Főoldal / Úticélok / Külföldön / Isztambul látnivalói – Hagia Sophia

Isztambul látnivalói – Hagia Sophia

A Sultan Ahmet Park egyik oldalán a Kék Mecset, másik oldalán a rózsaszín árnyalatban pompázó Hagia Sophia (Ayasofya Müzesi) emelkedik. Ez a kivételes szépségű, leírhatatlan formagazdagságú épület testesíti meg leginkább a bizánci keresztény kultúrát és tökéletesen ötvözi az összes ismert korabeli építészeti elemet. A keleti kereszténység kiemelkedő jelentőségű műemlékeként tartják számon világszerte a Hagia Sofiat, mely kezdetben bizánci templom volt, majd oszmán mecset, ma pedig múzeum.

hagia_sophia_isztambul_09

A jelenlegi épület alapkövét 532-ben, az előző épület leégését követően Justinianus császár rakta le, azzal a célkitűzéssel, hogy mind méretében, mind kivitelében felül kell múlnia Salamon templomát. 100 építőmester és 10.000 építőmunkás dolgozott rajta öt éven keresztül. Érdekesség, hogy az építkezéshez fát egyáltalán nem használtak, a korábbi tűzeset miatt. A külső és belső tereket a birodalom minden pontjáról összegyűjtött oszlopok és nemes márvány ékesítik.

hagia_sophia_isztambul_12

A Szent Bölcsesség temploma, nevéhez hűen keresztény imahelyként működött és az uralkodókat is itt koronázták egészen a 15. századig. 1453-ban Konstantinápoly eleste után az oszmán törökök a szent helyet mecsetté építették át minareteket építve a templomhoz. Mivel az iszlám általában tiltja az emberábrázolást, a templom mozaikjait bevakolták, nagy részüket jelenleg is vakolatok fedik. 1934-ben, már a Török Köztársaság idején Kemal Atatürk alatt az épületet szekularizálták és 1935-ben megnyitották, mint múzeum.

hagia_sophia_isztambul_01

A templom gyönyörű kertjében csodás kutak, bizánci sírok és a korinthoszi oszlopok között mesés rózsabokrok és lugasok sorakoznak.

hagia_sophia_isztambul_05

Belsejébe lépve rögtön magával ragad egyedi atmoszférája. Belső díszítése magán viseli mind a kereszténység, mind a muszlim vallás jegyeinek jellegzetességeit. A tipikus óarany mozaikok a bizánci keresztény motívumokat mutatják, míg a kupola alatt nyolc hatalmas kör alakú kalligrafikus díszítés Allah és Mohamed, valamint a többi próféta neve mélyzöld alapon arany betűkkel a muszlim vallás hagyatéka.  A csodás mozaikok és kalligrafikus díszítések mellett arabeszkek, márványoszlopok hatalmas csillárok, bronzkapuk, díszesen faragott oszlopfők lenyűgöző kavalkádja fogadja a látogatót.

hagia_sophia_isztambul_08

A templom különlegessége a többszörös kupolamegoldás és az épület óriási méretei, mint a 31 méter átmérőjű és 55,6 méter magas főkupola. A fenséges építmény előcsarnokaival együtt eléri a 7570 m2 nagyságot, a sevillai Székesegyház (1196) megépítéséig a legnagyobb egyházi épület volt.

hagia_sophia_isztambul_04

Kiemelkedő művészeti értéke az előcsarnokba vezető átjáró fölötti X. századi mozaik, mely a gyermek Jézust ölében tartó Máriát ábrázolja, mellette Nagy Konstantin és Jusztinianus; valamint a császár részére fenntartott középső kapu fölötti Jézus-pannó: az ítélő Jézus mellett Máriát és Gábriel arkangyalt láthatjuk, előttük – valószínűleg – VI. Leó császár térdepel.

hagia_sophia_isztambul_02

A templom építéséhez használt anyagokat szinte minden, akkoriban ismert márványlelőhelyről szállították, illetve már meglévő oszlopokat hozattak különböző helyekről. A középhajó mindkét zöld márvány oszlopsora Ephesusból, a hat vörös porfíroszlop Baalbekből származik. A kisebb földszinti tartóoszlopok ephesosi, athéni, délosi, illetve heliopolisi (Egyiptom) templomokat díszítettek.

hagia_sophia_isztambul_10

Érdekes pontja az épületnek a keleti oldalán egy különleges kövekből kirakott padlódarab. Ez az ún. omphalos, vagyis a “világ köldöke”, amelyen a korabeli leírások szerint a bizánci császárokat koronázták. Ha a templom különös, babonás hiedelmeknek helyet adó, kívánságteljesítő erővel felruházott „Síró Oszlop” -ának nyílásába beledugjuk hüvelyujjunkat, és megforgatjuk benne, kívánhatunk valamit.

hagia_sophia_isztambul_11
Haghia Sophia 1985 óta az UNESCO Világörökség része, építészeti módszerei évszázadokon keresztül jelentettek kihívást a leghíresebb építészeknek is.

Copyright © 2017 Lukács Bettina és Világutazó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.