More
    - hirdetés -

    Létezik Mennyország? Igen, Panamában

    Lakatlan sziget, fehér homok, pálmafák, kristálytiszta tenger… Oly sokan rohannának el egy ilyen helyre pár napra a világ elől. De mégis hova? Maldív-szigetek, Seychelles vagy Mauritius? Mind-mind álom helyek instant kivitelben és szinte elérhetetlen áron. Van azonban egy földi paradicsom, amiért nem kell milliókat fizetnünk, és luxus helyett valami teljesen mást kapunk. Ezt a helyet Panamában kell keresnünk.

    - hirdetés -

    Amikor egzotikus tengerpartra, vagy érintetlen esőerdőkre gondolunk, nem éppen Panama az, ami elsőre eszünkbe jut. Sőt, sokan hirtelen talán még a térképen sem tudnák elhelyezni az országot. Nagy kár, hiszen itt minden adott egy izgalmas utazáshoz: egész évben meleg van, az emberek kedvesek, az árak nem eget rengetően magasak, és akik a rossz közbiztonság miatt félnek latin-amerikai országba utazni, azoknak sem kell aggódniuk. Nem utolsó sorban pedig az ország hihetetlenül gyönyörű és változatos.

    A lenyűgöző Guna Yala

    Az ország fővárosa, Panamaváros akár Rio és Miami szerelemgyereke is lehetne. A városkép meglehetősen hasonló, azonban a legendás Copacabanát idéző plázsokat itt aligha találunk. Sőt, semmilyen fürdőzésre alkalmas partszakaszt sem a város területén. Egyébként is hiányzott az a vibrálás és élet, ami töményen áradt Rioból, és a latin-amerikai temperamentum itt csak félig-meddig volt érzékelhető. A város régi negyede, a Casco Viejo már közelített ahhoz, amit egy karibi légkörtől elvárnánk, de még mindig nem az igazi.

    - hirdetés -

    Panamaváros menő felhőkarcolói egy pörgős metropolisz benyomását keltik

    A panamai emberek kevésbé karakteresek, mint például a brazilok vagy mexikóiak, de kétségkívül melegszívűek és segítőkészek. Panama rohamos ütemben fejlődik, és ez leginkább a fővároson látható. Az 50 év alatt a semmiből kinőtt betondzsungel a régió pénzügyi központja, és szakemberek szerint 2030-ra Panama egyike lesz a világ legfejlettebb államainak. Hamar rá kellett jönnöm, hogy Panamavárosban hiába várom azt a káoszt és zűrzavart, ami például Brazíliában úgy magával ragadt. Vasárnap délután az utcák szinte teljesen kiürültek.

    Kissé furcsa az utcakép emberek nélkül

    Casco Viejo számít Panama óvárosának. Az utcakép kissé olyan, mintha Bogotában járnánk, és ez a hely már jóval autentikusabb, mint a város többi része, jóllehet a turisták száma is itt koncentrálódik.  Érdemes innen kiindulva végigsétálni a Cinta Costerán, ahonnan a impozánsabb a város felhőkarcolóinak a látványa.

    - hirdetés -

    Casco Viejo-ban már élettel telibb a hangulat

    Kilátás Cinta Costera-ról

    Útközben ne hagyjuk ki a Mercado de Marsico-t, azaz a halpiacot, ahol a legnagyobb nyüzsgés van egész Panamavárosban!  A friss tenger gyümölcsei mellett a piac körül rengeteg étkezde található, ahol a felszolgálók étlappal a kezükben vadásznak a bámészkodó járókelőkre. Ha az adag miatt vannak kétségeink, akkor hamar megnyugtatnak minket, hiszen minden fogásról van egy-egy fotó a telefonjukban, és igyekeznek minden eszközt bevetni, hogy meggyőzzenek, az ő éttermük a legjobb. A zűrzavar során már öt-hat pincér vett körbe minket az arcunkba nyomott étlappal, menekülni sem tudtunk, főleg, hogy már egymással marakodtak, kis híján össze is verekedtek. Pár percen belül akkora utcai balhé kerekedett, hogy egyre többen jöttek oda becsatlakozni a veszekedésbe. Csak álltunk és néztük, hogy micsoda felfordulást keltettünk, pedig csak éhesek voltunk. Fogalmunk sem volt, hogy mi alapján válasszunk helyet, hiszen az árak és a választék szinte ugyanaz volt, így a hadakozó pincérek közül az egyedüli hölgyet választottuk, aki az apró termetével hősiesen szállt szembe a férfi túlerővel, az egyiket még fejen is vágta a kemény fedeles étlapjával. Miután asztalhoz ültünk és lecsitultak a kedélyek, ördögi mosollyal az arcomon nyugtáztam, hogy végre, ez az, ami hiányzott, és hogy nem véletlenül Dél-Amerikából importáljuk a legtöbb szappanoperát.

    Kilátás Panamavárosra a Metropolitan Natural Parkból

    - hirdetés -

    A modern világ 7 építészeti csodájának egyike a Panama-csatorna, mely Casco Viejo mellett a másik látnivaló, amit feltétlenül érdemes felkeresni. Uberrel gyorsan és olcsón ki lehet jutni a városközpontból. Ha szeretnénk látni is valamit, akkor fontos figyelembe venni, hogy délelőtt 11 és délután 3 között nincs hajóátkelés, bár sokaktól hallottam,  hogy ez az info már nincs érvényben. A belépő 20 dollár/fő, azonban van egy life hack, amivel ez megkerülhető. Egyszerűen csak sétáljunk be a fogadóépület éttermébe és rendeljünk egy kávét, sört, vagy bármi mást. Mivel fogyasztunk az étteremben, így fogunk kapni egy “Restaurant” feliratú jegyet, amivel kimehetünk a teraszra, és két emelettel lejjebb ugyan, de ugyanúgy kitűnő rálátásunk lesz a zsilipekre. Kitől mástól, mint egy magyar sráctól kaptuk a tippet, aki szintén a hostelünkben szállt meg. Az a bizonyos magyar leleményesség, ugye… Mi ugyan kifizettük a 20 dollárt, mert utólag kaptuk a fenti infót, de egy cseppet sem bántuk, mert fantasztikus élmény volt látni testközelből az átkelő hajókat és a zsiliprendszer működését.

    Négy teherhajó áthaladását is sikerült végignézni

    Taboga szigete a legközelebbi fürdésre alkalmas partszakasz Panamavároshoz, melyet 40 perces hajóúttal érhetünk el. A nyüzsgő nagyvárost elhagyva hirtelen egy karibi hangulatú tengerparton találtuk magunkat, ahol szinte megállt az élet.

    Érkezés Taboga-szigetre

    - hirdetés -

    A szigeten mindössze egyetlen kis falu található, néhány családi üzemeltetésű panzióval és vendéglátó egységgel, melyekből az egyiket egy kanadai hölgy működteti, aki épp New York-ból származó ismerősével sörözgetett ráérősen. Mindketten a szigeten élnek, és eszük ágában sincs visszatelepülni, oda ahová mások százezrével költöznek ki egy jobb élet reményében. Ők köszönik szépen, de jól elvannak itt. Csak úgy, mint a hostelünk recepciósa, aki történetesen német. Valahogy meg tudom őket érteni…

    Itt bárki szívesen eléldegélne

    Időhiányában esélytelen volt, hogy Panama teljes egészét felfedezzük, egy helyet viszont semmiképp sem akartunk kihagyni.  A San Blas-szigetek, vagy más néven Guna Yala, 365 apró kis szigetből álló, Panamához tartozó autonóm terület a Karib-tengeren. A szigetcsoport a Karib-térség utolsó fennmaradt törzsének, a kuna indiánoknak az élőhelye. A XX. század elején a panamai kormány mindent megtett azért, hogy a törzset asszimilálja a társadalomba.  Az indiánok azonban ellenálltak, és megőrizték identitásukat, valamint egyedi kultúrájukat. Megélhetésük legnagyobb részét a halászat, és most már egyre inkább az idegenforgalom biztosítja.

    Guna Yala szigeteinek többsége mindössze pár száz négyzetméter és jószerint lakatlan

    Egy valamit fontos tisztázni: ez nem az a hely, ahol jacuzzizás közben, koktélt szürcsölgetve azon gondolkodunk, hogy lemenjünk-e a bárba elfogyasztani a svéd asztalos vacsorát, vagy befizessünk egy aromaterápiás masszázsra. A finnyásabb utazóknak tanácsos felkészülni, hogy sem térerő, sem internet, sem áram, sem pedig vezetékes víz nincs a szigeten, a szállásunk pedig egy pálmaágakból összeeszkábált kunyhó a homokba felállítva, ahol sokszor gyíkok és pókok egyaránt szobatársaink lehetnek. Joggal merül fel a kérdés, hogy ki az a hülye, aki mégis el jön ide.

    - hirdetés -

    Superior deluxe lakosztály Guna Yala-n

    Nos, azt hiszem a képek alapján keveseket kéne sokáig győzködni. És voltaképpen ez a civilizációtól való elzártság adja az egész hely varázsát. Egyszerűen felszabadító érzés volt három napig telefon és internet nélkül létezni, nem tudva semmit a külvilágról, és teljes egészében megélni ennek a édenkert nyújtotta minden egyes pillanatát. Az éjszakák külön varázslatosak  voltak. A tenger látványa teljes sötétségben, mindenféle fényszennyezés nélkül, csak a holdfényben egészen mesebeli volt. Maga a sziget lényegében 3 perc alatt körbe sétálható, és rajtunk kívül csak a helyi indiánok tartózkodtak ott, utazóként pedig egy spanyol anyuka lazított a fiával.

    A pálmakunyhók szinte mindegyike üres volt, a csúcsszezon decemberben indul

    A helyiek napi háromszori étkezést biztosítottak, mely rendszerint csirke volt, vagy frissen fogott hal, valamint friss gyümölcsök. A zuhanyzást tartályokból összegyűjtött vízzel lehetett megoldani, a wc-k leöblítését pedig saját magunk által mert vízzel. Az elektromos áramot generátorról biztosították, melyet minden este két órára kapcsoltak be.

    - hirdetés -

    A vizesblokk jobb oldalt látható

    A kuna indiánok meglehetősen maguknak valók voltak, és nem igazán voltak barátkozós kedvükben. Fotózni tilos volt őket, és – nem mintha szándékunkban állt volna – drónt sem lehetett használni a szigeten. A sziget lakói valami egészen furcsa, hierarchikus rendszerben éltek, amit először nem is vettem komolyan, mert azt hittem ez amolyan turistáknak szóló “előadás”. Volt ugyanis a Királynő, aki díszes, tradicionális kuna viseletben járt-kelt egész nap, és mindenfajta pénzforgalom csak is kizárólag nála bonyolódhatott. Felettébb mogorva volt és undok. Mikor elhagytuk a szigetet és kínosan mosolyogva, már-már idétlenül integettem neki búcsúzóul, ő csak nézett rám a távolodó szigetről végtelenül gonosz arckifejezéssel, már azt hittem a középső ujját is felemeli. Néha kissé úgy éreztem, hogy itt más is van a háttérben, lévén Kolumbia sincs messze, akár a kuna indiánok csónakjában más is lehet a halas ládák alatt, de az én fantáziám már csak ilyen élénk. Üldözési mániám közepette még a hátizsákom is átnéztem, nehogy még a végén itt kicsempésszek valamit.

    Itt könnyű volt elfeledkezni a világról

    Guna Yala ismertségén sokat dobott a La Casa de Papel című nagysikerű, spanyol Netflixes sorozat, melynek néhány epizódját a szigetek egyikén forgatták. Ezen felbuzdulva a helyi indiánok potom 15 dollárért el is berregnek velünk a forgatási helyszínre, ha kérjük. Ha nem kérjük, még meg is sértődnek.

    Egyénileg eljutni a szigetre szinte majd, hogy nem lehetetlen. Távolsági buszokkal el tudunk ugyan menni egy darabig (a Carti-ba vezető főútig), utána viszont 4×4 meghajtású dzsipekre van szükség, mert a dzsungelt átszelő, Carti kikötőjébe vezető szerpentin emelkedőivel másfajta jármű nemigen tud megbirkózni. A kikötőből aztán csónakra kell szállni, de itt sem mindegy melyikre, hiszen több száz sziget van, ahol lehetőségünk van megaludni. Szállást az interneten keresztül egyszerűen tudunk foglalni bármelyik nagyobb szállásközvetítő oldalon, és itt opcionálisan kérhetjük a transzfert, mely jellemzően 50-60 dollár/fő között mozog. Ez tartalmazza a dzsipes transzfert Panamvárosból és vissza (kb. 3 óra), valamint az adott szigetre való eljutást csónakkal (45-60 perc a sziget elhelyezkedésétől függően). Helyben is le tudjuk szervezni az utat, de az ár nem fog változni.

    - hirdetés -

    Carti kikötője, ahonnan csónakkal visznek tovább

    Az esős évszaknak köszönhetően holt szezon volt, így turisták sehol sem tolongtak szeptemberi ott tartózkodásunk alatt. Minket is jó páran riogattak, hogy legyünk felkészülve a legrosszabbra, azonban mindössze két hevesebb záporban, valamint felhősebb égboltban volt részünk, de semmi több. A turisták hiánya miatt viszont még jobban is jártunk, így én mindenkit arra buzdítok, hogy ne féljen szezonon kívül idelátogatni.

    Útban Tabogára a Csendes-óceánon

    Ha a valódi földi paradicsomot keressük megfizethető áron, és nem félünk néhány napig Robinsonként élni, irány Guna Yala! Amellett, hogy álomba illő környezetben lehetünk, egy életre szóló kaland is, és talán sokkal többet kapunk, mint egy luxus resortban eltöltött hét során. Mindemellett Panama egy hihetetlenül izgalmas és lenyűgöző hely, melynek nagyobb részét idő híján nem is volt lehetőségünk felfedezni. Eggyel több ok, hogy visszatérjünk!

    Panamaváros látképe Casco Viejo-ból

    - hirdetés -

    Copyright © 2019 Bóna Gergely. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.

    - hirdetés -