Noha korunk utazói előtt ott áll a nagy lehetőség, hogy egy kis tervezéssel és odafigyeléssel a világ szinte bármely pontjára eljussanak, érdemes szem előtt tartani, hogy az öreg kontinens a maga természeti és kulturális egyedülállóságával még mindig számos olyan új élményt és tapasztalatot jelenthet, amelyek mellett semmiképpen sem mehetünk el említés nélkül. Innen, a Kárpát-medencéből pedig különösen kiváltságosnak mondhatjuk magunkat, hiszen az alábbiakban tárgyalt úti célunk, Görögország esetében a földrajzi távolság sem okozhat különösebben akadályt.
Következő úticélunk északon található, és nem más, mint az ország második legnagyobb városa, Szaloniki, vagy történelmi nevén Thesszaloniké. A név csalóka, hiszen logikusan feltételeznénk, hogy a város Thesszáliában található, valójában azonban Makedónia tartomány székvárosa, nevét pedig egy királynéról, még pedig Nagy Sándor húgáról kapta, és azt jelenti „győzelem a thesszálok fölött”.
A kikötőváros Athénból közvetlen vonatjárattal is megközelíthető (amely egyébként az Olümposz közelében is áthalad), és a a borvidékeiről, történelméről, strandjairól és üdülőtelepeiről ismert félsziget, Halkidikí (Khalkidiké) nyugati részén fekszik. A város kulturális- és ifjúsági élete elsősorban a rakpart és a kikötő mentén található, ahol számtalan bár, kávézó, étterem és szórakozóhely csábítja magához a járókelőket, de egy kellemesebb sétára is alkalmas a partszakasz az év szinte minden időszakában.
A közelben található Arisztotelész tér Szaloniki valódi lelke, amelynek keleties, a török időszakot idéző épületei, árkádjai és lodzsái valahogyan csodálatosan képesek harmóniában maradni a modern és az ókori görög ornamentikával és elemekkel. A legkarakteresebb török emlék azonban mindenképpen a parton szigorúan strázsáló Fehér Torony, amely az Oszmánok idejében börtönként működött, ma pedig amellett, hogy lenyűgöző panorámát tár az utazó elé a tenger és a makedón hegyek irányába, múzeumként is üzemel.
Ha pedig nem telik be az ember a toronyban látottakkal, akkor vállalkozhat esetleg egy kimerítőbb túrára is, ha ellátogat Szaloniki városfalainak és erődítményének romjaihoz, ahonnan visszatekintve az egész öböl megmutatkozik előtte, és amely ezen sorok írójában egy olyan élményt és benyomást idézett fel, amelyet utoljára Nápolyban tapasztalt meg – és mégis, valahogy ez utóbbi egyúttal egy egészen más hangulatot is tükrözött.
A másik ok, ami miatt érdemes felkapaszkodni a csúcsra, az az, hogy a városszerte fellelhető ókeresztény, bizánci, és ortodox templomok, illetve kolostorok némelyike szintén a hegyoldalon terül el, és ezeket a díszes, művészi és ragyogó alkotásokra még a műfaj iránt kevésbé érdeklődőknek is megéri vetni néhány pillantást kívülről és belülről egyaránt.
Az Illés próféta temploma, a Szent Katalin-templom, illetve a Hagia Szophia a legérdekesebb talán közülük is, de ha már Szalonikiben járunk, a Pasa Kertje nevű parkot, az ókori városmagot a hozzá tartozó régészeti múzeummal, vagy az időszakos művészeti kiállítások némelyikét is fel lehet keresni – ami valamennyire gondot okozhat, az a tömegközlekedés, ám ha a történelmi centrumra összpontosítjuk a túrát, akkor gyalogosan sincsenek túl nagy távolságok.
Utolsó kitérőnket a Jón-szigetek talán leghíresebbikén, Korfun (görögül Kérkira) tesszük meg, amely amellett, hogy közismerten több tucatnyi üdülővel, szállodával és szórakozóhellyel rendelkezik, egyéb látványosságokat is kínál az utazó számára.
A mintegy kétórás, Igumenícából komppal megtehető út után a sziget azonos nevű fővárosában ér partot az ember, miközben részesülhet a tenger hullámai és a környező zátonyok nyújtotta fantasztikus és gyönyörű látványból. Ami egyből szembetűnő lehet a számunkra, az a két erődítmény, vagyis az egyszerűen csak Régi-, illetve Új Erődnek nevezett komplexumok, amelyek a város fölé magasodva magukon őrzik a mai napig a történelem viharainak, így a Velencei Köztársaság és a Brit Birodalom jelenlétének, vagy éppen a napóleoni háborúknak a nyomait.
A két erőd mellett ugyancsak két kikötővel is büszkélkedhet Kérkira, a rakparton haladva pedig mesésebbnél mesésebb formák és színek tárulnak az arra sétálók elé, amelyek már önmagukban is felejthetetlenné és lebilincselővé tehetnék a korfui utazást. Ezt a képet azonban kiegészítik a hangulatos, szűk, mediterrán sétálóutcák, a parkok, a múzeumok (pl.: az Ázsiai Művészetek Múzeuma), az üzletek, a vendéglők, a templomok, illetve a helyiek, a turisták és lakóházak egymásba vesző sokasága, amelyek egyszerre viselik magukon a hagyományos görög, illetve a történelmi múltnál fogva az olasz kultúra sajátosságait is.
Amit mindenképpen érdemes lehet a partszakaszon kívül bejárni, az az ún. Douglas-oszlop és környéke, vagy a találóan elnevezett Velencei Kút közelében található városnegyed, amely valóban emlékeztet valamelyest a lagúnák városának hangulatára.
A táj és az építészet mellett a sziget gasztronómia szempontjából is igencsak különleges, hiszen a tenger gyümölcsei mellett számos tésztafélét is felvonultat a helyi konyha, ilyen a pastitsada (paszticáda) is, amely a tészta mellett húsban és fűszerekben is bővelkedik, és szinte bármilyen egyéb köret fogyasztható mellé a sajtféléltől a salátákig. Egyébként, mivel közel áll az étel a pörkölt összetevőihez, a magyar vendégek szája ízének talán ez a fogás felelhet meg a leginkább, de természetesen érdemes kísérletezni más jellegű helyi ínyencségekkel is.
Érdekes még a desszertfélék közül a bougatsa (bugáca), amely az ország északi részén különösen népszerű, és amely annak ellenére, hogy nevében a mi pogácsa szavunkra emlékeztet, nem sokban hasonlít rá, hiszen ez az étel egyfajta rétes, amelyet különféle töltelékekkel, például sajttal vagy hússal töltenek meg. Italok terén jellegzetes a cipuro (tsipuro), amely egy alapvetően az úzóhoz hasonlító tömény szeszfajta, ám számos eltérő ízesítésű válfaja is létezik – emellett pedig különféle gyümölcslikőrök közül is válogathat az ember, amelyek leginkább talán az olasz limoncellóra és meloncellóra emlékeztethetnek minket – mégis, ezektől sok tekintetben eltérő az ízük.
A bemutatott három helyszín vitathatatlanul a modern Görögország legjelentősebb régiói közé tartozik, noha ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne még több ezernyi más csoda, amely miatt újra és újra megéri visszatérni ezekre a vidékekre. Thesszaloniki Makedónia egyik számunkra kevésbé ismert, viszont annál tündöklőbb gyémántja, miközben Korfu szintén sokkal kihívóbb, sokrétűbb és patinásabb annál, minthogy egyszerű üdülőközpontként tekintsen rá az utazó, amíg az előző részben bemutatott Athén sem csupán egy a számos világörökségi helyszín közül.
Amit pedig nem lehet elég hosszan egy útleírásban sem kifejteni, az a görögök végtelen optimizmusa, szeretete, türelme, nyitottsága és kedvessége a külföldiek, valamint az idegenek felé, amelyet, mint mindazt a varázslatot, amelyet az országban láttam, eleinte hittem is, meg nem is, mígnem a saját bőrömön megtapasztalva hagytam, hogy a mítosz apránként valósággá váljon.
Copyright © 2019 Ocsovai Ferenc Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
