Szent Bernát hágó, Svájc

A Szent Bernát hágó Svájcot és Olaszországot köti össze. Napjainkra a biztonság fokozása céljából a forgalom nagyja egy viszonylag frissen épült alagúton át érheti el egyik országból a másikat, így a kalandvágyók, és kíváncsiak útjává vált a Szent Bernát hágó, amelynek legmagasabb pontja 2467 méter.

- hirdetés -

Az út meredeksége az autók számára csakúgy komoly kihívás, mint a sofőrök számára, ugyanakkor az a páratlan látvány, amely az utazó szeme elé tárul, bőven megéri az utazás nehézségeit. Az átjárónál 1050-ben alapított Szent Bernát kolostorról kapta a hágó a nevét, itt tenyészették ki a Bernáthegyi kutyafajtát is, amelyet a lavinák áldozatainak megmentésére tartottak, neveltek és alkalmaztak.

Szent Bernat hago_Svajc_06

A Szent Bernátról elnevezett hágó már a rómaiak idején is fontos útvonal volt, azóta köti össze a Svájci Alpokat az olasz Aosta völgyel. A hágón való átkelést nem csak az útonállók nehezítették, hanem a lavinaveszély és sziklaomlás is.
Szent Bernat hago_Svajc_07
A 11.század közepére a hágó az legforgalmasabb kereskedelmi és zarándokút lett. Szent Bernát savoyai nemes ebben a közel 2500 méteres magasságban, az egykori római Jupiter templom helyén alapított kolostort, hogy az utazóknak segítsen és menedékhelyet adjon. Egy 18. század eleji krónikákból kiderül, hogy a menedék éjjel-nappal nyitva állt az utazók előtt, mindenki ingyen kenyeret és húst kapott, aki betért. A hegyi élet részleteiről többet megtudhatunk és itt esik először szó a szimbolikussá vált alpesi kutyákról, a Bernáthegyi kutyafajtáról, amelyet a lavinák áldozatainak megmentésére tartottak, neveltek és alkalmaztak.
Szent Bernat hago_Svajc_04

- hirdetés -

A feladatra olyan kutyákat választottak ki, amelyek jól tűrték a hideget és a havat, erősek, hűségesek és értelmesek voltak. Az első kutyák az 1660-1670-es években érkeztek a menedékházba, kezdetben csak a kolostorfosztogatók elleni védelem volt a feladatuk. Később a menedékhely vezetői magukkal vitték a kutyákat az útjaikra, akik széles mellkasukkal utat törtek a hóban a gyaloglók előtt. A kutyák minden időjárási viszonyban jól tájékozódtak, így a hegyi vezetők még éjszaka és ködben is nagy biztonsággal vissza tudtak térni a menedékhez. A bernáthegyik kiváló lavinajelzők és mentőkutyák, szimatukkal a vastag hóréteg alatt is megtalálják, amit keresnek. Szolgálatba állításuk után a hó alá került és ott megfagyott utazók száma jelentősen csökkent.

Szent Bernat hago_Svajc_02

A menedékhelyet ma is szerzetesek vezetik de fő feladatuknak ma már abban látják hogy nyugodt, csendes hellyel kínálják az arra járókat. A kolostorban ma is 10-20 bernáthegyit tartanak mentőkutyaként a lavina alá került emberek megmentésére.

Szent Bernat hago_Svajc_09

Copyright ©  2016  Demeter Ákos és Világutazó. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, előzetes írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.