Főoldal / Kaland / Tanzániában önkénteskedtem – gondolatok az afrikai emberekről és az önkénteskedésről
Tanzania (13)

Tanzániában önkénteskedtem – gondolatok az afrikai emberekről és az önkénteskedésről

Tavaly előtt, 2013-ban voltam olyan szerencsés, hogy közel egy hónapot tölthettem Tanzániában. Nincs túl nagy előtörténete a dolognak: mindig is ki akartam próbálni az önkénteskedést, interneten rákerestem és két hét alatt mindent el is intéztem. Nem egy ismert szervezettel mentem, hanem egy önkéntes-kereső oldalon találtam egy afrikai iskolát, akik az óvoda és az iskola részlegre is kerestek önkénteseket. Azért ezt a megoldást választottam, mivel itt nem volt meghatározva, hogy fél évre vagy egy hétre menjek. Teljesen rajtam állt a dolog.
Az ismeretlen és “fiatal lány” mivoltom miatt féltettek többen is, de nekem lett igazam: épségben visszatértem! 🙂 Javaslom mindenkinek, aki szeretné kipróbálni magát egy ilyen önkéntes területen vagy segíteni akar nehezebb helyzetű embereken, vágjon bele! Rengeteg pozitív visszajelzést kap az ember ilyenkor a gyerekektől, akikkel foglalkozik és olyan élményekkel gazdagodik, amik felejthetetlenek. Na, de kezdem az elejétől.

Tanzania (15)

Aki egy ilyen útra adja a fejét, számolnia kell bizonyos költségekkel. Ezeknek az iskoláknak szinte semmi pénzük nincs, főleg nem arra, hogy külföldieket utaztassanak vagy étkeztessenek. Ezért a repülőjegyet, vízumot, oltási költségeket szinte minden esetben neked kell állni. Viszont a helyek döntő többségében felajánlják, hogy az iskola egyik dolgozójánál szállásolnak el és ott reggelivel, vacsorával is ellátnak. Az én esetemben, erről lebeszéltek és elég olcsón egy helyi kollégiumban szállásoltak el a másik két dán fiúval. A repülővel röpke 18 órás út után Dar es-Salaam városába érkeztem, ahonnan a nyaralni vágyók keletre, Zanzibár felé indulnak, a felfedezők és kalandorok :)) pedig nyugatra az igazi Afrika felé. A reptérről egy szállásra mentem, ahol 5 órát kellett maradni, mert utána indult a busz az én célpontomhoz, Iringa városába. Itt kezdődött el az az igazi afrikai feeling, ami mindenkit elkap, aki ezen a kontinensen jár. Szavannák, fekete nők…ugye. A buszon egy idősebb nő és egy kisfiú fogott közre, akik cseppet sem féltek el-elbóbiskolni a vállamon, miközben én néztem a csodás tájakat. Már azért az útért is megéri kimenni. Igaz, hogy fáradt voltam és nyűgös a repülő után, és a buszsofőr is előszeretettel előzött kamionokat a sziklaszirt peremén 120 km/órás sebességgel, de jobbra tekintve a gyönyörű természeti látkép tárult elém.

Tanzania (6)

Zebrák, antilopok, elefántok és néha egy-egy zsiráf is megjelent nem messze a pusztán. Nekem ez volt az első rácsodálkozás. Ahogy teltek az órák, úgy egyre kietlenebb falvakon, városokon mentünk keresztül. Nyolc óra út után, már várt rám Rasheed, akivel a leveleket váltottam, hogy elvigyen a szállásra, ami teljesen kulturált volt. Iringa egy viszonylag nagyobb város, több iskolával, kiépített utakkal, piaccal és templomokkal (az itt élők döntő többségben keresztények). Az itt lakók nem csodálkoznak rá az európai emberekre, mivel egyre több önkéntes programnak ez a város ad otthont. Hétvégére érkeztem, amikor is az iskolák zárva tartanak, ezért városnézéssel és szórakozással telt az első két napom. A helyiek nagyon kedvesek, messziről köszönnek az utcán, ha egyszer láttak már. És ki hinné? Itt is vannak diszkók, bárok, ahol nem szalmaszoknyában járják a rítus-táncokat, hanem ugyanúgy buliznak, mint az itthoni fiatalok. Talán még jobban! És egy pohár ital áráért itt egy egész üveggel kapsz.

Tanzania (9)

Hétfőn kezdődött az első munkanapom. A szállástól gyalog egy olyan 40 percre volt az iskola, de igénybe lehetett venni a buszjáratot, ami a következőképp nézett ki: képzeljünk el egy 9 személyes kisbuszt, aminek ajtaját már csak a szentlélek tartja, intésre áll meg még akkor is, ha már nincs hely (legalább is az én szememmel). Nekik a 20-25 ember ideálisnak számít egy ilyen kis járgányban. Ha valaki ott jár, mindenképp ajánlom kipróbálásra: egy élmény! Jobb oldalról öregapám próbálja mutogatni, hogy vigyem arrébb a lábam, még, ha egy szabad centi sincs mellette, szemből pedig egy lelkes fiatal próbál angolul beszélgetni veled esetleg egy csirke tekintetével kell megbarátkoznod 2 centiméteres távolságból. A “buszmegállótól” még 15 perc séta következett fel egy kis dombocskára, ahol az ovi helyezkedik el.

Ezt már olvastad?
Élet a Seychelle - szigeteken

Tanzania (2)

Az én feladatom az volt, hogy reggel 8-tól 12-13 óráig az óvodában segítsek. Ebben benne volt a házi feladat javítás, matekóra tartás (mert nekik már ilyen is volt) és játék a foglalkozások után. Itt már egészen kis csoporttól tanulhatják az angol nyelvet, ami nagyon hasznos, hiszen ez az egyetlen kitörési lehetőségük. Nagyon sok okos gyerekkel találkoztam, akiknek nincs lehetőségük a továbbtanulásra és örökre éhbérért vagy még kevesebbért kell majd dolgozniuk. Ezért fontos segíteni őket.

Tanzania (14)

Az óvoda után néhány nap a középiskolában is segítettem: számítógépes ismereteket tanítottam, amit elég hamar elsajátítottak. A délutánokat más szervezetek önkénteseivel töltöttük, ami szintén egy nagyon jó dolog volt. Az iskolához közel üzemelt egy kávézó, amit hallássérültek alapítottak és ők is voltak a kiszolgálók. Végtelenül kedves embereket ismertem meg bennük ugyanúgy, mint más önkéntesekben. De a központban volt még egy kocsmaszerű hely, ahol biliárdozni lehetett, ezt a helyiek is nagyon ügyesen művelik. Viszont az óvodai foglalkozások mellett a legnagyobb élmény számomra a hétvégi szafari volt. Ezt is nyilván magamnak kellett kifizetnem, de százszor többet ért, mintha itthon költöm el bulizásra, ruhákra vagy bármire.

Tanzania (7)

Bent a szafarin kis bungalókban aludtunk, a közelben étkeztünk és napközben jártuk kocsival a terepet. Mígnem valaki mocorgásra lett figyelmes a mellettünk lévő bokorban. Ekkor lelassítottunk a kocsival, megálltunk, a sofőr leállította a motort is és csöndben kellett maradnunk. Egy perc sem telt bele 10-15 oroszlán magasodott fel az autótól 1-2 méterre. Köztük egy hím, pár nőstény és több kölyök oroszlán. Életem egyik legnagyobb élménye volt. Hazafelé tartva (szerencsére a szafariból már kiérve) négyszer robbantunk le egymás után, mindannyiszor vízért kellett sétálnunk közeli házba, faluba vagy egy folyóhoz, hogy lehűtsük a motort. Volt, hogy egy masai törzs segített. Úgyhogy egy igazi kalandos kirándulás kerekedett ki belőle.

Tanzania (10)

Sokan kérdezték, hogy nem féltem e egyedül kimenni vagy nem e volt rossz látni az ottani szegénységet, szenvedést. Nem fogok hazudni, tényleg nagy a szegénység, sokan még a városokban is az utcán alszanak és ezek főleg gyerekek. A töredéke sincs meg nekik azokból az anyagi javakból, mint egy itthoni átlagos családnak. Viszont ennek ellenére nagyobb boldogságot és életörömöt láttam rajtuk, mint, ha itthon végigmegyek az utcán. Angol nyelv tudása nélkül is érdeklődnek, kommunikálnak és teszik a tőlük telhetőt. Én így láttam. Voltak szabályok, amiket be kellett tartanom, hogy például egyedül sötétedés után ne menjek ki a szállásról vagy, hogy a környező hegyekbe ne menjek, mert ott erőszakos tolvajok vannak. Ezeket nyilván megfogadtam, de egy pillanatig nem éreztem magam veszélyben. Így mindenkinek csak ajánlani tudom Tanzániát és azt, hogy a tengerparti nyaralás mellett pár napot szánjon ezeknek a falvaknak a megismerésére is, mert megéri. Rebeka további kalandjaiért látogassatok el weboldalára!

Tanzania (4)

Copyright © 2015 Vass Rebeka. Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, előzetes írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.