Világgá mentem egy egyirányú jeggyel

Mindig is szerettem utazni, buszon, hajón, vonaton, vagy kocsiban. Ringatózva, nézve, ahogy a tájak átrohannak az ablakom előtt. Mindig is vágytam arra, hogy úton legyek, új dolgokat, embereket, ízeket, helyeket ismerjek meg. Először csak Európában, majd egyre messzebb menve, Dél-Amerikában vagy Indiában gyűjtöttem az élményeket. Egy gond volt csak mindig: valamikor haza kellett menni. Aztán egyszer rádöbbentem mit is akarok igazából: világgá menni. – írja Bori a backpacker.hu szerzője.

- hirdetés -

TOP 5 osztrák síparadicsom

Ki voltam?

21 éves koromban elkezdtem dolgozni egy szoftvercégnél, mint marketing szakgyakornok. Akkor azt gondoltam, hogy az életnek van rendje, és ez a rend a főiskola után az, hogy irodai munkát vállaljak. Ezt a tévhitet elég nehéz volt bennem ledönteni, összesen 8 évig maradtam a cégnél.
Mindig sikerült összegyűjtenem annyi pénzt, hogy kis időre ugyan, de el tudjak menni utazni egy hátizsákkal. 2010 – ben kaptam 3 hónap fizetés nélkülit, és elindultam dél-Amerikába. Onnan úgy jöttem haza, hogy már megfertőzött a vándorvágy, és egyre csak többet akartam úton lenni. 2013-ban, amikor Indonéziában voltam elhagytam a bánkártyámat és egy kis szigeten zenélésből, fotózásból és természet-gyógyászkodásból sikerült talpra állnom. Ezek eddig csak a hobbijaim voltak. Akkor jöttem rá, hogy nem kell egy helyhez kötve, csillagtúra szerűen, visszamenekülni az irodába, lehet, hogy meg tudom anélkül is oldani az éltet. Eldöntöttem, hogy világgá megyek.

- hirdetés -

Backpacker5

A pénz kérdés

Persze az első nagy kérdés az volt, hogy hogyan engedhetem meg magamnak ezt az utat. Elkezdtem osztani és szorozni. Kitűztem egy célt: fél évig napi 40 dollárból élni, bevétel nélkül. Bár tudtam, hogy lesz majd valahonnan keresetem, ezt félre akartam tenni tartaléknak. Ehhez elkezdtem először havi 100.000-et, majd aztán havi 200.000-et félretenni. Ehhez másod-harmad és negyed-állásokat vállaltam, és minimálisra csökkentettem a kiadásaimat.

Az új-zélandi vízum

Az új-zélandi Working Holiday vízumról márciusban hallottam. Eldöntöttem, hogy megpályázom. Tudtam, hogy ez az ország az, ahova csak félretett pénzből nem tudok majd rendesen utazni, hiszen annyira drága. Ezzel a vízummal egy helyen 3 hónapot dolgozhatok maximum. Kereshetek vele annyi pénzt, amennyivel körbe tudom utazni a két szigetet. Ha minden a terv szerint megy.

Bckpacker4

Felmondtam a munkahelyemen

Végül sikerült beszélnem a céggel, és elmondtam nekik a tervem. A beszélgetés végére már ott tartottunk, hogyan tudok majd távmunkában továbbra is dolgozni a cégnek. Így ahogy felmondtam decemberben, januártól már dolgoztam is, napi két órában. Idő közben más online ügyfeleket is szereztem, és most ebből is van bevételem. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy kész a védőhálóm. Mehetek.

- hirdetés -

Az indulás

Megvettem hát a jegyeket. A karácsonyt még a családommal szerettem volna tölteni, így január 12. lett az indulásom időpontja. Először Dubai-on át Bangkokba repültem, onnan pedig Kambodzsába buszoztam át. Végül Sydney-n keresztül érkeztem Új-Zélandra, ahol terveim szerint télig biztos maradok. (Itt most nyár van).

Backpacker

Napjaim

- hirdetés -

Naponta két órát dolgozom, néha többet is, de mindig van idő körbenézni, kirándulni, búvárkodni. Új-Zéland nagyon drága, így az online termelt pénzem nem elég, kell itt is munkát vállalnom. Volt, hogy egy motelben dolgoztam napi 3 órát, ami annyiból áll, hogy beágyazok 20 szobában. Ennyi. Ezért cserébe ingyen szállást kaptam a motelben. Közlekedni stoppal szoktam, hiszen itt ez elég biztonságos, és nagyon könnyű. A legtöbb, amit fuvarra vártam összesen 30 perc volt.

Backpacker6

Azt, hogy ezt az életet meddig lehet így csinálni, nem tudom. De azt igen, hogy bár sokszor nem tudom hol fogok aznap aludni, minden cuccom egy hátizsákban van, és sokszor le kell mondanom a komfortról, soha életemben nem voltam még ennyire boldog. Ott vagyok, ahol mindig is szerettem lenni: úton.

Backpacker3

Copyright © 2015 (www.backpacker.hu). Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll előzetes írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

- hirdetés -