Aki közelebbről szeretné megismerni az USA igazi arcát annak érdemes autóba ülni, és nekivágni a végtelen utaknak. Mi épp ezt tettük, és közel 100 ezer mérfölddel a hátunk mögött elmondhatom, hogy minden megtett mérföld ajándék volt. A tájak és a látnivalók színes egyvelege kárpótolt minden fáradtságért, és az éjszakai szálláskeresésből adódó kényelmetlenségért. Amerika legszebb útjainak hosszú a listája, így nem ígérhetem hogy teljes képet adok róluk, de egy kis ízelítőt mindenképp.
Az első számú kedvenc, a Pacific Coast Highway (Pch) ami nemcsak a mi listákon élvez előkelő helyet, de az USA top 10 legszebb panoráma útjainak egyike. A Pch az USA nyugati partján fut keresztül 3 államon, szinte végig a partvonalat követve, és hihetetlen változatosságával minden kilométeren elkápráztatja az átutazót. Az eredeti Pacific Highway-t még a ’20-as években építették meg, és a 2715 km hosszú szakasz a világ leghosszabb összefüggő aszfalt útja volt akkoriban. Ezután hosszabbították meg Északon Vancouverig (Canada) Dél felé pedig egészen San Diegoig. Észak felől Kaliforniába belépve áthalad a Redwood Nemzeti parkon, ahol a planéta legmagasabb fái ejtenek ámulatba, majd San Francisco-t elhagyva halad tovább a világhírű Big Sur partszakaszon, ami érintetlen öbleivel sok művészt megihletett már. A partmenti csipkézett sziklákat és az éles kanyarokkal tarkított szakaszokat felváltja a Dél-Kaliforniára jellemző végtelen homokos tengerpart, és persze a pálmafák sem maradhatnak el. A Pch teljes hosszában olyan mint egy állandóan változó festmény, ahol szinte bűn megállás nélkül végighajtani. Bár szerintem ez nem is lehetséges, és nem csak több ezer kilométeres hossza miatt, még csak nem is a forgalmi dugóknak köszönhetően, hanem mert egyszerűen képtelenség ellenállni az útszéli megállóknak, amik 1000 stoptáblával felérnek.

Még mindig Kaliforniában járunk de már messze a parttól, az állam keleti oldalán. A Sierra Highway-n utazunk (Hwy 395) ami a szintén minden kanyarral valami újat tartogat. Los Angelestől Észak felé haladva keresztül visz az út a kaliforniai Red Rock canyonon majd megkövesedett fekete lávatengeren, és az Ownes Völgyön átvonulva belép a festői High Sierra kapuján. Innentől Észak felé haladva drámaian megváltozik a táj. A kopár sivatagos területeket magunk mögött hagyva az országutat Sierra Nevada hegylánca fogja közre. Jobbról a télen-nyáron havas csúcsaival a Mount Whitney vonulata, balról pedig White Mountain hegylánca állnak őrt Kalifornia és Nevada állam természetes határán. A Sierra Highway-ről letérve útba ejthetők olyan nevezetes helyek mint a Mammoth tavak, vagy a híres Yosemite Nemzeti Park, és ha ez mind nem lenne elég akkor tovább haladva eljuthatunk a Tahoe tóhoz, ami szintén kedvelt turistaparadicsom, a kaszinóiról híres Reno szomszédságában.
Tovább haladva Arizona vörös pusztaságán átkelünk a Festett Sivatagon amitől nekem személy szerint tátva maradt a szám. Jobbról – balról bámulatosan színes kőzetsávos dombok között fut az út, és csak a jó ég tudja hanyadjára hagyja el a szánkat az :”ez hihetetlen!” vagy az “Úristen, de szép!” felkiáltások. Aki szeretné jobban szemügyre venni a Painted Desert vörös-fehér homokkő buckáit, annak a történelmi 66-os útról kell letérnie, 115 mérföldre Flagstaff-től, és keresztül autózni a Petrified Forest Nemzeti Parkon. Garantáltan megéri a kerülőt…
Ez a kis ízelítő az USA legszebb útjairól, messze nem ad teljes képet, épp csak arra elég, hogy kedvet csináljon. Azt azért nem árt észben tartani, hogy a távolságot itt óriásléptékben mérik, ami nekünk magyar szemmel elsőre szokatlan lehet. Viszont aki egyszer elindul, hogy felfedezze Amerikát és nyakába veszi a végtelen országutakat, az jobb ha számol vele, hogy eljöhet a pillanat amikor már nehéz lesz megállni és visszatérni a “való világ” monoton hétköznapjaiba…













