Top 10 látnivaló Lisszabonban

A napos Portugália fővárosa, Lisszabon azon a ponton helyezkedik el, ahol a Tagus-folyó torkolata és az Atlanti-óceán találkozik. Úti célként ez a folyóparti város éppen olyan gazdag és változatos, mint az ország hosszú történelme. A város hét dombjának egyikén magasodó mór kastély romjaitól kezdve, az ősi vizigót fal tövében simuló félreeső kávézóig, Lisszabon színes múltjának maradványai mindenhol ott vannak. Lisszabon jogosan büszke a szerepére, amit a Portugál Felfedezések Korában játszott, így nem véletlen, hogy a felfedezők utazásait ünneplő emlékművek Lisszabon legfontosabb látnivalói között szerepelnek.

- hirdetés -

Praca do Comercio

Lisszabon belvárosi vízpartjának egyik fő attrakciója, a Praca do Comercio (Kereskedők tere) egy hatalmas tér, amit elegáns 18. századi épületek szegélyeznek. Ez volt az a hely, ahol a kereskedők a külföldi árukat értékesítették, a finanszírozók pedig a veszélyes expedíciókat az ismeretlen világ felé. Itt állt Portugália dómja, az I. József Dóm míg az 1755-ös földrengés porig nem rombolta. A helyiek még mindig úgy emlegetik a teret, mint Terreiro do Paco, vagyis a királyi palota udvara, az itt álló legjelentősebb királyi komplexum, a Ribeira-palota miatt, mely a földrengés során teljesen elpusztult. A tér központját egy lóháton ülő királyt ábrázoló emlékmű uralja, I. Alfonz portugál királyé. A tér északi oldalán egy óriási, 1873-ban készült diadalív, az Arco da Rua Augusta áll. A közelben elhelyezkedő hotelek, boltok és éttermek teszik a napos teret népszerű célponttá  Lisszabon látványos vízpartját felfedező turisták számára.

Castelo de São Jorge

- hirdetés -

Lisszabon legismertebb attrakciója, a Castelo de São Jorge pompás elhelyezkedést tudhat magáénak az Alfama negyed mellett, a portugál fővárosra lenéző domb tetején. Ez Lisszabon egyik legnépszerűbb turista célállomása. Lenyűgöző tornyai, lebilincselő múzeuma és magával ragadó régészeti területe együtt teszik a kastélyt szuper élménnyé az egész családnak, a gyerekek pedig különösen szeretik megmászni az udvarokat körülvevő erős falakat és tornyokat. A vaskor óta állt a területen egy erődítmény, ám ez egy olyan kastély volt, amit a mórok védtek a támadó keresztény hadseregek ellen, mielőtt végül I. Alfonz 1147-ben elfoglalta. A győztes király felépíttette az Aláçová Palotát, ami a későbbi monarchiák otthona volt, míg végül új királyi rezidencia épült a folyó mellett. Az izgalmas történelmi emlékek mellett a kilátóteraszról tökéletes panoráma nyílik a Tejo folyóra, és a távoli Atlanti-óceánra. Egy másik nézőponthoz pedig ott a Camera Obscura, amit az egyik toronyban találsz, és szokatlan, 360 fokos kivetített képet nyújt a lenti városról. 

Mosteiro dos Jerónimos

Bármely lisszaboni városnéző túra fénypontja a 16. századi  Mánuel stílusú  Szent Jeromos-kolostor. A lenyűgöző kolostor történelmi és kulturális jelentőségével kiérdemelte az  UNESCO Világörökségi elismerését. A folyópart mellett, Lisszabon vonzó Belém nevű környékén az 1500-as években épült a portugál felfedezők felfedezéseinek emlékére a monostor, ami Hieronymite zárdaként is ismert, és építését I. Mánuel király rendelte 1501-ben. A Vasco da Gama 1498-as, hatalmas indiai útjának tiszteletére állított Jerónimos éppen annyira a Felfedezések Korának szimbóluma, mint az imádság háza (az építkezést többnyire azoknak a fűszereknek a kereskedelméből finanszírozták, amiket da Gama hozott útjáról). A fő látnivalók között van a fantasztikusan kimunkált déli kapu, a kolostor gyönyörű kerengője, és Vasco da Gama sírja.

Lisszabon Óceanárium

A Lisszabon Óceanárium Európa egyik legjobb akváriuma, és a világ egyik legnagyobbika. A város attrakciói közül a leginkább család orientált. A Peter Chermayeff által tervezett, és az Expo 98 Világkiállításra a – ma Parque das Naçõesként ismert területen – épített óceanárium a halak és tengeri állatok változatos sokaságának ad otthont, amit több tucat különböző madárfaj is színesít. Négy különböző tengeri és szárazföldi tájat képvisel, vagyis az Atlanti-, a Csendes-, az Indiai-, és a Déli-óceánok élővilágát. Ezek veszik körül a hatalmas központi akváriumot, amiben mindenféle formájú és méretű hal nyüzsög, beleértve az elegáns rájákat, a gömbölyded naphalat és a cápákat. A hajlított plexiüveg fantasztikus, közeli bepillantást enged ebbe a mágikus tengeralatti világba, de érdemes megnézni a kevésbé ismert, de nem kevésbé különleges fajokat is, amik a kisebb akváriumokban laknak. A különböző ökoszisztémák felfedezése igazán élvezetes: az antarktiszi élővilág játékos pingvinjei, a Csendes-óceáni medence vidrái.  

Belém Torony

Lisszabon történelmi épületei közül kétségkívül a leginkább emblematikus a Belém Torony, ami a Tejo folyó melletti gázlókban állt, Portugália rendkívüli, 16. századi Felfedezések Korának szimbólumaként, és hogy megvédje Lisszabont a betolakodóktól. Az 1515-21 között erődként épített, és eredetileg a folyó közepére elhelyezett torony (a vízmeder az évek során áthelyeződött) a dekoratív Mánuel-stílusú építészetet képviseli. A felfedezés korában épült négy emeletes mészkő torony egy bástyával van összekötve, ahol 17 ágyúnak volt helye. Díszes homlokzata fantáziadús tengeri motívumokkal díszített – mindez pedig fából kivésve. Nem meglepő, hogy ez az épület olyannyira értékes és ikonikus, hogy az  UNESCO Világörökségi védelme alatt áll. A változatos szintek közül a legérdekesebb beltéri rész a 2. emeleti Királyok Kamrája, ahol a szoba egy reneszánsz boltíves folyosóra nyílik. I. Mánuel királyi címere az elegáns árkádok fölött helyezkedik el. Mássz fel a lehetetlenül meredek csigalépcsőn a legfelső emeleti torony-teraszra, a vízparti korzóra, és a folyóra néző csodás panoráma lesz a jutalmad!

Santa Justa Lift és az Elevador da Bica

- hirdetés -

Lisszabon Baixa (belváros) negyedének háztetői fölött magasodik a valahogy oda nem illő furcsa kinézetű Santa Justa Lift, egy neogót felvonó, ami a város legkülöncebb közlekedési eszköze. Első ránézésre a szegecselt, kovácsoltvas keret, és a szürke festés a párizsi Eiffel-torony képeit hívja elő belőlünk, és van is kapcsolat: az 1901-ben felavatott liftet a francia építész, Raoul Mésnier du Ponsard, Gustave Eiffel tanítványa tervezte. Azzal a céllal építették, hogy összekösse a Baixát a Largo do Carmoval a Bairro Alto nevű környéken, ami a város trendi része drága butikokkal, Fado házakkal, és kis éttermekkel. Manapság már inkább a turisták, sem mint az ingázó helyiek teszik meg a 32 méter magas kirándulást a tetejére faberakásos kabinokban utazva, amikben még mindig az eredeti, csiszolt sárgaréz kiegészítőkkel találkozhatsz. A kabinnal a felső terasz alatti emelvényre juthatunk fel, innen  kilépve átsétálhatunk egy hídon Bairro Altoba, vagy választhatjuk a csigalépcső megmászását, ami a felsőbb teraszhoz vezet. A kilátás a tetejéről szuper, láthatod a sétálóutcák kavalkádját, a festői tereket, a mindenhonnan jól látható várat, és a Tejo folyót. 

Lisszabon másik egyedi közlekedési formája az Elevador da Bica, egy sikló, amit szintén Raoul Mesnier de Ponsard épített, és 1892-ben nyitották meg a nyilvánosság előtt. Az eleinte vízzel, majd gőzzel, 1914-től pedig elektromosan működő sikló Rua de São Paulót köti össze a magasan fekvő Largo do Calharizzal. Ma is magasan emelkedik a Rua da Bica de Duarte Belo fölött, és viszi fel az utasokat a panorámás kilátó ponthoz. A sínpálya alsóbb állomása majdnem elbújik egy homlokzat mögött a Rua de S. Paulon, a következő felirattal: „Ascensor da Bica”. Amíg itt vagy, érdemes felfedezned ezt a békés kis negyedet, amit Bica néven ismernek, és a Calçada do Combrotól/Rua do Loretotól a Tagusig halad lefelé. A 260 méter hosszú pálya legalsó és legfelső állomása között 45 méteres a szintkülönbség.

Cristo Rei

Brazília ikonikus Megváltó Krisztus szobra által inspirált Cristo Rei szobor a Tejo folyó mellett emelkedő hegyen áll. A hatalmas emlékmű azért épült, hogy kifejezzék hálájukat Istennek, amiért lehetővé tette, hogy Portugália megmeneküljön a II. Világháború nagyobb borzalmaitól. Építése 1949-ben kezdődött, és mintegy tíz évvel később 1959-ben avatták fel a szobrot 300 000 vendég jelenlétében. A kinyújtott karokkal álló Krisztus szobor egy magas oszlop tetején áll, melynek tövénél egy négyszögletes kilátó terasz van. Egy belső lift visz fel a szobor lába mögötti platformhoz, ahonnan mesés kilátás nyílik Lisszabonra, a Tejo torkolatra, és a Golden Gate stílusú Április 25. hídra.

- hirdetés -

Padrão dos Descobrimentos

Az óriási, fehér kőből készült Felfedezések Emlékműve (Padrão dos Descobrimentos) úgy áll, akár egy felhúzott vitorlájú hajó a Tejo folyó partvonalánál, ahonnan Portugália számos fontosabb felfedezőjének utazása indult. Emlékhelyként épült az infáns Tengerész Henriknek, aki később Felfedező Henrik Hercegként lett ismert. A herceg, aki részt vett a portugál Felfedezések Korában, megjelenik a kőszobor hajóorrában más portugál nemzeti hősökkel és felfedezőkkel a háta mögött. Benne a gyarmatok korát bemutató, érdekes kiállítást nézhetünk meg, teteje pedig kilátóként üzemel. 

Alfama

Lisszabon óvárosának legrégebbi negyede a lisszaboni várhegy lejtőire épült, a mór építészet nyomai, festői girbegurba utcái,  hangulatos éttermei és Fado klubjainak varázsa az, ami az Alfamát kihagyhatatlan célponttá teszi. A fado bárokkal és klubokkal szegélyezett Largo do Charariz de Dentro a legjobb hely, ha szeretnél tradicionális portugál folkzenét hallgatni, a tér csak egyike annak a számos kilátópontnak, amikért érdemes megmásznod Lisszabon dombjait. 

28-as villamos

- hirdetés -

A 80-as évekig Lisszabon elsődleges közlekedési eszközeként használt, klasszikus villamoskocsik többsége már rég a múlté,  de a 28-as villamos vonalán még kipróbálhatod. A történelmi „eléctrico” átviszi az utasokat a város legrégebbi részein, elhaladva Lisszabon néhány legnépszerűbb látványossága, és attrakciója mellett. A csodálatos Remodelado villamosok az 1930-as évektől származnak, és bármely más városban már egy múzeumban lennének, de Lisszabonban a tömegközlekedési hálózat szerves részét képezik. Ezek a történelmi villamosok még mindig használatban vannak, mivel a 28-as útvonal teljesen alkalmatlan a modern villamosok számára, az útvonal számos szűk fordulója, és meredeksége miatt. A turisták gyakran használják a 28-as villamost, hogy feljussanak a dombtetőn fekvő São Jorge kastélyba, de a helyiek is használják napi ingázásukhoz.