Egy ausztrál road trip kezdetei

2013 év végén volt alkalmam a párommal, Nikivel, egy két hónapos ausztrál körutat bejárni. Jómagam harmadjára jártam a kontinensen, így már a fejemben korábban összeállt egy hosszabb túra gondolata. Végül 2013-ban kedvező volt a csillagok állása és belevágtunk egy kinek kisebb, kinek nagyobb kalandba. Ausztrália legjavát akartuk megcsípni, amit a pénztárcánk és az időkeretünk szabott meg.

 

Van aki egy kis 3 ajtós autóval és vannak, akik hatalmas lakóbuszokkal járják az országot. Az ausztrál nyugdíjasok körében divat, hogy a nyugdíjba vonulással feladják addigi életüket és egy lakókocsiba átköltözve járják az országot, ameddig bírják. 20 millióan laknak a kontinensen, úgyhogy turistákkal együtt is bőven jut hely mindenkinek. Mi is szerettünk volna mobilak lenni, így kézenfekvő megoldás volt a lakókocsi bérlés.

Az utazásunk november közepétől január közepéig tartott, ez az átlagosnál jóval hosszabb nyaralás, azonban ausztrál léptékkel tekintve nagyon rövid. a Szűk két hónapba próbáltuk belepréselni a lehető legtöbb látnivalót, de végül a távolságok és a látnivalók mennyisége miatt nagyon fel kellett pörgetni a tempót. Az utazás tervezésénél a sarokpontokat a látványosabb nemzeti parkok és a híres városok adták, így az útvonal hamar kirajzolódott: Brisbane-ből északnak indultunk Cairns, majd Darwin, Alice Springs, Port Lincoln, Melbourne, Canberra következett és végül Sydney-vel zártul a túra. Ez nagyjából 13-14 ezer km a google útvonaltervezővel, a gyakorlatban mégis 20.000 km lett a számos kitérőnek köszönhetően.

Nagy előny volt, hogy nem először jártam az országban, a szervezés legnehezebb része, mégis a látogatni valók összeállításának listája volt: mi az amiről lemondunk és mi az, ami miatt mondjuk teszünk egy 2000 km-es kitérőt, vagy éppen meg sem nézhetjük, mert abban az időszakban megközelíthetetlen (ilyen volt pl. a Kimberly régió, amit az esős évszak miatt nem tudtunk megnézni). Kicsit nagyképű lenne azt mondani, hogy mindent leszerveztem néhány e-mail-lel, de nagyjából ez az igazság.

A kint kívánt tölteni idő adott volt, azzal sokat nem tudunk játszani. A repülőjegyet egy ausztrál diákmunka-közvetítőn keresztül vettük, akik egyben a vízumot is intézték nekünk. A lakókocsit online foglaltam az egyik lakókocsi bérbeadó cégnél, van egy jó pár szolgáltató, akikből választani lehet. Az első pár napot Brisbane-ben akartuk tölteni az átállás és az ottani ritmus felvétele miatt, így az ottani szállást is neten foglaltam le. Megmondom őszintén volt bennem félsz, mert hónapokkal előre lefoglaltam majdnem 50 napra egy lakókocsit, szállást (igaz, azt csak pár éjszakára), megvettük a repülőjegyet, tehát mindennek passzolni kellet, mire megérkezünk. Ráadásul a foglalásokhoz a pénzt a kártyámról le is vonták, emiatt volt egy kis izgulás, de mindent nagynevű, hiteles és ismert cégeken keresztül intéztünk . Nem is volt semmi gubanc egész úton, majdnem minden úgy következett, mint az excel táblázatomban. Bár ez így egy kicsit rosszul hangozhat, hiszen egy nagy kalandtúrára indultunk, de azért mégis meg kellett szervezni, hogy honnan indulunk és hova érkezünk a kettő között pedig jöttek is a kalandok, szépen sorban!

Ausztrália egy hatalmas kontinens, nagyon alacsony népsűrűséggel, boldog emberekkel, jó fizetésekkel. Az ország látnivalóinak végigjárásához egy élet is kevés lenne. A távolságokat máshogy mérik, ami 500 kilométeren belül van, az még csak a szomszéd. Az elhagyatottabb területeken autóval utazókat útszéli táblákkal és a benzinkutakon is mindig emlékeztetik a hosszú utak veszélyeire; a fáradtságra és a következő tankolási lehetőségre. További segítség a fáradt sofőröknek, hogy hol 20, hol 40, de belátható km-en belül általában van egy pihenőhely, ahol le lehet húzódni az út mellé, van ahol wc-mosdó is van, de van, ahol még egy szemeteskuka sincsen. Ebben nagy segítségünkre volt egy telefonos app, ami térképen mutatta a következő pihenőt vagy kemping lehetőséget.

A pezsgő, népes nagyvárosokkal szemben teljesen kontrasztos a vidéki élet, főleg az ország belsejében, a sivatagban, a híres-neves “Outback” vagy “Territory” részein, ahova 2 pótkerék, 7 napra való ivóvíz, műholdas vészjeladó nélkül nem ajánlott elindulni. A hőség, a nap,  a szárazság és a kopárság, de még az állatok is az ember ellen vannak és ezt szem előtt kell tartani egy ilyen utazásnál, csak felkészülten szabad elindulni. Úton-útfélen hallani rémtörténeteket a szomjan halt turistákról, kamionosokról. Ennek ellenére, ha felkészülten vág neki az ember és ezt a néhány dolgot betartja, akkor garantáltan felejthetetlen élményben lesz része a vörös kontinensen.

Az útitervünkbe próbáltunk minél több látnivalót beszorítani és ezért sok helyen csak kiugrottunk néhány képet csinálni és már indultunk is tovább, hogy tarthassuk az ütemtervet. A nagy távolságok miatt sokat kellett utazni, de csak nappal tudtunk vezetni, így nagyon be kellett osztani az időt. Éjszaka ugyanis nem ajánlott vezetni. A napon felhevült aszfalt vonzza az éjszaka előmerészkedő állatokat és ha egy 2 méteres kenguruba beleszalad az ember éjfélkor a sivatagban – úgy, hogy a legközelebbi város 300 km-re van – komoly problémákat tud okozni. Szerencsére velünk ilyen nem történt, nem is sokat vezettünk este, de ezzel kapcsolatban ért minket szerintem az egyik legnagyobb csalódás az országgal kapcsolatban.
A queenslandi autópályán, főleg a trópusi területeken, főleg Townsville és Cairns alatt – nem akarok hazudni – de már-már egymást érték a kengurutetemek út két oldalán és a dögszag végig ott volt a levegőben. Ez enyhén szólva is kiábrándító volt, főleg egyből az utazásunk elején.

Lehetett volna kényelmesebben szervezni az utazást: kihagyni rengeteg autózást, vadkempingezést és repülőre ülni, néhány vezetési órát megspórolni ezzel, de már az elején eldöntöttük, hogy nekünk ez az élmény kell és a mai napig az egyik sztori, amit mindenkinek elmesélek, hogy 3 napig vezettünk folyamatosan és mindössze egy tucat autóval találkoztunk egész úton (Townsville – Wolfe Creek Crater National Park távolság – 3200 km – ebből 160 km homokos úton). Lehetett volna sok mindent másképp vagy beválalósabban csinálni; lakókocsit is vehettünk volna, majd mikor jövünk hazafele, eladjuk vagy esetleg csak egy személykocsit és abban nyomorgunk két hónapig. Nagyon sok verzió és opció áll rendelkezésre egy ilyen út megjárásához, körülbelül, amit a pénztárcánk, időnk és fantáziánk enged: a megtervezett időpontok és helyszínek ellenére soha nem éreztük magunkat szabadabbnak, számunkra ez volt az út legnagyobb hozománya. Ami már csak azért is volt hatalmas élmény, mert a sivatagokat, a sziklás részeket, a hegyeket, de úgy az egész civilizációtól távoli ausztrál vidéket valami leírhatatlan spiritualitás járja át, ami megihlette az itteni őslakosokat is. A naplementék és napfelkelték mesebeliek, az elvonuló viharfelhők földöntúliak, az évmilliók alatt keletkezett és formálódott táj pedig leírhatatlan, egyszerűen látni kell.

Az ember nagyon nehezen tudja megérteni vagy elképzelni a végtelen fogalmát, de itt Ausztráliában egy lépéssel közelebb kerülhet hozzá. Ha a főútról le kell térni, mert bentebb, a sivatagban 400 km-re van egy hely, ahová érdemes elmenni, megnézni, akkor az csak egy kisebb kitérő. Sajnos az utunk tervezése során, de még menet közben is folyamatosan alábecsültük a távolságokat, de főleg az időt, ami a megtételükhöz kell és ez egy állandó idővákuumot eredményezett az utunk során. Ausztrália egy olyan ország, ahol az emberek kivisznek a sivatag közepébe egy széfet, lefestik rózsaszínre és ráírják, hogy „Stay safe” – szerintem ez, mindent elárul róluk.