Európa, sőt a világ egyik legcsodálatosabb magashegyi útjaként számon tartott Transzfogarasi-hágó szerencsénkre mindössze pár órás autózásra található Magyarországtól. Az Erdélyt Havasalfölddel összekötő 150 km-es útvonalon átutazva a környező 2000 méter feletti kopár hegycsúcsok mellett vízesésekben, hegyi patakokban, és tavakban is gyönyörködhetünk. Foglalj szállást a transzfogarasi út környékén!
Az utat Nicolae Ceauşescu kezdte építtetni 1970-ben kizárólag hadászati megfontolásból, ugyanis a prágai tavasz után tartott Románia szovjet megszállásától, és a Transzfogarasi-út fontos szállítási útvonal lett volna. A négyéves építkezés alatt hivatalosan 40 katona vesztette életét, de ez szám a propaganda miatt valószínűleg jóval elmarad a valóságtól.
A déli oldalról indulva az út először erdős szurdokokban vezet, majd egyszer csak előbukkan a Vidraru-gát a maga 166 méteres valójában. Mögötte, az Argeș folyó felduzzasztásával keletkezett tó félmilliárd köbméter vizet foglal magába, melyre remek kilátás nyílik a duzzasztó mellett erre a célra épített toronyból.
A gáton áthaladva az út sokáig a tó mellett húzódik, majd előtűnnek a napsütötte füves rétek. Az északi oldallal ellenben itt a tér tágas, a hosszú szerpentineken haladva messzire ellátni. A hágó tetején az út a hegygerinc alatt halad át egy kivilágítatlan alagúton, melynek északi kijáratánál több nagy parkoló, szuvenír árusok és vendégházak találhatóak. Innen ellátni az Olt messzi völgyéig is, valamint itt húzódik a Bilea-tó is.
A tó a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeme, de sajnos a többi ilyen jellegű állóvíznél megszokott kristálytiszta víztől eltérően a Bilea-tó a környező vendégházak és a turistaforgalom miatt erősen elszennyeződött. Az északi oldalon található a drótköteles felvonó, valamint az Balea-vízesés, ahová annak ellenére sokan ellátogatnak, hogy nem vezet hozzá jelzett turistaút. Foglalj szállást a transzfogarasi út környékén!
A Transzfogarasi-út méltán érdemelte ki hírnevét, kihagyhatatlan úti cél a túramotorosoknak, kihívásra vágyó kerékpárosoknak, illetve bárki számára, aki örömét leli a fantasztikus vidéken való autókázásban. Látogatásunk tervezésekor ne felejtsük el, hogy a hágó csak júniustól októberig, reggel 6 és este 9 között tart nyitva.
Copyright © 2015 Pécsi Linda. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.