Májusban volt szerencsém három és fél hetet eltölteni Indokínában; Thaiföldről indulva Kambodzsán át Vietnámig. Az út Londonból Qatar-on át vezetett, majd 16 repült óra után egy hétfői napon érkeztem Bangkokba. Mivel Ázsia a kedvenc kontinensem, így izgatottan vágtam neki és örültem, hogy Malajzia, Japán, Nepál és India után ismét megtapasztalhattam a hatalmas hőséget, páratartalmat, kaotikus közlekedést és az emberek vendégszeretetét.
Bár Bangkokban és környékén csupán három napot töltöttem, mégis elvarázsolt a buddhista szellem, a színpompa, ahogy a fű zöldellik és a virágok virítanak, ahogy az állatok szabadon és rezervátumokban élnek stb.
Jártam elefánt otthonban, ültem elefánt hátán, néztem krokodil show-t, meglátogattam Bangkok egyik úszó piacát és megtapasztalhattam a vásárlás ezen számunkra különleges, de mégis hétköznapi módját. Rengeteg új és egzotikus élményben volt részem néhány nap alatt is Bangkokban.
Majd eljött az idő, hogy továbbinduljak Kambodzsába, ahol egy csodás hetet töltöttem. Nyolc órás buszút vezetett Siem Reap-be, Kambodzsa kihagyhatatlan szegletébe. A határátkelés könnyed volt, habár nem megszokott, egy zsúfolt, kis falusi átkelő. Ez a város teljesen magával ragadt és nem csupán a híres Angkor Wat miatt; az emberek nagyon közvetlenek, kedvesek és nyitottak. A szegénység ellenére boldogak, ami elfeledteti a nyugati jóléti világot és beolvaszt a helyiek közé. Semmi félelem vagy gyanú nem volt bennem késő este egymagam sétálni, fényképezőgéppel a nyakamban. A híres Pub Street-en rengeteg a nyugati stílusú étterem és sok a turista is. Az árak barátságosak, az ételek finomak, de nagyon fűszeresek és tuk tuk-al bárhova hamar el lehet jutni.
Angkor Wat-hoz érve előbb a keleti bejáratot látogattam meg, ami a Bayon Temple. Őszintén szólva nekem ez jobban tetszett, mint maga Angkor. Viszont mindkettőnél bámulatos volt a látvány, de főleg a tudat, hogy rengeteg régésznek köszönhetően ma ezek a látványosságok megtekinthetőek, ugyanis a Khmer uralom idején szinte mindent leromboltak és a darabokat egyesével, mint egy puzzle-t kellett összerakni.
A világörökség városát elhagyva a főváros, Phnom Penh felé vettem az irányt. Egy kellemes négy órás busz utat követően érkeztem meg Kambodzsa legnagyobb városába, mely egyben a főváros is. Nagyon szép és tiszta város volt, rengeteg történelmi momentummal, a folyópart nagyon kellemes sétát ígért estére, mire a hőség elvonult a helyiekkel is. megteltek az utcák. A Central Market és az utcán sütött, kerekes asztalon összedobott palacsinta kihagyhatatlan élmény. Továbbá történelmi jelentősége is van a fővárosnak; a harcmező, illetve az ún. Gyilkos -mező borzalmas látvány, de jó betekintés ad a kambodzsai közelmúltba.
Phnom Penh után a tengerpartra utaztam, amely ambivalens érzéseket keltett bennem: egyszerre örültem, hogy tengerpart, amit a magyar nem mindennap lát, másszor pedig csalódás volt. Még soha nem találkoztam ennyire koszos, gondozatlan, turistákat fogadó partszakasszal. A víz tele volt szeméttel (nejlon zacskóval éppúgy, mint üdítős dobozzal), a mini medúzák annyira csipkedtek, hogy ki kellett jönnöm rövid időn belül. Másnap lehetőségem volt egy privát kis szigetre elmenni, eldugva a külvilágtól, ami sokkal tisztább és kellemesebb volt, a víz csak úgy perzselte a bőrömet a hőségben, Snorkereztem, de a víz itt nem kék volt, inkább barnás.
Másnap elhagytam Kambodzsát, hogy az elkövetkező tizenkét napot Vietnámba töltsem. A nyolc órás buszút közben egy durrdefekt révén 2.5 órát vesztegeltem az út mentén a hőségben, a helyiek addig is vendégül láttak – önzetlenül, ami örök emlék marad. Az első éjszakát egy helyi családnál töltöttem, ahol a skorpiók, pókok, csótányok és egyebek szabadon járhattak a szobában, aminek bambuszfala volt, némi helyközzel. Túlélve ezt az élményt, a híres Mekong-deltához utaztam, ahol kora reggel meglátogattam az úszó piacot (őszintén szólva a thai nekem jobban tetszett).
Majd jött a várva várt város, Ho Chi Minh (másnéven Saigon), a főváros mellett a másik kedvenc hely az egész nyaralásról. Nagyon tiszta, rendezett és némi nyugati stílust tükröző város, rengeteg látnivalóval és történelmi momentummal.
A háború még hordozza jeleit az utcán és az emberekben. Mindenképpen érdemes elmenni a harcmezőre, ami ma már a turisták számára rendkívül kiépített látványosság. A város szívében elhelyezkedő börtön is fontos szerepet játszik a vietnámi történelemben.
Elérkezett az idő az első éjszakai vonatozásra. A négyágyas kupé egész kényelmesnek bizonyult. Nha Trang volt a következő állomás, ami inkább az orosz turisták számára kiépített tengerpartjáról híres. Tiszta, finom homokos, de hamar mélyülő, hűvös vize van. Itt is sok a templom, látnivaló, de akár a motoros taxit is ki lehet próbálni.
Egy újabb kilenc órás éjszakai vonat utat követően megérkeztem Hoi An-ba, ami a színvilága és Unesco Világöröksége miatt fogott meg. A régi városrész bemutatja a tradicionális vietnámi életet, a rizsföldeket, a folyó értékét és hasznát, a bambusz feldolgozását és az állattenyésztést stb.
Egy szerpentines, gyönyörű hegyi buszút után Hue-ba érkeztem, ahol a sok látnivaló mellett eltölthettem egy egész délutánt motoron, a helyi kaotikus közlekedésbe beleolvadva. Habár akadt 1-2 felszisszenős szituáció, mégis talán a túra legnagyobb élménye volt.
Ezután a híres Halong Bay felé vettem az irányt, amely páratlan panorámát nyújt és az embernek az első mondata, hogy „el sem hiszem, hogy itt vagyok”. Tiszta vize, a kiemelkedő mészkőhegyek és a barlangok látványa együttesen rabul ejtő. Nem csoda, hogy 1994-ben az UNESCO természeti világörökségi helyszíneinek listájára is felkerült. Természetesen nem lehet kihagyni a kajakozást sem, ami nagyon jó szervezés mellett egy kellemes kikapcsolódás. És nem utolsó sorban hatalmas élmény volt egy trópusi viharba keveredni és így a visszahajózást kicsit elhúzva. Miután három hét után végre esett az eső, örömemben a fedélzetre mentem és álltam a szabad ég alatt, érezve, ahogy a hűsítő eső megnyugtat.
Ezután sajnos már az utazás utolsó állomása következett, Vietnám fővárosa, Hanoi, amely az egyik kedvencem lett az egész utazás alatt. Hanoi sokszínűsége, nyugati stílusa és felfogása, történelmi jellege magával ragadt. Az emberek kedvesek és nyitottak, büszkén mutatják be múltjukat és életüket. Itt is említésre méltó a régi börtön, a roncs és egyéb maradványokkal teli repülőgép-múzeum stb. Európai fülnek nagyon furcsa, hogy reggeltől estig kommunista zene szól villanyoszlopra felszerelt hangszórókból lépten-nyomon.
Örülök, hogy eljuthattam ezen három országba és bár egymás szomszédságában vannak, mégis más-más értékekkel bírnak és más hagyományokat hordoznak.
Copyright © 2015 Horváth Szabina. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.
