A Sénanque-i apátságba nagyon pontosan kell érkeznünk, mert sűrűn látogatott és a hírek szerint nem engednek be, ha késünk. Az erőteljes látogatottságot az is jelzi, hogy csoportunk kísérője februárban foglalt csoportvezetést a júliusi utazásra; egyénileg utazók talán könnyebben bejuthatnak ennél.
Az épületcsoport levendulamezővel körülvett kis völgyben van, mindentől messze (a ciszterci kolostorok általában mind a világ zajától távol épültek, Magyarországon a zirci ciszterci apátság a legsűrűbb bakonyi erdőségben kapott helyet anno), egy nagyon szűk, kanyargós úton megközelíthető csak. A provence-i ‘három nővérek’ egyike, a másik két kolostor a kevésbé ismert Thoronet és a Sylvacane. Sénanque a legjobb állapotú és legépebben megmaradt közülük. Az 1100-as évek vége felé építették, a ciszterci rend filozófiájának és spiritualitásának megfelelően: semmi túldíszítettség, ellenben egyszerűség, ugyanakkor a vallási szimbólumok használatát megengedő, de azokat meglehetősen puritán módon ábrázoló stílus jellemző az épületekre.
Jelenleg öt szerzetes lakja az apátságot, ők a kolostorban és kolostor körüli földeken dolgoznak, illetve a rend szabályai szerint, szoros időbeosztásban élik életüket. Önmaguk megismerése, aszkézis, minél nagyobb mértékű megtisztulás a bűnöktől, valamint mértéktartás, alázatosság, szerénység, túlzásoktól való mentesség jellemzi lelkiségüket, mely Szent Benedektől származtatható, aki a 6. században állította össze az ún. Regulát, a szerzetesek szabálykönyvét. A három pillér, amire támaszkodnak: közösen elmondott imádságok, a közösség és az egyház érdekében végzett munka és az egyéni lelki és szellemi művelődés. Egy kis hölgy vezetett végig minket a látogatható épületrészeken (oda, ahol a szerzetesek jelenleg élnek, ahol mindennapjaikat töltik, nem mehettünk be), ahol régen aludtak, a templomba, ahol imádkoznak, a kerengőbe, ahol elmélkedhetnek, és a közös térbe, ahol összegyűlhettek és gyűlnek jelenleg is.
A kolostor ajándékboltjában és a környező levendulásban eltöltött kis szabadidő elteltével irány Gordes. Az oda vezető úton feltűnnek kis sziklaépítmények a földeken, a borik. Ezek kötőanyag nélküli kőépítmények, eredetük a Krisztus előtt itt élt ligurokig vezethető vissza. A kő és tégla uralta Gordes-t körülvevő földek elválasztására is alacsony, habarcs nélküli falakat építettek a falubeliek.
A sziklák tetejébe épült falucska megkapta Franciaország legszebb falva címét, élt itt Marc Chagall, a magyar származású Victor Vasarely, de az egykori miniszterelnök, Mitterand is. Itt van a tér, ahol a Bor, mámor, Provence című film főhőse Max, az arrogáns angol befektetési tanácsadó kering körbe-körbe a miniatűr autójával, a kávézó, ahol a tűzrőlpattant Fanny (Marion Cotillard) dolgozik, vagy a szökőkút, ahol Russel Crowe borozik a lányra várva. A filmbéli chateau-ban, amit megörököl a pénzügyi guru, illetve a hozzá tartozó birtokon úgy tűnik, hogy a valóságban is folyik bortermelés és a film mozivetítése idején állítólag át is címkézték a saját boraikat Coin Perdu-ra.
Élvezve a falu hangulatát, lassan visszasétálunk a buszhoz, majd megyünk tovább az okker városba, Roussillon-ba. A vas-oxid az oka annak a színorgiának, ami fogad a városhoz érve. Akit érdekel a festészet, annak különösen vonzó lehet a hely, mert itt megtalál minden színárnyalatot, a narancssárgától a lilásvörösig. A helyiek is használták bőséggel színezés céljából, elnézve a falu látképét látszik, hogy nemcsak a festővásznon mutat jól ez a szín, hanem a házak falain is.
Egy rövidebb és egy hosszabb ösvényt alakítottak ki a már kibányászott területen a látogatók számára. Ma már, hivatalosan, tilos innen okkert vinni, csak vásárolni lehet. Célszerű olyan lábbelit felvenni, amit nem sajnál az ember, mert akármennyire vigyáz, a lába a séta végére biztosan felvesz valamennyit a jórészt narancsos színárnyalatú porból.
A “provence-i Colorado”-t elhagyva, a délután hátralévő részét Coustellet-ben, a levendulamúzeumban töltjük. Itt megtudhatjuk, hogy a virágnak két fajtáját termesztik errefelé: a lavendert és a lavandint. Az előző az igazi levendula, ami régen vadon termett itt mindenfelé, az utóbbi pedig egy hibrid. Különböznek a szaporodásukban (az előző magról, utóbbi tőosztással), életkörülményeikben (800 méter tengerszinti magasság felett vagy alatt), alakjukban (az igazi egy ágú a virágját tekintve, a hibrid 3 ágú).
Learatásuk után hatóanyag-tartalomban, minőségben és mennyiségben is eltérnek egymástól, továbbá felhasználási céljukat tekintve is: előbbit a gyógyászatban, parfümiparban és a kozmetikai készítményekben, utóbbit inkább a háztartási termékekben (pl. szobaillatosítók) találni meg. Az itteni lakosság állítólag annyira büszke a francia levendulapiac többségét kitevő itteni termelésre, hogy még baráti társaságot is alapítottak a megfelelő minőség védelmére. A rend tagjai mályvaszínű köpenyt és háromszögletű kalapot viselnek és egy sor ünnepséget tartanak a növény tiszteletére.
A levendulamúzeumban levetítenek nekünk egy kb. tízperces filmet a levendula termesztéséről és feldolgozásáról, utána még a csoportkísérőnek kijelölt hostess is mesél, illetve lehet tőle kérdezni, majd átsétálunk az üzletbe, ami természetesen tele van mindenféle levendulás termékkel, főként kozmetikummal, de kapható bödönnyi méretű levendula- ill. lavandinvirág is.
Következő rész: Provence-i kalandozások – kézműves termékek Provence-ból
Copyright © 2016 Gubancoló. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
