Főoldal / Úticélok / Külföldön / Varanasi – halotti szertartás a Gangesz partján

Varanasi – halotti szertartás a Gangesz partján

Késő délután a lemenő nap hatalmas korongja megvilágítja Varanasi több ezer éves utcáit. A városét, ahol minden hindu megtérni vágyik. A legenda szerint ha valaki a Gangesz partján tér örök nyugovóra,eléri az abszolút megváltást, s megmenekülve az újjászületés rituáléjától, azonnal Siva mennyei Himalájájára kerül.

A halál mindent körbevesz az indiai Varanasiban. Naponta hatszáz gyászoló család vár sorára – a közömbös fürdőzők és a napi mosást végzők mellett – a Gangeszbe vezető hatalmas lépcsősorokon, hogy a több száz éves hagyomány szerint a hamvasztást megkezdhessék. Az apró sikátorokon és széles járdákon a színes rongyokba és szagos virágfüzérekbe tekert holttestek a nap huszonnégy órájában tartanak végső útjuk felé.

Varanasi_India_10
A város azonban nemcsak a hinduk hét legszentebb zarándokhelyeinek egyike, de magának a buddhizmusnak is a szülőhelye, hiszen Buddha a tíz kilométerre fekvő Sarnathban tartotta meg élete első beszédét.

Varanasi_India_03
Halkan kiléptem az ajtón, a szürkület titkaira vadászva, és elindultam a sikátorok egyikén. Csend volt, az őrülten dudáló riksák zaja idáig nem hallatszott el, csak az utcán lődörgő kecskék és tehenek nejlonzacskós neszezése volt hangos a szemétdombon. Gyerekek szaladtak nevetve a szűk utcákon, hogy mire odaérek, eltűnjenek egy színes-mocskos kapualjban. Egy asszony a szennyvizet seperte fáradhatatlanul a fekete szobából a járdára, kezén a karperecek csörgését már messziről hallottam. Valahol kést éleztek, a köszörű sikolya kérlelhetetlenül szelte a teret.

Varanasi_India_02
A sarkon az idős ember a megrakott tűzhelyen még mindig a chait főzte, tisztán éreztem a forró, édes tej szagát, ahogy azt a teához keverte. Férfiak toltak hatalmas kocsikat dinnyével meg banánnal pakolva, a kis utcákon való kanyarodás szinte elképzelhetetlennek tűnt. Az épületek a középkort idézték, de a málló falak és a csatornában úszó maradék mégsem undorítottak. A házak teteje virággal volt benőve, a régi, kézzel faragott minták közt ciklámen virított, a szenny és a bűz eltűnt ebben a szépségben. Első látásra szerettem Varanasit, úgy szerettem, ahogy az ember egy állandósult rothadás övezte drágakövet szerethet.

Varanasi_India_06
Az egyik késői gyászmenetet feltűnés nélkül követtem. Láttam a hindu templomok utcáin az égig tornyosuló farakásokat, melyek figyelmeztetően uralták a teret, s bár még csak málló falak és tengernyi szemét közt kanyarogtunk, a hatalmas halotti máglyák fénye a folyópartról, a túlvilág kapujaként, már méterekre világított. Ahogy közeledtünk a szomszédos lépcsősorokon, a ghatakon át a levegő egyre sűrűbbé, forróbbá vált, és az esti szellő égett hús szagától volt terhes. Az ősi Siva-templom lábánál kilenc máglya már javában égett, a tizediket éppen rakták.

A város több mint száz ghatjának leghíresebbikénél, a Manikarnikánál álltam, ahol a hiedelem szerint Visnu isten a világ teremtése idején gödröt ásott csakrájával a földbe, majd saját verejtékével telítette azt. Siva a fáradságos munkát szenvtelenül nézve a gödör felé hajolt, mikor hirtelen fülbevalója (manikarnika) a lyukba esett, amit nem találtak meg soha többé. Mivel mindkét istenség szerepet játszott a hely megalapításában, ez vált a ghatok közül a leghíresebbé.

Varanasi_India_05
Megbabonázva figyeltem a lépcsősorokon táncoló, éneklő, doboló gyászmenetet. A szagok, a színek, a zajok ínig hatoltak, a tetemekből felszálló füst és pernye csípte a szememet, bántotta az érzékeimet, de a hely földöntúli varázsa oly meghökkentő, hogy mozdulatlanná lettem.

Varanasi_India_01
A hamvasztás rendkívül fontos szertartása a hinduknak. S bár a szent embereket, a leprásokat, a tízéves kor alatti gyermekeket, a terhes nőket és a kobraharapásban elpusztultakat eltemetik vagy a szent Gangesz közepén kőlapra fektetve elsüllyesztik, az ősi temetkezési rituálé az évszázadok folyamán semmit nem változott. A hinduk úgy vélik, a hamvasztás által szabadul fel az egyén szellemi lényege az átmeneti fizikai testből, képessé válva így az újjászületésre. Ha ez nem történik meg vagy a szertartást nem megfelelően végzik el, a lélek soha nem fogja megtalálni a túlvilágra vezető utat, és egyre csak visszajár majd élő rokonai közé.

Ezt már olvastad?
Őszi hétvége Bergenben

Varanasi_India_14
A tűz a temetés választott módszere, mivel ennek fogalma összekapcsolódik a tisztasággal, és hatalma van a káros szellemek felett: képes elriasztani a mindenütt ólálkodó és áldozatra váró démonokat.
A hindu temetkezési szokás szerint a hamvasztás rendkívül hamar – akár huszonnégy órán belül – lezajlik, akkor is, ha a szertartáson a közeli hozzátartozók nem tudnak részt venni, hiszen a forró éghajlat következtében a test hamar bomlásnak indul.

Varanasi_India_15
A hagyomány szerint a legidősebb fiúnak kell elvégeznie a temetkezési rítusokat, érthető hát, miért olyan fontos, hogy egy hindunak fiúgyermeke szülessen. A hamvasztás napján kopaszra nyírja a haját, egyetlen tincset hagyva csak a tarkóján, s ő az, aki meggyújtja majd a halotti máglyát, miután egy égő botot helyezett el az elhunyt szájában. Hagyományosan nők nem vehetnek részt a szertartáson, mert sírnak, és ezek a könnyek, mint minden testi folyadék, szennyezőanyagok.

Varanasi_India_01
A leborotvált fejű férfiak, kendőt szájuk elé tartó turisták, kutyák, kecskék és tehenek egyszerre várták a tetemrehívást. Lassan vastag füstgomoly emelkedett a levegőbe az egyik máglyarakásról, a hamuban már felismerhetetlenné vált a test. A másik, precízen rakott, téglalap alakú fahalmot éppen akkor gyújtották meg, a holttest arcán a kendő még makulátlanul fehér volt.

A család, amelyet útján kísértem, újra vállára vette terhét, az álló vízen, vastag habokon és a rothadó virágokon keresztül a testet megmerítették a Gangeszben, bekenték szentelt vajjal, majd a bambuszplatformra rögzítve fényes, sárga szövetbe göngyölték és virágokat helyeztek reá. A halottat arccal felfelé fektették a máglyára, s fejjel a Gangesz felé fordították. Újabb réteg fát raktak a tetemre, majd a hézagokat szalmával kitöltötték. Végül vajat öntöttek rá, lisztet, vizet, szantálfát, és a legidősebb fiú meggyújtotta a rakást. A szertartást jókedvvel végezték, a hozzátartozók beszélgettek, miközben a közömbös bámészkodók moraja mindenhová elért.

Varanasi_India_09
A test elégetése körülbelül három órát vesz igénybe, attól függően, mekkora máglyát építenek. Minél gazdagabb egy család, annál több fát engedhet meg magának. Míg a máglya ég, az érinthetetlenek kasztjába tartozó tinédzserek felügyelik a tetemet, úgy piszkálják a botokkal, mintha tábortűz lenne.

Varanasi_India_11
Az elszenesedett csontok mellett a békés tehenek a halotti virágfüzért és koszorút csendben rágták, a kutyák némán, vészesen vicsorogtak. Amikor a fa hamuvá égett, a tüzet hagyták lassan kialudni, abban a reményben, hogy a koponya felrobban, annak jeleként, hogy a lélek a mennyországba tért. Miután a gyászoló család eltávozott, a hamvasztásban segédkező suhancok nekiláthattak az érmék, ékszerek, karperecek vagy aranyfogak keresésének…

A szertartás végeztével, egy más világ látványától telve hazaindultam. A szent Gangesz folyó halk csobogása végigkísért utamon. Mielőtt a középkori kis utcák egyikére léptem, még egyszer visszatekintettem. A máglyák fénye mellett a sötétben is jól láttam, ahogyan a lépcsősorokon ülve százak várták a napfelkeltét, a megtisztító halál reményében.

Varanasi_India_08

Copyright © 2015  Balogh Boglárka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.