Búcsú Tibettől – Nepál, Tibet, Bhután kalandtúra

Hóeséssel búcsúztatott a Kailash, mintha csak sajnálta volna, hogy rövid ismeretségünk a végéhez közeledik. Sűrű felleg ült a hegyóriáson, miközben sejtelmesen bújtak át a Nap sugarai a keleti égbolt vékonyabb felhőrétegén. Az aprószemű hó finom takarót vont a tájra, ami alól azért kikandikáltak az apró bokrok zöldjei. A távolban a Memonandi zord bércei büszkén mutogatták hófehér lejtőiket.

A közeli Manaszarovar-tóhoz utaztunk. Ez a négy szent tó közül talán a legfontosabb, a Születés tava. Partjáról származik az a homok, amelyet az egyik láma elvitt a már meglátogatott Shigatsei Thasilung kolostorhoz, ahol az a tetőre kenve az arannyá vált. A tóban meg kell mártózni minden hívő léleknek. Ez nem kis kihívás a havas partvonal láttán. Nem volt túl sok időnk, ezért sietve dobtam le a cipőmet, hogy legalább a lábam belelógassam. Nem is volt olyan vészes.

A parton egy magányos, vöröses sziklaszirt emelkedett ki úgy ötvenméternyit a lapos tájból. A tetejéről apró kolostor, a Csiu, a Születés Kolostora tekintett le a vidékre. Ez is, mint a Kailas körül mindenhol, a barna süveges rendhez tartozik. A templom legfontosabb szobrának, Padmaszambhavának az arany hátterén díszesen kidolgozott garuda és félember ábrázolások díszelegtek. A templom melletti teraszról lélegzetelállító látványt nyújtott a tó, ami a lassan szakadozó felhőzet alatt a szivárvány minden színében tündökölt. Az áttörő napsugarak apró foltokban égették a víztükröt. A partvidéken dús legelők nyúltak a távolba.

- hirdetés -

Olyan tíz kilométeres távolságra lehetett látni az Ördög-tavának vékonyka, kék szalagját. Ez csak az indiaiak számára fontos, a tibetiek nem tulajdonítanak neki jelentőséget. A két tó közötti területen azonban sok arany található. Négy bányát is megnyitottak itt a kínaiak, őket ez a szent hely érdekli.

Ha kedvet kaptál a túrához látogass el a Pachamama Expeditions weboldalára és keresd a Lhászától a Guge királyságig tartó tibeti kalandtúrát!

Ezután elindultunk Lhásza irányába. Egy darabig napsütésben, majd hódarában. A pillanatról, pillanatra változó időjárás percenkét új arcát mutatta az egyébként is változékony tájnak. Haladtunk a Tibeti-fennsík végtelenében, miközben utunkat „dombok” szegélyezték. Később az idő naposra fordult, már nyoma sem volt a reggeli hidegnek, ezer ágra sütött a Nap.

- hirdetés -

Többször is megálltunk. Először vadszamarakat kergettünk (4800 m!) a félsivatagos területen, majd homokdűnéket csodáltunk, amikről gyerekként rohantunk le. A hosszú nap végére, 450 kilométer megtétele után ismét Sagaba, az útikönyvek által méltán elhallgatott, érték nélküli, kínai kisvárosba érkeztünk. Bocsánat, egy kimagasló értékkel mégis rendelkezett, ami nem más volt, mint a tíz napja hiányolt meleg víz.

Ma reggel Shigatse-be indultunk, 350 km várt ránk. Tibet legmagasabban fekvő útján haladtunk, de bátran állíthatom, hogy az egész földön nincs párja, ugyanis több mint 150 km hosszan vezet folyamatosan 5.000 méter fölötti magasságban. Ennek a távolságnak a megtételéhez itt 11 óra folyamatos buszozás szükséges. Az ellenőrzési pontok itt is folyamatosan követték egymást, amik a mi mozgásunkat lelassították, a helybeliekét pedig lehetetlenné teszik.

- hirdetés -

A hatalmas fennsíkon meglepően sok vadállattal találkoztunk, amik kisebb csordákban barangoltak. Láttunk jakokat, antilopokat, őzeket, mormotákat. A jakok többszázas csordákban legelésztek. A jak Tibet nemzeti állata. Régen az embereknek lehetett akármennyi, egy családnak akár száz is. Ma ezzel szemben a kínai kormány fejenként négyben határozza meg a tartható állatok számát, mert jóságos, és nem szeretne ökológiai katasztrófát.

Az út nem ám csak úgy egyenesen ment, ahogy egy fennsíkon elvárná az ember, hanem sűrűn kanyargott. Hol folyóvölgyben haladt, hol tavat került, sőt ezen a 150 kilométeres szakaszon 7 darab, szerpentinekkel tűzdelt, 5.200 méteres hágón is átvezetetett.

A Nap is igen furcsán sütött. Erősen tűzött, de valahogy mégis fátyolosan. Vagy talán csak az agyam dolgozta föl tompábban a látottakat? Ez sem lenne csoda, hiszen 5.000 méteren az oxigénszint állítólag csak a fele a tengerszintinek.

- hirdetés -

Városok, vagy akár kisebb települések nem voltak, csak több száz kilométerenként. Az út mellett néha betontéglából épített kisebb telepek voltak. Kevés készen, többnyire inkább építés alatt. Ide hajtják be a pásztorokat, hogy szem előtt legyenek, no meg az újonnan betelepített kínaiakat.

A félsivatagos tájon furcsa virágok mutogatták rózsaszín szirmaikat. A helyiek samba néven ismerik. A homokból csak egy, vagy két tölcsérszerű, 4 cm-es virág áll ki, sehol egy szár, vagy levél.

Ebéd előtt megálltunk a Langcho tónál, amit inkább neveznék tengerszemnek. A barna, csipkéstetejű, kopár hegyek koronaként övezték a kicsi, zöldes vízfelületet. Rengeteg hal él benne, de a Tibeti nép nem eszik halat. Azért nem, mert egy állat, egy élet. Ha már ölni kell, inkább egy nagyot választanak, amiből sokan jól lakhatnak. A bájos tavacska egyébként úgy keletkezett, hogy egy asszony, aki vízért jött az itt levő kúthoz, összetalálkozott az ördöggel. Perlekedni kezdett vele, mire az elárasztotta a völgyet és a hölgyet vízzel.

- hirdetés -

Apropó ebéd. Most is, mint szinte az összes étkezésnél kínai étteremben ettünk. Ennek egyenes következménye, hogy Tibetben megtanultam pálcikával enni.

Shigatse-ből, 4.000 méterről indultunk tovább a főváros felé. Egészen Gyantse-ig hatalmas művelt területek húzódtak. Tibet legtermékenyebb völgyében főleg rozst és repcét termesztenek. Betakarítás idején ez egy veszélyes útszakasz, mert sörtől bódult emberek tántorognak az úton. A már említett többférjűség itt még élő hagyomány, ezért a házak mérete is hatalmas. Az itteni nőket egyébként a legszebb tibeti nőknek tartják. A földeken errefelé sok dzo (jak-tehén keverék) dolgozik.

- hirdetés -

1962-ben ezen a vidéken folyt a Tibeti-Indiai háború, ami az akkor három éve zajló függetlenségi harc lezárását is jelentette. A valójában Kínai-India csatározások végeztével a kínaiak megszilárdították a Tibet feletti hatalmukat. Ez mára olyan mértékűvé vált, hogy 2008-ban törvénycsomagot fogadtak el, Tibet végleges bekebelezése érdekében. Például még ebben az évben 2.500 tibeti nőt sterilizáltak, a Tibeti Autonóm Terület nagyságát 2,3 millióról 300.000 négyzetkilométerre csökkentették, és teljes mozgáskorlátozást vezettek be. A bhutáni és indiai határok régóta hermetikusan lezártak, a 2015-ös földrengés óta pedig a nepáliak is. (A szerk. 2018 őszén megnyitottak egy határt Nepál felé.)

Egy valamikori nagy jelentőségű város, Ghyace következett. Két jelentős épülete is volt. Az egyik egy kisebb hegycsúcsra épített, Potalához hasonló közigazgatási épület, amelyet a világi hatalmat gyakorló király használt. Miután az országegyesítést követően, az V. Dalai Láma idején, a XVII. század második felében a területi kiskirályoktól a hatalom Lhászába került, Ghyace jelentősége megszűnt, gyakorlatilag lakatlanná vált. A másik a Pelkhor kolostor, ami 1480-ra épült föl, és mind a sárga, mind a vörös, mind pedig a barna süvegeseknek otthont ad a mai napig. Hatalmas területen fekszik, és különlegessége a környező dombok tetején végighúzódó, jelentős részben megmaradt, bástyákkal tagolt városfal.

A falon belül számos épület található, de a két legérdekesebb a templom és egy sztúpa.

- hirdetés -

A templom hagyományos felépítésű: középen a vörösre festett oszlopok által tartott mennyezet alatti imaterem felülvilágítóval, körben a falak Buddha ábrázolásokkal díszítve, amelyek gyakorlatilag láthatatlanra feketedtek az évszázadok mécsesmillióinak füstjétől, oldalanként pedig egy-egy oldalkápolnaszerű helység. Az egyik ilyenben hatalmas, álló Buddha szobrok sorakoztak, amelyek a volt és eljövendő Buddhákat ábrázolták. A Buddhista filozófia szerint az ezredik Buddha eljövetelekor minden akkor élő ember megvilágosodik, és Buddhává válik. Közben persze vannak periódusok, amik úgy néznek ki, hogy minden ötödik Buddha után eltűnik a társadalom, és az emberiség a fejlődési spirál új szakaszába lép, ismét a primitív közösségek szintjéről kezdve a tanulást. A mi jelenlegi emberiségünk a negyedik Buddha idején él, és még kétezer évünk van az ötödik Buddha eljöveteléig. Úgyhogy van még előttünk fejlődési lehetőség, és ami a legfontosabb, hogy van hozzá időnk is.

Egy másik helységben könyvtárat alakítottak ki. Itt is óriási gyűjteményt tároltak. Nem akkorát, mint Sakya-ban, de igen jelentőset. Hasonlóan ahhoz, itt is ezüsttel és arannyal írtak, de a könyvlapok nem papírból készültek, hanem fából. Méghozzá egy olyan speciális, Tibetben termő fából, aminek hosszú távú rovarriasztó hatása van, így garantálva a több száz éves eltárolhatóságot.

A kolostor legnagyobb szenzációja számomra mégis a templom mellé épített, díszesen festett sztúpa volt. Ez egy igazi háromdimenziós mandala. Alapvetően négyzet alaprajzú, amelynek minden sarkát befordították, egy vaskos keresztet kapva eredményül. Ezekből egyre kisebb méretben ötöt építettek egymásra, melyeket egy henger alakú felépítmény és egy kúp alakú tető tett teljessé. Az egyes szinteket körbe lehetett sétálni, és minden szinten számtalan apró fülkét alakítottak ki különféle Buddhák és segítők szobraival, oldalfalainak díszes festésével. A legfelső szintről nagyon jól át lehetett tekinteni a kolostor szerkezetét, és jól meg lehetett figyelni a korát járás közben imamalmaikat pörgető zarándokokat is.

- hirdetés -

Egy majdnem 5.000 méteres hágón átkelve megálltunk egy víztározó mellet. Ez is jól példázza a Kínaiak rövidtávú, környezetromboló tevékenységét. A tározó alatti területek fokozatosan elsivatagosodnak, mivel a feltartóztatott víz jelentős része elpárolog, más része elszivárog. A kanyonszerű völgy meredek partjai közt kanyargó keskeny, türkiz színű vízszalag felhasználásával előállított látszatboldogság hiú ábrándjával tudják az embereket a városokba, vagy éppen az újonnan épített betonviskókba csalogatni, hogy onnan többé ne legyen menekvésük. Az átutazó katonák vigyorogva pózoltak a kommunista párt eme elévülhetetlen és csodás alkotása előtti fényképezésnél. Valószínűleg még csak fel sem vetődött bennük, hogy a saját, és az emberiség pusztulásának emlékműve előtt pózolnak.

Később az 5.100 méteres Karo-la hágón keltünk át ahol egy gleccser alatt meg is álltunk. 10 évvel ezelőtt néha még az úton is átfolyt, ma már száz méter magasan van a csipkés vége. Az előtérben egy sztúpa imazászlókkal, mögötte a terep gyorsan szinte függőlegessé változott. Az égbeszökő gránitfalon, mint az ereszen függő jégcsapok, úgy lógtak lefelé a ködbevesző hegytetőről induló gleccser ujjszerű végei, melyeken mint az öreg paraszt kezén a repedezett bőr, apró darabokra hasadozott a kékes jégtömeg.

Ebéd után még elhaladtunk a Jambrok-tó mellett, amelynek türkizkék vizén sűrűn rajzoltak karikákat az alacsonyan ülő felhőkből kipottyanó esőcseppek. Ez a tó is egyike annak a négynek, amelyikhez az új lámának el kell zarándokolnia. A partján turistacsalogatásként igazi tibeti masztifokat lehetett simogatni, amiknek akkora fejük volt, mint egy kisebb medvének. Ezeket eredetileg pásztorkodásra és házőrzésre használták.

- hirdetés -

Lhásza előtt még egy 4.800 méteres hágót másztunk meg, majd a felhőkből 1.200 métert ereszkedve gurultunk be a fővárosba. A vacsora ismét egy igen finomra sikerült mustárban pácolt, borsos, fokhagymás jak steak volt.

Hajnalban egy gyors átcsomagolás, reggeli és transzfer a reptérre. Innen indult a bizonytalan napi program. Elvileg 11.15-kor kellett volna felszállni a gépünknek, de mivel ez egy katonai repülőtér, ahol csak megtűrik az utasokat, csupán alávetni tudtuk magunkat a helyi kiskirályok és központi katonai irányítás mindent elsöprő akaratának. Most éppen úgy hozta kedvük, hogy a reptéri parkoló mellett éleslövészetet tartottak, amitől zengett az egész völgy, gépeket pedig nem indítottak, mert párhuzamosan légi hadgyakorlat is folyt. A harci gépek dübörgésétől majdnem szétesett a váróterem. Túl sok mindent nem lehetett csinálni unaloműzőként, mert ez egy pici, nem felszerelt repülőtér. Oly annyira nem felszerelt, hogy utastájékoztatás sincs, tehát az embernek fogalma sem lehet, mikor mi fog történni. Ha nincs ígéret, akkor nem is lehet számon kérni. Jó trükk. Jobb híján az elengedett belföldi járatokat bámultuk sóvárgó szemekkel. Tudtuk mi szállunk fel utoljára, mert az erődemonstráció a külföldi szemeknek szólt, és amíg nem élvezzük ki a bemutatót az utolsó pillanatig, addig nem indulhattunk utunkra.

Pedig igencsak mehetnékem volt, ugyanis ma délre beszéltünk meg randevút a feleségemmel Kathmanduban. Tudtam, hogy ő már ott volt, én meg még Lhásza mellett néztem a vidáman száguldozó katonai gépeket. Azt hiszem ez nem elég indok a randevú lekésésére…

Lassan telt az idő, de az események egyszer csak begyorsultak. A túravezető elment érdeklődni, a túratársam pedig a mosdóba. Én a csomagokkal maradtam. Visszajött a túravezető, és azt mondta, még egy fél óra. Ebben a pillanatba odalépett hozzám egy légiutaskisérő, és a jegyemet kérte. Megnézte, és azt mondta, azonnal felszállás a gépre, és elment. Nem értettük, de amikor az utastársam is visszaért, elindultunk. Ahogy a gépbe léptünk, már zárták is az ajtót. Nagyon kevesen voltunk, talán harmincan. Leültünk a helyünkre, és vártunk. Tanácstalanul. Mégpedig azért, mert tudtuk, hogy a csarnokban maradtak közül sokan szintén Kathmanduba utaznak, és velünk együtt adták fel a csomagjukat. Ennek ellenére a gép elgurult a csápról, és lassan elindult. Majd hirtelen megállt, és rövidesen visszatolták egy parkolóba. Vártunk. 40 percet. Hoztak vizet. További utasok nem érkeztek, majd olyan jó háromórás késéssel útra keltünk.

Érdekes volt látni azt a barna tájat, ami a földről jóval színesebb volt. A határhoz közeledve a felhők sűrűsödtek, majd teljesen összezártak. Aztán lassan néhány nagyobb növésű sziklaóriás dugta át rajtuk a fejét, még végül elértük a Csomolungma óriási tömbjét. A Loche a maga 8.200 méteres magasságával félénken bújt az Everest oldalához, amely büszkén tekintett végig az alant elterülő világon. Szemmel látható volt a hóréteg vastagodása, ami a beköszöntött monszun hatása.

Ha kedvet kaptál a túrához látogass el a Pachamama Expeditions weboldalára és keresd a Lhászától a Guge királyságig tartó tibeti kalandtúrát!

Copyright © 2019 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. 

A cikk megjelenését a Pachamama Expeditions támogatta.

Folytatás következik!

- hirdetés -
276,837RajongókTetszik
6,832KövetőkKövetés
273KövetőkKövetés
26FeliratkozókFeliratkozás