Manaus, az Amazonas fővárosa Brazíliában, a Rio Negro és az Amazonas folyók összefolyásánál fekszik. Fő vonzereje pedig a csodás természeti környezet az Amazonas-vidék közepén.
Rióból indultunk Manausba, ami egy hat órás repülést jelent. Egy éjszakát töltöttünk a Holiday Inn Manaus hotelben, ami már az első perctől kezdve megnyerte tetszésünket. A tengerre néző medence, és a kilátás egyszerűen fantasztikus volt. Így utólag már bánom, hogy csak egy éjszakát töltöttünk itt.
Kora reggel indultunk a három napos amazonasi túránkra, amit már oly izgatottan vártam. Mindig is vágytam eljutni egy olyan helyre, ahol érintetlen a természet, az emberek nyugodtak és még mind a mai napig a modern civilizációtól teljesen elzárva élnek. A szállásunk egy kis kunyhóban volt, amiben mindössze két ágy, wc és egy zuhanyzó (falba épített csap volt) szolgálta kényelmünket. Mivel a kunyhó teteje nem szigetelt rendesen, mindenféle állat betudott mászni. Első este egy órási béka, több pók társával lepett meg minket, majd egy óriási madárpók… A madárpókok szinte mindennapos látogatók voltak, vagy a kunyhókban, vagy az ebédlőben. Bár rettegek a pókoktól, de amit első nap megtanultam az az volt, hogy itt mindenki tiszteli a természetet, nem ölnek, nem pusztítanak… és ha tiszteletben tartjuk a természetet, akkor ő is tisztelni fog minket. Ez az életben maradás első számú alapszabálya.
Már a reggel is tökéletesen indult annak ellenére, hogy az előző nap úgy megáztunk, hogy a ruháink még mindig csurom vizesek voltak. Elképesztő úgy ébredni, hogy a madarak csiripelnek, nem zúgnak az autók, az emberek nem sietnek, nincs nyüzsgés és mindennapi stressz. Csak te és az érintetlen természet.
A második napi program csónakázás volt, ahol megcsodálhattuk ezt a gyönyörű tájat. Egy órát horgásztunk, kisebb nagyobb sikerrel… ugyanis sikerült pár Piranha-t fogni. Életemben először horgásztam, amit kifejezetten érdekesnek és ilyen körülmények között kicsit nehéznek találtam…
Elhajóztunk a Rio Negro és az Amazonas folyók találkozásához, mely szabad szemmel is igen látványos. Az északról folyó, hideg vizű Rio Negro és a délről érkező lassú folyású, meleg vizű Amazonas teljesen eltérő tulajdonságaik miatt egy jó hosszú szakaszon nem tudnak egymással keveredni.
Kicsit irtóztam attól hogy az Amazonasban fürödjek, nemcsak a víz színe tér az általunk megszokott, kívánatos kéktől, de rengeteg nem túl barátságos állat is él benne. De a folyami delfinekkel (inia vagy boto) való úszást semmikép sem szerettem volna kihagyni, akik sós vízi társaiktól eltérően kevésbé barátságosak, így nem árt az óvatosság. Felhívták a figyelmünket, hogy ne nagyon mutogassuk az ujjainkat a delfineknek, mert egyszer már történt baleset, leharapták valakinek az ujját. Mindig is szerettem a veszélyes dolgokat…
A cölöpökre épült falu, pont ugyanúgy működik mint a szárazföldi társai, a kocsma mellett ott a templom. Sokan abból élnek, hogy különböző állatokat befognak és tartanak, amikkel aztán a turisták fényképezkedhetnek. Így kerültem közeli kapcsolatba ezzel a kis lajhárral. De volt nekik kígyójuk és kis krokodiljuk is. Mindig is vágytam rá hogy közelről szemügyre vegyem ezeket az állatokat. Annyira színes az Amazonas állatvilága, hogy ez alatt a néhány nap alatt csak egy picuri részét sikerült megismernem.
Az esti program krokodil vadászat volt. Ahol Joshua, a túravezetőnk megmutatta hogyan lehet elkapni egy aligátort, a bátrabb jelentkezők mehettek volna Joshua-val, persze senki nem akarta kockáztatni a bőrét. Egy kis krokodil baby-t sikerült elfognia, akinek valószínűleg az anyja is ott ólálkodott a közelben.
Harmadik nap meglátogattunk egy amazonasi törzset. Joshua azt mondta az közelben nincs orvos, az egyetlen, aki gyógyítani tud, és tudja az orvosságok receptjét a törzs “orvosa” . A fiúk és a lányok külön kunyhóban laknak, melyek érdekesség, hogy nem volt tetejük. A törzs abban hisz, hogy ha becsukjuk az ablakokat és az ajtót, isten nem segíthet nekünk, ezért alszanak szinte a szabad ég alatt. Elképesztő volt, hogy egy ennyire szegény, minden luxustól mentes, civilizációtól elzárt törzs hogy lehet ennyire boldog. Mindegyiküknek mosoly ült az arcán, egyikük sem volt szomorú.
Kérdeztem Joshua-t, hogy nem vágyakozik-e néha egy másik életre, vagy új helyekre, fejlettebb országokba utazni. Azt mondta, nagyon nagy szegénységben nőtt fel Kolumbiában, ahol az anyja már fiatalkorában választás elé állította. Vagy a marihuána vagy a család. 16 évesen, pénz nélkül, minden támogatás nélkül sikerült eljutnia Brazíliába, ahol hosszú évek után sikerült megtalálnia azt ami boldoggá teszi… És minden egyes napért hálát ad Istennek. Azt hiszem ő volt az egyetlen ember egész utazásaim során, aki ilyen mély nyomot hagyott bennem, csodálatos, tele tudással amit a semmi közepén szerzett, akiből sugárzik a pozitív energia, és hála mindazért, amit az élettől kapott.
Mindenképpen tanácsolom az oda utazóknak, hogy ne csak a tájat, de az embereket is figyeljék meg, egyszerűen varázslatos. Ilyen helyeken születnek a nagy döntések, az én életemet teljesen megváltoztatta 🙂 az AMAZONAS.
Copyright © 2016 Eniko Medveová. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
