Főoldal / Szállások / Jumbo Hostel – repülőgép hotel Stockholmban
jumbo_hostel_stockholm

Jumbo Hostel – repülőgép hotel Stockholmban

Svédországban Stockholm mellett, az Arlanda repülőtéren, egy használaton kívüli kifutópályán áll egy kiszuperált Boeing 747-200-as. A gép számos légitársaság szolgálatában állt (mint például a legendás Pan Am) egészen 2002-ig. Néhány évvel később 2008-ban utoljára vontatták ki a repülőgépet az aszfaltra, ekkor már nem tankolták meg, a földi személyzet sem végezte el az utolsó ellenőrzéseket, ehelyett kibiztosították futóművét, hogy hátralevő idejében a Boeing 747-es a földi kényelmet szolgálja, mint hotel.

jumbo_hostel_stockholm6

A Jumbo Hostel 15 perces sétára fekszik a fő termináltól, vagy egy ingyenesen igénybe vehető öt perces shuttle buszozással érhető el. A hostelben az olcsóbb két-három- ágyas, közös fürdőszobás szobáktól, az egy- és kétágyas saját fürdőszobás szobákon át az átalakított luxus pilótafülkés lakosztályáig minden megtalálható, utóbbiból még a reptérre nyíló csodás panorámát is élvezhetjük éjjel-nappal. A szobatípusokról és árakról bővebb információk itt érhetők el.

jumbo_hostel_stockholm1

A repülőből természetesen az összes ülést eltávolították, és a legmodernebb előírások szerint, mint bármelyik másik földi épület esetében kiépítették a szigetelést, klímaberendezést és az energiaellátást. A külsőn kívül azért jó néhány elem emlékeztet arra, hogy egy repülőgép belsejében vagyunk, mint például a pilótafülkében megmaradt eredeti műszerfal, kormányoszlopok és gázkar, vagy az eredeti buisness class székek, néhány megmaradt kalaptartó, a repülőgép ajtaira szerelt vészcsúszda dobozai. Természetesen a pilótafülkében is megtartották az eredeti műszerfalat.

jumbo_hostel_stockholm3

A Jumbo Hostel 29 szobája áll a vendégek rendelkezésére, amelyek 1-3 személyesek és 6 négyzetméter alapterületűek. Az egész gépen elérhető wi-fi, és minden szobában síkképernyős televízió van, ahol a vendégek a járatindulásokat is nyomon követhetik.

Ezt már olvastad?
Praktik Rambla Hotel, egy igazán autentikus szállás Barcelonában

jumbo_hostel_stockholm2

A Jumbo búbjában az első osztályt egy éjjel-nappali kávézóvá alakították. A Jumbo Hostel vállalkozókedvű tulajdonosának, Oscar Diosnak a terve az, hogy a szárnyakat beüvegezi pihenőszobákká alakítva és a hajtűművekből pedig egy kapszula stílusú kétágyas hálószobát alakít ki.

jumbo_hostel_stockholm7Fotók: www.jumbostay.com

A különleges repülőgép-hotel, a Jumbo Hostel repülőgépfanoknak kihagyhatatlan élmény, tranzitszállásnak is remek lehetőség, ha épp a stockholmi repülőtéren ér az éjszaka. A Jumbo Hostel hivatalos oldala.