Surfing the Planet – Egy világkörüli út kulisszatitkai: A döntés

 Egy korábbi cikkünkben
bemutattuk Gábort, és olasz menyasszonyát, Rachelét, akik egy másfél éves utazás keretében bejárták Földünk megannyi különleges országát. A most kezdődő cikksorozatban utazásuk kulisszatitkait ismerhetjük majd meg.

- hirdetés -

Ahhoz, hogy egy fiatal pár mindent hátrahagyva világkörüli útra induljon, több összetevő egysége szükséges, így volt ez a mi esetünkben is. Az első dolog talán két olyan ember találkozása, akik külön-külön is hosszú ideje vágyakoztak valami hasonlóra, és egymás megismerése, mint valami katalizátor működött, hogy a képzeletben létező vágyakat valódi tervvé, majd valósággá alakítsák át. 

Utazási álom

Mindketten az utazás szerelmesei vagyunk: az ismeretlen, az idegen, a távoli iránti vágy gyerekkorunk óta központi szerepet tölt be mindkettőnk életében. Bár mindketten hosszabb ideje Barcelonában élünk, egy olyan városban, amelynek mindendarabja sugározza azt a fajta kulturális sokszínűséget, amire gyerekkorunkban vágytunk, és a fapados légitársaságok révén Európában elég sok helyre eljutottunk korábban, mégis egy nagy utazás iránti vágy egyre jobban érlelődött bennünk. Egy utazásé, ami teljesen másról szól, mint egy párhetes nyaralás; amely során minden nap „szombat”, és az utazás az életformáddá válik; ahol közhelyszerűen az út maga szinte fontosabb, mint a célállomás. Egy utazás, amely során a látnivalók megismerése mellett arra is van idő, hogy az ember tényleg megélje a célállomások kultúráját és életformáját, ha lehet, akár barátokra tegyen szert a világ különböző pontjain. Legyen idő arra, hogy az ember megismerje egy kicsit saját magát is, a párját, a korlátait és hogy azok meddig tágíthatóak. Egy utazás, amely során az ember megtanulja megérteni vagy legalább is elfogadni azt, ami a világ egyes különböző pontjain nagyon más attól, amit ismer, amit megszokott. Rengeteg könyvet, cikket, blogot elolvastunk ebben a témában, amelyek inspiráltak bennünket, és szerettünk volna mi is a saját magunk nagy utazását megvalósítani.

- hirdetés -

utikönyvek

A hosszabb ideje külföldön élés tapasztalata abban is segített, hogy a félelmeinket le tudjuk győzni. Annak a gondolata, hogy a szeretteink és a barátaink majd hosszú hónapokon keresztül elképzelhetetlenül távol lesznek tőlünk, inkább csak némi szomorúsággal egészítette ki a várakozás izgalmait. Nem váltott ki mindez belőlünk félelmet vagy szorongást, hiszen a távollét érzéséhez, még ha nyilvánvalóan más léptékben is, de hozzá szoktunk az évek során azzal,hogy évekkel ezelőtt külföldre költöztünk.

A belső motivációk mellett egy ilyen utazáshoz természetesen egy nem mindennapi lehetőségnek is kell adódnia. Ebből a szempontból szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen a Spanyolországban végzett munkánk során volt lehetőségünk arra, hogy fizetésünk egy részét félretegyük, mi pedig megtakarításainkat nem lakásba vagy autóba fektettük be. Aztán az utolsó „lökést” a spanyol válság érkezése adta meg, amikor is mindketten megtudtuk, hogy a munkahelyünkön nem maradhatunk hosszabb távon. Tudtuk, hogy a szerződésünk lejártával némi anyagi kompenzációt is kapunk majd, így 2011 elején meghoztuk a döntést, hogy egy éven belül a hátunkra vesszük a hátizsákot és útra kelünk majd. Máig libabőrös leszek, amikor visszagondolok arra a pillanatra, amikor a döntés megszületett. Egy közel egyéves tervező munka vette ezzel kezdetét, amelynek részleteiről a következő cikk szól majd.Kep 1 - Surfing the Planet

Ha szeretnéd megismerni Gábor és Rachele utazásának további részleteit, illetve megtekinteni az utazás során készült gyönyörű fényképeiket, akkor lájkold Facebook oldalukat, illetve olvasd blogjukat.