Átadták a felújított Dabasi Halász-kastélyt Kápolnásnyéken

Június 25-én Kápolnásnyéken átadták a több mint 450 millió forintból újjá épült Dabasi Halász-kastélyt a hozzá tartozó másfél hektáros parkot és a mögötte újonnan felépített Halász Gedeon Központhoz tartozó Eseményközpontot. 

- hirdetés -

Dabasi Halász Gedeon az 1910-es években építette át a család kápolnásnyéki klasszicista kastélyát. A neobarokk stílusban átalakított épületet 1945-ig a Halász família lakta. A háború utáni diktatúra évei alatt a családot megfosztották a vagyonuktól, és a kápolnásnyéki kastély is elindult a pusztulás útján. 1945 után termelőszövetkezeti tulajdonba került az épület: a Vörösmarty TSZ irodái működtek a falai között. Az épület ezekben az időkben felújításra nem került, állapota folyamatosan romlott.

Dabasi Halász-kastély a felújítás előtt

A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány áldozatos munkájának és a DFT-Hungária Zrt. európai uniós pályázatának köszönhetően szűk két év alatt sikerült a felújítás, valamint az új eseményközpont felépítése. A felújítási munkálatokat Klemm Gabriella és Kamarás Bálint tervei alapján a Tótok Generálkivitelező Kft. és a Fenyő Kht Kft. végezte. Az ünnepélyes megnyitón ott volt többek között dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára és Spányi Antal megyéspüspök is aki felszentelte a felújított kastélyt.

- hirdetés -

Dabasi Halász-kastély megnyitó

A kastélyhoz tartozó kert kialakítása és területe az épület átépítéseivel együtt változott. A kerttörténeti kutatás során feltárt eredeti szerkezet a II. világháborút követő évtizedek alatt teljes pusztuláson ment keresztül. A rekonstrukció célja a XX. század elejei állapot visszaállítása volt, ami a korabeli tervek és fényképek részbeni hiánya miatt igazi kihívást jelentett a kivitelezőknek.

Dabasi Halász-kastély kert

Dabasi_Halasz-kastely_kastelykert

A kastély átadásával együtt megnyílt a 65 éves MKB Bank gyűjteménye a 200 éves kastélyban című kiállítás is, ami folytatása a Várkert Bazárban korábban útjára indított 65 év, 65 kép című kiállításnak. Az MKB Bank 400 tételből álló, kivételes festménygyűjteményében olyan festők művei találhatók meg, mint Benczúr Gyula, Rippl Rónai József, Csók István vagy éppen Mednyánszky László. Ezek közül 54 darabot állítottak most ki a megújult Dabasi Halász-kastély 5 termében, köztük Barabás Miklós Egy utazó cigánycsalád Erdélyben című remekművét is aminek létezéséről 1991-es felbukkanása előtt csak Petőfi Sándor Vándorélet című verséből tudhattunk. A kiállítás év végéig látható Kápolnásnyéken a Dabasi Halász-kastélyban.

A sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően a kastélykert mögött átadásra került a Halász Gedeon Központ részeként elkészült Eseményközpont is, amivel egy olyan tudástranszfer- és oktatástechnikai központot, valamint multifunkcionális zöld fejlesztő teret adtak át, amely a leendő partnerek, mikro-, kis- és középvállalkozások teljes körű kiszolgálását tartja szem előtt. Az ezer négyzetméter alapterületű létesítményben kialakítottak nyolc irodát, képzési és bemutatótermet, melyekhez külön parkoló, konyha és közösségi tér kapcsolódik. „Mindemellett az épület a környék páratlan ökohelyszíne is, amely nemcsak oktatással és kutatással kapcsolatos eseményeknek ad helyet, de képző- és iparművészeti kiállítások, családi programok, állásbörzék és koncertek is helyet kapnak benne” – mondta Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, aki átadta az eseményközpontot.

Dabasi_Halasz-kastely_esemenykozpont

Az igényes felújítási munkának és a Velencei-tavi Kistérségért Alapítványnak köszönhetően Kápolnásnyék és a Velencei-tó környéki települések lakossága használatba veheti a felújított kastélyt és kastélyparkot, ami újra élettel telik meg. Színes és izgalmas kulturális programok várják ugyanis az idelátogatókat egész nyáron és ősszel is.

- hirdetés -

További információ: Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány, www.vtka.hulevel@vtka.hu,
Cím: Halász Gedeon Központ, 2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc utca 10.