Főoldal / Úticélok / Külföldön / Síelés nem csak kezdőknek Karintiában – a Lavanttal sírégió

Síelés nem csak kezdőknek Karintiában – a Lavanttal sírégió

Tudsz síelni? Egy kicsit – válaszoltam – nagyon kezdő szinten vagyok. Ó az nagyszerű, akkor ez neked tökéletes lesz, hangzott a válasz még ősszel, amikor szóba került a karintiai síelés lehetősége. Egy kimondottan kezdő síelőknek szervezett utazásra invitáltak Ausztriába a Lavanttal régió síparadicsomjaiba, ahol végérvényesen eldől, hogy ez a nekem való téli sport, vagy inkább csak maradok a hüttében a Kaiserschmarn és a forralt bor társaságában.

Bár pont indulás előtt derült ki, hogy Ausztria jelentős részén az extrém hóhelyzet komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben (és lavinákat), de szerencsére ez Karintiát és az úti célul szolgáló Lavanttal régiót nem érintette. Az előrejelzés szikrázó napsütést és tökéletes hóhelyzetet jósolt számunkra, és nem is ért minket meglepetés az alig négy és fél órányira lévő Wolfsbergben. Bár a völgyben kellemesen enyhe idő fogadott a 25 ezer lakosú kisvárosban, ugyanakkor az azt körbe ölelő hegyek tetején bizony látszódott, hogy a hóval itt nem lesz gond. A következő 3 napban ugyanis 3 különböző sípályára látogattunk el.

A szállásunk Wolfsberg közvetlen szomszédságában, St. Margarethen-ben volt. A családi tulajdonban lévő Hotel Gasthof Stoff egy hangulatos kis panzió a város szélén, ahonnan mindhárom síterep egyformán 20 perces autóútra található. Ez éppen ideális volt számunkra, hiszen a három nap alatt a Koralpe, a Klippitztörl és Weinebene síterepeket is kipróbálhattuk.

A síeléshez nélkülözhetetlen felszerelések listája

Bár soha nem próbáltam, határozott elképzelésem volt róla, hogy a síelés egy meglehetősen bonyolult, macerás és veszélyes sport.  Aztán teltek múltak az évek és egyszer csak kipróbálhattam egy sajtóúton 2014-ben. 3 óra alatt szinte semmit sem sikerült elsajátítanom, értsd: még egy 1%-os lejtőn sem tudtam biztonsággal megállni. Mondanom sem kell, hogy nagy sikert nem aratott nálam a síelés és jó mélyen elraktam a fiókba az emlékeket erről a kalandról. Bár foggal körömmel ellenkeztem – azért valljuk be, kíváncsi voltam én erre – 2017 márciusában mégis elutaztam Ausztriába, ahol 3 nap alatt egy profi edzőnek, valamint lelkes barátnőmnek és barátaimnak hála sikerült megtanulnom az alapokat. Bevallom őszintén; beleszerettem ebbe a nagyszerű téli sportba. Így érkeztünk el 2018-hoz és ismét csak egy ausztriai síeléshez, amit már izgatottan vártam, hiszen végre „élesben” is tesztelhettem, hogy mire emlékszem a tanultakból. Meglepően sokra.
Hotel Gasthof Stoff – forrás: mapio.net

A szállásunk elfoglalása után hamar világossá vált, hogy az általunk panziónak nevezett Gasthof Stoff inkább egy resort-ra hasonlít, ugyanis minden elképzelhető dologgal fel volt szerelve. A teniszpályákon , a wellness részlegen, a játék szobán és a hatalmas rendezvénytermen még annyira nem, de a curling csarnokon és a professzionális sportlőtéren azért kicsit meglepődtünk. Szerencsére ez utóbbit volt is lehetőségünk meglátogatni és ha már ott voltunk, a betanítás után egy rögtönzött háziverseny keretében kipróbálhattuk, hogy ki hogy áll, a kézremegéssel. (nem én nyertem)

A szobáink egyébként pont a lőtér felett voltak a panzió egy újabb építésű épületében. Itt teljes nyugalomban pihenhettük ki a nap fáradalmait az egyébként minimalistán, de funkcionálisan tökéletesen berendezett szobánkban, ahol mindig nagyon meleg volt. A félpanziós ellátás pedig igazi tradicionális osztrák ételeket vonultatott fel háziasan elkészítve.

Koralpe – a kezdők terepe?

Első látogatásunk a 2000 méter magasan elterülő Koralpe síterepére vezetett. Még nyitás előtt megkaptuk a felszerelésünket a helyi Intersport által üzemeltetett síkölcsönzőben, ahol a profi szakemberek szinte ránézésre adtak és állítottak be mindent, amire csak szükségünk volt. A Koralpe 24 km-nyi csúszási lehetőséget biztosít főleg kék és piros pályákon, de néhány kilométer fekete pálya is rendelkezésére áll az igazi profiknak. Csoportunk itt két részre szakadt: az alapokat már ismerők elindultak egy kék pálya felé, míg én, néhány kollégával a gyerekpályán maradtam feleleveníteni a korábban tanultakat (lásd keretes írás). Hamar rájöttem, hogy egész biztonságosan tudom használni a hóekét és pazar kanyaríveket is tudok produkálni, így én is elindultam egy kék pálya felé.

Ami a legjobb a Koralpe-n, hogy még hétvégén is kevesen vannak, hétköznap meg egyenesen úgy érezhetjük, hogy miénk az egész sípálya. Tényleg alig voltak, így a kezdők (köztük én is) anélkül csúszkálhatnak, hogy úgy éreznék, hogy útba vannak a tapasztaltabb sízőknek, ami egy gyakran előforduló érzés.

A szuper 4 személyes buborékos felvonó, a zsúfoltságtól mentes és tökéletes minőségű pálya után a hütte barátságos árai és magyarul beszélő személyzete tette fel a habot arra a bizonyos tortára. A pályaszállásokról (6-8 fős fa apartmanházak) meg ne is beszéljünk, amiket tényleg nagyon jó áron lehet foglalni és némelyike saját szaunával és jacuzzival van felszerelve.

“Ha itt megtanulsz síelni, akkor bárhol le mersz jönni”

Új napra virradt és a Koralpe után ezen a délelőttön a Klippitztörl 28 kilométeres pályarendszeréhez látogattunk. A kék és piros pályákat kínáló síterepet kezdőknek is ajánlják, de aki hozzánk hasonlóan még csak ismerkedik a síeléssel nem árt tudnia, hogy a 3 síterep közül itt találhatóak a legnehezebb pályák. A mellénk kirendelt oktató meg is jegyezte, hogy aki ezeken a pályákon tanul síelni, az a világ bármelyik kék pályáján gond nélkül le fog tudni jönni. Ami azt illeti tényleg nem viccelt, hiszen a parkoló mellett található, a tudásunk felmérésére kijelölt pályaszakaszra azt hittem, hogy egy fekete pályának a vége.

Ugyan a lejtő tetejéről csodás látvány tárult a szemünk elé, nem gyönyörködhettünk sokáig, mert 2 csúszás után (és a részemről 2 remekül kivitelezett esés után) oktatónk úgy ítélte, hogy készen állunk, hogy körbevezessen az összes kék pályán. Ezek a pályák a már említett erősen pirosba hajlók, amik néhol elég buckásak is. Itt már jóval többen voltak, mint a Koralpe-n, de még így se kellett sokat várnunk a felvonókra. Annyi viszont biztos, hogy én már tényleg nem fogok zavarba jönni semmilyen kék pályától, hiszen ha ezeken volt merszem lejönni, és tényleg egy-egy buckás részen dőltem csak el, akkor nagy meglepetés máshol sem érhet (amit kedves oktatónk is megerősített)….

Holdfényes hótalpazás és a lángoló kaiserschmarn

Síelés után betértünk a hüttébe, ahol a karintiai marhából készült isteni burger ízét még most is a számban érzem. Ekkor kiderült a délutáni hótalpas túra pontos indulási ideje is; az elfogyasztott marha burger után 20 perccel már csatoltuk is fel az első (majd második) ránézésre igencsak bumszli hótalpakat. Persze azért hamar megbarátkoztam velük és pár perc után már könnyedén ropogtattam a helyenként 80 centis szűz havat a talpam alatt. Az egy órás kör a feljebb lévő hütténél ért véget, ahol frissen készült kaiserschmarn-nal vártak minket. (külön köszönet a mazsola mentes verzióért is) A tálalás sem volt mindennapi: Két hatalmas tepsi, amiből az egyiket rummal öntöttek nyakon majd meggyújtották. Állítólag így jobb…ezt már sosem tudom meg, mert a másik tepsi mazsolás volt…ugyebár.

Eltartott egy ideig, amíg ennek a mennyiségnek a harmadát képesek voltunk elfogyasztani és közben ránk is esteledett. Két opció közül választhattunk, hogy lejussunk a hegyről. Motoros szánnal, vagy gyalog. Természetesen a többség hótalpon tette meg a közel egy órás visszafelé vezető utat a parkolóig, és mindezt a holdfényes sípályán. Ezt a nem mindennapi élményt biztosan sokáig emlegetjük majd, de a motoros szánt választó 3 kolléga is, akik ugyan 10 perc alatt lejutottak a hegyről, csak nem egészen oda ahova kellett volna. Így érkeztünk meg majdnem egyszerre a már szinte üres hüttéhez és állapítottuk meg, hogy bizony ideje lenne lassan nyugovóra térni.

Weinebene – a kezdők szerencséje

Másnap ismét korán indultunk, hogy az utolsó nap délelőttjét még síeléssel tölthessük a 3. és egyben utolsó sípályán a Weinebenen. A parkolóban újra előjött a korábbi napokban magamban már számtalanszor feltett kérdés. A példásan karbantartott pályák és egyéb infrastruktúrák mellett a parkolók síkosságmentesítése tényleg megoldhatatlan feladat? Mintha egy korcsolyapályán kéne besétálnia az embernek a felvonókig (jó, mondjuk nem tudok korcsolyázni…). A Weinebene egy igazán hangulatos, már-már családias síterep. Vasárnap lévén itt voltak a legtöbben, köztük rengeteg magyar, de itt sem éreztük, hogy nagy lenne a zsúfoltság. Nincsen sok pálya, a három meglátogatott pályarendszer közül ez volt a legkisebb, de a kezdőknek a legideálisabb. A szép hosszú és nagyon enyhe lejtésű tanulópálya mellett található Európa leghosszabb varázsszőnyege, ami ráadásul fedett. Egyértelműen ez a legjobb hely, hogy nagy biztonsággal megtanuljuk a síelés alapjait és frissen megszerzett tudásunkat élesben is kipróbálhassuk a kék pályák egyikén.

Itt már nagyon bátran csúsztam, egyenesen száguldottam lefelé, többször kellett vigyáznom, hogy meg ne előzzem az előttünk haladó oktatót. Szerencsére volt velünk egy videós kolléga is, aki felvette, hogy hogyan repesztek lefelé a lejtőkön, bár az igazi meglepetés akkor ért, amikor visszanéztem a felvételt és nem értettem, hogy miért lassított felvételt mutat nekem. Persze kiderült, hogy az általam száguldásnak gondolt eszeveszett tempót csak én éreztem annak, a valóságban tényleg inkább csak egy lassított felvételre hasonlít a mozgásom, de úgy is az a fontos amit mi érzünk, nem?

Fotó: Bánkuti Béla – instagram: @becibankuti

Ha hozzánk hasonlóan valaki nem ragaszkodik az egész napos síelésekhez, akkor bármikor betérhet Wolfsbergbe sétálni; megnézheti a régió és a város történetét bemutató kiállítást a Lavanthaus Múzeumba, vagy a szintén itt látogatható bányamúzeumot, de kár lenne kihagyni a Lavanttal régió termékeit kínáló Haus der Region-t, ahol tényleg csak a helyi termelők által készített és jellemzően csak itt kapható különleges termékeit vásárolhatjuk meg.

Karintia jó választás azoknak akik nem akarnak sokat autózni, hogy minőségi pályákon, családias hangulatban, jó árakon (30 euro/nap) síelhessenek, mindezt csodás környezetben. De akik szánkóznának, vagy a hótalpas túrázást választanák, azoknak is remek választás és garantáltan nem fognak csalódni a hütték szolgáltatásaiban sem.

A sajtóúton az Osztrák Turisztikai Hivatal meghívására vettünk részt. Köszönjük!

Copyright © 2018 Világutazó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.