Főoldal / Érdekességek / Élménybeszámoló a világ legjobb repülőteréről – Szingapúr-Changi repülőtér

Élménybeszámoló a világ legjobb repülőteréről – Szingapúr-Changi repülőtér

Szingapúr repteréről (Changi Airport Singapore) már nagyon sok jót hallottunk, így gondoltunk alaposan körbejárjuk ott tartózkodásunk alatt.

Ha a száraz számokat nézzük, nem tűnik a legek legjének. 1981-ben nyitotta meg kapuját, szóval nem is új, de az évek alatt szerintem csak szebb lett a folyamatos felújításoknak köszönhetően. Nem is a legforgalmasabb, hiszen 62 milliós éves utasforgalmával még csak a TOP 10 legforgalmasabb reptérbe sem tud bekerülni, bár meg kell jegyezni, Ázsiában mégis a második legnagyobb központnak tartják stratégiai elhelyezkedése miatt. Forgalmasabb napokon azért megfordul itt 200 ezer ember, szóval nem fogjuk magunkat egyedül érezni. Ha a számításaim jók 2017-ben óránként átlagosan 42 gép szállt fel vagy le, ami azért nem egy rossz mutató! Viszont, aki unja már a számokat elmondom, hogy minket sem ez érdekelt, hanem az, hogyan nyert fennállása alatt 557 díjat, köztük 57 best airport díjat!!

Hogy kicsit leszűkítsük a dolgokat: van egy neves cég, amit Skytrax-nek hívnak, és minden évben rengeteg szempont alapján elbírálja a reptereket. Korábban még soha nem volt olyan reptér, ami 6 egymást követő évben (Szingapúr Changi Airport esetén 2013-2018 között) elnyerte volna a legjobb reptér díját ezen a megmérettetésen. Egyik utazótársunk szerint a reptér igazából nem egy reptér, hanem célállomás, felér egy városlátogatással, így ennél tökéletesebb “reptér” jelenleg nincs a világon.

Tényleg ilyen jó? Mi a titok? Az átszálló utasoknak biztos a legjobb, s hogy miért csak átszállóknak? Olvass tovább és kiderül, hiszen a lényeg a részletekben rejlik!

Hogy mivel is érdemelte ki a tetszésünket? Nézzünk egy gyors listát:

A nagyság nem minden, 4 terminál (T4 csak tavaly nyitott), aminél lehet nagyobbat keresni a világon, ahogy írtam, nem is keveset, de eddig ezen a reptéren tudtunk a legkönnyebben tájékozódni és közlekedni. Egyszerűen minden tágas, jól kitáblázott és barátságos személyzet segít minden bizonytalan utasnak. Kiváló szolgáltatások, ami a Changi esetében egy végeláthatatlan lista olyan ütőkártya, ami évről-évre vonzza a díjakat.

Az első apróság bármilyen utasnak manapság az áram és internet. Nos, majdnem minden ülőfelülethez jár az USB és Szingapuri konnektor, emellett spéci töltőállomások is vannak. Az internet természetesen ingyenes, ha pedig semmilyen elektromos készülék nincs nálunk, telepített gépek is vannak a terminálokban.

Számomra az egyik legfontosabb a kényelmes fotelek és fekvő felületek elérhetősége. Bevallom zavarba jöttem melyik design fotelbe üljek be, a magasba vagy a szélesbe, esetleg kanapéshoz üljek, vagy a padszerűre… A legtöbb reptéren, ahol voltam ezek hiánya vagy kicsi száma volt a legidegesítőbb egy 3-4 órás várakozásnál. Persze, ha ez sem lenne elég, van vagy 3 wellness/spa részleg, ahol némi felárért még egy kis extra kényeztetést is kaphatunk.

Szórakoztatás felsőfokon: Xbox állomás? – pipa.  Playstation? -pipa. Kivetítők a foci VBre? pipa, Mozi??? pipa (valójában kettő is van)… merjünk nagyot kérni: napozóterasz medencével? VAN! És mindez ingyenes, igen, ingyenes!!!

OK, de ezzel még nem ér véget a reptér szolgáltatásainak sora! Több kert, szökőkúttal, orchideákkal, pálmával, tavakkal (benne aranyhalakkal). Hasonlót ma már simán lehet látni más reptereken, de például kertet lepkékkel sehol.

És akkor még meg sem említettem a művészeti és kreatív részeket, mint pl. a 3 dimenziós mozgó művészi alkotásokat. Az esőcsepp alakú installáció volt a kedvencem illetve az órákból alkotott mű.

A reptér persze gondolt a gyerekekre is, mini játszóteret is láttunk, igaz nem egy igazi játszóház, de biztosan van az is valahol, mert a honlapjuk szerint van egy 12 méter magas csúszda is!

Ha rengeteg pénzünk maradt volna, számtalan lehetőség van a vásárlásra a 7Eleventől a Gucci-ig itt mindent megtalálsz. Hasonló a kínálat az éttermeknél is! Egy szó mint száz, ennél többet, ma, biztosan egyik reptér sem nyújt, ami tökéletesen alkalmassá teszi a repteret arra, hogy szórakozva akár 6-8 órát is simán eltöltsünk. Mi is ezt szerettük volna a hazautunk során, de legnagyobb bánatunkra kiderült, hogy belépő utasként nem csekkolhatunk be ennyivel hamarabb, így sajnos nem tudtunk mindent kipróbálni, dokumentálni. Persze gondolom rajtunk kívül elég kevesen akarják a teljes kínálatot végigpróbálni, de ha mégis azt csak tranzit utasként tudjuk abszolválni. Feleségem másik nagy bánata, hogy nincs minden terminálban Meki (persze a vezető nélküli vonattal nagyon gyorsan átmehetünk a másik 3 terminálba ha a Burger King nem lenne elég). Utóbbi két dolog miatt szavazatunk 4,8 az 5-s skálán, messze messze magasabb mint bármely másik reptéré és boldogan mondhatom, hogy ilyen jól még nem töltöttünk el 4 órát egyik reptéren sem.  Javaslom mindenkinek, aki itt átszállna, hogy nyugodtan hosszabbítson egy későbbi járatra, itt biztosan nem fog unatkozni!

Copyright © 2018 Iliásics József. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.