Főoldal / Úticélok / Külföldön / Folyami hajóút a Dunán: Pozsony–Bécs

Folyami hajóút a Dunán: Pozsony–Bécs

Biztos vagyok benne, hogy sokan álmodoztak már a Dunán lassan tovaúszó utasszállító hajókat csodálva, hogy milyen szerencsések, akik a fedélzetről integetnek, és bárcsak egyszer ők is részt vehetnének egy folyami hajóúton. A magyar utazóközönség számára a hajózás elérhetetlennek, a nyugati turisták kiváltságának tűnt, amit csak távolról figyelhetnek, de nem vehetnek részt rajta.

Ennek a szemléletnek a megváltoztatására jöttek létre a „Vízizene – Klasszikusok varázsa a vízen” folyami hajóutak. A Biczó Zoltán által megálmodott, és a Ponders Travel támogatásával életre hívott koncepció kifejezetten a magyar közönséget szólítja meg, és a hagyományos kirándulások mellett klasszikus zenei koncerteket, előadásokat kínál utasai számára a Lüftner Cruises luxushajóinak fedélzetén.

folyami_hajout_duna_05

folyami_hajout_duna_06
Az idei első Vízizene folyami hajóút május 29-én indult útnak Pozsonyból, ahová a délelőtti órákban busszal érkeztünk meg. Először a Pozsonyi várat, majd a belvárost fedeztük fel magyar idegenvezetőnkkel, ebédünket is itt költöttük el, egyben kezdetét vette a csapat összeismerkedése is.

folyami_hajout_duna_03
Életem első hajóútján volt szerencsém első beszállóként az MS Amadeus Royal fedélzetére lépni!  A kabinok 3 szinten helyezkednek el, a felső kettőn találhatóak francia balkonnal rendelkeznek, amelyen kitekintve kabinunkból is csodálhatjuk a lassan elhaladó tájat. Rendkívüli élmény  zsilipeléskor elhúzva a balkonajtót szembetalálni magunkat a tőlünk mindössze pár cm-re magasodó, több emeletnyi zsilipfaltól. Márpedig zsilipből 9 is található Pozsony és Passau között, azonban kinyúlni, kihajolni szigorúan tilos! Bőröndöm már a kabinomban várt, a checkolás és biztonsági előadás után szaladtam is a sétafedélzetre körbejárni az utazás idejére otthonommá vált hajót.

folyami_hajout_duna_11

2018-ban a Duna-deltához utazhattok a „VíziZene Grande” hajóúton Bécstől egészen a Fekete-tengerig

A korlát mellett elhelyezett nyugágyak napozásra csábítanak, középen, az árnyékot adó napvitorlák alatt  székek és asztalok húzódnak, a tatnál óriássakk és kölcsönözhető biciklik, a kapitányi híd mögött pedig medence garantálja, hogy soha ne unatkozzunk.

folyami_hajout_duna_04

Az üdvözlő vacsora után a hajó orrában található Panoráma Bárban a Győri Filharmonikusok Quartetjének koncertje került megrendezésre, melyet Jáger András előadásában autentikus versek fűszereztek meg.

folyami_hajout_duna_07

A koncert után ismét a sétafedélzetre siettem, hogy tanúja lehessek az indulás pillanatainak. Csodálatos érzés, mikor először érzem, hogy megmozdul a hajó, és a kivilágított Pozsony alatt úszva megkezdi 5 napos útját Passau felé.

folyami_hajout_duna_08

Sokan azért ódzkodnak a hajózástól, mert azt gondolják, túlságosan mozog, imbolyog, ez azonban nem igaz. Csupán akkor lehet érezni enyhe kilengést, mikor a szembejövő hajók hullámokat keltenek, de egyáltalán nem zavaró, főleg nem éjszaka, amikor kifejezetten hamar mély álomba ringat.

A másnap reggel tornával indult a sétafedélzeten, háttérben Bécs toronyházaival, majd elindultunk felfedezni a várost.

folyami_hajout_duna_09

Sétánk érintette a Hundertwasserhaust, az Operaházat, a Stephansdomot, melyek mind Bécs kihagyhatatlan látnivalói, ahol rengeteg turista nyüzsög, a Musikverein épülete azonban már kevesebb látogató listáján szerepel.  Öt koncertterme közül a Große Saal-ban tartják a világhírű Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertjét. Minden évben legalább félmillióan szeretnének részt venni – a nagyon borsos jegyárak ellenére is – a koncerten, emiatt sorsolással döntenek arról, hogy kik lesznek a szerencsés közönség tagjai. A termekben folyamatosan próbák zajlanak, így a Musikverein csak vezetővel látogatható.

folyami_hajout_duna_10

Városnézés után visszatértünk az Amadeus Royalhoz, ahol a délután pihenéssel, fürdőzéssel telt a sétafedélzeten, majd az ínycsiklandó, ezúttal kissé korábbra hozott vacsora következett, ugyanis csak ezután jött a nap fénypontja, André Rieu bécsi koncertje! A Wiener Stadthalle teltházzal fogadta a holland hegedűművészt, aki csaknem 3 órán keresztül varázsolta el közönségét.

folyami_hajout_duna_01

Nagyon szerettem volna eljutni egy nagyszabású komolyzenei koncertre, ezért óriási öröm volt, hogy a Vízizene – Klasszikusok varázs a vízen egy folyami hajóúton erre is lehetőséget biztosított, és a hajó minden utasa remek helyről élvezhette az előadást.

folyami_hajout_duna_12

Hangulatunkat az sem ronthatta el, hogy a koncert után, a hajón viharba csöppentünk. Sőt, számomra az is külön élmény volt, hogy a Panoráma Bárban lazítva, halk zene mellől figyelhettem a kint cikázó villámokat, miközben a hajó lassan haladt következő állomásunk, Dürnstein felé.

2018-ban a Duna-deltához utazhattok a „VíziZene Grande” hajóúton Bécstől egészen a Fekete-tengerig

A Világutazó„VíziZene – Klasszikusok varázsa a vízen” powered by Ponders Travel meghívására vett részt az utazáson.

Copyright © 2016 Világutazó – Pécsi Linda. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.