‘Valle de Cocora’ (ejtsd: vájje de kokóra) – már az is magával ragadó, ahogy ezt a spanyolban kimondják. A ‘valle’ – jelentése: völgy – lágy hangzású szó, rögtön előhívja a hihetetlenül zöld, végeláthatatlan kolumbiai lankákat. Ezzel szemben ott áll a ‘cocora’ temperamentumos pattogása, ami egy színes kolumbiai madárra is utalhatna – amiből egyébként van bőven az országban, hiszen Kolumbia több, mint 1800 madárfajnak ad otthont.
A Cocora azonban nem egy madár, hanem egy gyönyörű természetvédelmi terület: így hívják Kolumbiában az óriásira növő Quindío viaszpálmáknak otthont adó völgyet. A terület nevét egy itt élő indián törzsfőnök lányáról kapta, jelentése pedig: “estrella de agua”, vagyis a víz csillaga. Abban szerintem megegyezhetünk, hogy ennél romantikusabb nevet nehezen lehetett volna választani ennek a vidéknek.
A terület ’85-ben egy kormányrendeletnek köszönhetően nemzeti parkká, a fák pedig nemcsak a nemzet fáivá, hanem védetté is váltak. Vajon mennyire volt hatékony a törvénykezés és meddig csodálhatjuk ezeket az óriásira növő fákat? Az előrejelzések szerint sajnos már nem sokáig.
Kolumbia, a földi paradicsom
De kezdjük beszámolónkat egy pozitívabb témával: elfogultságom Kolumbiával kapcsolatban tagadhatatlan. Ennek talán köze van ahhoz, hogy utazásunk előtt mindenki figyelmeztetett: az ország egy veszélyes hely és csak az megy oda, aki szeretné, hogy drogkartellek hurcolják meg az esőerdőben. Ez talán igaz volt 10 éve, de a kokain üzlet visszaszorítása, a békekötés a FARC (helyi guerilla szervezet) és a kormány között az országot mára egy sokkal biztonságosabb hellyé tették. Ennek köszönhetően az utóbbi években a turisták is elkezdték felfedezni maguknak. Nem véletlenül, hiszen az idelátogatókat olcsó szolgáltatások és egy derűlátó, vendégszerető nép fogadja. Emellett természeti kincsek tekintetében is bőven kijárt Kolumbiának: dzsungel, sivatag, karibi tengerpart, az Andok termékeny talaja ad otthont megannyi csodának.
Salento és a Cocora-völgy
Az egyik térség, amely egyre inkább felkapottá válik, az ország közepén található kávé-háromszög, nevével utalva a kávétermelő vidék alakjára. Ennek része a festői Salento, egy 7200 lelket számláló pueblo (kisváros) az Andokban. Salento színes házairól, a környékén található rengeteg kávé ültetvényről és a várostól 30 perces autóútra található Cocora- völgyről ismert.
Az óriás pálmák megközelítése a városból egészen egyszerű: a főterén található Jeepek reggel hattól szállítják az utasokat egy dollárnak megfelelő összegért a parkhoz. A kijutás már maga nagyon autentikus, pláne, ha a plantón állva száguldunk fel a pálmákhoz 60 km/órás sebességgel, mint ahogy néhány szerencsés turista teszi, akiknek nem jut hely a kocsi belsejében.
Kijutva a legtöbben egyenesen az óriási fákhoz veszik az irányt, de ha kalandra és egy kis magányra vágyunk, érdemes egy körtúrát megcsinálni a környező hegyekben. Mindezt ráadásul a túra bevett irányával szemben haladva, az óramutató járásával ellentétes irányban, ahogy mi is tettük. Így kevesebb emberrel találkozhatunk és a végére marad a nagy attrakció, a viaszpálmák parkja.
Nekünk a túra teljesítése körülbelül 4 óra volt és ez tartalmazott egy mintegy 1000 méteres szintemelkedést is (az útvonal 2860 méterig megy fel). Mesebeli tájakon, esőerdőkön és legelőkön haladtunk át, néhány rozoga függőhíd átszelésével. Sőt, az útról kicsit letérve egy kolibri házra is akadtunk, ahol 5000 pesoért (1.70 dollár) bámultuk a rengeteg kolibrit. A ház egy helyi család tulajdonában van: az összetákolt konyha tűzhelyén az anyuka forró csokit, kávét készített nekünk, míg mi a madárlessel voltunk elfoglalva.
“Madarak. A béke, szépség, ártatlanság és szabadság képviselői.”
A legmagasabb pontot elérve – ahonnan a kilátás az Andok zöld vonulataira lélegzetelállító volt – az út végre elkezdett lefelé ereszkedni, mire elértünk a Cocora-völgy bejáratához. A belépéshez itt is fizetni kellett körülbelül 3000 pesónyi (1 dollár) összeget, de utána rögtön a hatalmas pálmák között találtuk magunkat. Bár ekkorra megérkeztek a turisták nagyobb tömegei, a terület szerencsére olyan nagy, hogy a fák alatti lejtőkön könnyedén el lehet vonulni – mi még egy gyors délutáni alvásra is sort kerítettünk a parkban (a túráról egy hasznos angol nyelvű leírás található itt).
A viaszpálmák jövője
A túra és a völgy az egyik legszebb élményünk volt Kolumbiában. A napokban éppen szentimentálisan nosztalgiáztunk két kolumbiai barátunkkal erről a vidékről, amikor az egyikük megjegyezte, hogy a viaszpálmák bizony a kipusztulás szélén állnak a völgyben.
És valóban, a szomorú igazságot a BBC tavaly megjelent cikke is megírta. Bár úgy tűnhet, hogy erejük teljében lévő fákat látunk, sajnos ez a legtöbb esetben nem igaz: sokuk már kiszáradt, és csak a végső széllökésre vár, hogy vízszintesbe szenderüljön. Az “utánpótlás” pedig nagyon lassú ütemben, vagy egyáltalán nem nő fel a területen. Ugyan 34 éve a kormány törvénybe foglalta a fák védelmét, a földművelés és állattenyésztés terjedése továbbra is túlerőben van. Hasonlóan, mint az Amazonas kapcsán a hírek középpontjába került Brazíliában, a vezető politikusok itt sem hoznak szankciókat az erdők kivágása ellen. Bár a viaszpálmákat védett mivoltuk miatt nem vágják ki, magjuknak szüksége van más fák árnyékára, hogy szárba szökkenjenek. Ha ez meg is valósul, a csemetéket a legelő állatok legtöbbször elpusztítják.
Mivel a fák kétszáz évig is élhetnek, valószínűleg még unokáink is meg tudják csodálni a Cocora-völgy viaszpálmáit – már amennyi marad belőlük. A csodálatos Kolumbia természeti kincsei mellett azonban nem lehet elmenni anélkül, hogy ne említenénk meg: az ország sok konfliktuson túl van, de van olyan, ami aktuálisabb, mint valaha. A Cocora-völgy ugyanis egy ékes példája annak, hogy életmódunkból az egyre népesedő bolygóból adódó következményeket sajnos sok fejlődő országhoz hasonlóan Kolumbia, és hosszú távon az egész világ bánja majd.
Copyright © 2019 Postcards and diaries. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
