Tegnap a Kanyonok földjéről el búcsúztattuk az évet, utunk azonban tovább folytatódott Utah távoli vidékein. A szilveszteri buli nálunk egy meleg vacsorában merült ki, ami az öt napos rántott hús – krumplisaláta kombó után fejedelminek bizonyult. Moab álmos kisvárosa velünk együtt aludta át az évzárót, minden nagyobb felhajtás nélkül. Első kalandunk az új évben két órás autóúttal indult és egy igencsak különleges helyre vezetett. Már meg sem néztem milyen időt jósolnak, megszokásból húztam magamra az öt réteg ruhát, ami lassan már testünk részévé vált mióta elindultunk Los Angelesből.
A Goblin Valley volt a mai célállomás, mely mindössze 10 négyzetkilométernyi területet foglal el Utah délkeleti részéből. Ez a többi nemzeti park méreteinek tekintetében elenyésző, mégis a természet különleges kincsei közt az egyik legfigyelemreméltóbb alkotás. A Goblin Valley igazi ínyenc Utah parkjainak széles repertoárjából, és a körülvevő szurdok kanyonokat is megejtve akár egy egész napos programot is szolgáltathat. Itt nem monumentális sziklahidak, sem a végtelen panoráma ami elkápráztat, hanem százezernyi vörös barna kőszobor. Ezek a hoodo-knak nevezett képződmények alkotják a völgy koboldjait, amik a csapadék és a szél eróziója nyomán emelkedtek ki a vörös kősivatagból.
Az év első napján nem kellett nagy forgalomra számítani -pláne errefelé, ha pár autóval találkoztunk 200 km-en akkor sokat mondok. Los Angeles zsúfolt sztrádái után ez szinte felüdülés volt, azonban a parkhoz vezető utolsó 20 km igazi megpróbáltatásnak bizonyult. Azt már érzékeltük, hogy Utah egyes útjainak nem célszerű nekivágni ilyen időben, de mivel legjobb tudomásom szerint végig aszfalt vezetett a parkba, ezért nagyon nem aggódtunk az odajutást illetően.
- hirdetés -
A hófúvások után napi kihívásként mára köd jutott, ami a völgybe érve egyre csak sűrűsödött, ezt továbbnehezítve ráadásul az éjjel friss hó esett. Az egyre romló látásviszonyok mellett leginkább csak sejtettük, hogy merre tovább mikor letértünk a főútról. Egyedül a parkőr által hagyott nyom adott némi támpontot, s bár gondolom ő a háta közepére sem kívánta az újévi szolgálatot, mi jelen helyzetben nagyon hálásak voltunk érte.
Mielőtt meg azonban el értük volna a Goblin Valley-t tettünk egy kitérőt a Little Wild Horse Canyon felé. A fórumokon mindenki pozitívan véleményezte így ideje volt megnézni, hogy igazak-e a híresztelések. A parkolóban sorakozó sátrak látványa meggyőzött arról, hogy volt aki nálunk is nomádabb körülmények közt ünnepelte a szilvesztert, és még inkább felértékelődött a forró fürdő és meleg vacsora fogalma. A hosszú autóút után már épp ránk fért egy kis séta és nem törődve köddel-hóval nagy lendülettel vágtunk neki az 5km-es kanyon túrának. Lelkesedésünk azonban rövid életűnek bizonyult, ugyanis egy szikla zárta el a szurdokot elvágva a bejáratot. Rémlett hogy írtak kerülő szakaszról, de még annyi minden volt előttünk hogy keresgélés helyett inkább irányt váltottunk, és köd előttünk köd utánunk folytattuk utunkat a koboldok földje felé.
A völgy még mindig vastag felhőbe burkolózott de végre megjelent egy halvány reménysugár, hogy ez az állapot nem lesz tartós. Mellettünk csak sziluettek látszottak, a távolban viszont a napsugár utat talált és a három stróman névre keresztelt Hoodoo-t kitüntetve fényével jelezte hogy megérkeztünk. A jellegzetes hármas szobor közel milliónyi éve őrködik magányosan a Goblin Valley kapujában, és mondhatni hogy tökéletes belépő erre a fura helyre. A tájkép legjobb indulattal is a szürreális kategória határát feszegette, az oszladozó köd pedig egyenesen kísérteties hangulatot varázsolt körénk. Ahogy egyre több helyen lebbent fel a fátyol úgy mutatkozott meg a több ezres kollekció darabról darabra beborítva a látóhatárt, és bár sok helyen jártam már nyugodtan mondhatom hogy soha ehhez hasonlót nem láttam még.
A Goblin Valley amolyan fedezd fel magad park. Nincsenek autóutak sőt még kijelölt túraösvények sem nagyon. A domb tetején álló parkolóban az aszfalttal együtt véget ér az ember alkotta világ helyet adva a természet zsenialitásának. Innen lépcsők vezetnek egészen a völgy talapzatáig, ahol egy bizarr világ tárul elénk teles tele meglepetéssel. A parkolóba érve elégedetten vettük tudomásul hogy újfent egyedül vagyunk, bónuszképpen pedig végre a hőmérő is plusz tartományba ért, úgyhogy duplán kiváltságosnak éreztük magunkat. Rekord sebességgel megebédeltünk próbálva behozni a félresikerült kanyontúra miatti lemaradásunkat, és versenytempóban megindultunk lefelé.
A völgyet térkép szerint három nagyobb részre tagolták, de lényegében ez volt az összes útmutatás amit nyomtatott formában kaptunk, úgyhogy leginkább mentünk amerre láttunk. Attól a pillanattól fogva hogy leértünk a lépcsőn és bevetettük magunkat a koboldok birodalmába, elvesztettük az időérzékünket és megszűnt a világ rajtunk és ezen az elvarázsolt völgyön kívül. Céltalanul bolyongtunk fura felismerhetetlen alakú képződmények közt melyek közt nem volt két egyforma.
Mindig is lenyűgözött a természet művészi fantáziája ami messze felülmúl minden elképzelhetőt, a Goblin Valley-ben pedig szembesültünk a humorérzékével. Minden darab egy önálló műalkotás a San Rafael sivatag agyagos porából és gazdag formavilága csodálatra méltó és zavarba ejtő egyszerre. Ezek után nem is kérdés hogy az összes eddigi megállónk közül számomra a Goblin Valley volt a non plusz ultra.
Egyre beljebb haladtunk a kőrengetegen és amíg én lázasan próbáltam minden darabot megörökíteni, megtalált egy hógolyó. A revánsot újabb követte még végül egyszerűbb volt elbújni mint támadni, és ezzel kétszemélyes bújócskába váltott át a hócsata. Ebben a fura szobor labirintusban még a bújócska is új értelmet nyert, és utólag el kell ismerni hogy a Goblin Valley nyújtotta élmény egyáltalán nincs korhatárhoz kötve.
Az olvadás kapóra jött hogy szemtanúi lehessünk annak a teremtő folyamatnak amely évmilliók alatt megalkotta a parkot. A puha homokkő felázva a hótól agyagossá vált, így a lecsöpögő víz és a szél szabadon formázhatták a legkülönösebb figurákat. Egyik másik manó hatalmas fejet sőt kalapot is kapott és a vékonyka nyakon egyensúlyozva legtöbbjüket csak a csoda tartotta a helyén.
Sajnos pár éve azonban a csoda is kevésnek bizonyult ugyanis pár fiatal úgy gondolta vicces dolog a hajszálon egyensúlyozó köveket letaszigálni a helyéről. A biztos hírnév szerzés végett videón mindezt meg is örökítették – nagyon okosan, csak épp nem számoltak a következményével. Szabályos hajtóvadászat indult ellenük és az életveszélyes fenyegetések mellett egy több tízezer dolláros számlát is benyújtottak nekik. Nagy kár hogy ez nem hozza helyre a rongálást…
Hogy hova repült el a délután én magam sem tudom, csak azt hogy a koboldok árnyékai szép lassan megnőttek miközben minden narancssárgává változott körülöttünk. Visszaballagtunk a dombtetőre, és még naplemente előtt utoljára szemügyre vettük az elvarázsolt koboldvölgyet. Magányunk egész nap kitartott, és a parkolót ugyan olyan üresen hagytuk magunk mögött mint ahogy érkeztünk. 2015 első napja a végéhez ért, nekünk pedig még hátra volt egy utolsó nap a vadnyugatból, mielőtt ismét Los Angeles felé vettük az irányt.
További remek beszámolókat olvashatsz Amerika legszebb természeti kincseiről a Top USA Tippek weboldalon.
Copyright © 2015 Top USA Trip – Kiss Juditka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.
