Surfing the Planet – Egy világkörüli út kulisszatitkai: A repülőjegy

Egy korábbi cikkünkben bemutattuk Gábort és olasz menyasszonyát, Rachelét, akik egy másfél éves utazás keretében bejárták Földünk megannyi különleges országát. A nemrég elkezdett cikksorozatban ennek a világkörüli utazásnak a hátterét, kulisszatitkait ismerhetjük meg. Az első részből megtudhattuk hogyan is jutottak a fiatalok arra a döntésre, hogy ilyen hosszú útra indulnak, míg a második részben az útvonal kijelölésének részleteibe avattak be minket.

- hirdetés -

A mai cikkben a világkörüli utazás talán legfontosabb összetevőjéről, a repülőjegy megvásárlásáról mesélnek nekünk.

Hogyan repüljük körül a Földet, anélkül hogy az összes pénzünk rámenne?

Nem hisszük, hogy bárkit meglepne az, hogy egy világkörüli, de bármilyen, kontineseket átívelő, hosszú utazás esetén a megfelelő repülőjegy(ek) kiválasztása alapvető fontosságú. Nekünk is két egymással szemben álló dolgot kellett figyelembe vennünk és mérlegelnünk. A repülőjegyek előre megvásárlása biztonságot jelent, hiszen nem szembesülünk azzal, hogy az utolsó pillanatban, esetleg megfizethetlen áron kellene megvennünk azt, viszont ezzel megfosztjuk magunkat az improvizáció lehetőségétől. Három különböző lehetőséget mutatunk be világkörüli, illetve hosszú távú utazás tervezésére, saját tapasztalatainkkal kiegészítve.

- hirdetés -

Kep 1 - Repulojegy

I. A repülőtársaságokat tömörítő nagyobb légiszövetségek lehetőségeket biztosítanak úgynevezett RTW (Round the World, vagyis világkörüli) repülőjegyek megvásárlására. Ezeket a jegyeket közvetlenül a szövetségek pl. a One World vagy a Star Alliance honlapjának idevonatkozó oldalán keresztül vásárolhatjuk meg. Ezek a kombinált jegyek lehetővé teszik bizonyos számú (akár 16) repülőút megvásárlását kedvezőváron, amely ár a megteendő mérföldektől vagy a meglátogatandó kontinensek számától függ elsősorban. A hátrányt az jelenti, hogy egy ilyen repülőjegy az útvonal és dátumok pontos megtervezését igényli, mivel nagyszámú repülőutat foglalunk le előre, és bár az időpontokat elfogadható költséggel lehet módosítani, mi úgy éreztük hogy számunkra egy ilyen repülőjegy túl sok kötöttséget jelentene az utazás menetközbeni alakítása során.

II. Vannak országok, mint például az Egyesült Királyság, ahol nagyobb hagyománya van az ilyen hosszabb utazásnak, ezért ezekben az országokban utazási irodák egész sora szakosodott személyre szabott világkörüli repülőjegyek értékesítésre. Mi a www.roundtheworldflights.com oldallal vettük fel a kapcsolatot, ahol segítettek nekünk egy olyan világkörüli repülőjegyet összeállítani, amely jobban illeszkedett az igényeinkhez. A kombinált jegy csak az egyes kontinensekre érkezést, illetve az onnan való távozást foglalta magába, szabadságot biztosítva nekünk az egyes kontinenseken belül földi közlekedéssel való utazásra, és ezen jegy ára lényegesen olcsóbb volt, mint a nagy légiszövetségek által árult repülőjegy. Mind az első, mind a második verzió esetén a repülőjegy maximum 1 év időtartamra szól. A mi repülőjegyünk a következő repülőutakat foglalta magába:
1. London – Buenos Aires (Argentína) 2. Santiago de Chile (Chile) – Auckland (Új-Zéland) 3. Christchurch (Új-Zéland) – Nadi (Fidzsi-szigetek) 4. Nadi (Fidzsi-szigetek) – Sydney (Ausztrália) 5. Cairns (Ausztrália) – Denpasar (Bali, Indonézia) 6. Szingapúr – London

Kep 2 - Repulojegy

III. A harmadik lehetőség a teljes szabadság, vagyis csak az első repülőjegy megvétele, és így az utazás következő lépését már útközben kell intézni. Ez a lehetőség nem rossz, ha mondjuk, csak Ázsiát szeretnénk felfedezni, az utazásunk második felében (amikor a Földet már egyszer megkerültük) mi is ezt a módot választottuk. Ázsia és Európa között viszonylag könnyen lehet nem túl drága repülőjegyet találni, Ázsián belül pedig a helyi fapados légitársaságokkal olcsón lehet utazni. Ha valaki viszont a Földet szeretné körberepülni, akkor ezt a módot nem igazán ajánljuk. Ennek elsődleges oka az, hogy a Csendes-óceánt nagyon kevés légitársaság repüli át, és az árak a csillagos égig tudnak emelkedni. Nem egy utazóval találkoztunk, aki az Ausztrália és Dél-Amerika közötti repülőútért többet fizetett, mint mi az egész repülőjegycsomagért, amivel a Földet körbeutaztuk. A repülőjegyeket és az ezekre vonatkozó akciókat kereső oldalak közül mi leginkább a Skyscanner oldalt használtuk.
A sorozat következő részében az utazás másik alappilérréről beszélünk majd, a szállás megszervezéséről.

Ha szeretnéd megismerni Gábor és Rachele utazásának további részleteit, illetve megtekinteni az utazás során készült gyönyörű fényképeiket, akkor lájkold a Facebook oldalukat, illetve olvasd blogjukat.