Toszkána tavasszal – Pisatól Assisiig

Toszkána tökéletes választás egy kora tavaszi kiránduláshoz mikor még nem (annyira) hömpölyögnek a turisták a híres városok, mint Pisa és Firenze nevezetességei előtt és a vidéki kisvárosok is képesek azt a nyugalmat, természetességet és meghittséget sugározni, amit nyáron csak nagyon nehezen lehet átélni.

- hirdetés -

Útban Róma felé, valahol Horvátország felett, csodálatos a látvány. Római átszállás, és egy turbólégcsavaros ATR 72-essel nem minden nap repül az ember, különösen, ha a személyzetet az Emirates adja. Utastársaim aggódó tekintettel méricskélték a gépet, s tiszta szerencse, hogy nem tudták, ez a gép egyszer már szerencsétlenül járt a müncheni repülőtéren.

Toszkana_10

Megérkeztünk Pisába, s a valódi Prada táskák és szelfibotok tengerén átvergődve elindultunk a dóm együttes irányába, mely meglepő módon nem a központban, hanem a fallal körülvett középkori város északnyugati sarkában áll. Pisa Amalfi után a legjelentősebb kereskedőváros volt, időben Genovát és Velencét jóval megelőzve.

- hirdetés -

Toszkana_12

Gazdagságát a hagyományos kereskedelmi tevékenység mellett kalózkodásból, illetve a keresztes hadjáratokban való részvételből származó haszonnak köszönhette. Erre alapozva a XI-XII. században joggal bízhatott saját fejlődésének töretlenségében, s e hitében megerősödve határozta meg az új szakrális központ helyét úgy, hogy az az új, nagyobb város centruma legyen.

Erre azonban részben a kikötő eliszaposodása, még inkább a közeli Firenze felemelkedése miatt nem kerülhetett sor. Így maradt az itáliai romantika méretét és minőségét tekintve is egyik legjelentősebb együttese a város sarkába szorítva. Persze maga az építkezés is Pisához méltó volt. Kapva kaptak az ekkoriban Dél-Itáliában tevékenykedő normann szerencselovag, Ravasz Roger ajánlatán, és részt vettek az ekkor muszlim fennhatóság alatt álló Palermo kifosztásában. Az itt zsákmányolt hathajónyi kincs alapozta meg szó szerint a dóm építését, amiről a templom egyik felirata is tudósít.

Toszkana_13

Vérbeli kereskedőhöz méltó módon történt a temető (Campo Santo, Szent Mező) létrehozása is. Ubaldo érsek, a III. keresztes hadjáratban részt vevő pisai sereg vezére, hogy a hajók hazafelé se jöjjenek fuvar nélkül, 50 hajónyi földet vitet haza a Golgota hegyéről. Ettől fogva a pisaiak valódi Szent Földbe temetkezhettek.

Toszkana_14

Időnk előrehaladtával egyre fokozódó vággyal gondoltam az ebédre, melyet elköltve egészséges belenyugvással figyeltük a fényképeiken a Harangtornyot megtámasztani igyekvő gyermeteg lelkű turisták különféle leleményeit.

Toszkana_15

- hirdetés -

Pisa után egy kis kitérőt tettünk észak felé. A selyemgyártásból és –kereskedelemből meggazdagodott Lucca legfőbb nevezetessége mára az egykori római amfiteátrum többszöri átépítésével kialakult elliptikus főtér, a Piazza Anfiteatro.

Toszkana_16

Toszkana_17

Luccatól délre kanyarodva sorra váltogatják egymást a csodás festményszerű tájképek és a hangulatos toszkán faluk/kisvárosok. A Montepulciano és Montalcino városok között, a d’Orcia völgyben fekvő Pienza is egy a csodálatos kisvárosok közül.  A reneszánsz városépítészet bölcsőjében egy ambiciózus építtető lelkes munkáját csodálhatjuk meg.

- hirdetés -

Toszkana_19

A 15. század közepén épült egyfajta reneszánsz városfejlesztési mintaként, amikor Enea Silvio Piccolomini (úgyis mint II. Pius pápa) vérbeli humanistaként és világlátott utazóként megbízást adott Bernardo Rosellininek, hogy Alberti építészeti elvei szerint építse át saját szülővárosát.

Toszkana_20

Ennek eredményeképpen nemcsak új épületek születtek, de az antik világ utáni első tervezett városi tér (meglepő módon PiazzaPio II) is.

Toszkana_21

- hirdetés -

Montepulciano jó példa arra, hogy ha a Teremtő bármit hegytetőre tesz Toszkánában, azt az emberek imádni fogják. Van itt pápai palota, be nem fejezett homlokzatú templom meg tornyos városháza is… és még a pizza calzone is nagyon finom volt.  A székesegyház vagy a városháza tornyába ezért a kilátásért mindenképp érdemes felsétálni.

Toszkana_22

Tehát van itt pápai palota, be nem fejezett homlokzatú templom meg tornyos városháza is… és még a pizza calzone is nagyon finom. Montepulciano környékén járva jó tudni, hogy nem csak Toszkána egyik leghíresebb bortermelő vidéke, de a világ egyik legelső bor országának, legkiválóbb borrégiójának, három legjobb borvidékének is (Montalcino, Chianti mellett ) egyike.

Toszkana_23

- hirdetés -

Assisi etruszk örökségként pont úgy ül a hegytetőn, mint bármely toszkán kisváros – pedig Umbriában van. Azoknál mégis világosabb és áttekinthetőbb.

Toszkana_24

Eleve világosabb színű kövekből épült a város és mintha az utcák rendje is kiismerhetőbb lenne, ahogy a főtéren álló Santo Rufino templom felől (ahol Klára hallgatta Szent Ferenc prédikációit) lassan aláereszkedünk a nyugati sarokban álló Szent Ferenc templom elé, ahol a szent sírja illetve a csodálatos Giotto freskók láthatóak. A következő részben folytatjuk az ismerkedést Toszkánával.

Toszkana_25

Az UtazzPixelekkel fényképezőgéppel járja a világot, hogy a gyorsan elszaladó pillanatok ne menjenek feledésbe, kedvet csináljon a csavargáshoz, vagy akinek nincs ahhoz kedve, fotelból lehessen a részese a csodáknak – csatlakozz Facebook oldalunkhoz.

- hirdetés -

Copyright © 2016 Szöveg: Rabb Péter, Fotók: Utazz Pixelekkel. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.