az utolsó fél óra. Kicsit káromkodok mert elpazaroltam a flowban az energiát, és most megint jön a 10 méterenkénti elkészülés. Ráadásul a végén mindig jönnek a nagy ingó kövek. De a nap is előjön a hegy mögül. Kezdek kiolvadni. Lassan meglátom Juddha rasztáit. Csakazértis pitbull. Meglátom a kis színes zászlókat. Felértem. Energiaszelet be, pacsi Juddhaval, napsütötte szikla kiválaszt és bámulás következik.

- hirdetés -

Körbenézel, kész, kiüt a látvány. 360 fokos panoráma vesz körül, armageddon szerűen közeledő felhő lent lassan eltakarja a gleccser völgyét. Ja hogy ő itt az Everest. Ami mögött elegánsan jön fel a nap. Örülök, hogy találkoztunk, de őszinte leszek Veled, én sokkal jobban szeretem az összes többi nem legmagasabb csúcsot. Még azokat is amelyiknek a kegyetlen nepáliak 🙂 nevet sem adnak.

 

9 .nap: A Chola Pass

- hirdetés -

Gyönyörű reggelre ébredtünk ma is. Kilépsz a lodgeból 5-6 óra magasságában és ott figyel a szélcsendes táj. Izgi nap elé nézünk, és a hágó okozta izgalmak mellett az is emeli az adrenalint, hogy egyikünk a csapatból nincs teljesen jól, és ez a menet még ha fittipaldin érzed magad is kihívó, nemhogy betegen. Eldöntöttem, hogy akármi is legyen ott a hágónál ma nincs nyafi, pánik, kemény csaj leszek.

Egy völgyben emelkedünk, holdbéli/marsbéli táj, haladunk lépésről lépésre. A gleccseren is feltűnt, de mintha az egyik porter srác ki lenne nevezve testőrömnek, mert árnyékként halad hol előttem, hol mögöttem és a legkisebb megcsúszásomnál is ugrik, hogy elkapjon. Szerintem még életemben nem figyelt rám valaki ennyire…Nem egy cserfes típus, egyelőre még az egymás mellett hallgatva haladunk fázisban járunk, de elismerő reakcióideje van, illetve fizikuma, mert bár sztem kb. egy fél fejjel magasabb vagyok és szeritem kilogramban is megverem, pikkpakk elkap, vagy majd később karral felhúz néhány jeges köven.

Még mielőtt a hágó móka elkezdődne 3 hegynyi kőrakáson is átmászunk (kövek már megint a kövek…). Akkor az új szabály, hogy nem nézünk fel, hanem lépésről lépésre haladunk. Elég sokan vannak, mind a két irányba nagy a forgalom, valaki lefelé jön, valaki velünk halad felfelé. Látom a reggelinél ezerrel harákoló ázsiai csapatot, na ha ők átmennek, akkor én is.
Jó ez a lépésről lépésre technika, mert észre se veszem és már javában a hágó kövein haladunk, egyre nagyobbakat lépve. A szembejövők megértően mosolyognak elgyötört arcodon (amikor nagyot kell lépni oxigénhiányos környezetben az elég kimerítő), illetve kedvesen megjegyzik a teteje elég jeges (hurrá), de majd a másik oldalon már jó lesz. Testőröm mindent megold, ahol kell felrángat, kibiztosítja a lelkem, hogy legyen itt jég vagy hó én nem fogok elcsúszni.

- hirdetés -

A lihegésem tempója és a csendes ohfuckolás gyakorisága is nő, de azért portereket is látok meg meg állni pihenni, szóval ez még nekik is kicsit fárasztó. Jó mondjuk az ő hátán egy szekrény van. Basszus most már tényleg mindjárt ott vagyunk, látom a kis zászlókat. El sem hiszem, életem első hágója!

10. nap: Peace of cake

A nagy hágókalandhoz képest a Dzongla-Lobuche út egy laza levezetőnek ígérkezett. El is indultunk kicsit megfogyatkozott csapatunkkal, családias négyesben, Juddha és a testőröm, meg mi ketten M-val. 6 kilométer állt előttünk nepáli flat módon. Peace of cake.

- hirdetés -

A két völgy kereszteződésébe érve megpillanthatjuk a másik oldalon haladó populáris utat, amelyen majd hazafelé megyünk. Ijesztően sok ember mozog rajta. Az elmúlt napokban hozzászoktunk ahhoz a luxushoz, hogy szinte alig láttunk valakit magunkon kívül, így már 10-nél több trekker együttes látványa is tömegiszonnyal tölt el. Pedig mostantól ehhez hozzá kell szoknunk, hiszen jön a balkanyar és már mi is a népszerű végcélhoz, a Mount Everest alaptáborhoz vezető úton araszolunk.

Kb. 500 méter erejéig megint feltűnnek a növények, de aztán jön a jó öreg kő kő hátán talaj. Elérünk egy lapájszerű valamihez, ahol összeér a két oldali út és innentől menetelünk együtt mindenkivel, aki a BC-be tart, vagy onnan jön. Trekkingelők keverednek az expedícióknak szállító jak csordákkal, valamint porterekkel. Néha egészen extrém szállítmányokat látunk az ember vagy az állat hátán. Tábori tűzhely, ajtó, lodge fal, több 10 liter víz hordóban stb. Himalájai értelemben komoly forgalom van ezen a relatíve széles úton.

- hirdetés -

11. nap: A Mount Everest alaptábor

Az alaptábor kb. 2 óra Gorak Shep-től és számomra kicsit meglepően kiderül, hogy ez a híres neves tábor egy gleccseren van. No nem azért mert ez így kényelmes, hanem mert ez az a gleccser, amin elsőként a megmászóknak át kell verekedniük magukat, hogy az 1. táborig feljussanak. Ezt hívják Khumbu Icefallnak. A hazafelé tartó repülőn másodjára is megnézve az Everest című filmet összeállt, hogy ami mellett álltam az az a helyszín, ahol a filmben látod őket több tíz méter mély gleccserszakadék felett átnyúló létrákon menetelni. És ez még csak az első etap.

- hirdetés -

A durva, hogy egy erősebb objektívvel rázoomolva a saját szemünkkel láttuk az éppen ereszkedő mászókat ezen a közel sem barátságos jégmonstrumon. Továbbá, amikor a túrázók klasszikus BC fotóhelyén túlhaladva elsétáltunk a magyar expedíció sátrához (kb még egy óra volt a táboron belül), ami közvetlen ezek útvonal start vonala mellé volt felhúzva akkor konkrétan nem egy éppen onnan előbukkanó zombiszerűen mozgó mászót láttunk megérkezni. Hogy honnan jött, mit ért el fent azt nem tudjuk, de egy biztos, hogy holtfáradt volt mindegyik.

A Base Camp látogatásunk kicsit elhúzódott, illetve nem volt egyértelmű az időjárás szándéka arra vonatkozóan, hogy tervez e látványos naplementében fürdőző Mount Everestet biztosítani, vagy inkább felhőbe burkolja a sokat vitatott csúcsot. Így a Kala Pathar kalandot hajnalra halasztottuk.

12. nap: Életem legmagasabb pontján

- hirdetés -

Kemény de látványos nap elé nézünk. Reggel fél 5-kor van indulás, fejlámpa bekapcs, első 15 percben heves lihegés. A Gokyo Ri kalandunkkal ellentétben itt nem egyedül vagyunk a pirkadó ég alatt, hanem már sok kis fejlámpa mozog a hegyen.

A Kala Pathar beveti ugyanazt a trükköt, olyan mintha nem lenne magas, de aztán trükkős módon egyre nagyobbnak látszik. Illetve igazából az alján nem is látod pontosan hova is kell felérni.

Kicsit többen vannak körülöttem mint jólesik, keresem a tempóm, meg a belső békét :). Kb felénél járva érzem, most le kell kicsit zárnom a privát szférámat a sok lihegőtől így előveszem a fülest és beteszek egy cüccögős mixet, hogy átvigyen a holtpontomon és adjon egy ütemet, amire ráállva bekapcsol végre a testem. A csapat vegyes tempóban halad, Juddha most mindig bevárja a bandát, ennek következtében rendszeresen ücsörög ránk várva valami sziklán (szerintem tud ülve aludni). A hegy második felén én is erőre kapok, de aztán a végén lévő nagykövek kiütéssel nyernek és az elegáns megérkezés helyett egy nyögős landolást ejtek meg, de fent vagyok. Közben a nap is feljön, akkor erről a moziról megint lecsúsztam (mármint amikor előbukkan), ellenben már nem fagyok meg. Valamit valamiért.

Árnyékfotózunk, én halálmegvető bátorsággal (költői túlzás) felmászok a billegő sziklákon majdnem a csúcszászlókig (mert ugye itt kell egy fotó). T. egy zászlórúdon ülő nagy madarat üldőz az objektívvel. Közben érintésközelben a Pumori, a Nuptse és igen ott az Everest meg a feljövő nap. A távolban AmaDablam és barátai adják a hátteret. Mindeközben egy alacsonyan szálló felhő arrébb megy és még a Pumori tava is elénk tárul.

Nem akarok lemenni. Mert nem csak a Kala Patharról megyünk most már le, hanem ezzel a mozdulattal elindulunk túránk utolsó 3 napos felvonása felé, ami a lefelé menetről szól (20 kilométeres etapokban). Már most hiányzik minden. El sem tudom képzelni, hogy lesz nemsokára egy nap amikor nem megyek valahonnan valahova lihegve, kapaszkodva, szélben állig beburkolózva, a bottal kopogva….

Egy 8 fős kis csapattal jártuk végig az ikonikus Everest alaptábor gyalogtúrát, egy kis kitérővel….

Túránk első napjaiban a legtöbb turista által végigjárt ösvényt követtük, a Dudh Kosi mentén gyalogoltunk Lukla-ból Namche Bazaar-ba. Itt elhagytuk a klasszikus Everest alatábor túraútvonalat és lekanyarodtunk a Gokyo-völgybe. Csendes ösvényeken sétáltunk, hagyományos serpa falvakon és 4 színben virágzó rododendron erdőkön keresztül, betértünk a buddhista kolostorokba, pásztorszállások hangulatos vendégházaiban aludtunk.

Nepál legnagyobb gleccserének a morénáin és a türkizkék Gokyo-tavak mentén túráztunk. Megmásztuk a Gokyo 5360 méteres csúcsát, ahonnan a vidék 365 hegycsúcsából legalább 300-at, köztük a Himalája híres nyolc ezereseit: az Everestet, a Lhotsét, a Makalut és a Cho Oyut is!

Gokyo-ból az 5385 méteres Chola-hágón keresztül, a Lobuche lábánál értük el újra el az Everesthez vezető fő túraútvonalat. Innen a Khumbu gleccser mentén haladtunk az utolsó településig, Gorak Shep-ig, majd a Mount Everest alaptáborba. Természetesen nem hagytuk ki a Kala Pattar (5600 m) megmászását sem. Az Everest expedíciók áldozatainak szimbolikus temetőjébe és a Tengboche-i buddhista kolostorba már a klasszikus túraösvényen visszafelé haladva látogattunk el.

Ha kedvet kaptál a túrához látogass el a Pachamama Expeditions weboldalára és keresd az Everest alaptábor gyalogtúra a Gokyo-völgyön keresztül túrát.

Copyright © 2018 Szöveg: Parrag Krisztina, Fotók: Vörös Tamás Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. Források: Jefferies, Margaret (1991): Mount Everest National Park, Sagarmatha, Mother of the Universe

- hirdetés -
276,837RajongókTetszik
6,832KövetőkKövetés
273KövetőkKövetés
26FeliratkozókFeliratkozás