Négy hónapos afrikai utamnak első állomása Tanzánia, azon belül is Arusha. Arusha, Tanzánia északkeleti részén, a Kilimandzsáró melletti Meru hegy lábánál fekvő mintegy 4OO ezres település. Virágzó turista- és konferencia-központ, mely a Kelet-afrikai Közösség székhelye, és ahogy a helyiek büszkén konstatálják, Afrika pontos földrajzi közepe.
A város főleg azok körében népszerű, akiket a szafari izgalma vonz a fekete kontinensre. Itt találkoznak ugyanis a világ minden tájáról érkezett utazók, hogy a korán kelő nappal elinduljanak felfedezni Tanzánia leghíresebb nemzeti parkjait, hogy tanúi lehessenek a szavanna nap, mint nap megismétlődő természeti csodáinak, a nagy üldözésnek és vadászatnak, amit mindenki látni remél. A Ngorongoro vadrezervátumban, a Szerengeti- , az Arusha és Manyara Tó Nemzeti Parkokban elefántot, oroszlánt krokodilt, leopárdot, sakált, gnú-, és bivaly csordákat figyelhetnek meg az ide látogatók.
Nekem három hónapos kutatómunkába telt, míg végül teljesen véletlenül egy román fotós segítségével rátaláltam az itt élő helyi vezetőmre, Joelre, hogy elvigyen másodmagammal a maszáj és hadzabe törzsek területére.
Miután a két napra való szükséges vizet bepakoljuk a terepjáró hátuljába, felkanyarodunk az újonnan épített útra, hogy elinduljunk Mto wa Mbu, vagyis a Szúnyogok folyója felé, ahol a maszájok élnek. Elhagyva Arusha zsúfolt, színes tereit a Ngorongoro kráter felé közeledve a tipikus afrikai városi tájkép teljesen kicserélődik. Száraz homokot fúj a szél, orromban érzem, ahogy a lehúzott ablakon kikönyökölök. A völgyben megbújó falvak szalmából és sárból tapasztott házai előtt vékony férfiak pakolják le az eladásra szánt faszenet a teherhordó szamarak hátáról. A vizet merő asszonyok megállnak a munkában, ahogy elhajtunk a kertek előtt, és kíváncsian utánunk néznek.
A maszájok, akik eredetileg Szomália területéről származó, harci életformára berendezkedett törzsek, több mint 150 éve élnek Kenya déli síkságain és Tanzánia északi részén, a Ngorongoro Kráternél. Annak ellenére, hogy viszonylag kis népességű csoport, számuk 1-1,5 millióra tehető, talán az egyik legismertebb etnikum Kelet-Afrikában, a megmaradt félnomád, pásztorkodó életmódjuk, a feltűnő öltözékük, szokásaik és a lakóhelyük a nemzeti parkokhoz való közelsége miatt.
A büszke harcos nép számára, mely nemcsak a saját területét védi, de korábban rablóhadjáratokat is vezetett a szomszédos törzsek ellen, ma a marhatenyésztés jelenti a megélhetést, még a lányok értéke is az állatok darabszámában fejeződik ki. Mivel számolni sokan nem tanulnak meg, jószágaikat arcról, magasságról, testfelépítésről ismerik fel, sokukat pedig egy felhevített vassal bélyegzik meg.
A közösség korcsoportokra osztható. A fiúk körülmetélésük időpontjáig, vagyis 7-15 éves korukig a szüleik kunyhóiban élnek, az állatok őrzésével és tartásával foglalkoznak. Ezalatt az idő alatt elsajátítják a vadászat és az ősi rítusok tudományát, majd a minden hetedik éveben megrendezett körülmetélés ünnepélyes ceremóniájának keretében fiatal harcosokká válnak.
Két óra autózás és egy kerékcsere után végre megpillantjuk a szavannán épült, hat sárkunyhóból manyattából álló falut, ami előtt botra támaszkodó fiatal férfiak csoportja áll. Mikor megállunk előttük terepjárónkkal, mindannyian felénk fordulnak. Hagyományos öltözetük a vörös, lila illetve a mélykék lepel, melyet meghatározott formában magukra tekernek, teljesen elüt a szavanna rejtőzködő színvilágától.
Úgy tartják, ez elrémiszti a körülöttük ólálkodó vadállatokat. A közösség itteni tagjai a maszáj társadalom körülmetélés előtt álló ifjai, és azok a Joelhez hasonló 3O év felettiek, akik harcos pályafutásukat befejezve fegyvereiket feleségekre, marhákra cserélik.
Legtöbbjüknek hosszúra nyúlt, nagyra lyukasztott, számos ékszerrel díszített fülcimpája van, amit gyakran dohány tárolására is használnak. Hajukat megnövesztették, metszőfogukat kihúzták, és ettől kezdve már növényi ételt is fogyasztanak. A férfiaknak több felesége is lehet, de mindegyiknek külön házat és megélhetést kell teremtenie. Joel elmondása szerint ezen a maszáj területen él egy 9O éves ember, akinek 21 felesége, 93 gyermeke, 3OO unokája, és 1OOO tehene van. A helyi tanács külön iskolát építtetett az unokák részére.
Harcosokkal itt nem találkozunk, ők külön falvakban élnek, akik hitük szerint csak friss hússal, tejjel, sajttal és a marhák nyaki ütőerénél frissen csapolt vérrel táplálkozhatnak.
Mikor Joel mosolyogva odalép a férfiakhoz, családtagként üdvözlik őt, majd tartózkodva velünk is kezet ráznak. Az ideiglenes táborhely csendes, az állatokat már korán kihajtották a gyerekek, egyedül az asszonyok serénykednek: egyesek friss tehénürülékből és sárból dagasztanak alapanyagot, hogy az épülő kunyhók vesszővázból készült szerkezetét ezzel tapasszák meg, mások a csecsemőiket pesztrálják.
A férfiak vezetésével leülünk az egyik viskó elé, és elkezdődik az ismerkedés. Míg mi, vendégek a mézből, egy speciális fának a kérgéből és vízből erjesztett méregerős alkoholt, kangarát iszunk, az asszonyok is feloldódnak, kíváncsian mellénk telepednek, és percekkel később már magukkal visznek. Maszáj kendőt terítenek a vállamra, merev, gyöngyökkel gazdagon díszített ékszert tesznek a nyakamba, és közben szégyenlősen nevetnek.
A lányok korábban szintén beavatási szertartáson estek át (csiklócsonkítás), de mára ezt a kormány betiltotta. Nagyon fiatalon mennek férjhez a volt harcosok korcsoportjába tartozó férfiakhoz. Mindennapi háztartási feladataik közé tartozik a vízhordás, a gyereknevelés, az agyagedények készítése, a ruhának való állatbőrök feldolgozása, és a kunyhók építése is.
Hagyományos öltözeteikben és ékszereikben az élénk színeket kedvelik, és a ruha árnyalatának megválasztása különös jelentőséggel bír. Például a tetőtől talpig feketébe öltözött nőre különösen ügyelni kell, mert annak 1-3 hónapos csecsemője van, míg a kékbe öltözött asszony, aki ékszereket visel házas és már nagykorúak a gyermekei.
Copyright © 2015 Balogh Boglárka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll. A képek írásbeli engedély nélküli felhasználása, publikálása tilos.