Abban az egy hétben, amíg Brisbane-ben a lakókocsira vártunk megnéztük a Fraser-szigetet, két éjszakát töltöttünk el. A sziget felfedezéséhez egy terepjárót béreltünk Hervey Bay-ből, amihez sátor és kempingfelszerelés is járt. Az Világutazó blogon már többször lehetett olvasni a szigetről: a világ legnagyobb homokszigete, a világörökségi listán is rajta van.
A Great Sandy National Park része, a Butchulla ausztrál őslakosok, akik a szigeten éltek, K’gari-nak nevezték, ami Paradicsomot jelent és nekünk is, ha egy szóval kellene jellemzünk a szigetet, ez az, ami az először eszünkbe jutna! A turistákat komp viszi át a szárazföldről a szigetre, behajtás csak négy kerék meghajtású autóval lehetséges.
A Fraser-sziget leglátogatottabb és leglátványosabb része a nyugati part. A komp a keleti oldalon tesz ki, innen konvojban indulnak az autók a sziget látványosabb felére. Minket már az indulás előtt figyelmeztettek, hogy nagyon vigyázzunk az elakadással, mert nagyon száraz volt az utóbbi időszakban az időjárás és a puha homokban nagyon nehéz közlekedni. A bérelt autónk (egy 20 éves Jeep Cherokee) jól teljesített, mi megúsztuk fennakadás nélkül mind a 3 napot, de láttunk homokban elakadt, beragadt autókat is. Szóval nem veszélytelen a homokon vezetés. Ugye itt nincsen föld, a szigeten keresztül vezető út is homok, viszont szerencsénk volt, mivel a nagy szárazság ellenére érkezésünkkor egy hatalmas zápor vonult végig a szigeten és teljesen járhatóvá tette addig száraz, süppedős homokot.
A legnagyobb élmény kétségtelenül a sziget homokos tengerpartján történő vezetés: nehéz leírni milyen is, de sohasem fogalmazódott meg bennem korábban, hogy én annyira vágynék a homokos tengerparton a vezetésre. De amikor ott van az ember a gyönyörű, végeláthatatlan parton, mellette zúg az óceán, a táj színei képeslapra illőek, egy olyan szabadságérzés fogja el, ami ad egy hatalmas örömhormon löketet és hiába vagy tengerszinten, a világ tetején érzed magad!
A tengerparton történő vezetés is igényel egy kis szervezést, mivel a folyamatosan változó ár-apály lezárhat partszakaszokat több órára akár. Belépéskor ezért kaptunk mi is egy ár-apály táblázatot, melyből megtudhattuk, mikor jön a dagály és mikor lesz apály.
A nyugati part egyik látványossága az SS Maheno roncsa, 1935-ben sodorta partra egy ciklon. Egy közös fotó és néhány további kép erejéig érdemes itt megállni. A közelben található egy tanösvény is, itt egy rövid sétát lehet tenni egy kis patak mellett. A sziget további látványossága közé tartoznak a Pinnacles nevű képződmények: egy színes homokrétegből álló dűnehalom.
A tengerparton, mint a leállósávok az autópályán egymás után jönnek a kempingezésre kijelölt területek. Sehol egy létesítmény, se kuka, de szemét sincs, erre mindenki nagyon figyel, sőt amit mi találtunk a kb. 6 dollár apró volt. Így novemberben nincsen zsúfoltság a szigeten, hamar lett helyünk és a kempingből kivezető ösvényen még az este előtt csaptunk is egy sétát a homokdűnék között. A borongós kékes ég és az aranysárga homok szép kontrasztos tájat eredményez, de a homokban fárasztó sétálni és mindenünk homokszemcsékkel lesz teli.
A szigeten töltött második napunkon az Indina Head-et másszuk meg: a sziget északi felén található sziklák tetejére fel lehet jutni több ösvényen is. Innen a kilátás ámulatba ejtő, fel sem tűnik, hogy milyen sok időt elidőzünk itt csak a nézelődéssel, a tájban való gyönyörködéssel.
Az Indian Head nem a legészakibb pontja a szigetnek, viszont ennél tovább nem mertünk menni, mivel a homokos út kikerüli a parti sziklákat a sziget belseje felé, de ott úgy néz ki, nem volt elég eső, hogy felkeményítse a homokot, így kétes a továbbhaladásunk és mivel nem akartunk kocsit ásni egész délután, lemondtunk az északi részekről. Helyette a szigeten lévő kis tavak közül néztünk meg kettőt: a Wabby és a McKenzie tavat.
A tavakhoz vezető úton egy leágazásnál egy kiépített kempinghez egy hamburgerre bekanyarodtunk ebéd gyanánt, majd lendületet véve, irányba tesszük magunkat. A Wabby tóra egy jó fél órás tanösvény vezet. A Wabby tó körül egy lélek sem volt, az egésznek felfedezős hangulata van, mintha mi járnánk ott hosszú idő óta először, a táj gyönyörű, az idő ragyogó, éget a homok, csábít a víz.
Meg is mártózunk a tóban, a körülötte lévő homokdűnéken is sétálunk egyet, majd irány vissza az autó és jön a következő tó. A McKenzie tó jóval nagyobb, itt már strandszerűen üzemel a part, sok fiatallal, családokkal, akik a tóban hűsölnek.
Mi is csatlakozunk a fürdőzőkhöz a kristálytiszta tóban, majd egy kiadós mártózás után nekivágunk megkeresni az aznap esti szállásunkat. Egy kempingezésre kijelölt partszakaszra érkezünk, itt állítjuk fel a sátrat, mire ránk esteledik és egy kisebb vihar is megérkezik, hogy elnyomja egy kicsit a nappali hőséget.
Harmadnapra nem szerveztünk programot, haladnunk kell tovább, vissza kell vinni a bérelt Jeep Cherokee-t, Brisbane-ben le kell adni a bérelt autót és felvenni a lakókocsit. Az igazi túránk még most kezdődik! Azért az utolsó napunkon is hatalmas élmény a tengerparti vezetés, majd keresztül a dzsungelen, hogy a kompot elérjük.
Copyright © 2016 Varga Gábor. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, előzetes írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.
