5 város Olaszországban, ahol (szinte) mindig süt a nap

Amikor az éves nyaralásunkat tervezzük, körültekintően válogatunk a szállások, programok között annak érdekében, hogy a helyszínen csak a felhőtlen pihenéssel, feltöltekezéssel kelljen foglalkoznunk. Akad egy tényező azonban, amit nem lehet előre sem megjósolni, sem pedig befolyásolni. Ez pedig nem más, mint az időjárás. Egy felmérés az olasz régiók legjobb időjárással rendelkező városait vetette össze, olyan tényezőket figyelembe véve, mint az éves csapadékmennyiség, köd, páratartalom, extrém időjárási események. Csokorba szedtük a lista élén álló 5 olasz kisvárost, ahova már szervezheted is a látogatást idén nyárra, mert szinte garantált a napsütés.

Imperia

A város az Olasz Riviéra negyedik legnépesebb városa, melyet az Impero folyó szel ketté. Középkori városa Porto Maurizioban és elegáns kikötője népszerű a turisták körében. A település híres az olívabogyó termesztéséről, így  ha ide érkeztek ne hagyjátok ki a helyi gasztronómiai élményt.

Catania

Szicília keleti partján, az Etna lábánál bújik meg a Jón-tengerre néző olasz település. A város különlegessége, hogy egy 1700-ban kifejlesztett rácsozatrendszer segítségével az Etna vulkánból kiömlő láva egy részét építőanyagkánt hasznosítják, a városban számos olyan különleges építményre bukkanhatunk, melyet ebből a fekete tufából építettek.

Pescara

Az Adria-tenger partján Abruzzo régióban találjuk Pescarat, a régió egyik legkiemelkedőbb városát. A várost körülvevő középkori falrendszer számos eseménynek volt „szemtanúja” az idők folyamán, a 15. században a várost többször is megostromolták a velenceiek, így a nápolyi királyok ekkor erősítették a város falait, melyet mai napig megcsodálhatunk. Több mint 20 kilométer hosszú partszakasza a strandolás szerelmeseinek is kedvez.

Bari

Fotó: Saverio Tremamunno

- hirdetés -

Az Olaszország déli részén fekvő Bari városa nyüzsgő mindennapok színtere, a kikötő és óváros környéke esténként megtelik az itt tanuló fiatalokkal és igazi olasz „dolce vita” életérzésnek lehetünk részesei. A város környékén számtalan tengerpart nyújt remek lehetőséget arra, hogy lehűtsük magunkat a nyári melegben, illetve a város remek kiindulópontja lehet a Puglia régióját bebarangoló csillagtúráknak.

Livorno

Fotó: Maarten Dirkse

A toszkán régió kikötő városa igazi szépségét csónakból szemlélve mutatja meg, nem véletlen él a köznyelvben a Toszkána Velencéje elnevezés. Mediciek által épített erődöket, középkori pincéket és alagutakat ismerhetünk meg, ha a gyaloglás mellett vízről is megnézzük a város másik arcát. Pisa mindössze 20 perces távolságra esik, így más látványosságokat is útba ejthetünk a közelben.

- hirdetés -
276,252RajongókTetszik
6,762KövetőkKövetés
272KövetőkKövetés
24FeliratkozókFeliratkozás