Volt egyszer egy vadnyugat: kanyonok találkozása

Vadnyugat túránk második megállója a fagyos Grand Canyon után, Page. Ez így elsőre talán nem mond semmit, viszont aki a nyakába veszi Arizonát, annak egy kötelező állomás. Az Arizona északi határán húzódó kisváros, olyan nevezetességekkel büszkélkedhet, mint a Lake Powel, a Horseshoe Bend, vagy a fotósok Mekkája, az Antelope Canyon. Azaz kanyonok, mert rögtön ketten vannak – Alsó és Felső Antilop – de erre még visszatérünk. Page felé haladva teszünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük a Marble Canyon két partját összekötő acélhidat, a Navajo Bridge National Monument-et. Még a ’30-as években építették a hidat, hogy megkönnyítsék a Colorado folyón való átkelést, ma pedig valódi funkcióján túl, a navahoknak állít emlékművet a 140 méter magas acélmonstrum, a Grand Canyon és a Glen Canyon találkozásánál.

- hirdetés -

A Page-be vezető 89-es főút már önmagában is elég látnivalót szolgáltat, és állandó megállásra késztet minket az előttünk álló 40 km-en. Elérve Page-t először a Glen Canyon Dam-et vesszük célba, ami a Las Vegas közeli Hoover gáthoz hasonlóan erőműként és víztározóként is funkcionál. Itt ugyan nem engednek be a gát belsejébe, de a kanyarból nézve legalább olyan jól mutat mint idősebb testvére Boulder City-ben.

A gát a Lake Powel-be duzzasztja a Colorado folyó felsőbb szakaszát, s ez már a Glen Canyon része. Csónakkal egész a kanyon belsejébe el lehet jutni, és egy hosszabb sétával felkutatható a világ egyik legmagasabb természetes boltíve. A navaho indiánok szent helyként tisztelik, úgy tartják a lelkek itt kelnek át a szivárványhídon, így talán nem meglepő, hogy miért is hívják Rainbow Bridge-nek.

A Glen Canyon partján tett sétánk után következhet végre napunk fénypontja. Irány az Antelope Canyon. A navahok területén fekvő földalatti csoda, a világon legtöbbet fényképezett kanyon. Közel egymillió turista zarándokol ide évente, hogy megcsodálhassák a csiszolt homokkő falak közti fényjátékokat. Mi az alsó kanyont (Lower Antelope Canyon) vesszük célba, amit össze-vissza kanyargózó, szűk járatai miatt “dugóhúzóként” is emlegetnek. A felső kanyon (Upper Canyon) látogatottabb, nagyobb termei miatt könnyebben járható, és főleg a nyári hónapokban különleges fényoszlopok figyelhetők meg, ahogy a nap átsüt a réseken.

- hirdetés -

Az alsó kanyont nem özönlötték el annyira a turisták, de a látvány itt sem ér kevesebbet. Sőt… Miután minden apparátusunkkal bizonyítjuk, hogy komolyan gondoljuk a fényképezést, két órás külön belépőt kapunk, hogy idegenvezetés nélkül a magunk módján fedezhessük fel a kb 1 km-es szakaszt. Az első meglepetés maga a bejárat, azaz inkább egy keskeny rés a földön, ahol bejuthatunk a föld alá. Elsőre kissé ijesztő, de az idegenvezető megnyugtat, hogy jó helyen járunk, és azzal hagy magunkra, hogy csak figyeljük a szent szellemet… Ez a sokatmondó üzenet némi kapaszkodót ad, hogy legyőzzük a klausztrofóbiánkat, és rövid szakasznyi mászás után hirtelen a napsugarak játszóterén találjuk magunkat. Mesébe illő jelenet fogad: a beszűrődő napfény a falakat színesre festi, a vörös minden árnyalatát felhasználva, a lilától egészen a narancsig.

Gyors áradások mosták ki ezeket a földalatti járatokat, mélyen a vörös homokkő sziklába vájva, a szél és a homok pedig smirgliként tökéletesre csiszolta a remekművet. Sok helyen jártam már, sok szépet láttam, de nincs ehhez a helyhez fogható. Nemcsak a látvány miatt, de van valami különleges hangulata amit nehéz szavakba foglalni. Azért megpróbálom röviden vázolni az élményt: mi néma csendben próbálunk minden sarkot és szegletet megörökíteni, miközben a távolból furulyaszó közeledik felénk. Bár a dallam csak a közelgő turistacsoportot jelezte, nekem mégis beugrott mit mondott az indián a kanyon előtt: a “Spirit”. Azt hiszem ez volt az amiről beszélt, és amiért a látogatottság ellenére még mindig szent helynek tartják a kanyont. Hitük szerint a furulyaszó életre kelti  a szent szellemeket, és ennek most mi is szem és fültanúi lehettünk. Aki ismer, tudja hogy számomra igazi kihívás 20 percig csendben maradni, de ez a barlang két órára gond nélkül belém fojtotta a szót, így nem csoda, hogy teljesen megszűnt az időérzékünk. Egyszer csak észrevettük, hogy a végére értünk a kanyonnak, és egy vaslétra jelezte, hogy itt a mese vége.

- hirdetés -

Mára már nem maradt más hátra csak a Horseshoe Bend, napunk méltó befejezése. A Horseshoe Bend a Colorado folyó egyik jellegzetes szakasza, ahol a folyó lópatkó formát leírva megkerül egy kiugró sziklát. A kilátópont könnyen megközelíthető és kb fél óra – dombra fel, dombról le – séta árán elérhető a tízpontos panoráma. Innen megnézni a naplementét, megint nem egy olyan emlék amit könnyen elfelejt az ember. De ugyan kinek ne lenne borzongató érzés a Colorado folyó partján ülni és nézni a vörös tájat, melynek sziklái több millió évet tudnak magukénak? Miközben eltűnik a Nap a horizonton, sorba vesszük milyen élmények értek minket két nap alatt. Tegnap még Grand Canyon, ma pedig Marble Canyon, Glen Canyon, Antilope Canyon, és még ami út közben volt… Már most nehéz számon tartani, pedig a java még csak most következik, ahogy egyre mélyebben haladunk a vadnyugat szívében.

Copyright © 2019 Top USA Trip – Kiss Juditka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

- hirdetés -
- hirdetés -
276,395RajongókTetszik
6,589KövetőkKövetés
275KövetőkKövetés
21FeliratkozókFeliratkozás
- hirdetés -