Ezen a nyáron igencsak nagy lépést tettem a komfortzónámon kívülre, amikor úgy döntöttem, hogy elutazom hat hétre a közép-ázsiai Kirgizisztánba. Most visszatekintve úgy gondolom, hogy ez a döntés lehet a kapu további országok és kalandok felé. Kényelmes európaiként a kultúra ugyanis épp csak annyira jelentett kihívást, hogy még izgalmas legyen, viszont pont annyira, hogy most sokkal többet akarjak látni a világból. Ha te is egy jó kiindulópontot keresel, akkor ez a cikk Neked szól!
Az utazás keretét egy projekt adta meg, amit egy AIESEC nevű diákszervezet hozott létre abból a célból, hogy fellendítsék Kirgizisztán turizmusát. Az AIESEC egyébként több, mint 120 országban szervez ehhez hasonló, és teljesen más társdalmi-gazdasági problémákra reagáló projekteket fiataloknak. A mi csapatunk 17 főből állt, ebből hatan voltak kirgiz szervezők, 11-en pedig 9 különböző országból (Franciaország, Ukrajna, India, Malajzia, stb…) érkeztünk, hogy felfedezzük az országot egy bérelt marshrutkával (Mercedes kisbusz, a posztszovjet országokban tömegközlekedési eszköz), sátrakban, jurtákban és családoknál meghúzva magunkat.
A tájak lélegzetelállítóan szépek. Kirgizisztán–amit gyakran neveznek Ázsia Svájcának–területének több, mint 90%-a hegység, így tulajdonképpen bármilyen sarkon befordulva találkozhatsz a következő Facebook borítóképedül szolgáló heggyel, a hozzá tartozó áttetsző vizű patakkal, zöld mezőkkel és völgyekkel. Az éghajlattól függően a hegyek sziklásak, kopárok és zöldek, vagy barna-okker színűek, de boríthatja őket fenyőerdő és hó is. Aki túrázás szerelmese, annak csak ajánlani tudom, hogy idelátogasson és ne hagyja ki az Ala-Archa Nemzeti Parkot, a Tündérmese-kanyont, az Ala-Too hegyeket, vagy az arstanbobi dióerdőt. Erről egy egész cikk is kevés lenne…
A turisták által is látogatott, méltán népszerű helyek közé tartoznak az olyan alpesi tavak, mint a Sary-Chelek, vagy az Issyk-kul. Utóbbi háromszor akkora, mint a Balaton –és legalább annyira népszerű ott- északról és délről is hófödte hegyek határolják, a vize mélykék és tiszta, hatalmas élmény fürödni benne. Méreténél fogva meg lehet találni az érintetlen részeit is, csakúgy, mint az éttermekkel, szórakozóhelyekkel teli parti városokat. A régió központjában, Karakolban pedig már üzemelnek az első síüdülők.
Kirgizisztán kultúráját stratégiai fekvése határozza meg. A Tien Shan hegység hágói csak itt járhatóak Kína és Közép-Ázsia között, pont ezért vezetett itt a Selyemút nyugat felé -és ezért is tranzitország a mai napig. Ez a pozíció vonzotta a mongol, türk, kínai és orosz hódítókat az évszázadok során. Mára a kultúra egy érdekes mixe a nomád és muszlim, az orosz-szovjet hagyományoknak és a nyugati, fogyasztói társadalomnak.
Az ország egyik hivatalos nyelve az orosz, majdnem mindenki beszéli. Az egész infrastruktúra (épületek, közlekedés, egészségügy, stb…) a szovjet időkből maradt meg, csakúgy, mint a korrupció, ami egyébként mindent áthat. Az internetnek és a közösségi média előretörésének köszönhetően mára minden megtalálható, ami itthon is. Ugyanazok az autók járják az utakat, ugyanazok a zenék szólnak a rádiókból és az okostelefonokból, és ugyanúgy meg lehet venni egy üveg Nutellát, vagy dobozos Fantát a szupermarketben.
A fővároson kívül –főleg délen- azonban mindent sokkal autentikusabbnak érez az ember. Lovasjátékok minden évszakban, tehenek az utakon, tömött bazárok, mecsetek, szamarat hajtó gyerekek és jurták mindenhol. A nomád hagyományok a mai napig élnek, és családok ezrei hagyják ott városi otthonaikat a melegebb hónapokra, hogy a nyájat legeltessék. Persze ide is be-bekúszik a nyugat. Nem egyszer fordult elő velünk, hogy miután meghívtak minket egy kis kenyérre és teára a jurtába, már elő is került egy okostelefon a házigazda zsebéből, hogy Whatsapp-számot cseréljünk.
Az évszázados nomád hagyományok egyik legérdekesebb eleme a vendégszeretet, amit mi is számtalanszor megtapasztaltunk. Régen elsősorban védelmi szerepe volt a kemény környezeti körülményekkel szemben, emellett a kultúrális reflex mellett ma pedig leginkább kíváncsiság és presztízsszerzés. Előfordult olyan, hogy hajnali négyig várt ránk az egész család –nagymamától csecsemőig- a terített asztalnál, volt, hogy kecskét vágtak a tiszteletünkre, engem pedig egyszer egy esti sétám közben hívott meg vacsorázni és vodkázni egy család, amikor látták, hogy nem vagyok odavalósi.
A hagyományos értékek, mint a család, otthon, kollektivizmus az utóbbi időben a közösségi média hatására egyre jobban szembekerül az inkább egyén-fókuszú, nyugati kultúra értékeivel szemben és konfliktust szül például, hogy kevesebb a szülők által megrendezett házasság, a fiatalok külföldre mennek dolgozni, később házasodnak, vagy kevesebb gyereket vállalnak. A kirgizek most egy olyan érdekes ponton állnak a változás folyamatában, ahol már szeretnék élvezni a fogyasztói társadalom előnyeit, de még nem feltétlenül akarnak a demokratikus értékek szerint élni. Mindenképp érdekes lesz a folyamat későbbi pontján visszalátogatni.
Ha össze kellene foglalnom a benyomásaimat Kirgizisztánról, akkor azt mondanám, hogy egy gyönyörű országról van szó, amit természeti kincsei miatt mindenkinek érdemes látnia. Egy hagyománytisztelő, vendégszerető kultúrával fogsz találkozni, ahol, ha keresed, meg fogod találni a kényelmi elemeket. De a legérdekesebb számomra mégis ez a nomád-muszlim-orosz- nyugati keverék, ami teljesen egyedi arcot ad az országnak. Világutazóknak kihagyhatatlan!
Copyright © 2015 Tóth Csaba Bence (szöveg), Xu Wantian, Clara Liparelli, Kuba Bodziony (képek). Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
