Amerika térképét szebbnél szebb nemzeti parkok díszítik, s még némelyik monumentális méretével, addig egy másik paradicsomi völgyeivel, vagy óriási földalatti cseppkőtermekkel csalogatja turisták millióit. Nincs két egyforma, mind egyedülálló és megis- mételhetetlen csodája a természetnek. Sokáig úgy gondoltam a Grand Canyont nem lehet űberelni, egészen addig még nem láttam a Bryce Canyont. Félreértés ne essék, nem lekicsinyelni akarom Amerika nagy árkát, és méreteiben valóban felülmúlhatatlan, de látvány tekintetében nálam Bryce Canyon a befutó.
Azért némi közös mégiscsak van a két nemzeti park között, ugyanis ugyanazon fennsík (Colorado Plateau) “nagy lépcsőjének” különböző fokai, így a Bryce Canyon és a Grand Canyon gyakorlatilag testvérek, pár százmillió év különbséggel. Utah eme csodája igazából nem is egyetlen kanyon, hanem milliónyi vörös sziklaoszlop alkotta labirintus, úgy is mondhatnám a kanyonok kanyonja.
Egyesek szerint a Bryce Canyont késő tavasszal vagy nyáron érdemes látogatni, mert ilyenkor száraz időben le lehet sétálni a Hoodoo-knak nevezett sziklaoszlopok közé. A jó időnek ugyanakkor az az ára hogy az évi 3 millió turistából 2.99 millió biztos hogy ekkor érkezik, lehetetlenné téve a parkolást. Mi ebből a megfontolásból inkább kivártuk még lehűl az idő, és november utolsó hétvégéjét választottuk, megkockáztatva a hóakadályokat, merthogy 2500m magasban a hó ilyenkor egyáltalán nem meglepetés.
A Bryce Canyont a Hwy 12-ről lehet megközeliteni, ami az USA egyik legszebb panorámaútja. Kelet felől keresztül fut az állam számos nemzeti parkján, nyugatról pedig a Red Canyonon, úgyhogy bármelyik irányból is érkezik az ember a Bryce Canyonhoz érve már kap egy kis ízelítőt a vörös állam szépségeiből. A parkba kb 30km hosszú zsákút vezet, az út felénél tovább azonban nem jutottunk mivel az egész államot megbénító hóvihar egy héttel érkezett előttünk, nem kevés fennakadást okozva. Nem szomorkodunk azért, mivel utazásaink során már megszoktuk, hogy a körülmények mindig szolgáltatnak valami okot a visszatérésre. A szikrázó napsütés, és a havas-vörös sziklák látványa pedig bőven kárpótol bennünket.
Az Aqua Canyonnál főleg nagyobb falakat látunk, a Natural Bridge-nél egy természetes kőboltív látványa fogad, a Far View Pontról hetedhét országig ellátni, a Bryce pontnál pedig végre megpillanthatjuk a lángoló tűsziklák teljes arzenálját. Nehéz elképzelni, hogy ezt a zord és átjárhatatlan területet emberek lakták. A kanyon őslakosai a Paiute indiánok voltak és legendáik úgy tartják, hogy a Hoodoo-k kővé vált emberek. Majd az 1850-es években érkeztek meg az első mormon telepesek akik szintén menedéket találtak a sziklaoszlopok szövevényes rendszerében. A park nevét, Elizabeth Bryce-nak köszönheti, és azt hiszem ezzel mindenki csak jól járt ugyanis az eredeti indián név kimondhatatlan, leírhatatlan és a névadókon kívül senki sem tudta volna megjegyezni.
Az útlezárás és a hóakadály ellenére is sikerült egy tökéletes napot eltöltenünk a peremen sétálgatva, és ahogy a nap ereszkedett a színek drámaian megváltoztak. Másoknak is feltűnhetett a készülődő varázslat ugyanis mire megérkeztünk a Sunset Point-ra már egy kisebb tömeg verődött össze a naplementéhez készülődve. A kilátópontokat a Rim Trail köti össze, ami a félméteres hótól járhatatlanná vállt, máshol pedig a kitaposott ösvényen a tömeg élő falat alkotva várta, hogy hogy egy kicsit kapjon Bryce Canyon csodájából.
Miután megtaláltuk a helyünket, már mi is azokat erősítettük, akiket erőszakkal sem lehet kimozdítani helyéről, és a fotóállvány most több szempontból is hasznosnak bizonyult. A naplemente a világ minden pontjáról szép, de mi tagadás a rózsaszín felhőket, és a havas-vörös tájat, ezek után már nehéz lesz felülmúlni.
A fantasztikus naplementét egy még csodálatosabb napkelte kísérte, immáron kevesebb turistával a nyakunkban. A hideg megtizedelte a tömeget, de valahol érthető, hogy nem mindenki akar -15 fokban hajnal ötkor kimászni a meleg ágyból és beülni a megfagyott autóba… Őrültség vagy sem, a Bryce Canyonban kihagyni a napfelkeltét olyan mint lemaradni egy jó film végéről, amit lehet többé sosem lát az ember. Igaz, hogy egy óra álldogálás után még egy óra kellett, mire kiolvadtunk de megérte… Mire kisütött a nap, és megérkeztek az első látogatók, mi már újra úton voltunk Utah fenséges tájain magunk mögött hagyva a vörös tűsziklák csarnokát.
A Bryce Canyon szépségét igazából nehéz szavakba önteni, de a képek és ez a video talán egy kicsit visszaad a lángoló sziklakert varázsából.
Copyright © 2014 Top USA Trip. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.
