Új beutazási szabályok a Új-Zélandra utazóknak

Új-Zéland még idén bevezeti a nemzetközi látogatókra vonatkozó idegenforgalmi adót (IVL) és az elektronikus beutazási engedélyt az ETA-t.

- hirdetés -

Új-Zéland azon kevés országok közé tartozik, amely majdnem annyi látogatót fogad, mint lakosainak száma. Az elmúlt években a megállíthatatlanul dübörög a turizmus, tavaly 3,7 millió látogató érkezett az országba és a tervek szerint 2024-re ez a szám 5,1 millióra emelkedhet. Az nagymértékű növekedés nem csak a biztonsági kockázat növekedésével jár, de elengedhetetlenné teszi a turisztikai infrastrukturális fejlesztéseket (nyilvános WC-k, autóbusz-parkolás, kemping létesítése) illetve a megnövekedett környezeti terhelés kezelését.

Új-Zéland október 1-től bevezeti az elektronikus beutazási engedélyt (ETA), ami azt jelenti, hogy Új-Zéland vízummentességi hatálya alá tartozó 60 országból érkezőknek ezentúl be kell jelentkezniük. Számos országban működik már hasonló program, Ausztráliában és Kanadában az ETA vagy az Egyesült Államokba való belépéshez szükséges (ESTA).

- hirdetés -

Az októberben hatályba lépő új intézkedés célja a biztonság növelése, a csempészet és a biológiai biztonsági kockázatok kezelése, valamint az utazók számára az országba való belépés menetének javítása. Az új szabályok által érintett utazóknak az ETA formanyomtatványt az interneten kell kitölteniük, mobilalkalmazáson keresztül 9 NZ$ online kitöltve 12 NZ$ (új-zélandi dollár ~190 Ft) az igénylés. A mobilalkalmazás és a weboldal 2019 júliusától lesz elérhető.

Ezen felül a nemzetközi látogatóknak a 35 NZ$ idegenforgalmi adót (International Visitor Conservation and Tourism Levy (IVL)) is meg kell fizetniük, ez alól csak az ausztrál állampolgárok mentesülnek.

Az ETA és az idegenforgalmi adó (IVL) együttes igénylése esetén a mobilapplikáción keresztül 44 NZ$ míg online 47NZ$ kell fizetnünk.

Az utazóknak olyan információkat kell szolgáltatniuk, mint a nevük, születési dátumuk, útlevél-adataik, és néhány nyilatkozatot a bűncselekmény elítéléséről stb. Az újonnan bevezetett szabályok szinte minden nemzetközi látogatóra vonatkoznak, természetesen a tengerjáró hajók utasaira, személyzetére és a kereskedelmi légitársaság személyzetének tagjaira is.