Cairns – Esőerdők és vízesések

A Korall-tenger partján fekvő Cairns  a Nagy Korallzátony mellett egy másik, a Világörökség részeként nyilvántartott természeti látványosságot is kínál, ez a Daintree esőerdő. Cairns-i hétvégénk második felében a Nagy Korallzátony után az esőerdős vidéket térképeztük fel, mely megannyi vízesésével és felvonójával sok izgalmas élményt kínál.

- hirdetés -

Az első nap körbekocsikáztuk a várostól délre lévő szinte valamennyi vízesést. A táj gyorsan változott, alig fél óra vezetés után már közel több száz méter magasan kanyargott utunk. Az első megállóhoz viszonylag korán érkeztünk, de hamar más látogatók is érkeztek a Milla Milla vízeséshez s bár a vízhozam nem volt túl nagy, a vízesés így is szép látvány volt. Odaérve tudtuk csak meg, hogy azon az úton további két vízesés is található, így oda is elugrottunk.

Cairns_Ausztralia_06

Negyedik vízeséshez egy kicsit autózni kellett a gyönyörű trópusi-vidéken. Az ismerősök által is ajánlott Josephine vízesés még a Quantas légitársaság fedélzeti kisfilmjében is szerepelt. Hogy a Quantas klip milyen hatással volt a térségre, azt nem tudom, de vasárnap lévén parkolóhely alig akadt. Egy rövid séta után pedig mi is nyitott szájjal bámultuk a helyet. 4 szintes vízesés, amiből 3 “medence” fürödhető. Az átfolyásoknál csúszdázható részek alakultak ki, ahol kicsik és nagyok egymás után csúsztak le. A folyó/patak tele hatalmas kövekkel, sziklákkal, melyeket ideiglenes pihenőhelyként használtak. Mi is csobbantunk egy nagyot, kipróbáltuk a csúszdát és utána csak néztük, az önfeledten úszkáló csúszdázó embereket.

- hirdetés -

Cairns_Ausztralia_09

Cairns_Ausztralia_10

Pihenés után már nem maradt idő az utolsó helyen is fürdeni, de így legalább több erőnk maradt másnapra, amikor is egy egészen más élményben lehetett részünk.

Kuranda egy aboriginal (ausztrál őslakos) kisváros az esőerdő közepén Cairns-től északra. Fent a hegyekben, ahová egy öreg, de annál látványosabb nosztalgia vonattal mehetünk fel.

Cairns_Ausztralia_12

Az út Cairnstól közel másfél óra, de a vonat nem száguldozik felfelé. Felkészültek a turistákra és a fotósokra, így előre bemondták merre mit fogunk látni, és a vonat még le is lassított. Sőt, mi több, egy helyen meg is állt fotózás céljából. Volt is mit fotózni, hiszen nem minden nap látunk vízesést méterekkel a vonattól és nem minden napi látvány az esőerdővel gazdagon borított völgy sem.

Cairns_Ausztralia_11

Kuranda állomása nagyon hangulatos, érdemes kicsit elidézni ott és körbejárni.  A kisváros hangulatát felturbózták rengeteg virággal, ami kicsit túlzásnak tűnik egy amúgy is trópusi környezetben, de kétségkívül remek fotótéma!

- hirdetés -

Cairns_Ausztralia_13

Nem úgy mint maga a város, ami inkább csak a szuvenír boltokról és éttermekről szól. Ennek megfelelően mi ezt elég gyorsan letudva már a visszautunkra koncentráltunk. A visszautat a Skyrail nevű felvonóval tettük meg, ami 3 szakaszon át vitt le az “alaptáborba” a buszokhoz. A kötélpálya a fák felett halad, csakhogy az esőerdőben magasabbak a fák, mint azt amúgy megszoktuk, így tériszonyom miatt mosolyom nem volt mindig természetes a képeken. Ennek megfelelően a képeket sem én készítettem, hanem hagytam barátainkat kibontakozni.

Érdemes megtekinteni munkájuk gyümölcsét:

Cairns_Ausztralia_01

- hirdetés -

Cairns_Ausztralia_02

Különösen “érdekes” volt, amikor a folyó felett lebegtünk át, vagy amikor a völgy felett imbolyogtunk keresztül. Szédületes és egyben káprázatos!

Cairns_Ausztralia_05

A szakaszok között vannak kis pihenők, körbejárhatóak a megállók, kisebb séták tehetőek melyek során információs/ismeretterjesztő táblákkal és természetesen kilátókkal szórakoztathatjuk magunkat. Ottlétünkkor még az eső is esett csak hogy teljes legyen az élvezet. Esőerdőben, trópusi klímán azt hiszem ez nem volt túl meglepő és szerencsére pár perc után el is állt. A harmadik szakasz már az utolsó hegy oldalán volt lefelé menet és csodálatos kilátással az óceán felé. Ekkora már én is kezdtem magamhoz térni és lefelé nézve is fotóztam! Kapaszkodás nélkül!

Cairns_Ausztralia_03

- hirdetés -

Összegzésül azt gondolom, hogy a vízesésekkel teli első nap után egy újabb arcát láttuk a térségnek és ijesztő vagy sem, a látvány magáért beszél. A Nagy Korallzátonnyal együtt pedig egy igen tartalmas és kalandokkal teli hétvégén vagyunk túl.

Copyright © 2016 Iliásics József. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.