Főoldal / Kaland / Az úti cél: Kambodzsa – A küldetés: Új iskola az ősi városban

Az úti cél: Kambodzsa – A küldetés: Új iskola az ősi városban

Van egy csapat, akik immáron hivatalos keretek között alapítványként működnek. Nem kimondottan ragaszkodnának az ilyen formális dolgokhoz, de a nagy álmok megvalósításának sajnos vagy sem, ez az útja. Ők mind ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk; akik utazásra, más kultúrák, emberek, világnézetek megismerésére adták/adják fejüket. Azzal a különbséggel, hogy ők immáron egy részben még beteljesületlen szerelembe estek egy délkelet-ázsiai országgal, Kambodzsával. És ez érzés arra sarkallta őket, hogy megálmodtak egy önfenntartó oktatóközpontot új szerelmük gyermekeinek.
De hogy is zajlottak az első randevúk a sokszor kicsit szokatlan ízvilágú vacsorákkal, a néhol felbukkanó nyelvi nehézségekkel, az első nagy túrák, barangolások először csak egymásra mosolyogva, majd kézen fogva?

Attila: Ezidáig volt szerencsém eljutni több európai országba, jártam Indiában és Srí Lankán (amik nagy hatással voltak rám), hónapokat éltem Új- Zélandon és Angliában, de tavaly egy varázslatos utazásnak köszönhetően azt a bizonyos áramlatot Délkelet-Ázsiában, azon belül is főleg Kambodzsában sikerült elkapni.

Mivel mindig is egy jó lehetőségnek tartottam az önkénteskedést arra, hogy az ember más kultúrákba nyerhessen közvetlen közelről bepillantást, az elmúlt években már nagyon vártam, hogy mikor vehetem újra a vállamra a hátizsákom és mehetek egy kicsit világgá új barátságokat kötni a föld más részein. Ez a pillanat 2014. október végén jött el, amikor komolyabb tervezés nélkül vettem is egy jegyet Bangkokba, hogy 6 hét erejéig Délkelet- Ázsiában barangoljak egy kicsit és közben meglátogassak 2-3 családot, közösséget a régióban.

DCIM100GOPRO

Kezdésként Észak-Thaiföldön egy buddhista, önfenntartó gazdálkodást folytató családhoz utaztam, akiknél egy csodálatos hetet töltöttem. Egy bambusz házban laktam, azokat a zöldségeket, gyümölcsöket, bogyókat, leveleket ettük, amik a kertben teremtek, patakvizet ittunk, miközben hol kertészkedtem egy kicsit, hol csirkeólat építettem, vagy pedig csak úgy motorozgattam az erdős hegyi szerpentineken. Eszméletlen volt!

Ezt követően lecsurogtam a Mekongon a laoszi Luang Prabangba, ahonnan egy észak-laoszi kis faluba vagy egy dél-laoszi halászhoz terveztem elutazni. Időközben úgy alakult, hogy mindkét helyről lemondták a fogadást így változtatnom kellett a terven. Mivel egy jó barátom azt mondta nekem, hogy a térségben Kambodzsában vannak a legaranyosabb emberek, a tervezett időm felénél úgy döntöttem, hogy átrepülök Siem Reapbe és egy árvaházban fogok tölteni 1-2 hetet és majd az utolsó héten lazítok egy kicsit a tengernél.

Miután leszállt a gépem és felültem egy motoros taxis mögé a Siem Reap-i reptéren, megkértem a sofőrömet, Samnangot, hogy másnap nézzük meg Angkort, majd vigyen el egy gyermekotthonba. Bár Luang Prabangból próbáltam felvenni a kapcsolatot árvaházakkal, de most nem jártam szerencsével a világhálón.

Kambodzsa_1

Így sétáltam be egy napsütéses délután egy helyi gyermekotthonba, ahol a csendes pihenőjükből éppen ébredező picurok egy pillanat alatt már a nyakamban is lógtak, mintha csak egy rokonuk lennék, aki hosszabb idő után tért vissza. Ekkor találkoztam Hout-tal, a gyermekotthon egyik vezetőjével, aki örömmel fogadta segítő szándékomat, úgyhogy másnaptól kezdve elkezdtem hozzájuk járni és különböző társasjátékokat, sportversenyeket szerveztem a gyerekeknek.

Kambodzsa_3

Gyorsan megkedveltek a picik és én is jól éreztem magam velük. Még az első napokban kitaláltam, hogy a Facebookon szervezek egy adománygyűjtést nekik, ami egész jól sikerült, mert úgy 20 ismerősömmel sikerült összedobnunk 1150 dollárt, amit rájuk és az otthonra tudtam költeni. Volt nagy öröm!

Kambodzsa_9

Már az elejétől szúrta a szemem, hogy a viszonylag nagy hátsó udvar az otthon területén nem igazán volt kihasználva, sőt kifejezetten el volt hanyagolva. Álmodtam oda egy szép kertet és úgy döntöttem, hogy tengerpart ide vagy oda, nem utazok én sehova, itt maradok addig, amíg a kert valósággá válik! Így a 2 hétből több, mint 2 hónap lett, a december eleji haza utazásomból pedig február eleje.

A kint töltött idő minden pillanata maga volt a tökéletes élmény, miközben komoly eredményeket is sikerült elérnem a kis körzetemben. Sokan tettek hozzá, hogy az elképzeléseim valósággá váljanak, miközben nagyon jól éreztük magunkat. Építettünk egy gyönyörű kertet, kifestettük az árvaházat, vettünk sok hasznos felszerelést az otthonnak és persze igyekeztünk sok boldog pillanatot szerezni a gyerekeknek.

Kambodzsa_2

A délkelet-ázsiai kalandjaim után azt kell, hogy mondjam, az egyik legnagyobb boldogságot az életben az önzetlen segítségnyújtásért cserébe kapott szeretet tudja okozni.

Már kint nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a jövőben is szívesen fordítok időt, energiát és pénzt arra, hogy különböző formákban támogassam a kint megismert, kis kambodzsai barátaimat, továbbá azokat a khmer embereket, akiket csak ezután fogok! Hiszem, hogy a legjobb tanítás a példamutatás és hogy a tetteink tesznek azzá, akik vagyunk.

Edit: Első találkozásom 2014. október közepén volt, amikor szűk 3 napos randevút engedett nekem a sors Siem Reappal. Ez a város fekszik a legközelebb a misztikus Angkorhoz, amiért évente rengeteg ember utazza keresztül kasul a világot, hogy aztán néhány napot ott tölthessen. Az utazásom előtt nem sokat tudtam erről az országról, csak Angkorról, ezért a kéthetes ázsiai kiruccanásomból csupán pár napot terveztem ide. Ami mint később kiderült, nagy hiba volt.

Kambodzsa_4

Amikor el kellett hagynom az országot, bizony megkönnyeztem. Hiába töltöttem el Siem Reap utrán pár csodás napot Thaiföld egyik leggyönyörűbb szigetén, ez az idő szinte teljes melankóliában telt, a hazatérés utáni egy hétről már nem is beszélve. Úgy éreztem, már nem ugyanaz vagyok, mint az utazás előtt. A templomok és a körülöttük lévő erdő miliője, a buddhizmus által közvetített értékrend, az emberek mosolya, kedvessége, a gyerekek kíváncsisága, a kambodzsai ízek (bele értve a selyemhernyót is 🙂 ) mind elsőre ámulatba ejtettek.

A tuktukban egyik helyről a másikra utazva pedig hamar világossá vált az is számomra, hogy itt bizony az emberek még mindig áram, vezetékes víz, fürdőszoba, konyha, sőt alapvető ingyenes egészségügyi ellátás és oktatás nélkül élnek. Egyszerre fogott el a végtelen boldogság  a meghökkenés és a szomorúság. Sajnálkozás nem volt bennem, ezeknek az embereknek itt erre egyáltalán nincs szüksége. Már ekkor tudtam, hgoy tennem kell valamit, hogy valahogyan jobbá tegyem kicsit az itteni emberek mindennapjait.

Kambodzsa_8

Akkor persze haza utaztam, de fél év gondolkodás, információ és pénzgyűjtés után úgy döntöttem elhagyom az akkori munkahelyemet,  családomat és barátaimat. Kiléptem abból a bizonyos komfort zónából, és 2015 áprilisa óta itt, Siem Reapban élek és dolgozom, valamint nap mint nap azon agyalok, hogy hogyan segíthetem az itteni gyerekeket.
Mit adhatok át nekik? Ez nem csak az angol abécéről meg a matekról szól. Az én küldetésem, hogy más értékrendeket, kultúrákat, szokásokat ismertessek meg velük, tágítsam kicsit a látószögüket és bátorítsam őket arra, hogy merjenek álmodni. Egy egyszerűbb életről, tiszta otthonról, hűtőről és fürdőszobáról, sikerekről itt és külföldön. És hogy igenis higgyenek abban, hogy bármire képesek; és rengeteg lehetőségük van itt, csak próbálkozni kell és keményen tanulni. Hálisten szorgalmas gyerekben nincs hiány!

Kambodzsa_5

Egyelőre ezt kicsiben csinálom, de most már van egy közös vezércsillagunk, ami remélhetőleg elvezeti a mi kis csapatunkat egy olyan útra, amin – bár nem lesz egyszerű – minden nap kisebb és nagyobb csodákat vihetünk végbe.

Kambodzsa_6

Így hát néhány jó barátunkkal kiegészülve létrehoztuk a Smiles of Cambodia Alapítványt, ami önfenntartó gyermekotthonok, valamint angol és informatikai iskolák építését, létrehozását hivatott teljesíteni Kambodzsában. Örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy a kezdeményezésünk publikálását követően sokan megkerestek minket és önzetlen segítségüket vagy anyagi támogatásukat ajánlották a projektünk megvalósításához. A kis társaság mára több tucat olyan lelkes segítőt tudhat magáénak, akik mind a legjobb tudásuk szerint szívvel-lélekkel igyekeznek hozzá tenni ahhoz, hogy egy álomból valóság legyen. Ez a csapat teljesen önkéntes alapon működik, mindenki ott és annyit tesz bele, amennyit tud vagy szeretne. Ha szeretnél ennek a csapatnak a részese lenni, a kapuk bármikor nyitva állnak előtted is.

Kambodzsa_7

Tevékenységünkről a www.smilesofcambodia.com oldalon olvashatsz bővebben, mindennapi életünkről, projekt beszámolókról pedig a facebook oldalunkon értesülhetsz. Ha úgy érzed, anyagi segítséggel tudnál hozzájárulni, azt a facebook oldalunkon PayPallal, vagy a még futó indiegogo kampányunknál is megteheted. Mi pedig sok kambodzsai mosollyal és sikerrel fogjuk ezt megköszönni. Januárban pedig belevágunk egy oktatási centrum építésébe, úgyhogy ha Kambodzsa megpendített valamit a lelkedben és még valami hasznosat, szépet és jót is szeretnél tenni, akkor itt a helyed, mert szeretettel várunk!

A mi álmunk, hogy segíthessünk, a gyerekeké pedig, hogy lehetőséget kapjanak egy boldogabb jövő megteremtéséhez. Búcsúzóul nézzétek meg, hogy boldogulnak a lurkók a egy magyar dallal! 🙂