Az Arches Nemzeti Parkban töltött fagyos nap után, teljes rezignáltsággal vettük tudomásul hogy megint -15 C alatt ébredtünk. Kegyetlen hideg volt és úgy tűnt, a lehűlés csak folytatódott, ma viszont ez épp nem számított. Az év utolsó napja volt, s amíg mindenki az évzáró partira készült vagy már túl volt rajta, mi épp Észak Amerika egyik legelszigeteltebb területére indultunk. A kanyonok földje mindentől távol esik ennek fényében tiszta sor volt, hogy nem itt készült a legnagyobb szilveszteri buli. Ez persze cseppet sem vette el a kedvünket, sőt… Izgalommal tekintettünk a mai nap elé, s bár semmilyen eksztatikus hangulatot nem vártunk, mégis a szívem mélyén reméltem hogy valami különlegesben lesz ma részünk.
Korán indultunk, mivel az előző napok tapasztalatából
Ja igen, azt nem említettem eddig, hogy Canyonlands területén épp csak annyi az aszfalt amennyi a parkba való bejutáshoz szükséges és ilyenkor télen pusztán szerencse kérdése hogy mennyire járható. Az 1300 négyzetkilométernyi területet
Ettől az aprócska nehézségtől
A “Needles”-t vörös sziklaoszlopai teszik ellenállhatatlanná a hátizsákos túrázók számára, s bár ezt a részt egy fokkal könnyebb megközelíteni ez még mindig a világvége. Itt nincsenek út menti megállok, ellenben ahol véget ér az aszfalt ott kezdődik az igazi kaland és persze a gyaloglás. Egy könnyű tavaszi napon egyöntetűen ez lett volna a befutó a három rész közül, de a jeges szélben cseppet sem csábított az egész napos gyalogútra gondolata. Ezen kívül azzal is számolni kellett, hogy napközben behavazik a civilizáció fele vezető egyetlen út, és bevallom nem szívesen szilvesztereztem volna az Isten háta mögött. Kizárásos alapon tehát maradt a Canyonlands páholya, és egyben leglátogatottabb része, vagyis az “Island in the Sky”.
Mielőtt azonban átléptük volna a nemzeti park kapuját, tettünk egy rövid kitérőt a Dead Horseshoe parkba, ami földrajzilag ugyan Canyonlands része, de fekvése miatt ide külön út vezet, így ez a rész is külön bejáratot kapott. A Utah Grand Canyon-jaként elhíresült állami park neve abszurd módon döglött lovakhoz kapcsolódik sőt mi több egy régi történethez még a cowboyok idejéből. A folklór szerint a földrajzi adottságokat
Eltartott egy ideig mire rá szántuk magunkat, hogy otthagyjuk a befűtött autót, de a panoráma miatt végül megérte szembenézni a kemény mínuszokkal. Nehéz szavakba önteni a látványt ami elénk tárult. Az örökkévalóság képe terült el a lábunk alatt és csak pár lépés választott el a kilométeres szakadéktól ami mögött a Colorado fennsík alacsonyabb területei fekszenek ameddig szem ellát. A perem szélén állva úgy érzi az ember hogy elnyeli a hatalmas tér, a végtelenség érzése szinte mellbe vágott. Friss hó szórta be a rozsdavörös tájat, minden részletet tökéletesen kihangsúlyozva, a távolban kanyargó Colorado fol
A mélyben végetnemérő csapás vezetett át a kanyonon és tűnt el a szomszédos sziklafal mögött. Képtelenség volt megbecsülni a távolságot, és lehetetlen megmondani hogy a távoli sziklafal 5 vagy 50 kilométerre van. A Grand Canyon után azt gondoltam, a mélység és magasság már nem tud újat mutatni , de tévedtem. A levegő szinte megfagyott, mi azért mégis magunkra kényszerítettünk egy rövid sétát. Nem tudtunk betelni a látvánnyal és akár egy egész napot is képes lettem volna itt tölteni jó időben, csakhogy a hideg tűrő toleranciánk már a kora reggel a végét járta. Körbejárva a peremen megcsodáltuk a befagyott folyó híres szakaszát, majd indultunk tovább Canyonlands felé.
Szilveszter lévén a világ vagy készülődött, vagy ünnepelt, vagy épp próbálta kiheverni az évzáró estet, nem csoda hogy a Canyonlands őrei is szolgálaton kívül voltak. Az üresen hagyott belépő kapuk zöld utat adtak, mégsem volt tolongás az ingyen belépő miatt. Épp ellenkezőleg, pár szembejövő autót leszámítva a forgalom gyakorlatilag kettőnkre
A nap felén is túl voltunk mikor a park közepére érve elértük el a Mesa Arch megállóját, ahol ismét legalább egy órára el kellett hagynunk a meleg autót. Rövid gyalogút vezetett a Windows háttérképei közül
Amíg a hóvihar tombolt körülöttünk, megebédeltünk az autóban, és meghánytuk-vetettük hogy merre vegyük az irányt. Nagyon úgy tűnt hogy vége a mai napnak, de azért tettünk még egy utolsó neki futást, és elindultunk a park másik szegletébe. Szerencsénk volt és úgy tűnt kaptunk még pár óra haladékot, s amíg az egyik oldalon tomboltak az elemek, a park másik végében szivárvány fogadott minket.
Ettől fogva a maradék pár órára megállt körülöttünk az idő. Mindenre éhes kíváncsiságunkat felváltotta a felfedezés öröme, és már nem számított hogy mi minden van még a térképen amit nem láttunk, csak az a csapás amit épp tapostunk. Letértünk az útról, új ösvényeket taposva a friss hóba, sziklára másztunk ősi romok után kutatva, végignéztük egy zergecsalád hajmeresztő mutatványát ahogy a meredek falon leereszkedtek, miközben élveztük a mindent átható csendet. Nem volt semmi felhajtás, sem tűzijáték, idekint ez is egy átlagos téli nap volt, mégis semmihez nem fogható élmény volt kettesben felderíteni ezt az ősi vidéket.
Körülvett minket az idő vasfoga által megalkotott végtelen táj ami több százmillió szilvesztert megszámolt már. A jégkorszak nyomán dinók temetőjévé vált, később az őslakosok otthona lett, majd új hódítók érkeztek és bár az egész világ megváltozott , a Canyonlands ugyanolyan érintetlenül maradt, az állandóság örök mementójaként. A nap lemenőben volt, és egyszerre minden olyan távolinak tűnt innen a magasból. A kanyon messze falai, az otthonom, a szeretteim, mégis sehol nem lettem volna szívesebben mint akkor és ott. Egyedül a párom osztozott velem a pillanat varázsában, és hozzám hasonlóan tökéletesnek könyvelte el szilveszter napját. Nem számított már hogy hideg van, és hogy közeleg az újabb hóvihar, hirtelen minden teljes volt körülöttünk, és egy pillanatra hihető volt, hogy minden káosz ellenére rend van a világban.
Újra havazni kezdett, jelezve hogy véget ért a nap, és vele együtt 2014 is, mi pedig elindultunk vissza Moab-ba, átfázva, éhesen és kimerülten mégis teljesen feltöltekezve az új évre, és a túránkból hátramaradt két napra. Se előttünk se mögöttünk egy lélek nem járt, ahogy érkeztünk úgy is távoztunk: csendben, észrevétlenül. Magára hagytuk Canyonlands égi szigetét mely a számtalan mítosz és folklór közt most már a mi szilveszterünk emlékét is tovább őrzi.
További remek beszámolókat olvashatsz Amerika legszebb természeti kincseiről a Top USA Tippek weboldalon.
További remek beszámolókat olvashatsz Amerika legszebb természeti kincseiről a Top USA Tippek weboldalon.
Copyright © 2015 Top USA Trip – Kiss Juditka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.
