Főoldal / Úticélok / Külföldön / Castelo dos Mouros – Sintra

Castelo dos Mouros – Sintra

Ahogy egy Londonba látogató turistának magától értetődő a Windsori kastély, vagy a Párizsba érkezőnek Versailles megtekintése, olyan egyértelmű, hogy a portugál fővárosból „kötelező” kilátogatni a mindössze 30 km-re található Sintra városába. Ha csak egy napot szán rá az ember, akkor nem árt alaposan felkészülni, hogy mit szeretne megnézni, vagy fogalmazhatunk úgy is, mit szeretne kihagyni a sok érdekes látnivaló közül. Sintra a 19. századtól vált a portugál királyok és nemesek nyári rezidenciájává, ennek megfelelően a legtöbb látványossága ebből az időből származik. Van azonban egy olyan műemléke, a Mór vár, ami a város alapításának, vagyis az észak-afrikai mórok hódításának idejéből, a 8-9. századból maradt fenn.

 

A Castelo dos Mouros stratégiai jelentősége miatt évszázadokon keresztül a muszlimok fontos katonai támaszpontja, éppen ezért a visszahódítás, vagyis a félsziget felszabadítására irányuló harcok célpontja is volt.

A város történelmének érdekes epizódja volt a mór uralom alóli 1108-ban történő felszabadítás. 1107-1110 között I. Sigurd Magnusson norvég király 5000 katona és 60 hajó élén indult a Szentföldre, amelynek során Európát a part mentén körbehajózva közelítettek céljukhoz. Útközben rövid időre az Ibériai-félsziget keresztény uralkodóinak szolgálatába álltak, hogy segítsék őket a mórok elleni harcaikban. Egyik legnagyobb haditettük volt, hogy 1108-ban megostromolták és bevették a sintrai Mór várat. A siker nem volt hosszú életű, a norvég hadak elvonulása után a mórok azonnal visszafoglalták az erődítményt, amelyet aztán 1147-ben I. Hódító Alfonz szabadított fel végleg.

A következő évszázadokban a vár fokozatosan elvesztette stratégiai jelentőségét, aminek következtében egyre inkább elhanyagolták és a 15. század végére szinte teljesen elhagyatottá vált. Az egykor impozáns erődítmény falait benőtte a növényzet, előbb egy tűzvész, majd az 1755-ös nagy lisszaboni földrengés pedig óriási károkat okozott az állagában.

A 19. századig gyakorlatilag a senki földje volt az erődítmény, amikor is II. Ferdinánd portugál király a várral szemben levő egyik hegytetőn elkezdte építtetni a mai Sintra másik emblematikus épületét, a Pena Palotát. A művészetkedvelő és festői ambíciókkal megáldott király esztétikai érzékét nagyon zavarta a romos vár látványa, ezért elkezdte a hatalmas terület rendbetételét és a romos falak felújítását, amit a 20. században egészen napjainkig tartó újabb felújítások és régészeti feltárások követtek.

Copyright © 2018 Novák Miklós. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.